Interjú

Magyar cég forradalmasíthatja az autózást a Tesla és az Apple előtt

Sokszor elmondták már, hogy Magyarország egy nagyon kicsi pont a világban, ezért érdemes kellő fenntartásokkal és távolságtartással kezelni az olyan sztorikat, amelyek arról szólnak, hogy egy hazai cég próbál betörni a világ élvonalába és ott nagyot gurítani. Főleg akkor, ha olyan területről van szó, mint az önvezető technológia, ahol akkora nagyágyúk akarnak maradandót alkotni, mint a Google, a Tesla vagy a pletykák szerint az Apple. Kishonti Lászlóval, az AdasWorks tulajdonos-vezérigazgatójával készített interjúnk alatt mégis elkezdünk hinni abban, hogy a vezető chipgyártók, a Volvo és a sokat látott kockázati tőkebefektetők nem véletlenül szavaztak bizalmat a cégnek. És az elmúlt egy évben összekalapozott milliárdok megteremthetik az alapját annak a bizonyos nagy dobásnak, egy teljesen átalakuló iparágban.

Drasztikusan fogy a munkaerő Magyarországon

A rendelkezésre álló munkavállalók száma az elmúlt egy évben drasztikusan visszaesett Magyarországon, és létszámuk továbbra is fokozatosan apad. Ennek ellenére még van szabad munkaerő a gazdaságban, ám köztük sokan nem elég motiváltak, és vannak olyanok is, akik szívesen dolgoznának, de nem hajlandóak mindezért az ország egyik feléből a másikba költözni - mondta Vég Ottó, az Adecco Magyarország ügyvezető igazgatója a Portfolio-nak adott interjújában. A HR szolgáltató cég vezetője jelentős részben a képzési rendszer hiányosságaira vezeti vissza a munkaerőhiányt: fontos problémának tartja, hogy nincsenek azonnal használható tapasztalatot biztosító gyakorlati képzések.

Elkényelmesítenek az itthoni EU-pénzek, de itt az új lehetőség!

Egy fiatal salgótarjáni cukrász ugyanúgy tud nyerni támogatást, mint az okos szemüveget pilótáknak kikísérletező start-up vállalkozó - érzékeltette a közvetlen brüsszeli forrásokban rejlő nagy lehetőségeket a Portfolio-nak adott interjúban Kiss Antal. A Magyar Fejlesztési Központot miniszteri biztosként vezető szakember tapasztalata szerint egyre többen panaszkodnak arra, hogy "a magyarországi operatív programok az elmúlt nyolc-tíz évben nagyon elkényelmesítettek bennünket, mert egy meglévő struktúrára kell gyorsan, szinte futószalag-szerűen beadni a pályázatokat". Ezzel szemben a közvetlen brüsszeli források elnyeréséhez nagyon alapos elemző-tervező munka kell, de mivel tengernyi ilyen pénz vár gazdára, így érdemes alaposan körbenézni. Ebben segít egy áttekinthető weboldal, amelyre két napon belül magyarul felkerülnek a Brüsszelben megjelenő kiírások. A magyarok egyébként nagyon sikeresek ezek elnyerésében, már jóval több, mint 15 milliárd forint landolt itthoni intézményeknél és cégeknél.

1700 milliárdot is leköthet Orbán vidékjáró körútja

Akár az 1700 milliárd forintot is elérheti a Modern Városok Program 23 állomásának teljes fejlesztési keretösszege, amelynek minél nagyobb részét EU-pénzekből tervezi finanszírozni a kormány erős költségkontroll mellett - mondta el a Portfolionak adott interjúban Csepreghy Nándor. A Miniszterelnökség miniszter-helyettese azt vázolta, hogy a program az idei és jövő évi előkészítés után igazán csak 2018-ban pörög fel, ami meg is látszik majd az állami költségvetés megfelelő soraiban. Még ezt megelőzően akár több százmilliárdos többlet deficitet okozhat azonban az, hogy Brüsszel nem fizeti ki az idehaza megemelt előleg számlák teljes egészét. Ezt a terhet bevállalja a kormány, hogy tudatosan versenyelőnyt adjon a nyerteseknek és így könnyebben, gyorsabban meg tudják valósítani a projektjeiket.

