Elemzés

Felejtsük már el Európa szétesését, négy év után végre fordulóponthoz értünk!

Az elmúlt években hozzászokhattunk ahhoz, hogy mindenki az Egyesült Államokat tekintette a válságkezelés mintaállamának a fejlett országok közül, míg az eurózóna volt az örök vesztes, a válságokra rossz gazdaságpolitikai válaszokat adó fekete bárány. Most azonban úgy tűnik, hogy a gazdasági nehézségek miatt a politikai szétesés szélére sodródott uniós projekt kaphat még egy esélyt: a politikai kockázatok jelentősen mérséklődtek az elmúlt hónapokban, a makrogazdasági mutatók közül pedig több is évek óta nem látott pozitív kilátásokról tanúskodik. Az áldás ugyanakkor könnyen átokká is válhat, a kedvezőbb növekedési és inflációs kilátások ugyanis a monetáris politikai szigorodásával (a kötvényhozamok emelkedésén keresztül) bajba sodorhatják a magas adósságállománnyal küzdő perifériás országokat, ezáltal pedig veszélybe kerülhet az elmúlt hónapokban látott, pozitív folyamat. A legrosszabb helyzetben Olaszország van, így rá különösen érdemes lesz odafigyelni.

Íme a kormány mesterterve, ha elakadnának az EU-pénzeink

Jövőre minden eddiginél több, 2418 milliárd forintnyi EU-támogatást tervez kifizetni a kormány, de arra az esetre is felkészült, ha - egy friss kormányzati figyelmeztetéssel összhangban - valamiért elakadnának a kifizetések Brüsszel felől, derül ki a kedden közzétett 2018-as költségvetési törvénytervezetből. A terjedelmes anyagba szó szerint beleírták, hogy a kormány a 7 évre szóló EU-pénzek döntő részét el akarja költeni 2018 végéig, ami így jövőre 13%-os beruházás- és 4,3%-os GDP-növekedést váltana ki. Arra, hogy mi hajtja majd ezután a magyar gazdaságot, egyelőre csak néhány utalást találunk az anyagban: a 2022-ig terjedő nagyszabású útépítési program mintegy felét már hazai költségvetési forrásból tervezi finanszírozni a kormány és emellett lesz még néhány nagyberuházás, mint például a paksi bővítés, illetve néhány budapesti fejlesztés.

Újra a szakadék szélén az OTP

A Groupama márciusban 64 milliárd forintnyi OTP-részvényt adott el, a tranzakció mély nyomokat hagyott az OTP grafikonján, azóta sem tud szabadulni az árfolyam az akkori mozgás által kijelölt sávtól. Most újra a sáv alján áll az árfolyam, megnéztük, mi mozgatja az OTP-t.

Megvan a 2018-as adócsomag, tele érdekességekkel

A 2018-as költségvetésről szóló törvényjavaslat benyújtását követően a Nemzetgazdasági Minisztérium a jövő évi adócsomagot is beterjesztette a parlamentnek. A már jól ismert adócsökkentések mellett találunk furcsaságokat.

Varga bemutatta a 2018-as költségvetést

A szokásos ünnepélyes keretek között átadta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Kövér László házelnöknek a parlamentben a 2018. évi költségvetésről szóló törvényjavaslatot. A tájékoztatón a miniszter egy új adócsökkentést is megemlített, és az is kiderült, hogy másfél hónap múlva lesz a törvényjavaslat zárószavazása.

Brókercsata a magyar tőzsdén

Közel ötödével nőtt a részvényforgalom áprilisban a Budapesti Értéktőzsdén, amelyhez a befektetési szolgáltatók közül most a Wood járult hozzá a legnagyobb mértékben. A cseh társaság BÉT-forgalma áprilisban még a szezonálisan jellemzően nagyon erős márciusinál is jobb lett, újra lenyomták a Concorde-ot.

Kifulladt az OTP

Nagyot ment az elmúlt két évben a magyar tőzsde, többek között a Mol és az OTP is meredeken emelkedett, idén azonban már alulteljesítő a BUX index, ami főként az OTP gyenge teljesítményének tudható be. Nagy sztorikból azonban továbbra sincs hiány, a Richter és az Opimus is megtáltosodott 2017-ben.

Jön a korábban soha nem látott nyugdíjprémium

Nagyon optimista növekedési előrejelzés, felpörgő infláció, a korábban tervezettnél magasabb költségvetési hiány - ez az egyik olvasata a 2018-as költségvetésnek, amit Varga Mihály ma délután nyújt be a parlamentnek. A tervezet tartalmazza a már ismert adócsökkentéseket, valamint 1-2 újdonságot is (például örülhetnek az ingatlant bérbeadók), de nagyobbat durrant a kiadási oldalon: elkényezteti a nyugdíjasokat és rengeteg beruházásra lesz állami forrás. Persze ez nem választási költségvetés (a szó klasszikus, 2006-os értelmében), viszont érezhető rajta, hogy egy parlamenti választás évében végrehajtott költségvetés.

