Az elmúlt évtizedben a vállalatok és a nemzetközi szervezetek vezetői hozzászoktak ahhoz, hogy nagy dicséreteket kaptak azért, mert Davosban és a klímaváltozási csúcsokon nagyszabású, de végeredményben üres zöld ígéreteket tettek. Milyen gyorsan megváltoztak most a dolgok. A Trump-kormányzat felől érkező esetleges bírálatoktól való félelem sok vezetőt kényszerít arra, hogy irányt váltson – legalábbis retorikájában.
Európa egyedül maradt. Az 1945 utáni világrend összeomlott. És ahogy Friedrich Merz, leendő német kancellár fogalmaz: „öt perccel éjfél előtt” vagyunk. Merz és Emmanuel Macron francia elnök is amellett érvel, hogy „stratégiai autonómiára” kell szert tennie Európának. Ez sok pénzbe fog kerülni, és jelentős kompromisszumokra lesz szükség. Európa számára már régen eljött az ideje annak, hogy átgondolja az eddigi megközelítését, miszerint pénzt éget el egy olyan megfizethetetlen és hatástalan klímapolitikára, amelyet egyetlen más kontinens sem követ.
Az államháztartások világszerte veszélyesen kifeszítettek. Az egy főre jutó növekedés folyamatosan csökken, miközben a nyugdíjak, az oktatás, az egészségügy és a védelmi kiadások költségei egyre nőnek. Ezek a sürgős prioritások könnyen a GDP további 3-6 százalékát igényelnék. A zöld aktivisták mégis hangosan azt követelik, hogy a kormányok a GDP akár 25%-át is elköltsék a klímaváltozás nevében, ezzel fojtogatva a növekedést.
Ahogy közeledünk az év végéhez, és előre tekintünk 2025-re, az ünnepek alatt elgondolkodunk azon, hogy mit értünk el, és hogyan tehetjük jobbá a következő évet – miként érhetjük el személyes céljainkat, adhatunk vissza a közösségünknek, és járulhatunk hozzá a világ jobbá tételéhez.
A most véget ért klímacsúcs ugyanolyan képmutató és eredménytelen volt, mint az összes korábbi, a világ politikai vezetőinek többsége még csak meg sem jelent a találkozón. Így is 50 ezer ember érkezett repülővel a csúcsra a világ minden tájáról, miközben lényegében azt hangoztatják, hogy nem szabad repülőre ülni. A szegény országok politikusai tüntetőleg kivonultak az egyeztetésekről, a gazdag országok pedig végül évi 300 milliárd dolláros klímaalapra tettek ígéretet.
A november 11-én kezdődött és 22-éig tartó azerbajdzsáni ENSZ-klímacsúcsot Donald Trump megválasztásának árnyékában rendezik meg, sok fontos politikai vezető el sem megy az eseményre. A csúccsal kapcsolatos elvárások már a klímakonferencia kezdete előtt is alacsonyak voltak, ennek ellenére grandiózus beszédek hangzanak el arról, hogy hatalmas pénzáramlásra van szükség a gazdag országokból a szegényebbek felé. Trump győzelme előtt is irreálisnak tűnő, ezer milliárd dolláros fellépésre vonatkozó felhívások elhibázottak, és biztos, hogy kudarcot vallanak.
Mivel a klímavédelmi politika egyre jobban növeli az emberek megélhetési költségeit, és eközben szinte semmi eredménnyel nem jár, a választópolgárok egyre inkább belefáradtak a nagyszabású zöld ígéretekbe. Csak remélni tudjuk, hogy ez a fajta negatív reakció jobb, olcsóbb és hatékonyabb intézkedésekhez vezethet.
Ha visszatekintünk a klímavédelmi agitáció több mint húszéves történetére, két jelenség rajzolódik ki: egyrészt a kampányolók makacsan vonakodnak attól, hogy elismerjék a kényelmetlen tudományos eredményeket, másrészt folyamatosan változnak az általuk hangoztatott történetek, amelyeket kezdetben kiemelten kezelnek, majd mellőzik azokat. Egy dolog nem változik: a közvélemény megrémítésére való törekvés, ami viszont rossz klímavédelmi politikát hozott létre.