Huszáros kifizetési hajrával hozható az idei év

Az év végéig kitartó hajrával elérhető, hogy drasztikusan emelkedjenek a gazdaságba kerülő uniós támogatások, és így a második félévi GDP-gyorsulással elérhető a 2 százalék körüli éves átlagos teljesítmény - vetítette előre a Portfolionak adott interjúban Krisán László. A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója azonban három területen is lát kockázatokat arra, hogy a kifizetések fel tudjanak gyorsulni, így a hivatalok bürokratikus ügyintézésében, az új állami pályázatértékelői rendszerben, illetve a közbeszerzési szabályokban is, noha az utóbbi kettő célrendszerét egyébként kifejezetten támogatja. Krisán erőteljes állami-szabályozói fellépést sürget azokkal szemben, akik az egyébként vonzóra sikeredett uniós pályázatokon megpróbálnak csalni, felveti a magyarországi nagyvállalatoknak, illetve a szolgáltató szektornak szóló támogatási konstrukciók megfontolását, illetve kifejezetten szorgalmazza a kkv-k tőkehelyzetének javítását, ami így a banki hitelképességüket is erősítheti.

Durvul a budapesti buszbeszerzési háború - Tényleg meghal a tömegközlekedés?

Június 8-án a Fővárosi Közgyűlés végre dönthet arról, hogy az M3-as metróvonal tervezett felújításának kezdetére, honnan szerzi be a kieső szerelvények pótlásához szükséges buszokat. Tarlós Istvánék egyelőre a lengyel Solaris modelljét támogatják, amely első ránézésre olcsóbb, a magyar MABI-BUS Kft. buszával szemben. A buszbeszerzéssel kapcsolatban megjelenő információk, a hadakozás a számokkal viszont csak figyelemelterelés. A szálakat a színfalak mögül mozgatják és a cél az lenne, hogy vásárlás helyett végül kiszervezésre kerüljön sor. A tét viszont hatalmas. A döntés végeredménye ugyanis komoly hatással lehet a kormány által nemrég meghirdetett nemzeti autóbusz-gyártási stratégia sikerességére. Mészáros Csabával, az evopro-csoport és a MABI-BUS Kft. elnök-tulajdonosával beszélgettünk.

Mi lesz a nem fizető adósokkal, akiknek eladják a hitelét?

A Nemzeti Eszközkezelő és a magáncsőd mellett nem tűnik célszerűnek új programba belevágni, ezeket kellene továbbfejleszteni - mondják az EOS vezetői. A követelésvásárlással és -kezeléssel foglalkozó cégcsoport ügyvezető igazgatója, Thummerer Péter szerint egyértelműen van jövője a nem teljesítő jelzáloghitelek bankoktól történő megvásárlásának, ugyanakkor több százmilliárdos nagyságrend nem várható a piactól. Kiss Nikoletta jogi és compliance igazgató szerint nem lehet általánosságban kijelenteni, hogy a követelésvásárlóknál jobban járnak az adósok, mint a bankoknál. A nem fizető lakossági hitelek jelenéről és jövőjéről beszélgettünk a két szakemberrel.

Megindul a bedőlt lakáshitelek eladása Magyarországon?

Tizedére kellene csökkenteni a magáncsőd dokumentációs igényét ahhoz, hogy a rendszer működőképes lehessen - mondja Becsei András. A Magyar Bankszövetség alelnöke, egyúttal az OTP Jelzálogbank első embere a Portfolio-nak adott válaszaiban a Nemzeti Eszközkezelő mandátumának további 25 ezer lakással történő bővítését és a végrehajtások egyszerűsítését is javasolja. Az MNB új ajánlásának megfelelően azonban az ügyféllel való együttműködést tekintik elsődlegesnek.

