Interjú

A rezsicsökkentés márpedig élni fog!

Elképzelhető, hogy az október végi brüsszeli döntés hatására vissza kell emelni a gázpiacon a tőkemegtérülési mutatót, de sem ez, sem más tényező nem fordíthatja vissza a lakosságnál elért rezsicsökkentést, azaz az árak a következő években is legfeljebb a jelenlegi szinten maradnak - hangsúlyozta a Portfolio-nak adott exkluzív interjújában Németh Lászlóné. A Miniszterelnökség pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős államtitkára szerint számos lehetőség áll a nemzeti közműszolgáltató rendelkezésére az olcsó árak fenntartásához, így az orosz gázvásárlási szerződésen kívüli piaci alapú beszerzés, az egységes gáz-, illetve az árampiaci szolgáltató központtal történő milliárdos spórolás, vagy akár a közvetlen paksi áramvásárlás is. A közműszolgáltató idén év végére már a lakossági ügyfelek felét, jövő év végére pedig egészét, azaz 3,4 millió fogyasztót fog ellátni földgázzal, miközben lendületesen épül az árampiaci portfólió is. A Magyar Postánál létszámleépítés nem cél, mert bár a hatékonyságon lehet javítani a Posta és a takarékszövetkezeti hálózat integrációjával is, de a közműszolgáltatások postai megtámogatása egyúttal plusz feladatokat is jelent.

Készül a nagytakarítás: így pucolják ki a magyar bankokat

Idén év végén megkezdheti a bedőlt projekthitelek és ingatlanok megvásárlását a MARK Zrt. a bankoktól - árulta el a Portfolio-nak adott interjújában az MNB által alapított eszközkezelő elnök-vezérigazgatója. Kandrács Csaba szerint nem dolguk mérlegelni, mekkorát buknak vagy éppen nyernek majd a bankok eszközeik eladásán, az EU véleményét azonban figyelembe veszik. Kandrács szerint az MNB csak a kezdő lökést adta meg, a működés már piaci lesz.

EU-pénzek lódíthatják meg a céges hitelpiacot

Egyre aktívabb az OTP a vállalati hitelezésben, a 2012-es 34-ről 2016-ra 39 százalékra nő a vállalati piac részaránya a bank magyarországi bevételeiben - mondja a Portfolio-nak adott interjújában Csonka Tibor, az OTP ügyvezető igazgatója. A Növekedési Hitelprogram kezdeti lendülete láthatóan alábbhagyott, de az új EU-pályázatok új erőt adhatnak a programnak és a vállalati hitelpiacnak is - véli a szakember.

Hatalmas fegyvert kapna a kezébe a magyar kormány

Óriási előnyökkel járna a gazdaságpolitikai tervezés során, ha a friss kormányzati jelzések alapján valóban elkezdődik az online számlázó programok összekötése a NAV rendszereivel, és egyúttal nagyon nagy fegyver is lenne egy ilyen rendszer az adónyomozók kezében az ellenőrzések során - mutat rá a terv két fontos előnyére a Portfolionak adott interjúban Szebeni Dávid. A Budapesti Corvinus Egyetem gazdaságpolitika oktatója és az Enrawell Kft. stratégiai igazgatója azonban két jelentős kockázatra is felhívja a figyelmet: egyrészt egy ilyen keretben valós időben lehetne látni, hogy ki kinek az ügyfele és miért fizet, így a jogtalan adatfelhasználással komoly üzleti hátrányokat is el lehetne érni, emiatt tehát erős adatvédelmi garanciákat javasol. Másrészt meglátása szerint az is kérdéses, hogy a magyar gazdaság és társadalom valóban fel van-e készülve arra a nagyfokú adóellenőrzési hatékonyság javulásra, amit egy ilyen rendszer ki tud váltani. Éppen emiatt szerinte csak az adórendszer átfogó egyszerűsítésével, bizonyos adók csökkentésével párhuzamosan lenne célszerű a számlázó programok NAV-hoz bekötése. Újra javasolja azt is, hogy a NAV ennek keretében a saját oldalán is hozzon létre az induló, illetve kis cégeknek egy ingyenes, egyszerű számlázó programot, ami a sok előny mellett erősítené a szolgáltató magyar állam képét is.

