Tovább csökkent az államadósság a második negyedévben, mégis nagyobb lett a GDP-arányos mutató, mint amit három hónapja ismertünk. A látszólagos ellentmondás mögött az áll, hogy két tényező miatt is visszamenőleg módosult az adósságráta.
A történelem során először az Amerikai Egyesült Államok államadóssága átlépte a húszezer milliárd dolláros határt, miután a kincstár a rendkívüli intézkedések megszüntetését követően újra elkezdett állampapírokat kibocsájtani.
Az Egyesült Államokban központi témává vált a költségvetés helyzete, miután vészesen közeleg az adósságplafon megemelésének határideje és közben egyre több szó esik a Donald Trump által régóta ígérgetett adóreformról. Most az amerikai Fed 12 szövetségi bankjának egyike állt elő azzal a megállapítással, hogy a magas államadóssággal rendelkező és költségvetési stimulust alkalmazó országokat nem büntették a piacok jelentősen.
Az első negyedévi 74,3%-ról 74%-ra mérséklődött június végére a magyar államadósság a GDP arányában, ami csaknem 9 éve, azaz a válság kitörése és az IMF hitelkeret lehívása óta a legalacsonyabb - derül ki a Magyar Nemzeti Bank által ma közzétett előzetes adatokból. A csökkenő tendencia nem meglepő annak tükrében, hogy az első után a második negyedévben is többletes volt az államháztartás pénzügyi mérlege. Ez egyúttal azt is előrevetíti: az idei évre belőtt 2%-os GDP-arányos államháztartási hiánycélnál jóval jobb egyelőre az alappálya. Közben a lakosság a jelek szerint "úszkál" a pénzben, újra jócskán nőtt a háztartások nettó finanszírozási képessége.
Éles fordulatot vett a héten az Eximbank elszámolásának ügye, ami egy évek óta zajló csata a magyar statisztikai hatóságok és az Eurostat között. Fennáll a veszélye, hogy a pénzintézetet az államháztartási szektoron belülre kell sorolni, ez pedig jelentősen átírja a magyar adósságadatokat. Megmutatjuk, mennyire!
Az előzetes várakozásokra rácáfolva a statisztikai elszámolási viták rendezésére szolgáló uniós testület az EU statisztikai hivatalának adott igazat az Eximbank ügyében, igaz ennél szorosabb nem is lehetett volna a "szavazás" végeredménye. Ennek értelmében az állami pénzintézetet az államháztartási körön belülre kellene sorolni, ami így befolyásolhatja a magyar államháztartás legfontosabb mutatószámait. Körbejártuk, mi lehet a következő lépés az ügyben.
Ha már a görög csődveszély és a francia elnökválasztás kimenetele miatt nem kell aggódni, a folyamatosan aggódók új célpontot kerestek és Olaszországban meg is találták, hiszen több hír szerint is ők most a legnagyobb veszély Európára. De tényleg indokolt ez, vagy csak mítoszok alapján aggódnak egyesek? - tette fel provokatív kérdését minapi elemzésében az UniCredit londoni vezető elemzője, és számokkal alátámasztva levezette, hogy a leggyakrabban emlegetett kockázati tényezők nem igazán megalapozottak. Pár napra rá az IMF is kijött az országelemzésével, ami lényegében ugyanezeket vetítette előre. Azért ne essünk át a ló túloldalára se: nyilván nem nyugodhatunk meg teljesen az olaszok miatt.
Jövő szerdán, azaz július 26-án nyílik meg a 3 éves futamidejű pandakötvény kibocsátására az az ajánlati könyv - tudta meg a Reuters kötvénypiaci szolgáltató egysége. Az IFR tudomása szerint a magyar állam 1 milliárd jüant kitevő (kb. 147 millió dollár) forrást tervez bevonni, azaz éppen ugyanakkorát, mint amelyet tavaly is bevont, igaz akkor a külső kínai piacról.
A 15 milliárdos keretösszeggel meghirdetett 3 éves magyar államkötvény aukcióra mindössze 6,9 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett ma, ezért az Államadósság Kezelő Központ úgy döntött, hogy inkább egyetlen fillérnyit sem ad el ebből a papírból. Ezt azért is tehette meg, mert közben a két másik (5 és 10 éves) kötvényünkre intenzív volt a vételi érdeklődés, így a ráemelésekkel végül közel annyi forrást tudott bevonni a két papírból már délelőtt (34,5 milliárdot), mint amennyit a háromból összesen akart (40 milliárd). Aztán a délutáni tendereken még néhány milliárd forintnyi forrást szintén sikerült bevonni.
