Közjószág-e a gyermek? Igen, felelik a demográfiai öregedés következményeinek enyhítésére törekvő azon közgazdászok, demográfusok és szociológusok, akik a szülők gyermekneveléssel kapcsolatos erőfeszítéseit közvetlenül elismertetnék a nyugdíjrendszerben, feltéve, hogy a gyermek rendes hazai járulékfizetővé cseperedne nagykorára. Hosszabb csend után a kérdés újra fellángolt.
Írásomban nemzetközi összehasonlításokra is támaszkodva igyekszem továbbgondolni a hazai béralakulásról a Portfólión 2018-ban folytatott, és a közelmúltban új szempontokkal kiegészült eszmecserének egy eddig mellőzött vonatkozását: nemzetgazdasági szinten mennyivel nőhettek a nettó bérek? Áttekintésem a 2010 és 2019 közötti időszakot fedi le, az összehasonlításban pedig a másik három visegrádi ország szerepel. A termelékenység mellett az úgynevezett szuperbruttó, a bruttó és a nettó bérek alakulását vizsgálva bemutatom, hogy Magyarországon szokatlanul élesen váltak el a nemzeti számláknak (NSZ) a termelékenységre és a nemzetgazdasági bruttó keresetek alakulására vonatkozó mutatói a munkaügyi (kereseti) statisztika (IMS) bruttó és nettó bérek alakulására vonatkozó jelzéseitől. Ha elfogadjuk, hogy az NSZ jól méri a nemzetgazdasági termelékenység dinamikáját, nem hihetjük, hogy az IMS-adatok jól tükrözik a nemzetgazdasági bérdinamikát. A fajlagos bérköltség és az infláció mutatóinak összehasonlítása alátámasztja a KSH szakértőinek azt a megállapítását, hogy az IMS túlbecsüli a bruttó bérek nemzetgazdasági szintű emelkedését, ám ennek a nemzetgazdasági nettó béralakulást érintő következményeit is indokolt végiggondolni. Emellett, a KSH kétféle bérstatisztikája közötti eltérést részben magyarázó tényező, a „fehéredés” becslését tekintve is okkal várnak el transzparenciát az adatok felhasználói.
A bérvitához kötődő számításaim, megjegyzéseim több részben jelennek meg, ez az első cikkem.
A választópolgár számára az egyik legfontosabb dolog az egészségügy, a kormányok mégis szinte mindig óvatosan vagy inkább szerencsétlenkedve nyúlnak hozzá. Várhatunk-e ritmus-, esetleg irányváltást a következő négy évben?
Az ókori görög Laokoón szoborcsoportot idéző gyürkőzés jellemzi az amerikai részvénypiacokat immár két és fél hete. Kimagasló forgalom mellett zajlik egy nagy volatilitású esés, amely a leginkább a technológiai részvényeket érinti. Bár a piac sok esetben az 1973-as és 2008-as folyamatokhoz való hasonlóságokra koncentrál, sok esetben az igazi analógia most a 2000-es évé.
Újraválasztásának estéjén Emmanuel Macron legnagyobb bosszúságára az Eiffel-torony fényei az ő kifejezett kérése dacára sem ragyogtak fel a győzelmi beszéd alatt: a franciák által „Vashölgyként” emlegetett látványosság sötétségbe burkolózva szemlélte a diadalt. Az ünneplés egyébként is feltűnően kurtára és visszafogottra sikeredett. De nem a kampány utolsó heteiben amúgy is náthaszintre lefokozott járványhelyzet okán, s nem is az elnök-elnökjelölt energiáit instagramképeken láthatóan lefoglaló ukrán háború miatt. Hanem mert eluralkodott a hangulat, miszerint újfent megválasztása egyrészt „jobb híján” alapon történt, másrészt bizonytalanságok tömegének nyitánya. S mert azok a folyamatok, amelyek első mandátumának két nagy, belső eredőjű eseményéhez – a sárgamellényesek tüntetéseihez és Samuel Paty középiskolai tanár lefejezéséhez – vezettek, továbbra is időzített bombaként ketyegnek Franciaország alatt.