Magyarország nem kerülte el a csapdahelyzetet

Magyarország nem kerülte el a gyermektelenségi csapdahelyzetet, a halogatás következményeként jelentősen növekedni fog a gyermektelenek aránya - jelentette ki a Portfolio-nak adott interjújában Spéder Zsolt. A Demográfiai Kutatóintézet igazgatója szerint az öregedés felgyorsulása fontos jelzés a döntéshozóknak, de nem a demográfusok dolga meghozni a nyugdíjrendszer fenntarthatóságával kapcsolatos döntéseket. Arra azonban felhívta a figyelmet: a férfiak 40 év munkaviszonya utáni nyugdíjba vonulásának lehetősége oda vezet, hogy a nyugdíjrendszer fenntarthatósága gyorsabban romlik el. Be kell látni, hogy ilyen intézkedésekkel mindenkinek rosszabb lesz egy idő után - húzta alá.

Nagy csata zajlik a milliárdos banki összeolvadásokért

Állami hátszéllel ugyan, de beindult a magyar bankpiac konszolidációja, az összeolvadások pedig milliárdos nagyságrendű projekteket jelentenek az informatikai cégeknek, amelyekért hatalmas a verseny. Eközben több bank gigantikus informatikai fejlesztéseket jelentett be, bár ez rá is fér a bankokra. Az utóbbi időben ugyanis megsokasodtak a leállások, amelyek fő oka még mindig a válság alatt megnyirbált IT-büdzsékben keresendő. Viszont annak örülhetünk, hogy a magyar bankok nemzetközi szinten is kiemelkedőek az információbiztonságban. Nálunk inkább a fizikai, mintsem elektronikus csalásokra akad példa, de azért egy-egy kellemetlenkedő "kiberterrorista" is beköszön a bankoknak. Kalmár Ákossal, a T-Systems Magyarország nagyvállalati ágazatigazgatójával beszélgettünk.

Létezik magyar bank, amelynek nincs dolga a kormánnyal

Nem növekedésorientált bank, mégis folyamatosan nő, így már a középbankok közé tartozik a MagNet Bank, amelynek igazgatósági elnökével, Fáy Zsolttal beszélgettünk. Az interjúból kiderül, milyen kihívásokkal néz szembe egy közösségi bank, hogy sikerült a Banco Popolare beolvasztása és hogy mikor indítják újra a lakossági hitelezést.

Nevetségesen alacsony kamatokkal segítjük az EU-pénzek lehívását

Az új uniós pályázatokhoz szinte nevetségesen alacsony kamatszint mellett automatikusan igényelhetővé váltak a Széchenyi Kártya Program önerő, illetve támogatást megelőlegező hitelei, ami nagy öröm és eredmény - jelentette ki a Portfolionak adott interjúban Krisán László. A kártyaprogramot működtető KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója szerint helyes, hogy a kormány ennyire fókuszáltan tervezi kiírni a pályázatokat és felveti azt, hogy miért ne lehetne a pénzeket a hét éves uniós ciklus helyett a már két év alatt "kitolni". Egyúttal hatalmas veszélynek látja, hogy a közép-magyarországi régiónak csak kevés EU-forrás áll majd rendelkezésre, ami így el fogja sorvasztani a fejlődést. Emiatt a pest-megyei határok átszabását is felveti. Krisán kedvezőnek nevezte azt a döntést, hogy az új kapacitásbővítő pályázatok csak a létszám megtartását várják el a cégektől, és üdvözölte azt a friss és gyors döntést, hogy a mérlegfőösszegre vonatkozó megkötést kivették a feltételek közül. Úgy látja, hogy a visszatérítendő uniós források "azért jók és hasznosak, mert néha saját maguktól is meg kell védeni a vállalkozókat"; a piac megmaradó szerepét pedig a pályázatírói szakmában is szorgalmazza.

Mikor lép már oltár elé az MKB?

