Dolgozók százait teszi az utcára az egyik német nagyvállalat
Üzlet

Dolgozók százait teszi az utcára az egyik német nagyvállalat

Portfolio
A Thyssenkrupp német konszern bejelentette, hogy az autóipar tartós gyengélkedése miatt körülbelül 1800 munkahely megszüntetését tervezi, és további költségcsökkentő intézkedéseket vezet be.
2025. március 26-27-én Győrben találkoznak a legjelentősebb hazai OEM-ek, vevők és beszállítók – erős szakmai program, állófogadás, gyárlátogatás, networking és szálláslehetőség!

A vállalat csütörtöki közleménye szerint

a globális autóipar tartósan kihívásokkal teli piaci körülményei

miatt a létszámleépítés mellett felvételi stopot is elrendel. A tervezett intézkedésektől összességében több mint 150 millió eurós megtakarítást remélnek.

Volkmar Dinstuhl, a Thyssenkrupp igazgatótanácsának tagja, aki a vállalat autóipari üzletágáért felel, elmondta: "A termelési volumenek továbbra is a történelmi mélypontok alatt maradnak, és az új vámokról szóló viták további bizonytalanságot keltenek."

A vállalat közölte, hogy az alacsonyabb várható értékesítési volumenekkel összhangban a beruházások csökkentését is tervezik.

Az európai autógyártók és beszállítók sorra jelentik be a létszámleépítéseket a gyengülő kereslet, a magas költségek, a növekvő nyomás és a vártnál lassabb elektromos átállás miatt.

A Thysenkrupp árfolyama a költségcsökkentés hírére emelkedéssel reagál, 4,7 százalékos pluszban állnak a papírok a mai kereskedésben.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

Forrás: Reuters

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

RSM Blog

Élettársak öröklése

Az élettársak helyzete hazánkban jogi szempontból sajátos, hiszen míg egyre többen választják a társas együttélésnek ezen formáját, addig az élettársi viszony számos jogi kockázatot hord

MNB Intézet

Miből lesz a nagy válság?

A nagy válságokhoz általában új, korábban nem látott problémák vezetnek. A gazdasági döntéshozók éppen ezért nem tudják meggátolni a bekövetkezésüket. Vagy mégis van valami közös ben

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Németország megdöntötte a húszéves tabut, egész Európa megérezheti a hatását
Díjmentes online előadás

Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!

Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Portfolio Construction Industry 2025
2025. március 27.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
GettyImages-1384219104 (1)-árfolyam-befektetés-elemzés-gazdaság-grafikon-pénzügy-piac-részvény-tőzsde