Elmondaná, hogy milyen jelentősége van annak, hogy senior munkatársnak nevezték ki a Harvard J.F. Kennedy School of Government Mossavar-Rahmani Center for Business & Government központjába és hogy mi is ez pontosan?
Óriási megtiszteltetés számomra, elismerés egyetemünknek és a magyar kutatói munkásságnak, hiszen a kutatóközpontba eddig felvettek köre impozáns, volt miniszterelnököket, minisztereket, nemzeti bankok elnökeit találjuk a korábbi senior munkatársak között. Ez a Harvard Egyetem Kennedy Kormányzati Iskolájának kutatóközpontja, amelynek célja, hogy elősegítse az üzleti szféra és a kormányzat, közintézmények közötti együttműködést annak érdekében, hogy azok közösen javítsák a társadalmi jólétet. Ebben az intézményben lettem én most senior munkatárs. Mindehhez persze kellett egy jó kutatási téma, amivel pályáztam és az sem mellékes, hogy a Kennedy School öregdiákja vagyok.
Mi volt a téma, amivel pályázott?
A mesterséges intelligencia fejlesztése és szabályozása. Azt mondtam el és azzal pályáztam, amit mi itt Magyarországon a gyakorlatban is csinálunk. A hosszas pályázati út, átvilágítási folyamat után, több száz jelentkezőből nyertem felvételt. Mindez nem is miattam fontos, hanem
azt üzeni, hogy az, amit Magyarországon folytatunk, az nem csak versenyképes az egész világon, hanem tanulni is szeretnének tőlünk, még Bostonban is.
Mi lesz ebben a szerepben a feladata?
Először is publikációs feladataim lesznek, másrészt pedig az én témámban szervezek a diákoknak tanköröket, ami változatos lesz.
A fókuszban a mesterséges intelligencia fejlesztése és szabályozása lesz,
például, hogy mit is jelent az AI az emberiség számára és mit jelent például a közszolgálati egészségügyi rendszerek számára.
Minden bizonnyal ez időt vesz el a hazai feladatoktól, hogyan fogja ez érinteni az itteni működését?
A kinevezés az itthoni státuszom megtartásával történik. Jelenleg rengeteg olyan feladatot is vállalok, ami egyfajta ismeretterjesztő, felvilágosító feladat. Rengeteg szakmai eseményen veszek részt, számos szövetségbe látogatok el, és tartok velük kapcsolatot. Ezeknek a szintjén kell emelni,
most az a feladat, hogy a magyar adatvezérelt egészségügy kutatások világszinten is elismertek legyenek.
Maradjunk akkor ennél a témánál, az adatvezérelt egészségügynél és a digitalizációs trendeknél. Mi hajtja ezt a folyamatot, ezt a forradalmat, az egész világon jellemző munkaerőhiány az egészségügyben, a beáramló tőke, a már létező technológiák szektorban történő meghonosítása?
Nagyon korán rájöttünk Magyarországon arra, hogy az adattal életet lehet menteni, és bizonyos ellátások központosításával és a betegutak újraszabásával növelni lehet a beavatkozások számát és célzottan megtalálni a megfelelő betegeket. Ilyen eredmény volt a 2010-es évek elején az onkológiai betegutak központosítása.
Az egészségügyi adat tehát felértékelődött és erre csatlakozott rá egyfajta aranyláz.
Rövid idő alatt jöttek létre 100 millió dollár értékű startupok, amelyek AI-alapon közelítették meg egy-egy probléma megoldását. Magyarországon erre rátett még egy lapáttal, hogy az ipar azonosította, hogy idehaza rendelkezésre áll egy olajmező, ez pedig az EESZT. De itt van az a pont, amikor fel kell tenni a kérdést:
meddig engedjük, hogy egy-egy projekt szigetszerűen, szigorúan csak üzleti szempontokat szem előtt tartva bontakozzon ki, és mikortól beszélünk arról, hogy rendszerképességre kell törekedni és arra,
hogy ezek a projektek hogyan tudnak rendszer szinten hasznosulni a közfinanszírozott egészségügyben, nevezetesen az állami intézményekben.