"Remek politikai alkut kötöttem Lázár Jánossal"

Elégedett vagyok azzal a politikai megállapodással, amit a sok éve húzódó aszfaltügyi vitában Lázár Jánossal kötöttem a minapi magyarországi utamon - mondta el a Portfolio-nak adott exkluzív interjúban Corina Cretu. A 450 milliárd eurónyi EU-támogatásért felelős uniós biztos a 2014-2020-as ciklus gördülékeny magyarországi elindításával is elégedett, de arra figyelmeztetett: legyünk résen az egyes évekre meghatározott programcélok betartásánál. Diplomatikusan megkerülte az érdemi választ arra a kérdésünkre, hogy mit gondol az új állami projektértékelési rendszer felállításáról, de kendőzetlenül kijelentette: a kkv-knak juttatott ingyenpénz helyett a hitelalapú uniós források az igazán hatékonyak. Ezzel együtt azt kérte a magyar kormánytól, hogy fontolja meg egy ilyen uniós kkv-programban való részvételt. Corina Cretu egyébként nagyon várja a kormány elképzeléseit arra a négy nagy kihívásra is, ami a 2020 utáni uniós támogatási politikánál azonosítható.

Megerősítették: magyar bankkártyás rendszert építhet az MNB

Bartha Lajos megerősítette azt az értesülésünket, hogy a Girónál már vizsgálják, hogy a Magyarországon kibocsátott kártyákkal belföldön történő tranzakciókat egy magyar állami rendszerben számolhatják el. A cél egy olcsóbb, és a jelenleginél gyorsabb elszámolás biztosítása lenne. Az MNB pénzügyi infrastruktúrák igazgatóját az NGM készpénzkorlátozó terveiről, a pénzforgalom fontosabb várható változásairól és az azonnali átutalási rendszerről is megkérdeztük.

Ezért buknak el az egészségügy átalakítási kísérletei

Alapvető adatok nem állnak rendelkezésre a magyar egészségügyben a megalapozott döntésekhez, az egészségügy átalakítását célzó eddigi kísérletek a politikai akarat hiánya miatt haltak el - véli Gulácsi László, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanára. A Portfolio-nak adott interjújában az Egészségügyi Közgazdaságtan Tanszék vezetője azt is elmondta: rendkívül fontos, hogy az emberek megértsék, szükség van a változásokra az egészségügyben, a döntéshozóknak pedig egy hosszútávú egészségügyi fejlesztési stratégiát kellene kidolgozniuk. Meglátása szerint a magasabb orvosi, szakdolgozói fizetéseken keresztül először pénzt kell tenni a rendszerbe, de nem önmagában a pénz a lényeg.

Mi nem hitelből fizetünk osztalékot!

Összességében véve fáj a Molnak az alacsony olajár, hiába remekel a finomítás, a kutatás-termelésben költség lefaragások jönnek, a hangsúly azonban nem a létszámcsökkentésen van - mondta el a Portfolio-nak adott interjújában Simola József, a társaság pénzügyi igazgatója. A Mol abban különbözik az olajcégek többségétől, hogy nem hitelből, hanem a megtermelt pénzből fizet osztalékot. Hosszú távon Oroszországot és Kurdisztánt is ígéretes piacnak látják, a felvásárlásokkal azonban nem kapkodnak, 30 dolláros olajár mellett befelé kell nézegetni.