Eurómilliárdok múlnak a Magyarország ellen nemrégiben elindult jogállamisági eljárás eredményén. Az Európai Bizottság és a hazai bírálók egyik visszatérő kritikája a magyar közbeszerzési rendszerről szól. Konkrét, érdemi szakmai javaslatból azonban sokkal kevesebb van, mint kritikából. Mivel azzal a kevés javaslattal pedig sokszor gyakorlati szakemberként nem értek egyet, ezért közzéteszem saját javaslataimat a közbeszerzési rendszer reformjára.
A makrogazdasági környezet, az ellátási láncbeli problémák, a műtrágya- és üzemanyagárak szárnyalása már eddig is jelentős emelkedését hozott a gabonapiacon, mindez kiegészülve az orosz-ukrán háború tovagyűrűző hatásaival egyre nehezebben kezelhető társadalmi, gazdasági és politikai feszültséghez vezethetnek a világ elmaradottabb régióiban.
Az orosz-ukrán háború ennek az évszázadnak az eddigi legborzasztóbb eseménye, veszélyesen közel zajlik hozzánk, és egy, a koronavírus által megtépázott életvitelű, gazdaságú, mentális állapotú földrész legnagyobb részét közvetve vagy közvetlenül sújtja - leginkább természetesen az ukrán polgárokat. Itt csak vesztesek vannak és lesznek. Mégis érdemes áttekinteni, hogy mely országok, politikai és gazdasági szereplők, vagy egyének profitálhatnak ebből a katonai konfliktusból. És itt most nem a dupla pénzért vérengző keleti zsoldosokról, nyerészkedő ember- és fegyvercsempészekről, a háborús menekült nőket kihasználó perverzekről beszélek: ők közönséges bűnözők, minden konfliktus hiénai.
Sok cikket olvashattunk arról, hogy mennyire elszálltak az utóbbi időben a lakóingatlanok árai világszerte, elég, ha Magyarország példáját nézzük, ahol az elmúlt hét évben több mint megduplázódtak a lakásárak. Azok számára, akik nem ingatlantulajdonosként élték meg ezt az időszakot, lehetőséget adnak tőzsdén forgó lakóingatlan-kiadással foglalkozó cégek részvényei is, amivel a lemaradást részben pótolni tudják. Ezek megvételével ugyanis 4-5 évvel korábbi áron vehetünk közvetve például német ingatlanokat. Hogyan lehetséges ez?
Az év kezdete óta az európai gazdaságokról készített prognózisok minden felülvizsgálatnál egy fokkal kisebb növekedést, viszont nagyobb inflációt tartalmaznak. A globális kilátások is folyamatosan romlanak, eddig még döntően gazdaságon kívüli tényezők és fordulatok hatására.
A hazai víziközmű-szolgáltatás helyzetével kapcsolatban szinte naponta jelennek meg híradások, melyek nagyon sötét képet festenek a szolgáltatás jövőjéről. A leggyakrabban elhangzó hivatkozás szerint az ivóvízellátó rendszerek 56%-a túlnyomóan kockázatos, további 30%-a pedig egyszerűen csak kockázatos. Lássuk, mi a helyzet!
A szankciós politikákra a haszonelvűség és üzleti érdekek oldaláról leselkedő veszélyek közismertek. Ugyanakkor a szankciós kudarcok jelentős része egy másik szereplőhöz, a radikális választói csoportokhoz kötődik. Ezek azok a külpolitikában aktív, az agresszor feltétel nélküli és gyors megbüntetését szorgalmazó tömegek, amelyek gyakran cselekvési kényszert teremtenek a döntéshozóknál. Jelenlétük szükségszerű, ideális esetben az ő szempontjaikat kellene összeegyeztetni a célországnak okozott, gyakran hosszabb távú károkozás maximálásával, a szövetségesek megsegítésével és az el nem kötelezett országok megnyerésével. Túlzott befolyásuk irreális célkitűzéseket, a társadalmi támogatás gyors elapadását, kudarcélményt okoz. A szankciós krónikákban oly gyakori ez utóbbi torzulás, hogy a szakirodalom növekvő része a belpolitikai (látszat)cselekvést tarja a szankciós politikák fő értelmének és sikerkritériumának, azt tartja az elemzés meghatározó kontextusának.