Tehát az adatok feletti rendelkezés fontosságát hangsúlyozza, különben kiszolgáltatott lesz egy ország egészségügyi rendszere és irányítása?
Így van, egyre több ország ébred rá arra, hogy
adatgyarmatosítás zajlik, ami az ország egésze számára csak hátrányos lehet,
persze az adott fejlesztőnek, projektcégnek előnyös, hiszen pénzhez jut, és úgy érzi, értékelték a befektetett energiáját. Valójában ugyanakkor
sokan indiánként viselkednek Magyarországon is, az aranylázban tüzes vízért és ezüst csengettyűért árusítják ki az adatvagyont.
Mit lehet ez ellen tenni?
A közeljövőben tervezünk megjelenni egy, ezt a trendet megfordító kezdeményezéssel, amelynek során
egyesítjük erőinket a rendszerképesség kialakítása érdekében. Zajlik ezen a téren ugyanis egyfajta paradigmaváltás.
Nem egy startupba kell az eredményeket kifuttatni, vagy egy kft-be, hanem egy rendszerképességbe kell felépíteni. A saját adatainkra a magyar adattudósok által kifejlesztett rendszereket kell alkalmazni, minél szélesebb körben és társadalmilag, valamint az egészségügyi rendszer szintjén, így sokkal jobban fogunk járni, nem mellékesen még a startupok is. De a nemzetközi iparnak is ezen a rendszerképességet alakító szinten kellene a stratégiai együttműködést keresnie az ágazat vezetésével.
A betegadatok feletti rendelkezésről beszélünk tehát, de ez miért fontos?
Fontos, hogy megőrizzük szuverenitásunkat a nemzeti adatkincs felett.
Az unióban is van egy törekvés az egységes európai egészségügyi adattér létrehozására, de jelenlegi formájában fennáll annak a veszélye, hogy a technológiailag fejlettebb, de kevesebb adattal rendelkező országok a technológia és tőke hiányában lévő, de adatokban gazdag országok erőforrásait felhasználva fejlesztik ki megoldásaikat.
Hogyan kell ezt elképzelni a gyakorlatban?
Vegyünk például egy nemzetközi eszközgyártót, amely tegyük fel, megkeres egy magyar orvost. Felajánl számára egy vadonatúj, hightech eszközt használatra, cserébe a betegeket ellátja és az ide feltöltött adatokon tanítja a nemzetközi cég eszközében található algoritmust, szoftvert. A klinikai kutatás letelte után a gyártó közli az orvossal, hogy mostantól licencdíj ellenében juthat hozzá a szolgáltatáshoz, amivel eddig ellátta a betegeket. Rövid távon valóban segít ez a folyamat a betegeknek, akár életeket is menthet, de hosszú távon kiszolgáltatottá teszi az egyént, az intézményt és ezen keresztül az egész ország egészségügyét. Ezt el lehetne kerülni magyar eszközgyártóval, magyar fejlesztéssel, hazai know-how-val, hiszen minden a rendelkezésünkre áll, csak össze kellene fogni. A korai fejlesztők-alkalmazók közül többekkel beszéltem, akik egyfelől már érzik, hogy nem győzik fizetni a licenszdíjakat, vagy tudják, hogy betegeik gyógyulásához innovációt kereső naív kutatói benszülöttként vettek részt milliárdos cégek létrejöttében. Kezdünk egymásra találni.
És van erre már működő pozitív példa Magyarországról?
A patológiában ez a folyamat lényegében már megvalósult.
A magyar 3DHISTECH metszetkezelő rendszerével és a mi általunk fejlesztett vastagbélrák diagnosztizáló szövettani algoritmusunkkal egy országos pilot programot csináltunk a Belügyminisztérium felhatalmazásával. És itt jön a képbe a felső szintű döntéshozatal, és ebben a tekintetben a minisztérium érti ezeket a trendeket és nagy erőkkel támogatja kezdeményezéseinket. A pilot program keretében hat intézmény nyolc patológiai egysége töltötte fel a mi rendszerünkbe a metszeteket. Az algoritmus megvizsgálta ezeket a metszeteket és megállapította, hol lát rákos elváltozásokat. Az ország vezető diagnosztikai szakemberei utókontrollálták a folyamatot és megállapították: a rendszer rendkívüli pontossággal működik, a 300 vizsgált esetből csak egy esetben tudták azt mondani, hogy az AI aluldiagnosztizált. Egy ilyen megoldás gyorsítani fogja a betegek ellátását, mert képes előszűrni, rangsorolni és a súlyos esetekre ráirányítani a figyelmet, hibát keresni.
