A lottózó a hamis remények vásárcsarnoka, ahol a szegények a saját kárukra löknek fel néhány embert a magas életbe. Ennek a játéknak még a legtisztább formája is ártalmas a társadalom egészére nézve, egyenlőtlenséget generál, így szerencsésebb volna, ha nem is létezne. A betiltása talán kivitelezhetetlen, talán nem, mindenesetre az állam jobban tenné, ha a befolyó masszív összegeket az "adó" degresszív jellegének kompenzálására fordítaná. Vigyázat: az írás nyomokban provokációt tartalmaz.
A tegnap megjelent adatok szerint a beruházások volumene 4,5%-kal zsugorodott az első negyedévben. A tavalyi szép magas számok után a visszaesést a bázishatás okozta - szóltak az elemzői értékelések. Na de "ki" ez a bázishatás, és mi köze a beruházásokhoz? És jó vagy rossz, hogy ez a bázishatás okozta a visszaesést?
Tegnap számoltunk be arról, hogy egyszerűsítik a Puskás Ferenc stadion terveit, mert az eredeti elképzelés a közlés szerint túl drága lett volna, és túl hosszú ideig készült volna. Véleményünk szerint a változtatás több kérdést is felvet, talán a legfontosabb, hogy mi értelme van 100 milliárd forintból megépíteni ezt a lecsupaszított stadiont, amit alig tudunk majd valamire használni.
Primitív és értelmetlen szabályt szült az a kapkodás, amivel a kormány az utolsó pillanatban oldotta fel az adósságképlet alkalmazásából fakadó feszültséget. Ezzel elkerülhető lesz, hogy jövőre ne lépjen életbe egy 700 milliárd forintos megszorítás, ám ennek ára van: még a korábbinál is rosszabb szabályrendszer született.
A Nemzetgazdasági Minisztérium ellenőrizni fogja, hogy megjelenik-e a sertéshús fogyasztói árában a 22 százalékpontos áfacsökkentés jövőre, és ha szükséges, intézkedni fog - mondta Pankucsi Zoltán, a minisztérium adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára az M1-en ma reggel. Szerintünk ugyanakkor az árak ilyen módú felügyelete a kereskedelmi szektorunkban nem pusztán körülményes, hanem konkrétan ártalmas. Ráadásul mindez a piacgazdaságunk súlyos megcsúfolása is egyben. Örvendetes lenne, ha a gazdasági minisztériumunk nem próbálná a volt kommunista rendszer központi árszabályozói feladatát újra feltalálni.
Az okosórák célja, hogy még inkább berántsanak minket a digitális világba. Ez a posztmodern korszak megállíthatatlan folyamata, a kérdés csak az, hogy a karunkra csatolt óra jelenti-e az új lépcsőt ebben. Egy biztos: nincs olyan elemi szükségünk egy okosórára, mint egy telefonra. Az ilyen termékek sorsa azon múlik, hogy tényleg képesek-e annyira kényelmes funkciókat csempészni az életünkbe, ami miatt rávesszük magunka a hordásukra. Az Apple jól tudja, hogy az emberek máig szeretnek karórát hordani, és elhatározta, hogy ő majd újra hasznossá teszi ezt a már-már ékszerré degradálódott eszközt. A képernyő előtt ülve, zsebünkben a mobillal, vajon mennyit könnyít az életünkön egy Apple Watch? Mi ennek kiderítésére felhúztunk egyet és megpróbáltuk eldönteni, hogy ez volna-e a jövő. Most nem a termék technikai bemutatása következik, hanem egy elemző szemüvegén keresztül írt szubjektív élménybeszámoló.
Készítünk intelligens terveket, elemezzük évekig a teendőket. Például minden fejlesztési koncepció központi eleme a hazai kis- és középvállalkozás-fejlesztés. Aztán amikor a végrehajtásra kerül a sor, valahogyan mindig hátraszorulnak, és a megszokott szereplők a megfelelő pillanatban és módon belépve elviszik a fejlesztési pénzeket. Vajon 2014-2020-ban másképpen lesz? Vagy már írhatjuk előre az új stratégiát is, a régit átmásolva? Mit is akarunk a kis- és középvállalkozásainkkal?
Látványos hátraarcnak tűnik a kormány részéről annak a belengetése, hogy az adócsökkentés keretében az áfateher mérséklését is elképzelhetőnek tartja. Valójában azonban több szempontból is érthető, miért kezdett el ez irányba gondolkodni az adópolitika. Ahogy az a terv is logikusan következik a gazdaságpolitikából, hogy ne az állampolgárnak kelljen adóbevallást töltögetnie. Sőt, minek egyáltalán adóbevallás?
