Interjú

Ellenzem a magyarokat is büntető javaslatot - Exkluzív interjú az uniós biztossal

Most még csak ott tartunk, hogy mindenki megfogalmazza a javaslatait, de határozottan ellenzem azt a német javaslatot, amely büntető jelleggel összekötné az uniós források folyósítását a jogállamisági keretekkel - ezt rögzítette a Portfolio-nak adott exkluzív interjúban Corina Cretu. Az Európai Bizottság regionális politikáért felelős biztosa egy finnországi konferencia keretében nyilatkozott nekünk és a fentiek mellett azt is megjegyezte: "ezzel együtt azt is gondolom, hogy minden tagállamnak kötelessége tiszteletben tartani az EU alapvető értékeit." Interjúnk egyszerre jelenik meg a Portfolio magyar és angol oldalán.

Készül az év egyik legizgalmasabb magyar befektetési sztorija

Akár már idén útjára indulhat a BÉT 20 milliárd forintos tőzsdefejlesztési alapja, ami 2017 és 2018 egyik legizgalmasabb befektetési sztorija lehet. Zsembery Levente, a HVCA elnöke és az X-Ventures vezérigazgatója szerint a tőzsdefejlesztési program mellett a generációváltásból fakadó tranzakciók is élénkíthetik a hazai felvásárlási piacot idén, emellett az új Jeremie programról is megvannak az első részletek.

Chikán: a korrupció ellen küzdjünk, ne a multikat zaklassuk

A Nemzeti Versenyképességi Tanács eddig megfogalmazott javaslatainak megvalósítása hasznára válna az országnak, azonban ezek csekély jelentőséggel bírnak a versenyképesség szempontjából - jelentette ki a Portfolio-nak adott interjúban Chikán Attila egyetemi tanár. A Versenyképesség Kutató Központ igazgatója hangsúlyozta: a gazdaságpolitikában leginkább a kiszámíthatatlanság és a korrupció csökkentésére van szükség. A közgazdász egyúttal versenyképességet javító saját javaslatokat is megfogalmazott. Arra is felhívta a figyelmet, hogy idehaza azon munkavállalók iránt fog leginkább csökkenni a kereslet, akik nálunk a munkaerőpiac zömét képezik.

Hazajött Londonból, és feltett egy magyar céget a világ divattérképére

Huszonévesen és nőként sem lehetetlen nemzetközi sikereket elérni cégvezetőként Magyarországon - ezt mutatja a 26 éves Lászlóffy Vivien példája, aki komoly külföldi tapasztalatokkal felvértezve két éve vette át a Budapesten született divatcég, az ÁERON ügyvezető igazgatói pozícióját, és idén már felkerült az amerikai Forbes listájára a 30 év alatti európai tehetségek közé. Portfolio-nak adott interjújában többek között az ÁERON külföldi terjeszkedéséről, jövőbeli terveiről és a magyar divatipar hiányosságairól is beszélt. Meglátása szerint sokkal több külföldi márka gyártatná Magyarországon a ruháit, ha nem lenne ilyen óriási munkaerőhiány a szakmában.

Igazságtalan az amnesztia a tisztességes adófizetőkkel szemben (Interjú)

A kormány egy utolsó lehetőséget kínál a hozzá közelállók számára, mivel fontos határidő közeleg a bankszámlák tartalmának nemzetközi információcseréjével kapcsolatban - állítja Deák Dániel, a Corvinus Egyetem Gazdasági Jogi Tanszékének egyetemi tanára a tavaly év végi adócsomagba rejtett amnesztiával kapcsolatban. Úgy vélekedik, hogy több európai normát is megszeg, és igazságtalan a tisztességes adófizetőkkel szemben.