A kulcskifejezés tehát az invented and made in Hungary?
Így van, nemcsak egy algoritmust fejlesztettünk le, hanem egy külföldön is piacképes tudást, valódi gyártósort. Tudjuk, hogy hol van a minta, miképpen kell beszélni a minta tulajdonosával, hogyan kell digitalizálni, hogyan kell jelölni és megvannak a jelölő felületeink. Továbbmegyek, azt is tudjuk, hogy mindezt mikképpen kell jóváhagyatni. Érdekeltté kell tenni a rendszerben dolgozókat, beszélni kell a terepen dolgozókkal hiszen ez számukra kezdetben többletmunkát eredményez. És hangsúlyos az is, hogy mindezt olcsóbban ki lehet fejleszteni, mintha egy multin keresztül szerezte volna be a magyar egészségügyi rendszer. Megvannak a kutatóintézeti kapcsolatainkat, elég csak az ELTÉ-t, a SZTAKI-t a BME-t vagy a Rényi Intézet szakembereit említenem.
Az adattudósokat kitermelő műhelyek is kezdik felismerni, hogy itt egy rendszerképesség kezd létrejönni,
ami nem zárja ki azt, hogy egy-egy startup is befusson. Sőt a startupok így egy országos megoldás bizonyítékai alapján indulhatnak a világba.
Vannak még hasonló, de más ellátási területet, betegséget érintő tervek kilátásban?
Ha személy szerint erre allokálhatnék forrásokat, akkor január elsejével indulna a vastagbél-kórszövettani mesterséges intelligencia-döntéstámogatás országosan, hiszen már áll a fejlesztést támogató módszertani központ, azaz mi, és az EESZT-ben ott van az informatikai és üzemeltetési kapacitás, ehhez kell biztosítani a 0-24-ben működtethető digitális asszisztenciát. Releváns, néhány milliárdos erőforrások esetén 1-2 éven belül tucatjával állnának a rendelkezésünkre algoritmusok, amelyek bekerülve a közfinanszírozott egészségügyi rendszerbe, azonnal eredménnyel járnának.
Eljuthat oda ez a fajta kompetenciaközpont és fejlesztési kapacitás, hogy a betegek mindezt akár egy központi applikáción keresztül a hétköznapjaikban érezhetik? Gondolok én itt akár egy beépített szűrővizsgálat emlékeztetőre, egy kiértékelés nyomon követésre.
Ez már egy következő szintje a fejlesztéseknek, válasszuk a fejlesztési irányt három részre. Léteznek a mintázatfelismerő algoritmusok, amit említettem a patológiai fejlesztés kapcsán, vagy a radiológiai képalkotásban. A fejlesztések második rétege a népegészségügyi figyelmeztetések csoportja. Egy-egy ilyen jelzést egy applikáción keresztül megkaphat a beteg is, de az ő háziorvosa is, például a védőoltások felvételével kapcsolatban és hogy bizonyítottan ezzel a lépéssel milyen egészségnyereséget ér el az egyén. De jelzést küldhetünk a háziorvosnak is arról, hogy a megfelelő protokoll szerinti vizsgálatokból például kettőt 80%-ban nem végeztek el a betegeiken, ami miatt nagy a szövődmény valószínűsége, és ezért a rendszer javaslatot tenne arra, hogy a háziorvos hová irányítsa a beteget. Ezen a ponton óriási jelentősége van a háziorvosnak, mert benne bíznak a páciensek, amíg egy applikációban felugró információban nem annyira. Ezeket az értesítéseket lehetne tömegesíteni.
