Elemzés

Megérkezett az alapszámla - De ki fogja használni?

Megjelent a kormányrendelet, amely a hazai bankokat egy teljesen új, szociális indíttatású alapszámla termék létrehozására kötelezi. Az uniós irányelv hazai implementálása miatt bevezetett szabály szerint havi legfeljebb 1575 forintért kínálják majd a bankok. Az alapszámla korlátozott feltételei ugyanakkor - egy kivételével - jóval olcsóbban, piaci alapon is megkaphatók. Akkor tulajdonképpen ki fogja ezt a csomagot használni?

Kemény kritikát kaptak Merkelék: teljesen más világban élnek

Paul Krugman a tőle megszokott, éles hangvétellel szállt bele ezúttal a német gazdaságpolitikába. A Nobel-díjas közgazdász úgy fogalmazott, hogy Németország "egy teljesen más univerzumban él", illetve hogy az ország keményvonalas gazdaságpolitikusai által bálványozott szigorú költségvetési politika, valamint ennek az egész euróövezetre való réerőltetése megnehezíti a perifériás országok alkalmazkodási folyamatait, ezért összességében még több problémát okoz. Az alacsony kamatkörnyezet Németországot még az átlagosnál is kiváltságosabb helyzetbe hozta, az ország elképesztően olcsóan jut finanszírozási forráshoz. Ha a keményvonalas konzervatív politikusok belátnák ezt, és a költségvetési szigoron lazítva végre elkezdenének költekezni, azzal nem csak magukon, de az egész kontinensen segíthetnének. Az érvek ellenére egyelőre nem tűnik túl valószínűnek ez a forgatókönyv.

Hatalmas fegyvert kap a kezébe a NAV-testvér

Hatékony eszköz lehet bizonyos áfacsalások ellen az a fegyver, amit a kormány adna a Nemzeti Adó- és Vámhivatal kezébe jövő júliustól. A számlázó programok adóhatósághoz történő online bekötésével a gazdaság fehéredne, több bevétel érkezhet a költségvetésbe, a tisztességes szereplők jól járnak, ennek fejlesztési és fenntartási költségét azonban viselniük kell - vélekedtek a Portfolio-nak nyilatkozó szakértők. Többen is úgy fogalmaztak, hogy szükség is van ilyen intézkedésekre, mivel a magas áfakulcs vonzó terepet nyújt a csalók számára, és többen is tesztidőszak alkalmazását javasolták. Vannak azonban buktatók és veszélyek. Átfogó szakértői körképünkben ezeket mutatjuk be részletesen.

Egész Európa alatt ketyeg az újabb időzített bomba

Egyszerre gazdasági és politikai időzített bombán csücsül az olasz kormány, mely ősszel akár meg is bukhat a beígért népszavazáson. Sokan máris a Brexittel vonnak párhuzamot, bár egyelőre nincs szó arról, hogy Olaszország kilépne az eurózónából. Az viszont tisztán látszik, hogy ha bukik a Renzi-kormány, akkor könnyen euroszkeptikus pártok kerülhetnek hatalomra.

Beindul a hitelezés? - Persze, csak egy jó grafikon kell hozzá

A világért se állítanánk, hogy az MNB kozmetikázná, vagy ami még durvább lenne, meghamisítaná a hitelezési adatokat. Ettől függetlenül bosszantó, hogy miközben mi a kkv-hitelezés visszaesését látjuk a statisztikában, a jegybank dinamizálódó növekedésről beszél. Különösen idén érzékeny a téma, amikor a bankok a Növekedési Hitelprogramról a piaci hitelezésre próbálnak áttérni, és mindenki árgus szemekkel figyelné a várva várt hitelezési fordulatot. Szerencsére ígéretet kaptunk a jegybanktól a múlt héten a statisztikai publikáció bővítésére, addig is nézzük, miért nehéz hinni a szemünknek!

Négyből egy lakáshitelest nagy veszély fenyeget

Elszámolás ide, forintosítás oda, a magyar lakáshitelesek közel negyedének még mindig nagyobb a (csak lakáshitelből fakadó) tartozása, mint a lakás forgalmi értéke. A szabad felhasználású jelzáloghitellel rendelkezőknél még rosszabb a helyzet. Bár manapság megint egyre kevésbé vagyunk óvatosak a hitelfelvétel során, csak a lakásérték átlagosan 60%-ára veszünk fel hiteleket, és már az árfolyamkockázat sem fenyeget, tehát sokat enyhült a helyzet.