Rohamtempóban halad az MKB Bank átalakítása, mégpedig úgy, hogy akár önmagában, a Budapest Bank beolvasztása nélkül is megálljon a lábán - mondja interjúnkban Hetényi Márk vezérigazgató-helyettes. Megkezdődött a bank bedőlt projekthiteleinek értékesítési folyamata is: sorra érkeznek az ajánlatok, az első tranzakciókra már ebben a hónapban sor kerülhet. Az elmúlt fél évtized csaknem négyszázmilliárdos bukója után az idei évet (a bankadó figyelembe vétele nélkül) már nullszaldó körül szeretné zárni a bank, jövőre pedig már a bankadóval együtt is enyhén pozitív számokkal kalkulálnak. Hetényi a bank balatonfüredi ingatlanegyüttesének titkaiba is beavatott minket, és kiderült, nem feltétlenül ragaszkodnak patinás székházukhoz.

Készülhetnek az adófizetők és a megmaradt devizahitelesek

Három fontos gazdaságfehérítő intézkedésre készül a kormány - árulta el a Portfolio-nak adott interjújában Orbán Gábor, aki azt is elmondta, nem bánta meg döntését, hogy bő két évvel ezelőtt elvállalta az államtitkári munkát. Az adó- és pénzügyekért felelős államtitkár várakozása szerint még az idén legalább egy hitelminősítő átsorol minket a befektetési kategóriába. A Quaestor-ügy még nincs lezárva, a kötvényesek kártalanításáról szóló törvényt még összhangba kell hozni az EBRD-megállapodással az államtitkár szerint. A bankok és az ügyfelek számára egyaránt önkéntes, de központi jellegű forintosítást szeretne a kormány az autóhitelesek számára. Orbán a vasárnapi boltzárról és a bankokkal kötött békéről is kifejti álláspontját az interjúban.

Mit akar nálunk a világ egyik legnagyobb biztosítója?

Nagyot fordult a világ a biztosítók körül az elmúlt években. A magyar Generali például 2,2 milliárd forinttal alacsonyabb fix költség szinttel és radikálisan átalakult portfólióval vág neki az anyacég friss stratégiájának, amelyet májusban hirdetett meg az olasz cégcsoport. Luciano Cirinával, a Prágában dolgozó régiós vezérigazgatóval és Erdős Mihállyal, a magyar leánybiztosító első emberével beszélgettünk Budapesten a régiós és a magyar biztosítási piac aktualitásairól.

Rá sem fogsz ismerni az Árpád hídra, miután ez elkészül

Tegnap érkezett a hír, hogy Közép-Kelet-Európa egyik vezető ingatlanfejlesztő vállalata, a HB Reavis 3 hektár nagyságú telkeket vásárolt Budapest egyik legfrekventáltabb területén, az Árpád híd felvezetője és a Váci út kereszteződésében. A telkek megvásárlásával a vállalat több mint 120 ezer négyzetméternyi bruttó bérbeadható területtel rendelkező irodafejlesztését készíti elő. Ennek, a térség és Budapest városképét gyökeresen megváltoztatható beruházásnak a részleteiről beszélgettünk Radnóty Zoltánnal, a HB Reavis magyarországi és törökországi vezérigazgatójával.

Orbán és Putyin egyszerre? - Bécsből üzen a Raiffeisen vezére

A legnagyobb magyarországi bankok egyike kíván maradni a Raiffeisen - cáfolja az ellentétes várakozásokat a Portfolio-nak adott interjújában Karl Sevelda, az anyabank vezérigazgatója. A Raiffeisen Bank International alaposan megszenvedte az Orbán-kormány "populista intézkedéseit", amelyekkel bizony összefüggésben állnak április végén bejelentett itteni leépítéseik. A válságnak szerinte nincs még vége, de Magyarország Romániához hasonlóan rövidesen ismét bekerülhet a leggyorsabban növekvő bankpiacok közé. Ehhez persze a kormánynak is tartania kell a szavát. Elégedett a profitgyár orosz leánybankkal, és nem szeretne visszatérni a hidegháborús ellenségképekhez, miközben a szabályozói túlkapásokban nagy kihívást lát az osztrák bankvezér.

