Elemzés

Nesze neked, új szuperállampapír: százmilliárdokat tartanak a magyarok egy értelmetlenné vált befektetésben

Nesze neked, új szuperállampapír: százmilliárdokat tartanak a magyarok egy értelmetlenné vált befektetésben

Fordulóponthoz ért nyáron a lakossági állampapírok piaca: amellett, hogy júniussal megkezdődött az első, 2019 júniusában induló Magyar Állampapír Pluszok lejárata, egy megújított MÁP Pluszt is piacra dobtak, jóval kedvezőbb kamatozással. Ennek ellenére még mindig sokan vannak a régi MÁP Plusz-hívők, az összes jegyzés közel 10%-át tartják a mai napig, annak ellenére, hogy lényegesen magasabb kamatot is zsebre tudnának tenni az új „szuperállampapírral”. Van azonban egy faramuci helyzet, ami miatt még logikusnak is mondható a régi MÁP Plusz mellett kitartók egy részének döntése.

Egész Európában nem látsz olyat, amit a magyarok művelnek a megtakarításaikkal: mutatunk 10 érdekes ábrát

Egész Európában nem látsz olyat, amit a magyarok művelnek a megtakarításaikkal: mutatunk 10 érdekes ábrát

Bár egyes érvelések szerint a magas megtakarítás a ludas abban, hogy a magyarok nem fogyasztanak, a lakosság pénzügyi megtakarítása a GDP 70%-át sem érte el tavaly, ami a harmadik legrosszabb adat egész Európában az Eurostat friss adatai szerint. Kiderül még pár érdekesség: például az, hogy a kötvények egyik országban sem játszanak olyan fontos megtakarítási szerepet, mint Magyarországon, viszont túl sok pénz hever lekötetlenül, és cudarul állunk a hosszú távú öngondoskodásban.

Tombol az infláció a magyar biztosítóknál, valami nagyon bűzlik a lakásbiztosításoknál

Tombol az infláció a magyar biztosítóknál, valami nagyon bűzlik a lakásbiztosításoknál

A biztosítók inflációkövető árazási gyakorlata fényében nem meglepő, hogy továbbra is két számjegyű növekedést mutat a magyar biztosítási piac. Az első félévet 11,8%-os, ezen belül a második negyedévet 15,5%-os díjbevétel-növekedéssel zárta a szektor. 26 milliárdos nyereséget értek el az első félévben a biztosítók, ami a nagy adóterhelés miatt ilyen kevés, de felülmúlja a tavalyi teljes évit. A márciusi lakásbiztosítási kampány az előzetes bejelentés szerint nettó 97 ezres szerződésszám-növekedést hozott a biztosítóknak, ehhez képest most csak 13 ezres féléves növekményt mutatnak a statisztikák. A szektor jövőjével is foglalkozunk a szeptember 17-ei Future of Finance 2024 konferencián, érdemes eljönni!

Ez a halál csókja a magyar egészségügyben

Ez a halál csókja a magyar egészségügyben

A piaci biztosítók, a vállalatok, az egészségpénztárak és bármilyen más forrás formális, jogszabályok által is szabályozott bevonása elkerülhetetlen - vetítette előre a Portfolio-nak adott interjújában Fábián Lajos Károly, a VOSZ Egészségügyi Tagozatának elnöke, akivel a szervezethez tartozó tagvállalatok helyzetéről is részletesen beszéltünk. Elmondása szerint a helyzet általánosságban romlott, tagszervezeteik nagyobb része komoly pénzügyi problémákkal küzd. A fekvő- és járóbetegszolgáltatók helyzete kapcsán rámutatott arra, hogy sok szolgáltató egyre kiszolgáltatottabb helyzetben van az elszálló orvosi jövedelmek finanszírozása miatt. A szakember szerint bizonyos esetekben egyszerűen határt kellene szabni a bérekre, amelyek egyes esetekben már nem csak a nyugat-európai, de amerikai szinteket is meghaladják. A TritonLife alapító-társtulajdonosa arról is részletesen szólt, hogy milyen intézkedések megtételére lenne szükség, hogy jobb legyen a magyar egészségügy és egyúttal felvetette az egyén felelősségét a saját egészségéért. Ennek kapcsán részletesen beszélt saját példájáról is.

Nyugdíjpénzek Magyarországon: Európa szégyenpadjára kerültünk, a kormány ötletével még tovább süllyedhetünk

Nyugdíjpénzek Magyarországon: Európa szégyenpadjára kerültünk, a kormány ötletével még tovább süllyedhetünk

A magán-nyugdíjpénztári rendszer 2010-es beszántása óta súlyos lakossági bizalomhiánnyal küzd a nyugdíjcélú öngondoskodás hazai magánpiaca. Korlátozta növekedését a lakosság figyelmét elterelő állampapírpiaci hozamvadászat is az elmúlt években, üzenetében azonban még súlyosabb csapást jelenthet számára a kormány azon elképzelése, amely rövidebb távú célok érdekében áldozná be a hosszú távra félretett megtakarítások egy részét. Eközben most már tényleg egész Európa elhúz mellettünk.