Szép csendben óriásit fordult a világ: indulhat a nagy költekezés

Radikális gazdaságpolitikai szemléletváltás zajlik épp a világban, a 2010-es évek elején bálványozott költségvetési szigor dominanciája megszűnőben van. A gazdaságpolitikusok számára egyre nyilvánvalóbb, hogy a túlzott megszorítások sok esetben nagyobb kárt okoztak a gazdaságnak, mint amennyit segítettek az eladósodási folyamatok - vélt - visszafogásán keresztül. Az alacsony kamatkörnyezet egyedülálló lehetőséget teremt olyan, költségvetési forrásból finanszírozott beruházások megvalósítására, amelyek a világgazdaság hosszú távú növekedését érdemben segítenék - vélik a Bank of America Merrill Lynch elemzői. Bár a folyamat elindult, az áttörés egyelőre várat magára.

Orbán Viktor döntheti el, mekkora győzelmet akar aratni

Az utóbbi években megszokottnál is jobban áll az adósság elleni harcban idén a magyar kormány. Korábban is használt modellünk szerint gyakorlatilag a kérdés csak az, mennyire akarja a kormány leszorítani az adósságot. Akár az is lehet, hogy a 2018-as választások miatt most a lehetségesnél kisebb csökkentést hajtanak végre, hogy aztán nagyobb mozgástér maradjon a következő két évre.

Hihetetlen, de Magyarország összezárt

Egyetlen negyedév alatt eltűnt az a furcsa jelenség, mely szerint Magyarország hét régiójából csak kettőben van valódi fogyasztásnövekedés, a többiben pedig zsugorodik az életszínvonal.

Nem hiszünk a szemünknek: megtáltosodtak a magyar bankok

Míg 2010 és 2015 között Európa legmagasabb bankadóját nyögte, az állam fejőstehene és a devizahiteles csomagok áldozata volt, most, hogy leszálltak róla, már szárnyal is a magyar hitelintézeti szektor profitja. Az MNB adatai alapján még soha nem volt a mostanihoz fogható, 343 milliárd forintot elérő nyeresége az első félévben. Kicsit a számok mögé tekintve, és a hitelezési céltartalékok visszaírását a helyén kezelve azonban inkább stagnálást vagy csak gyenge növekedést láthatunk a banki alapfolyamatokban.

Bedőlt hitelesek százezrei maradtak segítség nélkül - Mi jön most?

Három és fél éve nem volt olyan alacsony a nem teljesítő lakossági hitelek aránya a bankrendszerben, mint most. Az MNB ma közzétett adatai szerint ugyanis június végén 17,3% volt a lakossági NPL-ráta. A bedőlt hitelek állományának csökkenése azonban olyan alacsony, hogy a hasonló összegű követeléseladásokkal és -leírásokkal is jórészt megmagyarázható. Az MNB márciusi jelzáloghiteles ajánlása egyelőre nem hozott látványos javulást, a lakossági nem fizetési probléma pedig egyre feltűnőbb, hiszen a vállalati NPL-ráta már 8% alatt jár, miközben a lakosságnál nem történt érdemi portfóliótisztítás. Még a magáncsőd is teljes kudarcot vallott, a jelzáloghitelek eladása viszont - ha kis volumenben is - az elmúlt háromnegyedévben újraindult.

Matolcsy üzent Vargának: költekezzetek!

A Magyar Nemzeti Bank hivatalosan is bejelentette, amit eddig csak sejtettünk: arra biztatja a kormányzatot, nevezetesen a költségvetésért felelős Nemzetgazdasági Minisztériumot, hogy költekezzen az idei büdzséből, mert van még mozgástér. Ezzel a jegybank is csatlakozott azon szakértői véleményekhez, miszerint az idei költségvetésből lehet még költekezni.

Elfelejthetjük, amit az autóvásárlásról gondolunk - Változások jönnek

Recseg-ropog a járműgyártás több mint 100 éves üzleti modellje. A belsőégésű motorokat felváltja az elektromos hajtás, az ember hamarosan kénytelen lesz átengedni az irányítást a robotpilótának és egyre többen választják a közösségi járműmegosztást a saját autó megvásárlása és fenntartása helyett. Az új technológiák, a mobilalkalmazások, a virtuális- és kiterjesztett valóság alkalmazása természetesen a marketingtevékenységekre és az értékesítési-csatornákra is érdemi hatással vannak. Így a jövőben jó eséllyel elfelejthetjük az autóvásárlás ma ismert menetét, körülményeit. De hogy lesz mindebből 1-1,5 millió forintos fizetés idehaza? Budaházy Szabolccsal, az Arworks ügyvezető-alapítójával beszélgettünk.