Már a KELER is a blockchainen pörög

A KELER működteti a magyar tőzsde motorját, a klíringházat és az elszámolóházat, vagyis a tőkepiaci háttér-infrastruktúrát. Habár legtöbbször észrevétlenek maradnak, a klíringházak bonyolult fedezeti és biztosítéki rendszerére a válságidőszakokban nagy szükség van, enélkül például a Lehman bedőlése is dominószerűen borította volna be a piac nagy részét. Emellett a BÉT és az MNB tulajdonában lévő KELER a válság után szigorodó szabályozási hullámból is pénzt csinál: a csoport egy erre épülő komplett szolgáltatáscsomaggal a régióban terjeszkedik. Dudás György, a KELER vezérigazgatója azt is elárulta, hogy a középtávú stratégiában már a szerepelni fog a blockchain technológiában rejlő lehetőségek feltérképezése, és különböző kiegészítő szolgáltatásokat már rövidebb távon is tesztelnének a Bitcoin alapját képező technológiával.

Csepreghy: az összes EU-pénzről döntést hozunk jövő tavaszig

Idén új kifizetési rekord várható az uniós támogatások terén és ennek elősegítésére unortodox, akár 12-24 havi céljuttatási rendszert is bevezethet a Miniszterelnökség - jelezte a Portfolio-nak adott interjúban Csepreghy Nándor. A tárca miniszterhelyettese világossá tette: csak 2020-2021-re lehet kifizetni az összes EU-támogatást, de már a jövő tavaszi választásokig meg lesz az összes pályázat nyertese, így a gyors döntéshozatal a Brexit miatt esélyes pénzvesztést is segíthet elkerülni. Csepreghy hangsúlyozta, hogy nem folytat presztízs vitákat a kormány az Európai Bizottsággal az állami pályázatértékelők kijelölése témájában, így engedmény várható. Közben a másik vitapontban, a bőkezű szállítói előleg rendszer megtartásáért még küzd a kormány Brüsszellel. A beszélgetésből kiderül az is, hogy miért ugrott meg nyár óta bő 700 milliárddal a Modern Városok Program becsült költségigénye és az is, hogy jócskán csökkenhet még a négyes metró miatt esélyes uniós büntetésünk mértéke.

Földindulás jövőre: kinyírják az EU-pénzek a hiteleket?

Március végén lezárul a Növekedési Hitelprogram, a visszatérítendő EU-források egyre nagyobb konkurenciát teremtenek a hazai kkv-hitelezésnek, nő viszont a garanciaintézmények szerepe. Hogy mi várható jövőre ilyen változások közepette a bankok vállalati üzletágában, arról az Erste Bank idén márciusban érkezett vállalati üzletágvezetőjét, Szabados Richárdot kérdeztük.

Eddig nem ismert számok a CSOK-ról és a készpénzgyilkos programról (Interjú)

A hat évre szóló bérmegállapodás, az uniós források felfutása és a CSOK-igénylések felpörgése járulhat hozzá az erősebb gazdasági növekedéshez a következő években - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában Hornung Ágnes. A Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős államtitkára részletes számokat árult el a családi otthonteremtési kedvezmény igénybevételéről, valamint a most indított bankkártya-elfogadóhely telepítő programról. A készpénzhasználat csökkentéséhez azonban a POS-program nem elég, a lakosság edukációjára is szükség van.

Már az óvodában eldőlhet Magyarország versenyképessége (Interjú)

Hazánk versenyképességét is érinti az a világszerte megfigyelhető tendencia, hogy egyre kevesebb fiatal választja a műszaki és természettudományos életpályákat - állítja Ábrahám László, az NI Hungary Kft. ügyvezetője. A cégvezető szerint ezért már az óvodákban el kell kezdeni a robotprogramozást. Az időben "megfertőzött" gyerekek később szívesebben dolgoznak ezen a területen, enyhítve ezzel a cégek mérnök és informatikai szakemberek iránti éhségét. A 15 éve Debrecenben letelepült amerikai tulajdonú cég vezetőjével hazánk versenyképességi helyzetéről, annak lehetséges javításáról és a hosszú távú bérmegállapodásról is beszélgettünk.

