Elemzés

Mikor fogy el végleg a magyar munkaerő?

Ugyan az elmúlt egy-másfél évben nyilvánvalóvá vált, hogy a magyar gazdaság több területe munkaerőhiánytól szenved, a foglalkoztatottság továbbra is szépen emelkedik, a gazdaságilag aktívak tábora pedig bővül. Mennyire van messze a kormány által áhított teljes foglalkoztatottság? Hány embert lehet még az inaktivitásból "felrázni"?

Miért nem hagyják Matolcsyék, hogy végre erősödjön a forint?

A közelmúltban már felvetettük, hogy már csak a jegybankon múlik, mikor engedi erősödni a forintot, a fundamentumok alapján már erősebb árfolyam lenne indokolt. De miért érdekelt az MNB a gyenge forintban? Főleg azért, mert a következő években várhatóan csak ezzel tudja majd biztosítani nyereségességét. Márpedig az utóbbi években az volt a fő cél, hogy ne a költségvetésből kelljen kipótolni a veszteséget.

Fényévekre vagyunk a világ 10 legfejlettebb digitális országától

Magyarország 139 országból az 50. pozícióból indul neki a most következő, negyedik ipari forradalomnak, a digitális érettségünk régiós szinten közepesen jónak számít. A szlovákok, csehek, szlovének és lengyelek megelőznek minket, ugyanakkor a románok, horvátok mögöttünk állnak a World Economic Forum rangsorában. A rangsorban a fejlett országokhoz képest nagy a lemaradásunk, a tanulmány többek között a magyar oktatási rendszer gyengeségeit is kiemeli. Ez is csak egy újabb jelzés arra, hogy az informatikushiány problémáját minél hamarabb meg kellene oldani. De van, amiben kifejezetten jók voltunk.

Lassan ingyen juthatsz hozzá magyar befektetésekhez

A friss adatok szerint tovább csökkent tavaly a befektetési alapok átlagos költségterhelése, a 2015-ben mért 1,59% azt jelenti, hogy immár negyedik éve szűkül az alapkezelők által elvont költség. Az általános költségcsökkentés képét ugyanakkor árnyalja, hogy a lakossági kockázatvállalás növekedése megnövelte a költségesebb alapok súlyát. Tavaly a vegyes, az árupiaci és az ingatlanalapokért fizettek a legtöbbet a befektetők, a legolcsóbb alapok pedig az alacsonyabb kockázattal dolgozó tőkevédett, pénzpiaci és likviditási alapok voltak, miközben egyes alapokhoz szinte már ingyen is hozzá lehetett jutni.

Részvényeit árulja az Alteo - Mit kapnak a befektetők?

Jelenleg is zajlik az alternatív energiával foglalkozó Alteo részvényeinek értékesítése, az alábbiakban megvizsgáltuk, hogy mit érdemes tudni magáról a vállalatról, a tőzsdei kibocsátás részleteiről és a részvények árazásáról. Összességében elmondható, hogy a papírok olcsónak tűnnek, a befektetőknek azonban fontos figyelembe venni a kockázatokat, melyekből azért jó néhányat azonosítottunk.

Hinni a könnyeknek - járulékcsökkentéssel a munkaerőhiány ellen?

Az utóbbi bő évben olyan helyzet alakult ki a magyar gazdaságban, melyért az előző negyedszázadban a gazdaságpolitikusok a fél karjukat odaadták volna: immár nem az a fő gond, hogy a munkanélküliség szintje magas, s nem is az, hogy a foglalkoztatás szintje alacsony - bár ami a kettő között van (a sem nem munkanélküliek, sem nem foglalkoztatottak tömege) egyáltalán nem elhanyagolható probléma. A fő gond immár a munkaerőhiány - hívja fel a figyelmet Németh György. A közgazdász-szociológus szerint a megoldást nem a járulékcsökkentés jelent.