Kockázatos, de nem lehetetlen - Óriási finanszírozási kihívás előtt Magyarország

A 2016-os év nagy kihívása az, hogy meg lehet-e ismételni a tavalyi rendkívül magas uniós forráskifizetést, miközben a jegybank Növekedési Hitelprogramja már a kivezetési fázisba lép - mutatott rá a Portfolio-nak adott évértékelő interjújában Krisán László. A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója szerint kulcsfontosságú a nagyfokú kifizetés-lassulás elkerülésében az, hogy az uniós pályázatokat, illetve azok menetrendjét minél gyorsabban hirdessék meg, illetve utóbbihoz ragaszkodjon is az intézményrendszer. Sok múlik meglátása szerint a sikerben azon, hogy a pályázati bürokráciát mennyire lehet visszanyesni, illetve azon, hogy a bő 700 milliárdnyi visszatérítendő EU-pénzek elosztási hálózata mikorra tud felállni. Krisán ezen források kiközvetítésében felajánlotta az intézmény széleskörű tapasztalatait, és felvetette azt is, hogy a nagy keretösszeg miatt érdemes lenne megfontolni a pénz egy részének átcsoportosítását és azt már most kezdeményezni Brüsszelben. A vezérigazgató számos további fejlesztéspolitikai javaslatot is megfogalmazott, illetve úgy látja, hogy kidobott EU-pénzt jelent a Szabad Vállalkozási Zónákbeli fejlesztések támogatása.

Súlyos érdekek az MKB-kaland hátterében

Nemzetgazdasági érdekekre hivatkozik az MKB Bank vezérigazgatója, amikor arról kérdezzük, mi értelme volt a realizált 17 milliárd forintos bukóért beszállnia az államnak a bankba. A társaság 2015-ben nagyot vágott működési költségein, és megmutathatta, milyen, amikor egy állami bank hitelez. Az elmúlt napokban az MKB megszabadult rossz örökségének tekinthető projekthiteleitől, és a Szanálási Vagyonkezelő tulajdonába került, hogy aztán a jövő év közepéig új gazdára találjon. Volt tehát miről beszélgetnünk Balog Ádámmal.

Befellegzett a méregdrága életbiztosításoknak? - Nagy dobásra készül az MNB

A befektetők jelentős része még mindig nincs tisztában azzal, milyen megtakarítás mellett köteleződik el akár évtizedekre, amikor biztosítást köt, a biztosítások értékesítői pedig olykor épp e hiányos tudásból húznak hasznot. Éppen ezért némi félelemmel vegyes érdeklődés övezi a szakmában az MNB új, "etikus életbiztosítási koncepcióját", amely jobban védené az ügyfeleket. Az új szabályokról egyelőre kevés konkrétum látott napvilágot, ám alapjaiban határozhatják meg a megtakarítási célú életbiztosítások értékesítését 2017-től. Nagy Koppány MNB-igazgató megosztotta velünk, mi tudható az előkészítés jelenlegi szakaszában a várható intézkedésekről.

Nagy dobásra készül a volt gazdasági miniszter

Ennél a kormánynál nem igazán érnek célba a high-tech digitalizáció üzenetei. A kisebb, tudásgazdag magyar cégek támogatására lenne szükség egy újabb autógyár vagy gumigyár Magyarországra csábítása helyett - véli Kóka János volt gazdasági miniszter, a mobilfizetési megoldásokat fejlesztő Cellum Zrt. elnök-vezérigazgatója. Szerinte az Internetkon csak egy kommunikációs menekülőpálya, Budapestből pedig soha nem lesz startup főváros, de például a kormány gazdaságdiplomáciája jól működik, és a keleti nyitás sem egy üres szlogen. Kóka azt üzeni Szijjártónak, hogy ha lehet, ne erőltesse a képzett munkaerőt elszívó shared service központok Magyarországra vonzását. A Cellum milliárdos nagyságrendű forrásbevonásra készül, amiből elsősorban Kelet-Ázsiában terjeszkednek, illetve egy új nemzetközi átutalási megoldás fejlesztésén dolgoznak. A szakembert a Bitcoinról is megkérdeztük, és megosztotta velünk vízióját a jővő mobilfizetéséről is.

