Annyi profitot ért el a harmadik negyedévben az OTP, mint néhány évvel ezelőtt egy egész évben, idén könnyen meglehet az ezermilliárd forintot meghaladó eredmény. Minden leánybank profitábilis, ezek adják a bankcsoport eredményének közel kétharmadát, az orosz és az ukrán bank masszívan nyereséges, és nagy tempóban javul az üzbég bank eredményessége is. Az első kilenc hónap nagyon erős volt a bankcsoportnál, a menedzsment tartja az egész éves célokat.
Óriási fordulat látszik a forint piacán csütörtökön, hiszen teljesen ledolgozta azt az esést, amelyet az amerikai elnökválasztás miatt a napokban elszenvedett, és a többi régió deviza is határozott emelkedést mutat. Az euró árfolyama a tegnap reggeli 412 felettről 405 alá, a dollár 385-ről 375-ig bukott, miközben továbbra is nagyon kedvező a nemzetközi kockázati étvágy, szárnyalnak a részvénypiacok. A jelek szerint a megelőző napok régiós devizaeladási hullámának korrekciója, profitrealizálás zajlik, ami egyre erősebb szintekre tolja a forintot, és közben készülhetnek a befektetők a ma esti Fed kamatdöntésre is.
Az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelem kérdése fel fog merülni, és ez nem lesz könnyű - mondta Orbán Viktor 42 európai vezetővel tartott csúcstalálkozó után a Reuters beszámolója szerint.
A Költségvetési Tanács kiadta véleményét a jövő évi költségvetésről. Ebben részleteket is közöl az államháztartás 2025-re tervezett bevételi és kiadási oldaláról, így például megismerhetjük az inflációkövető adóemelés részleteit, de azt is megtudhatjuk, hogy 2025-től megszűnik a Rezsivédelmi Alap, valamint a Honvédelmi Alap is. A Pénzügyminisztérium számításai szerint az szja-bevételeket 80-85 milliárd forinttal csökkenti a családi kedvezmény első lépcsőben megvalósuló emelése jövőre.
Csütörtökön tárgyalta a Költségvetési Tanács a kormány által megküldött 2025-ös költségvetésről szóló törvényjavaslatot, amit - mint a PM mai közleményéből tudható - a kormány hétfőn terjeszt az Országgyűlés elé. A KT három tagja, Horváth Gábor elnök, Matolcsy György jegybankelnök és Windisch László ÁSZ-elnök a Tanács véleményében hangsúlyozza, hogy a jövő évre tervezett kormányzati célok elérését kockázatok övezik (így például a hiány teljesülését, vagy a GDP-növekedés elérését). A KT véleményéből fény derül a büdzsé több fontos paraméterére is: 3,4%-os GDP-növekedés, 3,7%-os hiánycél, 3,2%-os átlagos infláció, 397,5 forintos euróárfolyam. Külön érdekessége a Tanács véleményének, hogy kiderül: a kormány 2025-re nagyon alacsony költségvetési tartalékot tervezett be, olyannyira, hogy saját szabályrendszerének nem felel meg. A Pénzügyminisztérium tisztában van ezzel, de nem úgy reagál, hogy megfogadja a KT ajánlását és emeli a tartalékot, ezáltal növelve a büdzsé stabilitását, hanem - ígérete szerint - megváltoztatja a szabályrendszert, és megengedi majd saját magának, hogy kisebb tartalék is elegendő legyen jövőre. Vagyis a költségvetésben rejlő feszültségeket nem tompítja a kormány, hanem épp ellenkezőleg.
A német Rheinmetall fegyvergyártó vállalat optimista jövőképet vázolt fel az Egyesült Államokban folytatott tevékenységével kapcsolatban, és nem tart attól, hogy Donald Trump esetleges újraválasztása befolyásolná az ottani védelmi programot. A cég emellett rekordértékesítésekről és jelentős növekedésről számolt be a harmadik negyedévben.
A papíriparnak fókuszt kellett váltania, de ez minket nem érintett: irodai papírt nem gyártottunk korábban sem - nyilatkozta a Portfolio-nak Kozmáné Kiss Julianna, a családi vállalkozásból 70 milliárdos árbevételű vállalattá érett Vajda Papír Kft. gazdasági igazgatója. A gyártási, beruházási és finanszírozási kérdések mellett a piaci kilátásokról is kérdeztük a szakembert, aki a szakmai zsűri döntése alapján idén az első női díjazottként nyerte el a legjobb pénzügyi-gazdasági vezetőnek járó CFO of the year díjat.
Az, hogy Donald Trump győzött az amerikai elnökválasztáson, az egész régió gazdaságaira, és devizáira kockázatokat jelent, amelyek mértéke attól függ, hogy a leendő elnök milyen mértékben valósítja meg például a vámemelésekkel kapcsolatos választási ígéreteit – mutatnak rá friss helyzetértékelésükben az Erste Group elemzői. A „gyenge marad-e a forint?” című szerdai anyagban azt vázolták, hogy igen, gyenge maradhat, mert azt valószínűsítik, hogy rövid távon a 400-410 közötti sávban ingadozhat a forint az euróval szemben, aztán közép távon folytatódhat a lassú forintgyengülés. Arra is rámutatnak, hogy a régiós devizák közül a forint a legsérülékenyebb a külpiaci környezet változásaira.
