Hatalmas győzelmet ünnepelnek az oroszok: véget érhetett a háború egyik leghosszabb csatája
Globál

Hatalmas győzelmet ünnepelnek az oroszok: véget érhetett a háború egyik leghosszabb csatája

Portfolio
Toreck városában hosszú hónapok óta dúlnak a harcok, oroszpárti milbloggerek szerint azonban hamarosan lezárul, vagy már le is zárulhatott az eredetileg 32 ezer fős város ostroma.

Orosz milbloggerek egyöntetű jelentése szerint az orosz csapatok elérték a város északnyugati határát, és elfoglalták az ott található, maradék lakóházakat is. Egyes, térképeket is készítő bloggerek már a város teljes területét orosz kontroll alá sorolják, mások egy-két negyed feletti uralmat vitatottnak jelölnek.

Az ukránpárti OSINT-elemzők még nem erősítették meg a város elestét. A két ország védelmi minisztériuma sem tett közzé jelentést a város elfoglalásáról.

A Donyeck megye középső részén található iparváros megszerzéséért még 2024 júniusában indított nagyszabású hadműveletet Moszkva. A kezdeti sikereket követően a központban hosszú időre elakadtak. A hónapok tartó küzdelmek során egyik fél sem tudott számottevő területi eredményt felmutatni, sokáig gyakorlatilag megfelezték a Torecket.

A siker stratégiai fontosságú lehet, mivel az oroszok innen több kulcsfontosságú város felé tudnak támadni, amelyek a Donbasz utolsó ukrán erődítményei maradtak.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

RSM Blog

Bérszámfejtés 2025

Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő változásokkal kell tisztában lenniük, a bérszámfejtéshez kapcsolódó ad

Holdblog

Köpködős lány a tőkepiacon

December 4.-én indított $HAWK token az egyik legjobb példája annak, hogy mennyire befolyásolhatják a véleményvezérek, influencerek a mindennapi döntéseinket, legyen annak pozitív vagy negatív

Kiszámoló

Az kevés, hogy valami olcsó

Nagyon sok ember egyetlen kritérium alapján választ bankot vagy brókercéget: minél olcsóbb legyen. Ez még egy élelmiszervásárlásnál is rossz szempont, mert vajon miért olcsóbb ez a termék,

Holdblog

Cash is king! (feat. Zsiday)

Fejhallgatóval, feministákkal és ciklustetővel kezdjük az évet, amelyben már Viktortól is elhatárolódunk, viszont Kanada felőlünk maradhat szuverén. Jó szórakozást! Milyen platformokon tal

KonyhaKontrolling

Hogyan kerülhetsz hitelspirálba?

Mindig szomorú leszek, amikor hitelspirálban, vagy annak a határán levő ügyfelekkel beszélek. Ennek az egyik legfőbb oka, hogy általában nem tudok segíteni. Nemcsak azért, mert mire felismerik

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jelzáloghitel-elengedés 2025: milliókkal csökkentheted a tartozásodat, szinte csak igényelni kell

Multi asset portfólió menedzser

Multi asset portfólió menedzser
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Bikák és Medvék: Kivel jobb haverkodni a tőzsdén?

Hogyan ismerd fel, hogy épp emelkedő (bull) vagy csökkenő (bear) piacon jársz?

Ez is érdekelhet
GettyImages-2191153645-biztonság-fegyver-fegyvergyártás-fegyverkezés-géppuska-hadiipar-katonai-kiadás-nap-puska