Most kell óvatosak legyünk! - Üzent az államtitkár

Az idei költségvetési hiánycél könnyedén teljesülni fog, még úgy is, hogy nem folyik be a vagyonértékesítésből előirányzott jelentős bevétel - nyilatkozta a Portfolio-nak adott interjújában Banai Péter Benő. A Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára azonban óvatosságra int mindenkit, mivel a kormánynak az államadósságra is ugyanúgy figyelnie kell, és az adósságcsökkentést jelenleg kihívások övezik. Az államtitkár arról is beszélt, hogy történtek már nyár óta olyan adóintézkedések, amelyek az eredeti számokhoz képest adóbevétel-kieséssel járnak 2016-ban. Ezen kívül a kormány vizsgál néhány területet, ahol intézkedéseket hozhat a gazdaság élénkítése érdekében, így például a lakásépítések esetében. Az interjúból az is kiderül, hogy jövőre is az új költségvetés korai elfogadására készül a kormány.

Lássunk végre tisztán az életbiztosításoknál!

A befektetési célú életbiztosítások jellemzőinek radikális átgondolása zajlik ma Magyarországon. Cornelia Coman, a névváltás után NN-ként ismert életbiztosító vezérigazgatója szerint a reformok révén egyértelművé kell válnia, mi a unit-linked termék hozzáadott értéke egy befektetési alaphoz képest. Ezért is üdvözli a szakember az MNB etikus életbiztosítási koncepcióját, ugyanakkor a közvetítői jutalékokhoz már nem nyúlna hozzá. Cornelia Coman a Portfolio-nak adott interjújában elárulja, miben más az új NN, mint a régi ING, és mi vár szerinte a magyar életbiztosítási piacra.

Megüzente Brüsszel, mi kell a tartós magyar sikerhez

Nem titok, hogy a 15 magyarországi Operatív Programból közel tízben tartunk vissza kifizetéseket, ami a programok számát tekintve jelentős, de az érintett összeg nem olyan nagy, hogy veszélybe sodorná a jó idei forráslehívási eredményt - többek között ezeket mondta el a Portfolio-nak adott exkluzív interjúban Jakub Adamowicz. Az Európai Bizottság regionális politikáért és közlekedésért felelős szóvivője kitérő választ adott arra, hogy le tudja-e hívni Magyarország a 2007-2013-ra járó összes uniós forrást, de hangsúlyozta, hogy mindenki keményen dolgozik a forrásvesztés elkerüléséért. A hullámvölgyekkel terhelt EU-magyar viszony kapcsán a szóvivő néhány fontos tanácsot is megfogalmazott, amelyek betartása szavai szerint a forráslehívást, és a tartós, sikeres gazdasági felzárkózást is segítheti. Az egyik ilyen a közbeszerzési szabályok betartása, a másik pedig annak a szemléletnek az erősítése, hogy az uniós pénzből támogatott projektek minél nagyobb hozzáadott értéket teremtsenek. Ezt a logikát szerinte azért is érdemes komolyan venni, mert a 2020 utáni uniós kohéziós politikának is ez lesz az egyik fontos pillére.

Fordulat az Ersténél - Meglepő húzás a volt devizahitelesektől

2016 eredményfordulatot, 2017 pedig a hitelportfólió növekedését hozhatja a magyar Erste számára, miközben egyre inkább a fogyasztási hitelezésre koncentrál a bank. A fedezetlen hitelpiaci területen a Citibank felvásárlása megduplázza az Erste méretét - mondja a társaság lakossági vezérigazgató-helyettese. Harmati László a bank által is várt hitelkiváltási dömping elmaradásának okairól, a magáncsődről és a saját jelzálogbank alapításáról is beszélt a Portfolio-nak. Szerinte nagyobb teret nyerhetnek a jelzáloglevelek a megtakarítási piacon - utóbbiról egyébként a bankvezető Öngondoskodás konferenciánkon is előadást tart.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.