Behúzzák a féket a magyar profik, de meddig bírják még cérnával a lakossági befektetők?

Behúzzák a féket a magyar profik, de meddig bírják még cérnával a lakossági befektetők?

Behúzták a féket augusztusban a befektetési alapokat kezelő hazai portfóliómenedzserek; a részvénypiacokkal egyértelműen óvatosabbak, inkább pénzpiaci eszközökben várják, mit hoznak a következő hetek: további részvénypiaci menetelést vagy gazdasági visszaesést? A friss portfólióajánlókban néhányan jelentősebb nagytakarítást végeztek.

Belenyúl a kormány a lakosság hosszú távú megtakarításaiba, itt vannak a részletek

Belenyúl a kormány a lakosság hosszú távú megtakarításaiba, itt vannak a részletek

Adómentesség bevezetésével ösztönözné a kormány, hogy a lakosság a hosszú távú (például nyugdíjcélú) megtakarításainak egy részét inkább lakásvásárlásra, építésre, felújításra vagy hiteltörlesztésre fordítsa. A még véglegesítés előtt álló döntés háttérbe szorítaná a hosszú távú pénzügyi öngondoskodást a lakáscélú önerő mielőbbi előteremtése és a fogyasztási fordulat felgyorsítása érdekében. Potenciálisan 11 ezer milliárd forintnyi megtakarítást érinthet a változás, ebből becslésünk szerint évi 100-300 milliárd forintot mozgatna meg egy ilyen vitatható intézkedés. Kérdés, nem lesz-e túl nagy áldozat ez hosszú távon.

Nagy pofont adtak a magyar lakossági állampapíroknak – Érdemes még ezekbe fektetni?

Nagy pofont adtak a magyar lakossági állampapíroknak – Érdemes még ezekbe fektetni?

Egynél meglépték, követte a többi is: a FixMÁP után a Bónusz Magyar Állampapír, a Kincstári Takarékjegy, valamint az éppen a nyáron megújult MÁP Plusz is áldozatául esett a kötvénypiaci hozamcsökkenésnek. Az Államadósság Kezelő Központ úgy tűnik, igyekszik csökkenteni a lakossági befektetők intézményi szereplőkkel szembeni kamatelőnyét az állami kamatkiadások lefaragása érdekében. Mostani cikkünkben körbejárjuk, hogy ilyen kamatkörnyezetben pár hónapra, illetve 1-5 évre melyik állampapír hozza most a legjobb hozamot.

Mi történik itt? Újabb lakossági állampapírok kamatát piszkálják meg!

Mi történik itt? Újabb lakossági állampapírok kamatát piszkálják meg!

A Fix Magyar Állampapír, majd a Bónusz Magyar Állampapír után most újabb lakossági állampapírok estek áldozatul a kamatcsökkentésnek: az ÁKK friss tájékoztatása szerint a Kincstári Takarékjegyek és a megújult Magyar Állampapír Plusz is kevesebbet ad majd a befektetőknek. A lakossági állampapírok csökkenő kamatával és a megtakarítási piaci lehetőségekkel is foglalkozunk majd a Portfolio szeptember 17-ei Future of Finance konferenciáján.

Külföldre menekítik a pénzt a magyarok? - Rábukkantak még ezermilliárdra a kinti számlákon

Külföldre menekítik a pénzt a magyarok? - Rábukkantak még ezermilliárdra a kinti számlákon

Izgalmas jelenségre figyelt fel a Portfolio az utóbbi hónapokban: idén májusban a 2023 végi, majd a múlt héten a korábbi évek adatait is felfelé módosította az MNB a háztartások külföldi megtakarításainak összegére vonatkozóan. Így most mintegy ezermilliárd forinttal több pénzről tudunk (összesen 5173 milliárd forintról) az ismert külföldi megtakarításokban, mint az idei adatrevízió nélkül, és egyre tisztábban látjuk a külföldi allokáció időbeni alakulását is. A számok alapján nagy ütemben zajlik továbbra is a lakossági megtakarítások képzése külföldön, de nem olyan durva a helyzet, mint a csúcsévben, 2022-ben volt. Az október 1-jétől élő kiegészítő tranzakciós illeték ronthat a helyzeten, a kérdésről a vagyonkezelési szakma nagyágyúi mondják el a véleményüket a Portfolio közelgő Future of Finance 2024 konferenciáján három hét múlva, nem érdemes lemaradni!

