Magyarázatot és vizsgálatot követel az elnök saját pártjának vezetője
Az elnök saját pártjának, a Népi Hatalom Pártja dél-koreai kormánypártnak a vezetője felszólította az elnököt, hogy adjon magyarázatot a hadiállapot bevezetéséről szóló döntésére. Han Dong-hun követelte: "személyesen és alaposan, részletesen magyarázza el ezt a szörnyű helyzetet". Arra is felszólított, hogy menesszék a hadiállapotot javasló védelmi minisztert, a többi felelőst pedig "szigorúan vonják felelősségre". Hozzátette: "
Mint kormánypárt, mindent meg fogunk tenni, ami tőlünk telik, hogy minimalizáljuk a gazdasági és diplomáciai károkat
Ez szerinte magában foglalja egy rendkívüli vezetőségi ülés és közgyűlés összehívását, valamint az incidens körülményeinek "teljes körű kivizsgálását" – számolt be a Sky News.
Dél-koreai elnök: Kezdeményezem a hadiállapot feloldását
Jun Szogjol dél-koreai elnök közölte: kezdeményezni fogja az általa néhány órával ezelőtt elrendelt hadiállapot feloldását, meghátrálva ezzel a parlamenttel szemben, amely elutasította a politikai tevékenység betiltására és a média cenzúrázására tett kísérletét - írja a Reuters.
Enged a nyomásnak a dél-koreai elnök, feloldja a hadiállapotot
A Sky News úgy tudja, a dél-koreai elnök kijelentette, hogy feloldja a hadiállapotot, mindössze néhány órával azután, hogy az ország parlamentje is megszavazta az intézkedés megakadályozását.
Ülést tart a jegybank
A dél-koreai jegybank szerda reggel rendkívüli ülést tart, hogy megvitassa a gazdaság és a piacok védelmét célzó lépéseket a koreai elnök által kihirdetett hadiállapot után.
A pénzügyminiszter, a jegybank kormányzója és más pénzügyi szabályozók szerdán reggel 7 órakor ismét találkoznak Szöulban, miután kedden késő este, a hadiállapot bejelentését követő megbeszélésük után korlátlan likviditás biztosítására tettek fogadalmat a piacok stabilizálása érdekében. (Bloomberg)
Már a kormánypárt is felszólította a dél-koreai elnököt, hogy vonja vissza a hadiállapotot
Az ellenzékhez hasonlóan a kormánypárt is a hadiállapot feloldását sürgeti Jun Szogjol elnöktől.
A tömeg kitart Szöulban
Hajnali 3 óra van Szöulban, ennek ellenére nagy tömeg maradt a dél-koreai parlament előtt. A tüntetők többször is kisebb összecsapásokba, dulakodásba és lökdösődésbe keveredtek a rendőrséggel és a hadiállapotot bevezetni próbáló katonákkal.
Az elnök még nem reagált a parlament döntésére
Zavar van Dél-Koreában a Sky News szerint, mivel az elnök hivatalosan még nem szüntette meg a hadiállapotot annak ellenére, hogy a dél-koreai parlament megszavazta annak hatályon kívül helyezését. A parlamenti képviselők a hadiállapot hivatalos feloldásáig a nemzetgyűlés épületében maradnak. A védelmi minisztérium pedig közölte a dél-koreai médiával:
Fenntartjuk a hadiállapot-parancsot, amíg az elnök fel nem oldja a statáriumot.
Tudni kell, hogy amíg a hadiállapot érvényben van, a média a katonai parancsnokság ellenőrzése alatt áll.
Enyhült a helyzet Dél-Koreában, az ellenzék a parlamentben várja az elnök lépését
Elhagyták a rendőrök és katonák a dél-koreai parlament épületét, miután a politikusok megszavazták a hadiállapot feloldását. Az ellenzéki képviselők azonban az épületben maradtak, és elbarikádozták magukat.
1979
Nem túl sűrűn fordul elő hasonló ahhoz, ami ma történt, Dél-Koreában utoljára 1979-ben hirdettek ki szükségállapotot, amikor Pak Csong Hi akkori elnököt meggyilkolták. A szükségállapot a katonai uralom alatt 1981 januárjáig volt érvényben.
Válság Dél-Koreában - Mutatjuk a piaci hatásokat
Kedden folytatódott a korrekció a kriptodevizáknál, a tegnapi nap hőse, az XRP sem állja a sarat, jelentős beszakadást láthatunk a coinnál. Az európai tőzsdék eközben mérsékelten emelkedtek, a német részvénypiac új történelmi csúcsra emelkedett, eközben a magyar tőzsde a Mol és a Richter vezetésével lefordult. A Dél-Koreából érkező hírek egyelőre lokális hatásúak.
Visszavonulót fújtak a katonáknak a dél-koreai parlamentnél
Csoszun Ilbo című koreai napilap szerint a parlament főépületébe behatoló több tucatnyi katona elkezdett visszavonulni, miután a parlamenti képviselők egyhangúlag megszavazták az elnök hadiállapotról szóló rendeletének megakadályozását - írja a CNN.
Amerika is megszólalt
A Sky News azt írja, az amerikai külügyminiszter-helyettes szerint a Fehér Ház "komoly aggodalommal" figyeli a dél-koreai fejleményeket, Kurt Campbell szerint azonban Amerika szövetsége Dél-Koreával "vasszilárd".
Minden reményünk és elvárásunk, hogy a dél-koreai politikai vitákat békésen és a jogállamisággal összhangban oldják meg
- tette hozzá.
Gyengül a won
Megmozdult a devizapiac is a szükségállapot bejelentésére, a dél-koreai won a nap folyamán közel 3 százalékot gyengült a dollárral szemben, az elmúlt órákban viszont valamelyest visszaerősödött, és már csak 1,4 százalékkal gyengébb, mint a bejelentés előtt. A nagy elmozdulásnak az is az oka, hogy a napnak ebben a szakaszában alacsony a likviditás a won piacán.
Katonák a parlamentben
Korábbi híradásokból az derült ki, hogy katonák jelentek meg a szöuli parlament épülete körül, miután Jun Szogjol a hadiállapot bevezetéséről tartott beszédet. A Chosun Ilbo című koreai lap viszont azt írja, hogy katonai csapatok hatoltak be a parlamentbe.
Korlátlan likviditás
Közben nyugtatni kell a tőke piacokat is, a dél-koreai pénzügyminisztérium közleményében azt írja, hogy minden lehetséges piacstabilizáló intézkedést bevetését tervezi, beleértve a korlátlan likviditás biztosítását is.
Leszavazta a dél-koreai parlament a hadiállapot kihirdetését
A dél-koreai parlament arról döntött, hogy megakadályozza a hadiállapot kihirdetését – számolt be a Sky News. A házelnök szerint érvénytelenül.
Káosz Dél-Koreában a rendkívüli hadiállapot bevezetése miatt: utcára vonult a hadsereg
Utcára vonultak a fegyveres erők Szöulban, miután az elnök december 3-án váratlanul bejelentette a hadiállapotot Dél-Koreában.