A fél világot romba döntheti a legnagyobb német bank összeomlása

Az európai bankrendszer beteg embere és a világ legkockázatosabb bankja, egyúttal Európa legnagyobb gazdaságának pénzügyi ütőere és egészen a közelmúltig a világ öt legnagyobb befektetési bankjának egyike, a derivatív piac főszereplője. Veszélyes kombinációt testesít meg a Deutsche Bank, amelyet egyre többen az új Lehman Brothersként emlegetnek, nem alaptalanul: a bankot még mindig 2008 előtti bűnei kísértik, ezúttal egy saját tőkéjének ötödére rúgó amerikai bírság képében. Németország szégyenfoltja lehet a bankból, akár bukni hagyják, akár állami pénzből megmentik, e két forgatókönyv elkerülése pedig vért és verejtéket ígér a részvényeseknek.

Megbuherálták a magyar lakáshitelek kamatát?

Február óta 0,45 százalékponttal csökkent az MNB alapkamata, és márciusban 2%-ban maximálta a törvény a hitelközvetítők jutalékát. Az új lakáshitelek átlagkamata ennek ellenére alig csökkent: az MNB adatai szerint mindössze 0,1 százalékponttal volt kisebb júliusban, mint februárban, vagyis mintha lenyelték volna a bankok e kétfajta "könnyítés" nagy részét. Utánanéztünk és utánakérdeztünk, mi áll a háttérben, és találtunk néhány hiteles magyarázatot.

300 alatti eurónak kellene jönni, kérdés, hogy hagyják-e

A szeptember közepén érkezett meglepő felminősítéssel már szinte minden a forint mellett szól, ami meg is mutatkozott az utóbbi napok árfolyammozgásában, hiszen múlt csütörtökön új 2016-os csúcsra kapaszkodott a magyar deviza az euróval szemben. Már csak az kellene, hogy az MNB is lemondjon forintgyengítési terveiről, és akkor tényleg semmi nem állná útját a szárnyalásnak. A jegybank részéről viszont továbbra sem látszik a fordulat, azonban a piac hamar kikényszerítheti, hogy elengedjék a forintot.

Így kényeztetik Magyarország milliomosait a bankok

Kettészakadt a magyar bankszektor: egy részük a tömeges bankolásra és ezzel együtt a prémium szegmens kiszolgálására, mások viszont kifejezetten ez utóbbi szegmensre helyezik a fókuszt, az alacsony hozamkörnyezet okozta kisebb kamatmarzs miatt pedig még inkább rá vannak szorulva a bankok a vagyonosabb ügyfélrétegekre. A Portfolio által első ízben elvégzett Prémium Banki Felmérésből kiderül, hogy egyes szolgáltatóknál már havi 200 ezer forintos számlajóváírással is prémium ügyféllé lehet válni, és ha befektetésekről van szó, akkor egy prémium ügyfél az átlagos magyar megtakarítóhoz képest hajlandó magasabb kockázatot is vállalni.

Nem normális, ami a világon történik - Küszöbön az újabb válság?

Hanyatló világkereskedelem és globalizáció, egyre nagyobb kockázatokat rejtő kötvény-, részvény- és ingatlanpiaci anomáliák, tehetetlenné váló monetáris politika, vagyoni egyenlőtlenségek: röviden így jellemezhető a világgazdaság nem túl fényes helyzete az OECD átfogó elemzése szerint. A tüneti kezelés már nem elég, minél hamarabb, átfogó reformokkal a probléma gyökerét kell megtalálni, ha el akarjuk kerülni az összeomlást.

Orbán favoritja páros lábbal rúgna a szegényekbe?

Donald Trump választási programja a széleskörű adócsökkentést, különösképp a vagyonosabb társadalmi rétegek és a vállalkozások terheinek mérséklését tűzte ki céljául, Hillary Clinton viszont a "társadalmi igazságosság" jegyében pont a tehetősebbek költségvetési hozzájárulását növelné, és ebből finanszírozná nagyszabású infrastrukturális beruházási programját. A radikális csap össze a mérsékelttel, de mik is igazából a különbségek?