Az 1990-es évektől kezdve a klímaváltozás kérdése a gazdag országok politikusai és elitje számára egyfajta fixációvá vált. Ez akkor alakult ki, amikor a világ éppen túljutott a hidegháborún. Szerte a világban a viszonylagos béke és bizalom légköre uralkodott, széles körű gazdasági növekedés volt tapasztalható, és gyors előrelépés történt a szegénység elleni küzdelemben is. Különösen Európa fővárosaiban érezték úgy, hogy a bolygó nagy problémáinak többségét megoldották, így a klímaváltozás lett az utolsó nagy megoldandó kérdés.
A nagy hype ellenére nem zajlik megfelelően a fosszilis energiahordozókról történő, sokat hangoztatott zöld átállás. Az érdemi változás elérése a jelenlegi politikával megfizethetetlenül költséges lesz. Jelentős politikai irányváltásra van szükség.
A világ néhány nagy kihívását jelentős figyelem övezi. A klímaváltozásról, a háborúkról és a bevándorlás kérdéseiről folyamatosan kapunk híreket, és ezekre a területekre hatalmas összegeket áldoznak az államok és a filantrópok. Más jelentős problémák, például a tuberkulózis és a táplálkozás kérdése kevesebb műsoridőt, figyelmet kap a médiában, de a nagy globális prioritások közé számítanak, és forrásokat is elkülönítenek ezekre a célokra. Még az úgynevezett elhanyagolt trópusi betegségekkel (neglected tropical diseases, NTD) – mint a veszettség, a folyami vakság és a lepra, amelyek évente 200 ezer ember halálát okozzák a szegényebb országokban – is külön programok keretében foglalkozik a WHO. Van azonban egy olyan probléma, amelyről keveset vagy semmit sem hallunk, miközben több mint egymilliárd embert érint, és amit nagyon hatékonyan lehetne kezelni. Joggal nevezhetnénk ezt az elhanyagolt óriási betegségnek.
Folyamatosan találkozhatunk azzal a téves állítással, hogy mivel a klímaváltozás egy valós dolog, „követnünk kell a tudományt”, és véget kell vetnünk a fosszilis energiahordozók használatának. Ezt halljuk a szén-dioxid-kibocsátás gyors csökkentését támogató politikusoktól és maguktól a természettudósoktól is, amikor például a Nature főszerkesztője azt állítja, hogy „a tudományos álláspont egyértelmű, a fosszilis energiahordozókat el kell hagyni”.
A klímavédelem kérdésével foglalkozó tanulmányok egyre inkább átpolitizálódnak. A Harvard Egyetem a heves támadások miatt nemrégiben leállított egy kulcsfontosságú geomérnöki kutatási projektet annak ellenére, hogy az egyetem a klímaváltozás kérdésében „globális iránymutatóvá” kíván válni.
Annak ellenére, hogy folyamatosan azt mondják nekünk, hogy a nap- és a szélenergia a villamos energia legolcsóbb formája, a kormányoknak világszerte 1,8 ezer milliárd dollárt kellett költeniük tavaly a zöld átmenetre. „A szél és a napenergia már most is jelentősen olcsóbb, mint a szén és az olaj” – egyszerűen így igazolja Joe Biden amerikai elnök a zöld támogatásokra fordított több száz milliárd dollárt. Valójában az az érvelés, hogy a szél- és napenergia a legolcsóbb, a zöld lobbisták, aktivisták és politikusok által világszerte használt kifejezés. Sajnos, ahogy az 1,8 ezer milliárd dolláros árcédula is mutatja, ez az állítás erősen megtévesztő.
A világ minden országa számos kihívással és egymással versengő nagyszabású tervek sokaságával néz szembe. Elvileg szeretnénk mindent megoldani. A szűkös erőforrások azonban azt jelentik, hogy a való életben fontossági sorrendet kell felállítanunk a különböző megoldandó kérdések között.
