Interjú

Ő készítette a félelmetes londoni prognózist

Pár héttel ezelőtt nagyot szólt a Bank of America Merrill Lynch londoni elemzőjének Magyarországra vonatkozó prognózisa, ebben ugyanis kimagasló GDP-növekedési számokat fogalmazott meg. Raffaella Tenconi vezető elemző a Portfolio-nak adott interjújában részletezte azt, hogy mire alapozták optimista jövőképüket. Meglátása szerint hazánk felül fogja teljesíteni a növekedés tekintetében a régiós versenytársakat, azonban ez csak egyetlen mutató. Úgy vélekedett, hogy sérülékenység vonatkozásában a magyar gazdaság sokkal jobb állapotban van most, mint az elmúlt 5 évben és azt is elárulta, mikor számíthatunk felminősítésre.

Egy-két bank még beolvadhat - Nagy tervek az MKB-nál

Nem azért vesz meg bankokat az állam, hogy külön-külön működtesse őket, hanem azért, mert egyértelműen összevonásban gondolkodik. Két-három bank összeolvasztásával már jelentősen racionalizálható az infrastruktúra - mondja a szanálás alatt álló MKB Bank most érkező vezérigazgató-helyettese a Portfolio-nak adott interjújában. Hetényi Márk nem érzékel állami nyomást arra, hogy indokolatlanul hitelezzenek kiemelt szektorokat, az viszont cél, hogy 2016-ban már nyereséges legyen az MKB.

Itt az újabb hiteles mentőcsomag? - Megszólal az ötletgazda

Még el sem kezdődött a banki "elszámoltatás", máris egy újabb, lakossági tartozásokat érintő "mentőötlettel" állt elő a kisebbik kormánypárt. A pénzügyi szektor jó része által felelőtlennek, egyes adós-érdekképviseletek által pedig embertelennek tartott magáncsőd súlyos erkölcsi kockázatokkal és egyelőre ismeretlen méretű banki többletveszteséggel fenyeget. Rétvári Bence államtitkárt szembesítettük néhány kritikával, és a KDNP-s javaslat részleteiről is megkérdeztük. Szerinte a magáncsőd a bankoknak is jó.

Így forgatják fel a világot a startupok

Percenként 2 millió új Facebook-poszt, 1,5 millió új YouTube-videó, 100 új linkedIn profil, 83 ezer elköltött dollár az Amazonon. Csak néhány adat arról, milyen elképesztő sebességgel pörög a digitális világ, ahol az egész piacokat felforgató "diszruptív" technológiák is rendszeresen születnek. Magyarország sincs lemaradásban a területen, hazánkból is elindult már nem egy ilyen vállalkozás. A startupokról és a piacokat gyökerestül megváltoztató technológiákról beszélgettünk Jeff Schumacherrel, a Boston Consulting Group Digital Ventures üzletágának vezérigazgatójával.

Mégis mitől lesz sikeres a magyar mobiltárca?

A nemrégiben elindult telekomos Mobiltárca azért lesz üzletileg is sikeres megoldás, mert nem kizárólag fizetésre használható, az infrastruktúra pedig adott a széles körű elterjedéséhez - véli Szetnics László, a MasterCard mobilfizetésekért felelős regionális üzletfejlesztési vezetője. A szakembertől megtudtuk, hogy miért éri meg egy kártyatársaságnak mobilfizetési megoldások fejlesztésében részt vennie, és hogy mire készülnek az online fizetések területén.

Jön a pénzügyi rezsicsökkentés! - Megvan, mire készül az MNB

Az átutalásokat jövőre 20 százalékkal olcsóbban számolják el a bankoknak, ez azonban alig érinti majd az ügyfeleket. Ennél viszont sokkal nagyobb díjcsökkentések jöhetnek, ha az MNB a jelenleg is zajló elemzésekből azt a következtetést vonja le, hogy tisztességtelenül magas díjakat számítanak fel a bankok. Ebben az esetben akár felső korlátot is bevezethetnek az átutalási díjakra. Eközben pedig már zajlik az azonnali átutalás bevezetésének előkészítése, és azt is megtudtuk, hogy a bankok továbbra sem tettek le a régi nevén BAR-listaként ismert rendszert kezelő cég visszavásárlásáról. Bartha Lajossal, az MNB pénzügyi infrastruktúrák igazgatójával beszélgettünk.

Devizahiteles sokk után itt a fordulat?

Az MNB január 1-jén életbe lépő új szabályai miatt akár 30 százalékkal is visszaeshet a lízingfinanszírozás jövőre - vélik egyes iparági szereplők. Sokan pedig attól tartanak, a devizahiteles elszámolások csődsorozatot okoznak a lízingcégeknél. Jenei Viktort, a Magyar Lízingszövetség új elnökét kérdeztük, mi az igazság, és milyen közeljövő áll a lízing előtt. Kiderült, hogy a refinanszírozási programok nagyot lendítettek a vállalati szegmensen, és 2015 akár egy pozitív fordulat éve is lehet a lízingszektorban.