Öldöklő harc várható - Mindenki Magyarországot akarja pénzelni

Akár komolyabb tőke is megindulhat a magyar kötvénypiac felé azt követően, hogy a Fitch után múlt pénteken az S&P is befektetésre ajánlotta az országot. Ráadásul a hasonló európai országokkal összehasonlítva a magyar állampapírok még mindig érzékelhető hozamot tudnak biztosítani, ami szintén felkeltheti az érintett befektetők érdeklődését. Sőt, nem csak az övéket: a magyar állam épp csökkenti a kibocsátást és mesterségesen növeli a keresletet a jegybank segítségével, ez pedig még lejjebb szoríthatja a hozamokat, hiszen a kevés felkínált papírért komoly roham indulhat a külföldiek és a hazai bankok között.

Összeolvadás előtt: mi lesz veled, Raiffeisen?

A jövő héten eldőlhet, összeolvad-e a magyar leánybankot is érdekeltségei között tudó Raiffeisen Bank International tulajdonosával, a szintén osztrák Raiffeisen Zentralbankkal. Nagyok a kockázatok a részvényárfolyam szempontjából.

A ma ismert világot totálisan elsöpri a negyedik ipari forradalom

A nyugati civilizáció eddig három ipari forradalmat élt meg, a gőzgépek, szerelőszalagok és az automatizáció után most egy teljesen új, negyedik ipari forradalom zajlik. A legújabb ipari forradalom arról szól, hogy a fizikai gépek és tárgyak egy információs hálózatba kapcsolódnak, a reaálgazdaság egyetlen hatalmas, intelligens információs rendszerbe integrálódik. Az ipar 4.0 pedig egy olyan koncepció, amely az újkeletű forradalom kihívásaira ad válaszokat, mégpedig elsősorban az ipari folyamatok teljes digitalizációjával. De nem csupán a technológia térhódításáról van szó, hanem az üzleti folyamatok paradigmaváltásáról is. Magyarországnak és Európának pont az ipar 4.0-ra van szüksége.

Felminősítésünk árnyoldalai: mi lesz a magyar bankokkal?

Most már európai összevetésben is viszonylag nagy hazai állampapír-állománnyal rendelkezik a magyar bankszektor, ezért nem mindegy, milyen hatásai vannak a felminősítésnek vagy bármilyen más eseménynek az állampapírpiacon. A befektetői környezet általános javulása jó hír a bankoknak, de a hozamcsökkenés közvetlen hatásai nem egyértelműen pozitívak a hitelintézetekre: míg a rövid távú hatás a hosszú lejáratú állampapír-portfólió felértékelődésén keresztül kifejezetten kedvező, hosszabb távú hatásként a banki kamatmarzs és a nettó kamatbevételek további szűkülése következhet be. Épp az a folyamat erősödhet tehát tovább, amely mostanában a profitnövelésük talán legnagyobb ellensége.

Jön a kormány készpénzgyilkos fegyvere - A kisboltok örülhetnek, a bankok retteghetnek

Már a kormány előtt van a bankkártyás elfogadó terminálok telepítését támogató javaslat - mondta a Heti Válasznak Varga Mihály, az NGM minisztere. A javaslatban a kereskedőknek jó, a bankoknak rossz hír is szerepel: a kereskedői jutalékot is korlátoznák. A lépéssel a kisebb forgalmú kereskedők és a kártyabirtokosok járhatnak a legjobban, az viszont már kétséges, hogy a bankokat kompenzálja-e a növekvő kártyaforgalom a kieső bevételekért.

Nagyhatalom lesz Magyarország - Minden zöld rendszámra jut egy töltőpont

Magyarország hiába tartozik az elektromos töltőinfrastruktúrájával régiós szinten az élmezőnybe, részben az állami ösztönzés hiánya miatt, az elmúlt években csúnyán lemaradtunk Észak- és Nyugat-Európához képest. Ezen a helyzeten kíván most változtatni a kormány, csütörtöktől ugyanis milliós támogatást nyerhetnek az önkormányzatok töltőállomások létesítésére. Ha bejön a terve és az önkormányzatok időben kapcsolnak, régiós nagyhatalommá válhatunk és akár az is előfordulhat rövid időre, hogy minden zöld rendszámra jut majd töltőpont. Egy biztos, a magyarországi gyártók és a szolgáltatók már ugrásra készek.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.