Meglepő nyereséget ért el a Moderna harmadik negyedévben, köszönhetően a költségcsökkentésnek és a Covid-vakcina vártnál magasabb eladásainak. A vállalat részvényei jelentős emelkedést mutatnak a nyitás előtti kereskedésben.
Egyelőre a befektetési alapok állnak nyerésre a lakossági megtakarításokért folyó küzdelemben, szeptember végéig a magyarok már közel 1300 milliárd forintnyi friss pénzt tettek a kategóriába. Az állampapírok felzárkózása mindeközben nem elég gyors, így könnyen lehet, hogy a tavalyi év után 2024-ben is a befektetési alapok jönnek ki győztesnek. Mindeközben nem lankadt a hazai bankok állampapír-kereslete sem, ha minden így marad, akár 100 milliárd forinttal tudnák a bankszektor egészében csökkenteni az extraprofitadójukat a hitelintézetek, miután a teljes állampapír-állomány növelését írta elő ehhez a kormány.
Jó a hangulat a magyar tőzsdén, nagyot megy az OTP a mai kereskedésben, a bankpapír új történelmi csúcsot döntött, az átlagosnál jóval erősebb részvénypiaci forgalommal. Az európai tőzsdék szintén pluszba fordultak, az élen a DAX indexszel.
Ma tartják a Hungarian Battery Week konferencia második napját, amelyen a fókusz az emobilitáson van. Az eseményen felszólalt Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, aki értékelte az európai e-autó piac helyzetét.
Az Air France-KLM a vártnál gyengébb negyedéves eredményről számolt be, amit a menedzsment elsősorban a párizsi olimpiai játékokkal és a növekvő költségekkel indokolt. A vállalat részvényei több mint 10 százalékot estek ma reggel a francia tőzsdén, miután a menedzsment közölte, hogy a korábban vártnál magasabb költséggel számol az idei évre.
Jelentősen visszaesett a Wizz Air működési eredménye az első félévben, elsősorban a hajtőművek ellenőrzésével kapcsolatos problémák és a közel-keleti konfliktus miatt.
Bár a korábbi történelmi csúcsdöntés időszakához képest egyáltalán nem alakult még ki nagy befektetői őrület a bitcoin és úgy nagy általánosságban a kripotovaluták világa körül, a legfontosabb eszköz árfolyama azonban így is hajszálnyira volt nemrég az újabb rekordtól, a Trump-győzelem hatására pedig el is értük az új csúcsot – adódik a kérdés, hogy ebben a környezetben meddig szágudhat az árfolyam, illetve milyen izgalmas kriptobefektetések adódnak? Többek között erről is szólt a Portfolio Investment Day záró panelbeszélgetése.
A belga KBC Csoport csütörtökön felülmúlta a harmadik negyedéves eredményvárakozásokat, amihez hozzájárult a magasabb nettó kamatbevétel, a biztosítási bevételek növekedése, valamint a magasabb nettó díj- és jutalékbevételek – írja a Reuters. A KBC részvényeinek árfolyama ennek ellenére a nyitás előtti kereskedésben egyelőre 0,81%-os mínuszban állnak.
A korszakváltás, aminek a magyar agráriumban mind részesei vagyunk, évtizedes távlatban is a legnagyobb kihívás. Csaknem minden gazdálkodási körülmény egyidejű megváltozása változtatásra, versenyre kényszeríti gazdálkodóinkat. Nem vagyunk ehhez hozzászokva. Elkényeztetett minket a támogatási rendszer, a csak néhány növénnyel való foglalatosság, a kedvező költség-ár viszonyok. Mindennek vége. Ezekben az években omlik le mezőgazdaságunkról az a kéreg, amely burokban tartotta. Vele megy a gazdálkodók széles rétege is. Kevesebb vállalkozás, nagyobb, szélesebb együttműködések mentén, de mindenképpen versenyképesebb lesz agráriumunk, nagyjából e pénzügyi-kifizetési ciklus végére. Ennek előmozdítása érdekében e kétrészes cikkben stratégiai témákat boncolgatunk, évet értékelünk.
„Már megin’ ez a depresszió” – énekelte az A. E. Bizottság, az 1980-as évek underground zenekara. Közgazdasági depresszió szerencsére nincs nálunk. De már megin’ itt van a recesszió. A friss GDP-adat újabb bizonyítéka, hogy jól belátható pálya helyett kanyargós és göröngyös az utunk. És immár fél évtizede: ezért aggasztó a legújabb recesszió, nem önmagában a visszaesés miatt, noha a harmadik negyedéves adatunk még a lassan növekvő EU-ban is gyenge.