Az elmúlt évtizedben a globális elit klímaváltozással kapcsolatos megszállottsága elvonta a figyelmet a világot érintő számos más nagy problémáról – a legdrámaibb módon erre az Ukrajna elleni invázió mutatott rá. A nyugat-európai vezetőknek az elmúlt évtizedben az energiaforrások diverzifikálásával és a palagáz-termelés kiterjesztésével kellett volna törődniük ahelyett, hogy az atomerőművek bezárásával foglalkoztak, illetve ijesztő mértékben függővé váltak Oroszországtól. A kialakult háború azonban távolról sem az egyetlen dolog, amire nem figyeltek eléggé.
2022. április 26-án az orosz Gazprom vállalat beszüntette a gázszállítást Lengyelország felé, majd április 27-én Bulgária felé. A szállítások felfüggesztését azzal indokolták, hogy mindkét ország vonakodott átállni a rubelben való fizetésre.
A Magyar Telekom a kisrészvényesek egy része szerint lehetőségeihez képest jóval kevesebb osztalékot fizet, emiatt pedig a vállalat részvényeinek árfolyama nyomás alatt van, jelentősen alulteljesítve nem csak a szélesebb részvénypiacot, de a szektortársak részvényeit is. A Magyar Telekom legutóbbi közgyűlésén több részvényes is felszólalt emiatt, köztük Gyurcsik Attila, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatója, aki a mostani véleménycikkben azt boncolgatja, hogy van-e értelme a Telekom tőkepiaci jelenlétének.
Egészen elképesztő, ami az elmúlt hetekben zajlik a New York-i repülőgép-üzemanyag piacán. A New York Harbor Jet Fuel (JETINYPR Index), vagyis a keleti parti leszállítású kerozin ára rekord magasságba emelkedett április elején, mely a perzisztens kereslet-kínálati egyensúlytalanságtól való félelemre vezethető vissza. Az árrobbanás mértéke a kereskedők számára is megmagyarázhatatlan és teljesen abszurd jelenség volt, borítékolni lehetett, hogy hamarosan visszarendeződhet az ár. Ezt láthatjuk az elmúlt néhány kereskedési napban, a várakozásoknak megfelelően jelentős korrekció bontakozott ki.
A magyar fejlesztéspolitika domináns részét teszik ki az uniós források. Ezen belül pedig a meghatározó súlyt az úgynevezett „gazdaságfejlesztés” teszi ki, amely a most induló új hétéves uniós fejlesztési időszakban a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP Plusz) szerint zajlana. A szöveg végleges változatát még nem hagyta jóvá az Európai Bizottság. A Levegő Munkacsoport elvégezte a tervezet elemzését. A következőkben azt nézzük meg, hogy mit mond ez a tervezet alapvető kérdésekről: a foglalkoztatásról, a kkv-k termelékenységi és technológiai fejlesztésről, az oktatásról és szakképzésről, illetve a gazdaságfejlesztési program környezeti és klímahatásairól. Összességében az mondható el, hogy az uniós célokat megvalósítani kívánó fejlesztési terv egyrészt nehezen összeegyeztethető a magyar kormány sok intézkedésével, amelyek a jóléti állam leépítésének fogalmával foglalhatók össze. Másrésztől pedig szinte egyáltalán nem reflektál a gazdaságfejlesztés környezeti és klímahatásaira, miközben ezek Magyarországon az utóbbi években összességében kifejezetten negatívan alakultak.
Miután idén is érdemben meghaladja az infláció a nyugdíjak emelését - ami miatt pótlólagos emelésekre lesz szükség -, érdemes áttekinteni, hogy miért alakulhat ki ez a helyzet. A nyugdíjak emelésének mértéke sokat változott 1990 óta, de vajon milyen lenne az optimális rendszer?
Még csak néhány hónap telt el ebből az évből, de a nyugdíjas társadalom máris hitelezi az államot. A magas infláció miatt idén valószínűleg kétszer is nyugdíjkorrekcióra lesz szükség. Mekkora emelés válhat szükségessé?