2017 eddigi fejleményei alapján elmondhatjuk, hogy Európa köszöni szépen, többé-kevésbé jól van: a lezajlott kulcsfontosságú választások a piacok számára megnyugvást hoztak, ami mellett a konjunktúramutatók és a növekedési számok is azt jelzik, hogy kedvező évet fog zárni a gazdaság. Csakhogy eközben számos jel arra mutat, hogy Olaszországban komoly válság lappang, a kilátásokat pedig tovább rontja, hogy náluk is erősödik a populizmus. Bár az előrehozott választások esélye elszállt, tavasszal így is, úgy is új parlamentet kell választani, ami borítékolhatóan felbolygatja majd a pénzügyi piacokat, sőt, szélsőséges esetben akár bajt is hozhat Európára.
Kétezer milliárd euró alá süllyedt Németország államadóssága, annak köszönhetően, hogy folyamatosan csökken a nominális adóssága Európa vezető gazdaságának. Mindez azt jelenti, hogy a németek könnyedén teljesítik Orbán Viktor miniszterelnök korábban megfogalmazott tervét.
A magyar államadósságon belül európai összevetésben kimagasló a lakosság által tulajdonolt állampapír, illetve nagyon magas a rövid lejáratú államadósság részaránya. Az Eurostat ma megjelent adatai alapján mindkét tekintetben a második helyen állunk az unión belül.
Ha az államadósság kerül szóba, akkor gyakran a súlyos eladósodottsággal küzdő országok jutnak először eszünkbe, mint Japán, vagy Görögország, pedig bőven akad ellenpélda is. A tíz legalacsonyabb államadóssággal rendelkező ország között több olajhatalom is van, azonban tartogat meglepetéseket is a lista.
Görögország költségvetésének elsődleges többlete jóval meghaladta a tervezettet az idei első negyedévben, elsősorban a kiadások csökkenésének köszönhetően - jelentette be a görög pénzügyminisztérium szerdán.
A tavaly év végi 74,1%-ról 74,6%-ra visszaugrott az első negyedévben a magyar államadósság bruttó, konszolidált, névértéken számított állománya a GDP arányában - közölte az előzetes adatot ma reggel a Magyar Nemzeti Bank. A háztartások kapcsán figyelemre méltó folyamat, hogy több negyedév óta csökken a háztartások finanszírozási képessége, azaz az újonnan felhalmozott követelések és kötelezettségek különbsége. Ezen belül is érdekes, hogy a háztartások készpénz- és betétállománya az idei első negyedévben kicsit csökkent, közben viszont jócskán nőtt az állampapír állományuk.
A Moody's Investors Service illetékes igazgatója szerint a magyar gazdaságban számos pozitív fejlemény zajlik az elmúlt időszakban, és ennek volt az eredménye az is, hogy a hitelminősítő tavaly visszaemelte a magyar államadós-besorolást a befektetésre ajánlott sávba, de a térségi összehasonlításban egyelőre magas államadósság-ráta még terheli az osztályzatot.
Közép távon az erősebb gazdasági növekedésnek köszönhetően kedvezőbben alakulhat Magyarország államadósság-pályája és hajszálra kerülünk a sokat emlegetett, bűvös 60%-os szinthez - többek között ez olvasható ki a szerdán nyilvánosságra hozott 2017. évi konvergencia programból.
Ha az államadósság-finanszírozáshoz való hozzájárulásról van szó, a magyar háztartások szinte mindenkit leköröznek az EU-ban. Az államadósságon belüli több mint 13%-os magyar aránynál egyedül Máltában mértek magasabbat. A probléma, hogy a magyar lakosságnál lévő államadósság több mint fele rövid lejáratú, nem véletlenül igyekszik az ÁKK a hosszabb lejáratú papírok értékesítését előmozdítani.
Négy európai ország hozza össze az Európai Unió államadósságainak 70%-át. A magyar állomány európai léptékkel igen kicsi, akkor is, ha a gazdaságnak még mindig nagy megterhelést jelent. Térképen az EU államadóssága.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.