Oblath Gábor

A magyarországi bér-paradoxon

A 2010 és 2017 közötti időszakban a reálbér kétféle módon értelmezett mutatójának változása hatalmas különbséget mutat. A dolgozók szempontjából fontos nettó reálkeresetek 30%-kal emelkedtek, miközben a munkáltatók bérköltségét jelző - más statisztikai forrás alapján mért - termelői reálbérek stagnáltak. A kétféle mutató közötti feszültség feloldásának mikéntje jelentősen befolyásolja a hazai gazdasági folyamatairól kialakított kép egészét. Ha a termelői reálbérköltségek nem nőttek, az a termelékenységre vonatkozó adatokkal összhangban van ugyan, ám nem hihetjük el, hogy a dolgozók nettó reálbére 30%-kal nőtt. Ha viszont a dolgozói reálbérek 30%-kal emelkedtek, nem hihetjük el, hogy a termelékenység alig változott. Az ellentmondás statisztikai összetevőinek elemzése arra vezet, hogy a kétféle módon értelmezett reálbérváltozás közötti 30 százalékpontnyi résnek mindössze egyharmadát magyarázzák meg a fogalmi, illetve módszertani különbségek. Az eltérés magyarázatának keresése mégsem hiábavaló: azt a sejtést támasztja alá, hogy az időszak egészét tekintve, nemzetgazdasági szinten a fogyasztói reálbérek emelkedését túl-, a termelői reálbérekét pedig enyhén alulbecsülhetik a hivatalos adatok, illetve az azokra támaszkodó számítások. A hazai bér-paradoxon feloldása a statisztikusokra, a folyamatok konzisztens adatokon alapuló értelmezése viszont a közgazdászokra vár.

Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak - Csakugyan felesleges a számháború az uniós tőkeszivattyúról

Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak - Magyarország kizsákmányolásáról

Mi mennyi? - Tényleg ömlik a tőke Magyarországra?

A gazdasági stagnálás "színe" és fonákja

Magyarország európai összehasonlításban kiemelkedő exporttöbblete, s az ország ebből is következő jelentős nettó külföldi hitelnyújtása voltaképpen tükörképe a fizetési mérleg pénzügyi mérlegében regisztrált jókora hiánynak és a magánszektor, illetve az ország mérséklődő külső eladósodásának. E folyamatok hátterében a gazdaság lehangoló jövedelmi, fogyasztási és beruházási folyamatai állnak. Ezért indokolatlan egyfelől sikerként ünnepelni az exporttöbbletet, másfelől sajnálkozni a tőke kiáramlásán és az alacsony beruházási rátán. Beruházási fordulat nélkül sem az exportnövekedés fennmaradására, sem a gazdaság megélénkülésére nem lehet számítani, ám a beruházások remélhető emelkedése az import növekedésével jár, leapaszthatja az exporttöbbletet, ami viszont átmenetileg visszafogja a gazdasági növekedést.

Írásunk egy hamarosan megjelenő, részletes elemzés főbb megállapításait foglalja össze.

Nem jön ki a matek - kényelmetlen tények a gazdaságról, 2. rész

Magyarország miniszterelnöke a közelmúltban két számszerű kijelentést tett, amelyek befolyásolhatják a gazdaság kilátásait. Az egyik úgy szólt, hogy az adószerkezet mindaddig nem változik, és fennmaradnak az úgynevezett válságadók, amíg a GDP-arányos államadóság nem süllyed 50% alá. Ennek lehetőségét mérlegeltem, illetve a téma kapcsán felmerülő fontosabb kérdéseket próbáltam megválaszolni írásom első részében, rámutatva, hogy az 50%-os küszöb fenntartása mellett a válságadók legkorábban 30 év múlva lesznek kivezetve. A kormányfő másik számszerű üzenete úgy hangzott, hogy Magyarország csak akkor vezeti be az eurót, ha az ország egy főre jutó GDP-je eléri az euróövezet átlagának 90%-át. Jelen írásban azzal foglalkozom, hogy hozzávetőlegesen mi lehet e kijelentésnek az időbeni vonzata. Illusztratív számításaim szerint a 90 százalékos feltételből az következik, hogy 30 évnél is sokkal több időt kell várni az euró magyarországi bevezetéséig de az sem magától értetődő, hogy fejlettségi szintünk valaha eléri az eurózóna 90%-át.