Mi lesz a harmadik legnagyobb magyar bankkal? - Megszólal Patai

Matolcsy politikáját dicséri, a Quaestor-kötvényesek kártalanításának módját viszont felháborítónak tartja Patai Mihály, aki most elsősorban bankjának szerdai bejelentése kapcsán nyilatkozik a Portfolio-nak. Az UniCredit Bank elnök-vezérigazgatója szerint szó sincs arról, hogy lemondanának az univerzális nagybanki jelenlétről Magyarországon, sőt, növelni szeretnék a bank méretét. A nettó bevételek ugyanakkor nagyon megsínylik a kamatcsökkentéseket, a "fair banki" szabályokat és a brókerbotrányt, részben emiatt kényszerül az UniCredit lakossági szolgáltatási modelljének alapos felülvizsgálatára.

Augusztustól jönnek az állami hirdetési milliárdok

"Nem az a cél, hogy bárki is elvegye az intézmények hirdetésre szánt pénzét, sokkal inkább az a cél, hogy ezt a közpénzt hatékonyan költsék el ezek a szervezetek" - hangsúlyozta a Portfolio-nak adott exkluzív interjúban Nobilis Márton, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal elnöke annak kapcsán, hogy a napokban kiírnak egy 25 milliárd forintos közbeszerzési keretmegállapodást. Ez egy kétlépcsős folyamaton keresztül abban segít, hogy a mintegy 1500 állami intézmény és vállalat a három kiválasztott ügynökség mindig legolcsóbb ajánlatából költhessen médiavásárlásra, szponzorációra, illetve a kormány a saját kommunikációjára.

Nobilis hangsúlyozza, hogy ez rendszerszinten mintegy 10-15 milliárd forintos megtakarítást tud elérni és nem lesz kibúvó egyik, általuk felügyelt intézmény számára sem. Arra viszont van lehetőség az augusztusban várható közbeszerzési eredményhirdetésig is, hogy egyedi döntéssel valóban szükségesnek ítélt beszerzéseket jóváhagyjanak. Nobilis az új rendszer kapcsán kiemelte: mindenki pontosan tudni fogja, hogy mennyit költ az állam, és azt is, hogy hol. A beszélgetés során kiderült az is, hogy lekerült a napirendről az ügynökségi bónuszok eltörlésének kérdése.

Megállíthatatlanul nő a magyar állami bank

Mi köze van az Eximbanknak a Quaestor-botrányhoz? Tudja-e folytatni dinamikus növekedését a külügy alá került magyar állami bank? Mennyivel dobja meg a magyar GDP-t az exportfinanszírozás? Többek között ezekről beszélgettünk Urbán Zoltánnal, aki azt is elárulta, milyen szerepet töltenek be a keleti nyitásban. Az Eximbank és a MEHIB decemberben érkezett vezérigazgatója is előadást tart május 7-ei Hitelezés 2015 konferenciánkon.

Biztosak vagyunk a vállalati hitelpiac felpörgésében

A válságot átélő vállalkozások sokkal óvatosabbak lettek a hitelfelvételi döntésekben, de jól látszik, hogy mely cégek vesznek majd igénybe uniós forrásokat, és ezen keresztül "a vállalati hitelpiac is nagy valószínűséggel fel fog pörögni" - vetítette előre a Portfolio-nak adott interjúban Trombitás Zoltán. Az Erste Bank EU Irodájának vezetője szerint semmiképpen sem beszélhetünk arról, hogy bizonyos állami kamattámogatású lehetőségek, vagy az MNB hitelprogramja kiszorítaná a piacról a normál banki hitelkonstrukciókat, az pedig versenyelőnyt is jelenthet, hogy egy kereskedelmi bank a palettáján treasury szolgáltatásokat is nyújtani tud például exportra termelő kkv-nak. Trombitás úgy látja, hogy ha a pályázati kiírásokban megfelelően szűkítik le a támogatandó cégek körét, akkor nem lesz gond a biztosítéknyújtás kötelezettség feloldásából. A halasztott önerő bevezetésétől pedig azt várja, hogy jelentősen egyszerűsödik a támogatások előfinanszírozása, illetve felgyorsulhat a projektek végrehajtása.