Hogy kényszerítheti térdre egy beszállító a világ legnagyobb autógyártóját?

Le kellett állítani a Golf gyártását, mert a Volkswagen nem tudott megegyezni két beszállítójával. A jogi vita nem csak a világ egyik legnépszerűbb modelljének a gyártását veszélyeztette, de a Volkswagennél közel 30 ezer és a majd 500 beszállítónál további több tízezer alkalmazott munkáját érintette. Bár azóta megállapodás született, a történet jól mutatja, milyen kiszolgáltatottak az autógyártók, és milyen erősek a beszállítóik. Az látszik, hogy az autógyártók maguknak csinálták a bajt.

A magyar olimpiai teljesítmény - Ahogyan eddig még nem láttad

Előkelő hely az éremtáblázaton, de két hellyel való visszacsúszás London óta. Sok arany, kevesebb ezüst, bronz. Hogyan értékeljük az olimpiai szereplést? Szeretjük mondogatni, hogy népességarányosan és a gazdagságunkhoz viszonyítva nagyon jók vagyunk. Megnéztük, mennyire. A lényeg: bár nem vagyunk egyedül, de Magyarország tényleg erőn felül szállítja az olimpiai érmeket.

Dicsérik az Orbán-kormány legújabb ötletét

Üdvözlendő és szükséges a kormány által belengetett járulékcsökkentés - vélekedtek egybehangzóan a Portfolio által megkérdezett szakértők. A közgazdászok szerint ennek köszönhetően javulna a magyar gazdaság versenyképessége, akár új befektetőket is szerezhetne az ország és a munkaerőhiány bizonyos vetületeire is megoldást jelentene a lépés. Megoszlanak a vélemények ugyanakkor arról, hogy mindezt radikális egyszeri lépésben kellene végrehajtani vagy fokozatosan.

Nyakunkon az új világrend: soha nem látott recessziókat hozhat

John Williams, a San Franciscó-i Fed elnöke hétfőn megjelent értekezésében arra figyelmeztet, hogy a világ gazdasági vezetőinek alkalmazkodnia kell a megváltozott világrendhez, vagyis a tartósan alacsony kamatok korához. A szerző szerint elérkezett az idő, hogy a kormányok, illetve a jegybankárok átértékeljék a korábban felállított gazdaságpolitikai keretrendszert, és közösen, az eddiginél nagyobb együttműködésben lépjenek fel az új kihívások leküzdése érdekében. Enélkül a korábban megszokottnál súlyosabb gazdasági válságokra kell felkészülni, ráadásul a kilábalás is fájdalmasabb lesz. Megítélésünk szerint a tanulmány nagyon fontos üzeneteket hordoz, ami még izgalmasabbá teheti a jövő hétvégi, Jackson Hole-ban sorra kerülő jegybankár-konferenciát.

Beindult a spekuláció: a nyugdíjra gyűjtőknek fájhat a legjobban

Az angol jegybank augusztusi intézkedéscsomagja után felerősödött a hosszabb lejáratú brit állampapírok hozamesésének trendje, amiben szerepe lehet a további esésre számító külföldi szereplők spekulatív célú vásárlásainak is. A belföldi nyugdíj-megtakarításokat már így is negatívan érintették a Brexit-népszavazás következményei, hiszen a nyugdíjalapok az új befizetésekkel, illetve a lejáró eszközök visszaforgatásával folyamatosan egyre alacsonyabb hozamot tudnak elérni, ami kisebb kifizetéseket eredményez majd a jövőben. Ezt a negatív hatást pedig hosszabb távon az sem tudja ellensúlyozni, hogy a hozamesés miatt a jelenlegi kötvénypozíciók felértékelődnek, ami vagyonnövekedést okoz számukra. Rossz hír, hogy egyelőre nem sok jele mutatkozik annak, hogy a közeljövőben megfordulna a hozamesés folyamata.

Hatalmas dobás lenne a járulékcsökkentés

Újabb nagy horderejű lépésre készül a kormány: a járulékok fokozatos csökkentésén dolgoznak a Nemzetgazdasági Minisztériumban. Ezzel könnyítene a munkaerőhiánnyal küzdő vállalatok helyzetén és a munkaadók helyett/után az állambácsi nyúl a zsebébe, hogy a munkavállalók (régióban is leszakadó) bérhelyzetét javítsa. Bár a konkrét számokat még nem ismerjük, bemutatjuk, milyen következményekkel járhat egy ilyen intézkedés és hogy egyáltalán van-e értelme.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.