Csepreghy: a magyar cégek megsegítése miatt nyúltunk újra a törvényhez

A Közbeszerzési törvény mostani változtatásával az a célja a kormánynak, hogy a versenyjogi elvárások teljesítése mellett minél több lehetőséget tudjon biztosítani a hazai kis- és középvállalkozásoknak "annak érdekében, hogy egyre több közbeszerzéshez hozzáférjenek" - indokolta az egy éve hatályba lépett törvény múlt héten elfogadott módosítását a Portfolio-nak adott interjúban Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese szerint arra lehet készülni, hogy a piaci változások miatt időről-időre változni fog még a törvény és részben ezekkel indokolta a civilek által bírált, a korrupciós kockázatokat növelő, jelentős értékhatár-emeléseket is. Az interjúból az is kiderül, hogy a korábban tervezett háromlépcsős átállás helyett kétlépcsős lesz 2017-ben a teljeskörű elektronikus közbeszerzésre való áttérés Magyarországon.

Már egyetem alatt külföldre kacsintgatnak a diákok: kezdhetnek aggódni a cégek?

A telekom-cégek sincsenek könnyű helyzetben a munkaerőpiacon: nemcsak Magyarországon belül, hanem a környező országokkal is versenyezni kell a munkaerőért, a bérkülönbségek ezen a piacon is jelenthetnek nehézségeket - mondta el a Portfolio-nak Tóth Zsuzsanna, a Vodafone Magyarország HR vezérigazgató-helyettese. A cégnél attól is tartanak, hogy a fiatalok már az egyetem alatt elkezdenek külföldre dolgozni, és az alapozó képzés befejezése után el is mennek. A legnagyobb fejtörést mégis a közeljövőre való felkészülés okozza, hogy hogyan biztosítsák a technológia gyorsan fejlődő területein a megfelelő felkészültségű dolgozókat úgy, hogy még sem az egyetemeken, sem a cégnél nem lehet elsajátítani a szükséges tudást.

Van kockázata az erőltetett béremelésnek (Interjú)

Üdvözlendő a kormány béremelési törekvése, azonban a mértékkel óvatosan kell bánni - fejtette ki a Portfolio-nak adott interjújában Keszte Róbert, a Continental Automotive Hungary ügyvezető igazgatója. Szerinte a vállalatok hatékonyságjavulásának kétszámjegyű emelkedése nem reális, ám ha mégis kierőltetik magukból a magasabb béremelést a cégek, annak meglesznek a munkaerőpiaci következményei. Valós kockázat ugyanis, hogy a kevésbé képzett munkavállalók "kiárazódnak" a piacról - vetítette előre. Arról is beszélt az autóipari szakember, hogy a külföldi cégek beruházási döntéseinél a legfontosabb szempont az lett, hogy rendelkezésre áll-e a megfelelő munkaerő hosszú távon. Ehhez a versenyképesség alapfeltételeit kellene javítani konkrét lépésekkel, erről azonban meglátása szerint nem sok szó esik.

Jöjjön a harmadik Széll Kálmán Terv!

Nem kell még temetni az idei magyar gazdasági növekedést, visszatér a 3 százalékos növekedési ütem, főleg, ha a múlt heti bérmegállapodás elemeinek hatását figyelembe vesszük. A magyar gazdaság versenyképességét azonban kell és lehet is javítani a hosszú távú növekedés érdekében - derült ki a Portfolio Palotai Dániel és Virág Barnabás, az MNB ügyvezető igazgatóival készített interjújából, melyet annak kapcsán készítettünk, hogy az általuk jegyzett Versenyképesség és növekedés című kötetben megfogalmazott javaslatokból egyre többet karol fel a kormány. Palotai Dániel szerint a harmadik Széll Kálmán Tervre mindenképpen szükség van, a járulékcsökkentés jó irány, de tovább kell lépni az egyszámjegyű szja irányába. Virág Barnabás úgy véli, hogy a társasági adókulcs csökkentése kedvezőbb helyzetbe hozza Magyarországot a világban jelenleg zajló adóversenyben. Szerinte a hitelezést segítené a garanciarendszer fejlesztése, amivel kapcsolatban a jegybank szintén megtette konkrét javaslatait.