Mi lesz velünk? - Így látja a helyzetet egy olasz biztosítóvezér

A növekedést elsősorban nem a díjak emelésével próbálják elérni a biztosítók, ezt inkább az ügyféligények változása indukálja - mondta a Portfolio-nak adott interjújában Luciano Cirinà, a Generali PPF Holding vezérigazgatója a Generali londoni befektetői napján. A régiónkban otthonosan mozgó olasz biztosítóvezér szerint az életbiztosítások sikerét elsősorban az állami ösztönzők, például adókedvezmények határozzák meg. Cirinà az alábbiakban elárulja, miben tudnak igazán növekedni most a biztosítók, lát-e kedvező felvásárlási lehetőségeket a régiós biztosítási piacon, és miként tekint egyik vezető piacukra, Magyarországra.

Résen kell lenni, mert bármikor jöhet a tőzsdei zuhanás!

Előbb-utóbb jön egy nagyobb korrekció a részvénypiacokon, azt azonban nehéz megmondani, hogy ez mikor következik be. Ráadásul nem csak egy nagyobb eséstől való félelem nyomaszthatja a befektetőket, azért sem könnyű a helyzetük, mert az alacsony kamatkörnyezetben kockázatmentesen már nem könnyű pénzt keresni. Lehetőségek azonban mindig vannak, még az olyan, a befektetők által kifejezetten utált részvénypiacokon is, mint az orosz. Boér Leventével, az OTP Alapkezelő portfolio managerével beszélgettünk.

Harcolnak a bankok a legjobb projektekért

Több ideális projektet is találunk a magyarországi ingatlanpiacon, melyekért nagy verseny folyik a bankok között. Az ingatlanszektorban tapasztalható lassú, de pozitív elmozdulásnak köszönhetően egyre aktívabb néhány bank a projektfinanszírozásban - mondja Kementzey Ferenc, a Raiffeisen Bank a Vállalati és befektetési banki üzletágért felelős vezérigazgató-helyettes.

Erre a jóisten pénze sem lenne elég (Interjú)

Az olló egyre jobban nyílik a között, amit az orvostudomány ismeretanyaga alapján tenni lehetne és a között, amire megvan a fedezet. Az egészségügy alulfinanszírozottsága olyan objektivitás, amiről senki nem tehet - véli Szél Ágoston. A Semmelweis Egyetem rektora a Portfolio-nak adott interjújában megjegyezte, hogy jó lenne, ha az egészségügy tortaszelete nagyobb lenne az állami költségvetésben. A SOTE vezetését bő két éve ellátó kutató-szakember kifejtette véleményét a forráshiányról, a kórházak adósságáról, az orvosok elvándorlásáról, a várólistákról, a hálapénzről, a magyar egészségügyi rendszerben rejlő ördögi csapdákról, de részletesen bemutatta, hogy miből és hogyan gazdálkodik egy ilyen csúcsintézmény. Szerinte nincs utólag adott hálapénz, az egyszeri kórházi adósságkonszolidáció önmagában nem jelent tartós megoldást és ünneprontóként azt is kénytelen volt elárulni, hogy az elvándorlás lassuló üteme a gyakorlatban nem érződik. A rektor azt is elárulta, hogy mit vár az egyetemhez kinevezett Szász Károly kancellártól.

Ki épít ma hitelből lakást?

Kiket érint a lakossági jelzálog-hitelezés újjáéledése? Hogyan alakíthatja át a piacot a devizahitel-forintosítás? Mi kell az ingatlanpiac további erősödéséhez? Tokodi Gáborral az FHB Bank vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.

Tokodi Gábor előadóként vesz részt a Portfolio idén tizedik alkalommal megrendezett Property Investment Forum 2014 konferenciáján, ahol a III./C. szekcióban a lakáshitelezésről beszél majd.

Mikor épülnek végre új lakások?

Bár látszólag éledezik a lakáspiac, az új építések elindulásáig még sokat kell várni. Mi kell ahhoz, hogy újra működjenek a markológépek? Javul-e a helyzet, ha végre lezárul a devizahiteles-mentés? A kisebb vidéki településeket is elérheti a lakáspiac felfutása? Többek között ezekre a kérdésekre válaszolt jövő heti konferenciánk egyik előadója, Ambrus Tamás, a Duna House országos értékesítési vezetője.

Ambrus Tamás előadóként vesz részt a Portfolio idén tizedik alkalommal megrendezett Property Investment Forum 2014 konferenciáján, ahol a III./C. szekcióban a lakáspiac növekvő tranzakciószámairól beszél majd.

Itt tényleg brutális áfa-csökkentésre van szükség a túléléshez

Komoly problémákat okozhat hosszú távon, hogy az új lakások építésének száma az 1920-as évek szintjén mozog. A rekordalacsony lakáspiaci beruházásai kedv a túl magas áfa-kulccsal magyarázható és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) szerint az új lakások áfáját 5 százalékra kell csökkenteni ahhoz, hogy újra beinduljanak az építkezések. Takács Ernővel, az IFK elnökével beszélgettünk az idén másodjára megrendezésre kerülő Ingatlanfejlesztés Napja alkalmából.