Újabb magyar Trianon - Mit tehetnek a cégek?

Értékelhetetlenül kevés uniós forrás várható 2020-ig a közép-magyarországi régióban, így Pest megye Trianonja, azaz elszegényedése folytatódhat - jelentette ki a Portfolionak adott interjúban Szebeni Dávid. A Budapesti Corvinus Egyetem oktatója emiatt arra tett javaslatot, hogy részben ellensúlyozhatná a gazdasági problémákat, ha a Nemzeti Foglalkoztatási Alap teljes forrását átcsoportosítanák egy új Pest Megyei Fejlesztési Alapba. A központi régióban működő cégek kapcsán gyakran felmerül a konvergencia-régióban való telephely-létesítés, de vigyázni kell, mert ez nem minden cég számára lehet szabályos megoldás - hívta fel a figyelmet az Enrawell Kft. stratégiai és pénzügyi igazgatója. Szebeni úgy látja, hogy a nagyvállalatok "kizárása" a mostani uniós támogatási ciklusból nem nagy gond, de a támogatható kkv-k körét túlságosan leszűkítették, így ezen a területen 2-3 éven belül arra számít, hogy a kormány változtatni fog.

Óriási összeget mozgósítunk a politika kizárásával

Jean-Claude Juncker már a 315 milliárd eurós Beruházási Terv kidolgozásának kezdetén világosan megmondta, hogy nem szabad politikai alapon kiválasztani az EU-szerte támogatásra ítélt projekteket, mert ez éppen azokat a magánbefektetőket riasztaná el, akikre döntő részben alapoz a program - hangsúlyozta az esetleges politikai jellegű döntéshozatal elleni érvet a Portfolionak adott interjúban Jyrki Katainen. Az Európai Bizottság alelnöke szerint a közös uniós büdzsé pénzéből és egy garanciavállalási keretből létrejövő alap mindenképpen el tudja érni a tizenötszörös tőkeáttételt a beruházásokhoz, hiszen hatalmas likviditás vár a magángazdaságban, amely a vonzó szabályrendszer mellett bevonható lehet életképes beruházási projektek finanszírozásába. A tagállamok számára azzal tették vonzóvá a plusz befizetést, hogy például a túlzott deficit eljárásnál nem veszik figyelembe a programra szánt pénzeket, így már öt tagállam élt konkrét felajánlással. A Bizottság alelnöke sorban járja a tagállami fővárosokat, és most pénteken Budapestre is ellátogat, hogy megismertesse az érdeklődőkkel a Beruházási Terv kereteit és a benne rejlő lehetőségeket.

Gazdasági fordulat nélkül folytatódhat Magyarország lecsúszása - Interjú

A bankszektorral kötött béke mindenképpen előnyös dolog, de ahhoz, hogy az ország tőkevonzó képessége érdemben nőni tudjon, jelentős külgazdasági, külpolitikai fordulatra lenne szükség - hangsúlyozza a Portfolio-nak adott interjúban Chikán Attila. A Budapesti Corvinus Egyetem Versenyképességi Kutató Központ igazgatója úgy látja, hogy amíg nem tudjuk eldönteni, hogy valójában milyen társadalmat is akarunk, kivel akarunk üzletet kötni és milyen mértékben, addig nehezen fogjuk élvezni a nemzetközi tőke bizalmát. Azt pedig tragikus hatásúnak tartaná, ha úgy döntünk, hogy a fejlődés fő erőivel szemben megyünk. A volt gazdasági miniszter szintén erősen negatív jelzőket használt a magyar jogi és szerződéses környezet kiszámíthatóságával, a kormányzati működés hatékonyságával, a magyar termelékenységgel és az állandóan rendkívül szűk határidővel elinduló szerkezeti változtatásokkal kapcsolatban is. Meglátása szerint a gazdaság ilyen jellegű ide-oda rángatásai is kiütköznek a romló magyar versenyképességi mutatókban és a jelenlegi adottságok miatt összességében továbbra sem hisz abban, hogy tartós felfelé ívelő szakasz következne a magyar gazdaság számára.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.