Igazi őrület van a kötvénypiacon, öngyilkosság most ide fektetni

Az abszolút hozamú alapokban sokkal több kockázatos ügylet van, mint ami a tájékoztatókból kihámozható, ennek ellenére igyekeznek nem rulettezni az ügyfeleik pénzével az alapkezelők. Egyes részvénypiacokban még lehet kraft, a kötvényalapokból viszont érdemes menekülni, mivel egy kisebb emelés is boríthatja a piacot. Móricz Dániellel, a Concorde Alapkezelő befektetési igazgatójával beszélgettünk.

Mi készülődik az MKB és a CIG között?

Az MKB az egyetlen hazai nagybank, amely az eladó MKB biztosítókat leszámítva nem köteleződött el más biztosító felé, többek között ezért döntött a vele való együttműködés mellett a CIG - árulja el a Portfolio-nak adott interjúban a CIG Pannónia vezérigazgatója. Az etikus életbiztosítási koncepció miatt várható profitnyomás is időszerűvé tette Kádár Gabriella szerint bankbiztosítók akvizícióját. Az MKB biztosítók pénteken bejelentett megvásárlásának okairól és várható következményeiről kérdeztük a biztosítóvezért.

Félő, hogy a bankok a fintech cégek kiszolgálói lesznek

A bankok vagy a digitális fejlődés élére állnak, vagy idővel a fintech cégek kiszolgálóivá válnak. De azért van, amiben a bankok erősebbek, és szövetkezni is lehet a nagy szolgáltatókkal - véli Harmati László, az Erste Bank lakossági vezérigazgató-helyettese. A magyar bankoknál a digitális innovációra fordított összeg mindenütt növekszik, de nemcsak a fintech cégek miatt, hanem mert pénzügyileg is megéri erre költeni. Az Erste nemrég jött ki mobilbanki appjával, de már arra készülnek, hogy az anyabank új ökoszisztémáját vezetik be. Robottanácsadókról, mesterséges intelligenciáról és a digitalzáció miatti elbocsátásokról is kérdeztük a szakembert.

Lepsényi: érezhető a külföldre vándorolt magyarok hazatérése

Szükség van az őszre beígért növekedésösztönző csomagra és ennek a gazdaságfejlesztési programnak a része lehet a járulékok kérdése is - nyilatkozta a Portfolio-nak adott interjúban Lepsényi István. A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára egyébként személy szerint egyetért a járulékcsökkentéssel, jelenleg azonban még az elemzői és egyeztető munka zajlik a tárcánál. A munkaerőhiány kezelésével kapcsolatban kifejtette, hogy a távmunkában, a részmunkaidőben, vagyis a rugalmas foglalkoztatásban vannak még tartalékok idehaza. Az államtitkári pozícióba a járműiparból tavaly érkezett szakember azt is elárulta, hogy a hazánkba települő kínai elektromos-busz gyártó cégnek azt javasolta a kormány, hogy gyártsanak elektromos személygépjárműveket.

Új pénzügyi birodalom épül az MKB körül?

Alig zárult le az MKB szanálása és ezzel szinte egyidejűleg a bank privatizációja, újra azt találgatják a sajtóban és a bankszektorban, megvalósul-e az állami Budapest Bankkal az összeolvadás, esetleg ennél is ambiciózusabb célokat tűz ki maga elé a pénzügyi csoport. Az Európai Bizottsággal kötött megállapodás és az MNB által korábban összeállított stratégia sok mindenben meghatározza a bank jövőjét, de azért a fentiekről is megkérdezzük alábbi interjúnkban Balog Ádám vezérigazgatót.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.