Majd a fejlesztések harmadik rétege a bonyolultabb predikciós része. A szakértő kollégák bizonyos mintázatokból meg tudják mondani, hogy mekkora az egyén esetében a nemkívánatos kimenetel bekövetkezésének valószínűsége. Egy ilyen rendszeren keresztül akár a rendszerben elveszett betegeket is meg lehet találni. Ez futurisztikusnak hat, de már a most rendelkezésére álló felbontású adatokból is látunk ilyen mintázatokat.
Az ilyen hazai fejlesztéseknek nemzetgazdasági jelentőségük is lehetne.
Olyan projekteket hozunk létre, amelyek nemcsak Magyarországon teremtenek értéket, hanem a nemzetközi porondon is.
Az értéklánc legmagasabb szintjén próbáljuk meg eladni a komplex megoldásainkat, legyen ez a cél. Egy ilyen esetben a befektetett adófizetői forintok, akár a fejlesztésbe, akár a módszertani központba, megtérülnek. Az országba beimportált dobozos termékek működtetése előbb-utóbb drága lesz, nem fogja bírni a magyar egészségügyi költségvetés ezeket a licencdíjakat finanszírozni.
Hol van ebben a módszertani központ szerepe és mi is ez valójában?
Az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratóriumban a Semmelweis Egyetemen létrejött Adatvezérelt Egészség Divízióról beszélünk. Amiről beszéltem az imént, az mind-mind az ennek a keretében végzett munkának az eredménye. Emellett újjászervezés alatt van a Belügyminisztérium működtetése mellett az Egészségügyi Mesterséges Intelligencia Munkacsoport, ahol az országban működő alkalmazásokat elemezzük, nyomon követjük az aktuális fejlesztéseket, összevetjük a saját fejlesztéseket a rendelkezésre álló dobozos megoldásokkal, és itt elemeztük azt is, hogyan haladt előre a fent említett országos pilot program.
Sokak számára jelenthetne kitörési pontot az adatvezérelt egészségügyi és a digitális, AI fejlesztések. Így például az egyetemi kutatóközpontoknak, ahol most is számos egyedi fejlesztés zajlik, a kormányzatnak, az egészségiparnak. De ebbe be kell fektetni, különben elveszik a potenciál. Mert mindennek időfaktora is van. A világban negyedévente jelenik meg egy forradalmi alkalmazás, sietnünk kell, ha versenyben akarunk maradni.
Sokat beszéltünk a digitális, adatvezérelt fejlesztésekben rejlő hatalmas potenciálról, de muszáj szót ejtenünk a kockázatokról és mellékhatásokról, nevezetesen, hogy az ilyen rendszerek, valamint az adatok kezelése célpont, kiberveszélyeknek vannak kitéve. Hogy állunk ezen a téren?
Amiről eddig beszéltünk, az csak olyan mértékben és mélységben valósítható meg, amennyire képesek vagyunk az adatainkat megvédeni. Ebben a tekintetben pedig
a leggyengébb láncszem az ember. A felhasználóknak is vannak azonban kategóriái, az egyik ilyen például a kiber laikusnak nevezhető ember.
Ezen a téren fejlődést edukációval lehet csak elérni, amelynek eredményei lassan bontakoznak ki. De ezen a területen is nagyon aktívak és elkötelezettek vagyunk. Hallgatóinknak dedikált képzéseket tartunk, rendszeresen informáljuk az érintetteket, együttműködési megállapodásokat kötünk a megfelelő szereplőkkel, például a Kibervédelmi Intézettel és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságával. Nem akarjuk azt hogy a polgárok esetleges bizalomvesztése megakadályozza azt, hogy az adatból előrejelzésekkel életet mentsünk. Azt sem akarjuk, hogy a jövőben az embert molekuláris szinten leképezni tudó és fejlődő rendszerek adatai illetéktelen kezekbe kerüljenek. Komoly erőfeszítéseket teszünk arra vonatkozóan, hogy az egészségügyi adatok feletti szuverenitásunk megmaradjon.
Címlapkép forrása: Stiller Ákos, Portfolio
A cikk elkészítésében a magyar nyelvre optimalizált Alrite online diktáló és videó feliratozó alkalmazás támogatta a munkánkat.