A múlt héten benyújtott törvényjavaslat értelmében valamennyi Quaestor-kötvényest kártalanítanának, függetlenül attól, hogy normál vagy fiktív kötvényekről van szó. A kártalanításra jogosultak körét ráadásul olyan mértékben kiszélesítenék, amennyire csak lehet. Félreértés ne legyen, nem a kártalanítással van bajunk, hanem azzal, hogy a politika egy tollvonással képes bizonyos befektetői csoportokat indokolatlan előnybe hozni másokkal szemben. Mit szóljanak mindehhez az egykori E-Star kötvényesei, akik nem kis áldozatok árán végül részvényesek lettek, tőkeköveteléseik viszont máig nem térültek meg? Vagy a Btel és a Hungária Értékpapír kötvényesei? A tőkepiaci kártalanítás Magyarországon épp úgy működik, mint a gazdaság többi területe: lehetetlen tervezni. Nem tudni, hogy ha baj van, ki, mikor és mennyit fog kapni.
A Quaestor-kötvényeseknek ilyen módon való kimentése ugyancsak nem segíti elő a tudatos pénzügyi magatartás kialakulását. Mármint azon magatartásét, ami egy normálisan működő, fejlett tőkepiacon elvárható volna. Egyre inkább úgy tűnik viszont, hogy a magyar átlagember igenis tudatos, olyan döntéseket hoz, ami az itteni intézményrendszeri keretek között célravezető: átlag feletti hozamokra vadászik, majd ha baj van, üti az asztalt. A végén meg kimentik.
Vétkesek közt cinkos, aki néma. A felütés nem véletlen, a véleménycikk apropóját ugyanis az adta, hogy a World Car Awardson a szakmai zsűri a világ legzöldebb autói közé csupa olyan járművet szavazott be, amelyik szén-dioxidot juttat a légkörbe, vagyis káros anyagot bocsát ki felhasználása során. Pedig lett volna lehetősége arra, hogy zéró-emissziós járművet válasszon, ahogy azt a korábbi években tette. Vagyis jelentős visszalépés történt a szakma részéről, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül, ahogy az autógyártók felelőssége mellett sem.
Sok utólagos elemzést olvashattunk már az elmúlt három hétben arról, hogy miért a Quaestor-kötvény vásárlók a felelősek elsősorban a mostani veszteségeikért, és miért nincs erkölcsi alapjuk a felügyeletre és mindenki másra mutogatni a 10-15 éves csalássorozat elszenvedése tárgyában. Pedig szerintem van okuk mutogatni. Ahogy egy ilyen méretű botránynál lenni szokott, sok ember hallgatása és rossz munkája járult hozzá a helyzet kialakulásához.
Számos kérdőjelet, egyebek mellett jogi és szabályozási kérdéseket vet föl az, hogy állami pénzt a Quaestor nevű, azóta csődvédelmet kért befektetési vállalkozásnál tartottak. Érdemes a fölmerülő kérdések közül néhányat számba venni.
Nem véletlen, hogy egyelőre a BEVA semmit sem tud mondani és külső jogi véleményeket vár a Quaestor fiktív kötvényeinek ügyében. A jegybank és a politika már előreszaladt és mielőtt akárki is elkezdte volna firtatni az állami és a szabályozói felelősséget, már a pénzügyi szektorra próbálja hárítani a probléma megoldását. Pedig Jaksity Györgynek igaza lehet, elfogadhatatlan, hogy a piaci szereplők fizessék meg a károkat visszaélések és bűncselekmények esetén. Mármint ha a vétlen szereplőkről beszélünk.
Március 15-étől életbe lépett az üzletek vasárnapi zárva tartásának szabályozása. Kíváncsiak voltunk ezért, hogy ennek a fajsúlyos intézkedésnek a hatásaira hogyan készült fel a kormány. A Nemzetgazdasági Minisztériumtól azt a választ kaptuk, hogy nem rendelkezik hatástanulmánnyal, mivel nem a tárca készítette azt elő.