Nagy bajban a magyar nyugdíjrendszer – Aggasztó, mit művelnek a fiatalok

Nagy bajban a magyar nyugdíjrendszer – Aggasztó, mit művelnek a fiatalok

Több mint 1600 fiatal tűnt el az önkéntes pénztári szektorból tavaly az MNB friss számai szerint. Ezzel az 1,068 millió önkéntes tagból mindössze 42 ezer főt tesznek ki a fiatalok, ami nem sok jót vetít előre a nyugdíjrendszerre nézve. Pedig most a pénztárak teljesítményére nem lehet panasz, a vagyonarányos hozamok 6% körül mozognak. Bár egyre kevesebb fiatal tesz félre nyugdíjra, az idősebb korosztály megtakarításai látványosan kilőttek, ahogyan a munkáltatói befizetések is.

NGM-elemzés: külföldön fogyaszt a magyar

NGM-elemzés: külföldön fogyaszt a magyar

Az inflációs válságot követően, a sajnálatos módon továbbra is velünk maradó háborús környezetben 2024 első felében a magyar lakosság fogyasztási szokásai megváltozni látszanak, ez a változás két tényezőből tevődik össze. Egyrészt az idei évben tapasztalt jelentős reálbér-emelkedés ellenére a lakosság óvatossági motívumának csak lassú oldódása figyelhető meg. A háztartások a fogyasztásuk erőteljes növelése helyett megtakarításaik reálértékének visszaépítését helyezték előtérbe, amely mind a betétállományuk és értékpapír-tranzakcióik, mind pedig a lakástranzakciók számottevő bővülésén megmutatkozik. Emellett, bár nemzetközi összehasonlításban az EU átlagát meghaladó növekedés látszik a hazai kiskereskedelmi forgalom volumenében, mégis az tapasztalható, hogy a lakosság inkább külföldön, illetve a külföldi online kereskedelemben növeli nagyobb mértékben a költéseit, valamint az elhalasztott lakásvásárlásait pótolja.

Itt a lista: ezek most Magyarország kedvenc bankfiókjai

Itt a lista: ezek most Magyarország kedvenc bankfiókjai

A Portfolio rendszeresen közzéteszi a hazai mobilbankok rangsorát a felhasználók értékelése alapján, legutóbb augusztus elején mutattuk be  a sorrendet.  Ezúttal a bankolás hagyományosabb terepének számító, de az utóbbi évtizedben jelentős funkcióváltozáson áteső bankfiókok megítélésére voltunk kíváncsiak a hét nagybank Google-értékelései alapján. Bemutatjuk a bankok listáját, amelynek élére az OTP került, és a 20 legnépszerűbb magyar bankfiókot, amelyek közül az orosházi Erste, az egri K&H és a budapesti Etele Plazában található Raiffeisen valamit nagyon jól tud egy átlagos hazai bankfiókhoz képest.

Új kamat jön a bónusz állampapírnál! Érdemes lesz ebbe fektetni?

Új kamat jön a bónusz állampapírnál! Érdemes lesz ebbe fektetni?

Csökkennek a DKJ-hozamok, így nem meglepő, hogy az erre épülő 3 éves bónusz állampapír kamata is csökkenni fog jövő héten, a mostani 8,37%-ról számításaink szerint 7,2%-ra. A Babakötvény után még így is a BMÁP a legmagasabb kamatot adó lakossági papír, de a DKJ-hozamok csökkenésével kérdés, 3 éves időtávon vajon ez a legjobb választás? Számolgattunk.

Meg fogsz lepődni, milyen gazdagok az emberek Magyarországon

Meg fogsz lepődni, milyen gazdagok az emberek Magyarországon

Tavaly ismét emelkedésnek indult a globális vagyon, és jó hír, hogy a legalacsonyabb vagyoni szegmensben élők aránya 2008 óta csökken, az egy felnőttre jutó átlagvagyon pedig emelkedik. A UBS friss tanulmánya szerint Magyarország is jól áll a listán, itt az adatok azt mutatják, hogy az alacsonyabb vagyoni osztályokba tartozó felnőttek vagyona gyorsabban nőtt, mint a magasabb vagyoni osztályokba tartozó társaiké.

Mégsem kell temetni? Visszatért a magyarok egyik kedvenc befektetése

Mégsem kell temetni? Visszatért a magyarok egyik kedvenc befektetése

Három hónapig tartó tőkekiáramlás után úgy tűnik, visszatér a kereslet a kötvényalapok iránt: a BAMOSZ friss statisztikái szerint júliusban mintegy 44 milliárdnyi friss tőkét vonzott a kategória, igaz, így sem ez, hanem a vegyes alapok a legnépszerűbb befektetés most. Mindeközben az erős kereslet és a piaci teljesítménynek a hatására a befektetési alapokban kezelt vagyon új csúcsra tört júliusban, meghaladva a 16 500 milliárd forintot.