Gigantikus látványberuházások helyett hosszú távú gondolkodás kell

Szükség van ennyi stadion felhúzására? Csak a foci szerelmeseinek kedveznek az ilyen fejlesztések vagy az ingatlanpiacra gyakorolt hatással mások is jól járnak? Milyen más beruházások véghezvitelére van esély Magyarországon? Sok más mellett ezekről a kérdésekről szól részletesen a Portfolio Property Investment Forum 2014 konferencia, és ezekről beszél az alábbiakban Andrea Sartori, a KPMG Ingatlan-, szabadidő-, turisztikai és sporttanácsadási részlegének kelet-közép-európai vezetője, aki konferenciánk egyik előadója lesz.

Előbb kihasznált egy "kiskaput" a kormány, majd bezárta azt

A további visszaélések megakadályozása és az Európai Bizottság felől is érkező kritikák kivédése érdekében döntött úgy a kormány, hogy megszünteti a nemzetbiztonsági érdekekre való hivatkozással történő speciális közbeszerzési eljárásrendet - mondta el a múlt heti kormánydöntés indokaként a Portfolio-nak adott interjúban Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára úgy fogalmazott, hogy a visszavont lehetőség "az állam megújításának egyik nagyon fontos lépése, hogy az állam beszerzései esetén csak ott és csak akkor alkalmazzák a nemzetbiztonsági indokokra való hivatkozást, ahol az valós indoknak számít". Érdemes egyébként megjegyezni, hogy múlt csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletet (276/2014) három olyan kormányrendelet előzte meg, amelyben még éppen megengedték ennek a speciális szabálynak az alkalmazását a Miniszterelnökség budavári fejlesztése, az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer, valamint az egységes elektronikus kormányzati érkeztető rendszer kiépítése során.

Zuhanó nyersanyagárak - Tényleg most kell beszállni?

Az elmúlt hónapokban nagyot esett a fontosabb nyersanyagok, az olaj, az arany, az ezüst ára, a befektetők a dollár erősödése, az alacsony infláció és a lassuló globális növekedés miatt kerülik a nyersanyagokat. Hosszú Ferenccel, az OTP Alapkezelő portfóliókezelőjével beszélgettünk arról, mi mozgatja az árakat, és mik a kilátások a nyersanyagpiacokon.

Megtudtuk: ezért nem tart a kormány az EU-források elvesztésétől

Az nem egy minden áron elérendő kifizetési célszám, ami a februári kormányrendeletben benne van (2002 milliárd forint), így ha "csak" 1700 milliárd forint körül teljesül az összes idei uniós támogatáskifizetés, már akkor is elkerüli a kormány az idei forrásvesztést és nagymértékben csökkenti a jövő évi forrásvesztés kockázatát is - tudta meg a Portfolio egy az ügyre rálátó, névtelenséget kérő forrástól. Tájékoztatása szerint ha tehát az idei utolsó két hónapban felpörög a kifizetési tempó, de elmarad a tavalyi év végi nagy hajrától, már akkor sem kell aggódni. Csepreghy Nándor keddi szavai valóban ugyanezt a viszonylagos nyugodtságot tükrözték, igaz a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára a Portfolio-nak adott rövid interjúban azt is érzékeltette: megfeszített munka vár mind a minisztériumokra, mind a fejlesztéspolitikai intézményrendszerre, hogy centre pontosan "be tudjuk lőni" a Magyarországnak járó összes uniós forrás teljes lehívását jövő év végéig. A helyettes államtitkár szavai szerint nem érzékelnek politikai nyomásgyakorlást Brüsszel felől az uniós támogatások kifizetésében és éppen kedden érkezett meg egy 32 milliárd forintos kifizetés az Európai Bizottságtól.

Szuperolcsó hitelek, érkező EU-pénzek: most érdemes külföldre lépni?

Mire figyeljen egy vállalkozás, amikor úgy dönt, külpiacra lép? Hogyan exportáljunk, és miben segít a bankunk? Hogy hatnak minderre az olcsó eximbanki és jegybanki források, illetve az EU-s támogatások? Sok más mellett ezekről a kérdésekről szól részletesen a Portfolio szerdai Export 2014 konferenciája, és ezekről beszél most röviden az alábbiakban Takács Zoltán, a Budapest Bank vállalati értékesítési vezetője.

Ki veszi meg a Citibank tálcán kínált ügyfeleit?

Az OTP is érdeklődik a Citi eladó lakossági üzletágáért, de olyan friss az ügy, hogy egyelőre még nincsenek részletes információik arról, mennyire érné meg nekik az üzletág felvásárlása - árulta el Takács András, az OTP Vagyonkezelési és Befektetési Szolgáltatási igazgatóságának vezetője. Lesznek, akik sorba állnak majd a tálcán kínált ügyfélállományért, de például a tőkemegfelelés és a források szűkössége sokaknak jelenthet szűk keresztmetszetet. A szakembert egy privátbanki felvásárlás mozgatórugóiról, az utóbbi hetek nagy részvénypiaci eséséről és az alacsony hozamkörnyezet kihívásairól is megkérdeztük.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.