Közel százmilliárd hiányzik a BudaCash-botrány miatt a DRB bankcsoportból, és akár ennek duplája a Quaestor kötvényeseinek számlájáról. És ez még nem minden: gyakorlatilag összeomlott a megtakarítók védelmi rendszere (OBA-vagyon, Beva-vagyon). Nagyon nem mindegy, hogy reagál a helyzetre a gazdaságpolitika, amely most úgy tűnik, igyekszik a gyenge pénzügyi felügyelet miatti felelősséget eltolni magától, a bankokat a lebukott brókercégekkel összemosni, a büntetőjogi felelősök vétkeit a teljes pénzügyi szektorra rákenni. Csakhogy az ügyben érintetlen bankok pénzügyi bevonása a februári korszakváltó megállapodás felrúgását jelentené, amelynek épp a nyilvános megerősítésére volna most inkább égető szükség.
Újabb brókercég került idehaza a felügyelet célkeresztjébe, az ügyben letartóztatások történtek, a befektetők pedig láthatóan idegesek, hozzánk is egyre több panaszlevél fut be. A brókercégek rémesen egyszerű alaptevékenysége folytán joggal merülhet fel a kérdés, hogy vajon miért kerültek bajba egyes hazai szereplők? Az alábbiakban azt vizsgáltuk, mely klasszikus okosságok szülhették ezt a kellemetlen helyzetet, aminek következtében a szektor egy jelentős szereplője csukta be kapuit. Az események rávilágítanak arra, hogy mennyire fontos a megfelelő brókercég kiválasztása, ez messze a legnagyobb kockázati tényező ezen a piacon.
Nemcsak rosszabbul keresünk az osztrákoknál, de sokkal rosszabbul is élünk náluk. Könnyen érthető számokkal kifejezve: ők átlagosan kétszer annyit tudnak vásárolni a nettó bérükből, mint a szomszédos magyarok. Ez ugyanakkor nem kéne, hogy dühítse a hazai munkavállalókat, ha az eltérés "arányos" volna, vagyis a kisebb termelékenységünk magyarázná a különbséget. A Portfolio hasábjain zajló vita pontosan erről szólt eddig, ez az írás pedig azzal szeretne hozzátenni, hogy bemutatja a bérfeszültség konkrét számait, majd az eddig felmerült magyarázatok hiányosságait. Nyilvánvaló, hogy amennyiben kevesebb értéket állítunk elő, akkor kevesebb fizetséget várhatunk, csak éppen az nem egyértelmű, hogy mennyivel. Nem tudjuk, hogy a megtermelt jövedelemhez pontosan milyen mértékben járult hozzá a munkánk, a használt tőke vagy az országunk egyéb termelési tényezői. Egy biztos: az országunk helyzete az, ami miatt kevesebbet keresünk egy osztráknál, még akkor is, ha pontosan ugyanazt a munkát végezzük.
A bérek mesterséges emelésével sok gond lenne, még akkor is, ha a bérarányt Európa fejlődő országaiban jellemzően alacsonyabbnak mutatja a statisztika. Attól még, hogy elfogadjuk, hogy a tőke és a munka közötti erőviszony határozza meg a bérarányt, a profit csökkentésével a kockázatokat nem kompenzáló nyereség a beruházásokat, ezáltal a növekedést és a foglalkoztatottságot is mérsékelné. Eközben az alacsony tőkeállománnyal a bérek alacsony szintje társul jelenleg. Sokkal értelmesebbnek tűnik nagyobb tortát sütni, mint a szeleteket újraszabni.
Azért magasabbak a nyugati bérek, mert ott magasabb a termelékenység - írtuk néhány napja, majd azt is fejtegettük, hogy milyen okokból alacsonyabbak a bérek a fejletlenebb országokban még akkor is, ha nincs igazi különbség a hazai és a külföldi munkavégzés hatékonysága között. Pogátsa Zoltán válaszában azt írta, hogy az okok máshol keresendők, és igenis létezik kizsákmányolás a fejletlenebb országokban. A viszontválasz következik.
Pogátsa Zoltán azt mutatja be, hogy a vállalkozások hozzáadott értéke által létrehozott jövedelem a tőketulajdonos és a munkavállalók között úgy oszlik meg, amilyen mértékben az alkuképességük viszonyul egymáshoz. A munkavállalói érdekérvényesítő képesség pedig a szakszervezetek meggyengülését követően Kelet-Európában lecsökkent, és ez vezetett az indokolatlanul alacsony bérszinthez. Ez azonban csak kis részben fedi a valós okokat a bérkülönbségre - függetlenül attól, hogy a szakszervezetek megerősödése üdvözlendő folyamat lenne -írja Barta Balázs közgazdász.
