Az idei évtől érvényes osztalékpolitika elfogadásáról döntött a ViVeTech igazgatósága, amely várhatóan a 2024-es pénzügyi beszámoló elfogadásához kapcsolódóan fog a közgyűlés számára osztalékfizetési javaslatot tenni - áll a vállalat közleményében. A ViVeTech igazgatósága emellett megerősítette elkötelezettségét a társaság nemzetközi piacra lépésének folytatása mellett is: a vállalat ennek jegyében kiépíti a Lengyelországtól Törökországig terjedő régióra fókuszáló IT viszonteladói-integrátori hálózatát.
A múlt héten nagy nyomás alá került a teljes kriptopiac, és a bitcoin a Trump-éra kezdete óta az első jelentősebb korrekcióját szenvedte el. Donald Trump vasárnap bejelentése azonban nagy fordulatot hozott, ugyanis az elnök fontos részleteket árult el az amerikai kriptovaluta-tartalékról – az egyik kulcsfontosságú kampányígéretéről. A hír nem is érkezhetett volna jobbkor a piac számára, ráadásul a téma egész héten fókuszban maradhat, hiszen péntek este rendezik a Fehér Ház első kriptovaluta-csúcstalálkozóját, ahol Trumpék mellett az iparág legfontosabb szereplői is jelen lesznek. Mutatjuk, milyen befektetési lehetőségekkel lehet most megfogni a ralit.
A közgyűlésen többek között tárgyalják az igazgatóság javaslatát a 2024. évi adózott eredmény felhasználására vonatkozóan - írja a társaság a BÉT oldalán.
Az ING 350 millió euró (kb. 140 milliárd forint) értékben 17,6%-os részesedést vásárol a holland Van Lanschot Kempen privátbankban, így összesített tulajdonhányada 20,3%-ra nő – írja a Bloomberg. A tranzakció által az ING lesz a bank legnagyobb részvényese, megelőzve a Van Lanschot család 9%-os részesedését. A hír hatására a Van Lanschot Kempen részvényei 8,3%-os emelkedést produkáltak.
Közzétette negyedik negyedéves gyorsjelentését az Alteo: a friss számok ismeretében elmondható, hogy a mérséklődő energiapiaci árkörnyezetben is sikeresen haladt stratégiája megvalósításával a társaság, túlteljesítve a 2022-26-os időszakra vonatkozó célkitűzéseit. A most lezárt negyedévben mind árbevétel, mind EBITDA tekintetében jelentősen felülteljesítette az összehasonlító időszak eredményeit az Alteo, így mindkét soron sikerül felülteljesíteni a tavalyi évet, az árbevételben új éves rekord született.
A Duna House múlt pénteken tette közzé negyedik negyedéves számait, amelyeket a Wood friss elemzésében értékelt.
Emmanuel Macron francia elnök tegnap felszólította az európai vezetőket, hogy drasztikusan növeljék meg a védelmi kiadásaikat. Nem minden előzmény nélkül érkezett a kemény üzenet, hiszen a balti államok már régóta szerették volna elérni a kvóta növelését, ráadásul maga a NATO-főtitkár is beszélt erről nemrég. A 3 százalékos célhoz képest a lemaradás tekintélyes a legtöbb országban, ha sikerül átvinni az új küszöbértéket, akkor brutális mennyiségű pénz kezdhet el áramolni az európai haderőfejlesztésbe. Nem csoda tehát, hogy a befektetők azonnal a védelmi részvények felé fordultak, valósággal kilőttek az árfolyamok.
Tavaly kiemelkedően teljesített a hazai privátbanki szektor, a kezelt vagyon nagyot nőtt, amiben benne voltak a magas hozamok is, a prémium állampapírok magas hozamot fizettek, a tőzsdék jól teljesítettek, a forint is gyengült, ez mind hozzájárult ahhoz, hogy forintban kifejezve nagy növekedés volt a privátbanki piacon, mondta el a Portfolio-nak Bozsogi Tamás, az OTP Private Banking vezetője. A szakember szerint talán idén a 20 százalékos szektorszintű növekedés nem lesz meg, de alapvetően optimisták az idei évvel kapcsolatban. És hogy milyen befektetésekben van idén fantázia? Az amerikai tech szektorban az AI hullámot meglovagolva még mindig van érték, Kelet-Közép Európa kifejezetten olcsónak számít, és értékeltségi alapon még Latin Amerika is érdekes, de a japán piacban is van fantázia, és a nyersanyagok is haszonélvezői lehetnek az idei évnek.
A cikk megjelenését az OTP Private Banking támogatta.
Újabb lépéséhez érkezett a 4iG transzformációs programja – tette közzé a vállalat.
Emelkedést láthatunk a kereskedés első perceiben a magyar tőzsdén, a legjobb teljesítményt a hazai blue chipek közül a Magyar Telekom nyújtja.
A Duna House pénteken tette közzé negyedik negyedéves számait, amelyek meghaladták a menedzsment várakozásait. A Concorde elemzésében értékelte a friss számokat, és a kilátásokat.
A tegnapi csúcstalálkozón a védelmi kiadások drasztikus növelésére szólított fel a francia elnök, erre reagálva nagyot emelkedhetnek a mai kereskedésben az európai védelmi cégek árfolyamai.
A Rába a tájékoztatási kötelezettségének eleget téve közölte, hogy 2025. március 2. napjával Szilágyi Roland Rába Futóműben betöltött ügyvezetői tisztsége megszűnik.
A Xiaomi bemutatta legújabb csúcskategóriás okostelefonjait Barcelonában, folytatva ezzel a prémium szegmensben való terjeszkedését, amellyel a piacvezető Samsung kihívójává kíván válni - számolt be a Cnbc.
A kínai Mixue buborékos tea lánc (bubble tea) részvényei több mint 40 százalékkal emelkedtek a hongkongi tőzsdei debütálás során, miután a részvénykibocsátást jelentősen túljegyezték a befektetők - közölte a Cnbc.
Donald Trump jó sok nagy fába vágta a fejszéjét. Vámháború, ukrajnai béke, bevándorlás megfékezése, DOGE, USAID, Gáza, dereguláció, DEI, Grönland, Panama-csatorna, csak néhány téma azok közül, amikkel Trump kampányolt, és amikben nagy változást akar. Nem juthat mindenre ideje, vannak témák, amikben lassú a haladás, emiatt a tőzsdei befektetők kezdik elveszíteni a türelmüket. Trump többek között kriptotartalékot, infrastruktúra beruházásokat, vállalati adócsökkentéseket is ígért, az ezekkel kapcsolatos tőzsdei sztorik nagyot is mentek az amerikai elnökválasztás után, de az elmúlt hetekben elfogyott a befektetők türelme, egyre több Trump-trade adja meg magát. Ilyenek voltak a kriptoeszközök is, ahol egyre csúnyább volt az esés, aztán viszont Trump a hétvégén néhány kiposztolt mondattal olyan ralit hozott, amilyet régen láttunk. Érdemes tehát nézni azokat a sztorikat, ahol elfogyott a befektetők türelme, ha ugyanis Trump eredményeket produkál, jöhet a következő kör felfelé.
Cikkünk folyamatosan frissül.
A Kanada és Mexikó elleni vámok már keddtől életbe lépnek.
Enélkül összeomolhat az ukrán védelem.
A későbbi sorozatoknál általában alacsonyabb.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?
Mit jelent az áfa-visszatérítés?
Kurucz Péter, az EY biztosítási szakértője volt a Portfolio Business podcast vendége.