Csökken a legnépszerűbb állampapír kamata, meglepő helyzet állt elő

Csökken a legnépszerűbb állampapír kamata, meglepő helyzet állt elő

Évi 6,75%-os kamattal új Fix Magyar Állampapír sorozatot dob a piacra az Államadósság Kezelő Központ. Az új, alacsonyabb kamaton forgó FixMÁP-ot péntektől lehet megvásárolni, és a számok azt mutatják: még így is ez a legjobb választás szinte minden időtávon. Van azonban olyan eset is, amikor a prémium állampapír jön ki győztesnek. Sőt, ha a DKJ-hozamok nem mennek 4,8% alá a következő 3 év átlagában, akkor 3 éves időtávra inkább a bónusz állampapír a nyerő választás. Mostani cikkünkben körbejárjuk, hogy pár hónapra, illetve 1-5 évre melyik állampapír hozza most a legjobb hozamot.

Jön még nagyobb részvénypiaci esés és 400 feletti forint? Megkérdeztük a profikat

Jön még nagyobb részvénypiaci esés és 400 feletti forint? Megkérdeztük a profikat

Egy erős félév után sokkoló részvénypiaci esésnek lehettünk szemtanúi az utóbbi napokban, és a kötvénypiac sem épp a nyugalom és kiszámíthatóság szigete. A Portfolio által megkérdezett szakértők szerint az elmúlt hetek hozamcsökkenésével jelentősen nőtt a beárazott recesszió valószínűsége, a részvénypiacok kapcsán megosztottak a várakozások: egyesek szerint nincs nagy potenciál a további emelkedésre, mások szerint az esés nagy részén már túl vagyunk. Ami a forintot illeti, a megkérdezett portfóliómenedzserek nem tartják kizártnak, hogy a forint árfolyama az idei évben átlépi a 400-as szintet az euróval szemben.

NGM-elemzés: A gazdaságpolitikát a megfelelő válságkezelés és a gazdaság újraindítása fényében kell értékelni

NGM-elemzés: A gazdaságpolitikát a megfelelő válságkezelés és a gazdaság újraindítása fényében kell értékelni

Az „armageddon-közgazdászok” ráhúzták a vizes lepedőt a magyar gazdaságpolitikára, mondván, hogy az kudarcot vallott, mivel a GDP-növekedés 2024-ben sem tudja visszanyerni korábbi dinamikáját. Az ilyen kritikák a válság természetének nem megfelelő megértésére utalnak. A 2024-re jelenleg várható 2 százalék körüli GDP-növekedést azonban nem szabad lebecsülni. Nemzetközi összevetésben ez egyáltalán nem rossz, sokkal inkább kiemelkedő teljesítménynek számít. A gazdaságpolitika hatékonyságának értékelésekor fontos megvizsgálni, hogyan képes az adott ország gazdasága alkalmazkodni a külső és belső kihívásokhoz. Legnagyobb külkereskedelmi partnerünk, Németország GDP-volumene már 4 negyedéve csökkenést mutat éves alapon, és az elemzők többsége 2024 egészében is csak 0 százalékos, vagy kicsivel azt meghaladó növekedésre számít, az USA-ban pedig a júliusi munkaerőpiaci adatok alapján aktiválódott a korábbi recessziókat mind előrejelző Sahm-szabály, ami jelentős globális tőzsdei turbulenciákat okozott, ez pedig tovább növelte a háborúk és kereskedelmi konfliktusok miatt már eleve magas külső bizonytalanságot. A jelenlegi gazdasági környezetben tehát a 2 százalék körüli növekedés olyan teljesítmény, amely azt jelzi, hogy a magyar gazdaságpolitika a kedvezőtlen belső és külső körülmények ellenére továbbra is képes stabil és fenntartható növekedést biztosítani.

Őrület, ami a magyarok befektetéseinél folyik – Mutatjuk, hova mennek a százmilliárdok

Őrület, ami a magyarok befektetéseinél folyik – Mutatjuk, hova mennek a százmilliárdok

Folytatódik a befektetési alapok és az állampapírok csatája: előbbiek állománya az első félévben több mint 1300 milliárddal nőtt, az állampapírok 600 milliárdos növekményét egyelőre a bankbetétek is megelőzik. De nem szabad leírni az állampapírokat: van pár szám, ami azt mutatja, korántsem szerepelnek olyan rosszul. Mindeközben a bankok állampapír-állománya tovább csökkent, a befektetési alapok államadósság-részesedése pedig nő.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Három nap alatt elesett egy kétmilliós nagyváros – Itt mégis mi történik?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.