A híreket figyelve olyan érzésünk lehet, mintha a klímaváltozás élhetetlenné tenné a bolygót. Folyamatosan árvizekről, szárazságról, viharokról és erdőtüzekről szóló képsorokkal bombáznak minket. Nemcsak közeli szörnyű eseményekről számolnak be nekünk, hanem távoli katasztrófákról is, ha az azokról szóló képsorok elég ijesztőek. Ez a fajta katasztrófaáradat azonban rendkívül félrevezető, és megnehezíti a klímaváltozással kapcsolatos megfelelő politika kialakítását.
A világ gazdag felének túl sok politikusa és klímavédelmi aktivistája elfelejti, hogy a bolygó nagy részét továbbra is szegénység és éhínség sújtja. Mégis a gazdag országok egyre nagyobb mértékben költenek fejlesztési segélyek helyett klímavédelemre. A Világbank, amelynek elsődleges célja a szegénység felszámolása, most bejelentette, hogy forrásainak nem kevesebb, mint 45 százalékát klímavédelemre fordítja, ami évente mintegy 40 milliárd dollárt von el a szegénység és az éhínség felszámolását célzó erőfeszítésektől.
Miközben fogadalmakat teszünk személyes célok elérésére és jótékonykodásra vonatkozóan, az év vége egyben arra is alkalom lehet, hogy elképzeljük, milyen pozitív változásokat érhetünk el az egész világ számára az elkövetkező tizenkét hónapban. A jótékonykodás erejére rávilágítva ez az év azon időszaka, amikor átgondolhatjuk, hogy miként tudunk a lehető legtöbb jót tenni.
Hamarosan megkezdődik az újabb éves – november 30. és december 12. között megrendezendő – klímakonferencia az Egyesült Arab Emírségekben. A kabuki színházhoz (a négy fő japán színházi műfaj egyikéhez – a szerk.) hasonlóan látványos történések követik majd egymást: magán repülőgépekkel fognak érkezni politikusok és hírességek; az eseményen felszólalók közelgő végzetet vizionálnak; a nem kormányzati szervezetek felelősöket kiáltanak ki; a politikai tárgyalások feszültté válnak és elkerülhetetlenül elhúzódnak; majd végezetül aláírásra kerül egy új klímamegállapodás, amelytől a konferencia résztvevői azt remélik, illetve úgy tesznek, mintha azzal meg lehetne változtatni a dolgok jelenlegi menetét.
Amikor a Covid-járvány kitört, az egész világon sürgősen védőfelszereléseket, orvosi oxigént és lélegeztetőgépeket kellett vásárolni. Azok az országok, amelyek a leggyorsabban léptek, és a legjobb vásárlási döntéseket hozták, elektronikus beszerzési rendszerekkel rendelkeztek. Ezek a rendszerek nemcsak a válsághelyzetekben segítenek, hanem a korrupció visszaszorításában is létfontosságúak, illetve abban, hogy a kormányok dollármilliárdokat tudjanak megtakarítani.
Zsiday Viktorral próbáltunk meg rendet teremteni Trump fejében. De sikerült? Milyen platformokon találjátok még meg?... 
A megújuló energiaforrások közül a szélenergia mutatja az egyik legdinamikusabb fejlődést, miközben a költséghatékonysága...
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat...
Új lendületet kaphat a hazai távfűtés: 45 milliárd forintos kerettel jelent meg társadalmi egyeztetésen az a pályázati...
Közeleg a 2024-es adóévre vonatkozó (TAO) társasági adó- és (HIPA) helyi iparűzési adóbevallási és adófizetési... 
HitelesAndrás - Keress, kövess, költözz! Valóban kockázatmentesek az állampapírok? - Tévhit vagy igazság? Miért...
Estek a piacok a beszéd hatására.
Nagymamáink receptjével ér el nemzetközi sikereket a magyar márka.
Egyre nő a közvetett veszteség, a tejiparban és a sertéságazatban is jelentősek a fennakadások.