Nem jön ki a matek - "kényelmetlen" tények a magyar gazdaságról

Magyarország miniszterelnöke a közelmúltban két számszerű kijelentést tett, amelyek befolyásolhatják a gazdaság kilátásait. Az egyik úgy szólt, hogy az adószerkezet mindaddig nem változik, és fennmaradnak az úgynevezett válságadók, amíg a GDP-arányos államadósság nem süllyed 50% alá. Hozzátette, hogy amennyiben az euróövezet kellően gyorsan növekszik, akkor ez akár 10 év múlva, vagy hamarább is bekövetkezhet. A másik számszerű üzenet úgy hangzott, hogy Magyarország csak akkor vezeti be az eurót, ha az ország egy főre jutó GDP-je eléri az euróövezet átlagának 90%-át. E kvantitatív kijelentéseket illetően többféle kérdés is felvethető, így például az, hogy van-e közgazdasági értelmük. Ezt azonban csak röviden érintem, inkább azzal a kevésbé magától értetődő kérdéssel foglalkozom, hogy hozzávetőlegesen mi lehet e kijelentéseknek az időbeni vonzata. Illusztratív számításaim szerint az 50, illetve 90 százalékos feltételből az következik, hogy a válságadók legkorábban 30 év múlva lesznek kivezetve, és ennél sokkal több időt kell várni az euró magyarországi bevezetéséig. Ezek a becslések azonban optimista feltevéseken alapulnak. Nem magától értetődő, hogy az adósságráta valaha 50% alá kerül, illetve fejlettségi szintünk egyszer eléri az eurózóna 90%-át. Megfontolást érdemel az is, hogy éppen a válságadók fenntartását és az 50%-os adósságráta elérését célzó egyidejű igyekezet gátolhatja meg a 90%-os relatív fejlettségi szinthez való közeledés lehetőségét. A két részes írás második fele itt olvasható.

Ezután minden másképp volt? - A hazai gazdaság közelmúltja

A KSH szeptember 30-án közzétett, Magyarország Nemzeti Számlái, 2010 (előzetes adatok) című kiadványában az 1990-es évek közepéig visszamenően módosultak mind a folyó áras adatok, mind pedig a volumenindexek. A kiadvány módszertani melléklete részletes tájékoztatást ad a revíziók típusairól és indokairól - ezek statisztikai szempontból nyilván megalapozottak. Az adatok elemzői azonban problematikusnak tarthatják, hogy a GDP felhasználási oldaláról eltűnt a "statisztikai eltérés"; az adatváltozásoknak egy része éppen ezzel függ össze. Írásom először szól, hogy a közgazdászok hogyan viszonyulhatnak a gazdasági statisztikák revízióihoz, majd arról, hogy a KSH idei és tavalyi visszamenőleges adat-felülvizsgálatai hogyan írják át az elmúlt másfél évtized gazdaságtörténetét. Ez azonban egy másik kérdést is felvet: a revíziók nyomán maga a múlt, vagy a múlt szemlélete változik meg? Más történt, vagy ugyanazt látjuk más nézőpontból? Ezekre a kérdésekre válaszol Oblath Gábor, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének főmunkatársa.

Óriási megszorítást ír elő az Alkotmány - A tervezet államadósság-szabályairól

A közelmúltban többen is rámutattak az új alkotmány (Alaptörvény) tervezetében szereplő államadósság-szabályok közgazdasági megalapozatlanságára, a jelenleg még érvényes hazai költségvetési szabályokkal összehasonlított gyengeségeire, valamint a tervezet szövegének az érvényesíthetőséget és a számonkérhetőséget egyaránt ellehetetlenítő pontatlanságaira. (Lásd Soós Károly Attila, Marczell Kinga és Romhányi Balázs , valamint Madár István cikkét). Írásunkban e szerzők megállapításait kívánjuk nyomatékosítani és néhány további szemponttal kiegészíteni. Ezt azért tesszük, mert úgy látjuk: amennyiben az Alaptörvény tervezetének 36. és 37. cikkében szereplő, az államadósság alakulásához kapcsolódó paragrafusokat változatlan formában fogadja el a parlament, akkor a mindenkori kormányok két rossz között választhatnak: vagy közgazdaságilag értelmetlen szabályok áldozatává teszik az országot (tartós gazdasági visszaesést idéznek elő), vagy folyamatos alkotmánysértést követnek el. A magunk részéről az utóbbit tekintjük a kisebbik rossznak, jónak azonban azt tartanánk, ha az Alaptörvénybe a jelenlegiek helyére pontosan megfogalmazott, érthető és közgazdaságilag megalapozott szabályok kerülnének.

A Költségvetési Tanács stábjának védelmében

Hosszabb idő kell ahhoz, hogy a szakma felmérje, milyen veszteség érte a Költségvetési Tanács (KT) Titkárságának - elemzői stábjának - felszámolásával. Addig is szeretném az olvasókkal megosztani egy levelezés történetét, amelynek közzétételét lassította, hogy illetékesek hozzáférhetetlenné tették a KT stábjának munkáit - kikapcsolták az mkkt.hu honlapot. A honlap tartalma azonban ismét megtekinthető a http://freepress.nuzoka.com/ címen, és hamarosan a régi linkek is felélednek. Az elkészült munkák minősége magáért beszél, persze csak azoknak, akik az elemzéseket elolvassák.

Oblath Gábor: Ki, miben felelős?

Surányi György Téves diagnózis, téves terápia címmel megjelent írásában "a jegybankot" tette felelőssé a hazai gazdaság 2008 őszén megtapasztalt sebezhetőségéért, a nemzetközi válság következményeinek félreértéséért és félrekezeléséért. A vitairattal szemben többen, több oldalról fejtették ki ellenvetéseiket (lásd Karvalits Ferenc, Felcsuti Péter, Pete Péter és Róna Péter reakcióját). Észrevételeimben nem foglalkozom az írás szélesebb (nem szakmai) kontextusával, és mondandómat néhány olyan kérdésre korlátozom, amely az eszmecserében az indokoltnál csekélyebb figyelemben részesült, vagy amelyről az írást vitató kollégákétól eltér a véleményem.