El fogja kényeztetni a családokat az Orbán-kormány

Egyre több részletet tudunk meg a kormány berkeiben készülő demográfiai programról. Fontos és új elem, hogy az alanyi jogon járó támogatások szélesítéséről is szó van. Bemutatjuk, mit jelenthet ez a gyakorlatban, akár már jövőre.

Óriási összegű államadósság van a magyar lakosság kezében

Ha az államadósság-finanszírozáshoz való hozzájárulásról van szó, a magyar háztartások szinte mindenkit leköröznek az EU-ban. Az államadósságon belüli több mint 13%-os magyar aránynál egyedül Máltában mértek magasabbat. A probléma, hogy a magyar lakosságnál lévő államadósság több mint fele rövid lejáratú, nem véletlenül igyekszik az ÁKK a hosszabb lejáratú papírok értékesítését előmozdítani.

Chikán: a korrupció ellen küzdjünk, ne a multikat zaklassuk

A Nemzeti Versenyképességi Tanács eddig megfogalmazott javaslatainak megvalósítása hasznára válna az országnak, azonban ezek csekély jelentőséggel bírnak a versenyképesség szempontjából - jelentette ki a Portfolio-nak adott interjúban Chikán Attila egyetemi tanár. A Versenyképesség Kutató Központ igazgatója hangsúlyozta: a gazdaságpolitikában leginkább a kiszámíthatatlanság és a korrupció csökkentésére van szükség. A közgazdász egyúttal versenyképességet javító saját javaslatokat is megfogalmazott. Arra is felhívta a figyelmet, hogy idehaza azon munkavállalók iránt fog leginkább csökkenni a kereslet, akik nálunk a munkaerőpiac zömét képezik.

Bréking: felkerült Magyarország a Tesla térképére!

Annak érdekében, hogy a Teslásoknak soha ne kelljen várniuk elektromos autójuk feltöltésére, az amerikai gyártó nagyszabású töltőinfrastruktúra-fejlesztést jelentett be. Az akciónak van hazai vonatkozása is, a cég tervei között szerepel, hogy 2017 végéig üzembe helyezi első Superchargerét Győrben. Ezzel felkerült Magyarország a Tesla térképére, amelyre nagy szükség volt annak érdekében, hogy érdemben tudjunk harcolni a vállalat Európába tervezett legújabb gyáráért.

Óriási feladat előtt áll a kormány, amit nem halogathat tovább

A valóságban jóval több munkanélküli van az országban, mint amennyit a hivatalos statisztika felölel, azonban az is biztos, hogy az elmúlt 27 évben most a legnehezebb megtalálni a megfelelő munkaerőt a cégeknek, különösen ott, ahol nagy számban keresnek. Tartalékok még mindig vannak a társadalomban, azonban azok kiaknázása óriási erőfeszítéseket fog igényelni az államtól.

Elindult az uniós pénzosztás a napelemre, ablakcserére

Elindult az uniós pénzosztás a napelemre, ablakcserére

Mától nyújthatóak be a családi házak és társasházak energetikai korszerűsítésére szánt 115 milliárdos keretű nulla százalékos hitelprogramok kérelmei, melyekből közel 24 ezer lakóépület korszerűsítése valósulhat meg országszerte. A családi házak esetében maximum 10 millió, a társasházaknál lakásonként maximum 7 millió forintnyi hitel igényelhető, akár húsz éves futamidővel. Egy külső piaci szakértő becslései segítségével kiszámoltuk, hogy egy családi ház korszerűsítése 6-9 millió forint, míg egy társasházé 60-78 millió forint között mozog, így nem véletlen, hogy a pályázati kiírás hasonló összeghatárokat tartalmaz.

A zöld forradalom megállíthatatlanul söpör végig a világon

A zöld forradalom megállíthatatlanul söpör végig a világon

Egy pont biztosan van, ahol a pénzügyi világ és a környezetvédelem érdekei találkoznak egymással: ezt a közös nevezőt az úgynevezett zöld kötvények jelentik. A környezetbarát beruházások finanszírozása érdekében kibocsátott kötvények piaca az utóbbi években robbanásszerű növekedésnek indult, tavaly pedig fontos mérföldkőhöz érkezett, ugyanis megtörtént az első állami zöldkötvény-kibocsátás. Bár még mindig a teljes kötvénypiac csupán töredékét teszik ki ezek az eszközök, szakértők óriási potenciált látnak benne, amit az egyre nagyobb környezettudatosság is támogat.

Egyedülálló újítás jöhet az adózásban

Forradalmi lépés merült fel a Nemzetgazdasági Minisztériumban az adóadminisztráció területén. A javaslat szerint a magánszemélyekhez hasonlóan a cégek esetében is az adóhatóság készítené el az adóbevallásokat. A Portfolio által megkérdezett szakértők szerint az irány helyes, azonban egyáltalán nem mindegy, milyen adónemek esetében vezetné be ezt a kormány, a bonyolultabb adóbevallásoknál ugyanis nehezen kivitelezhető. Az adótanácsadók egyúttal új javaslatokat is megfogalmaztak, amelyekkel egyszerűbbé válhatna a vállalkozások adózása.

Feszült a munkahelyi légkör? EU-pénzből ezen is lehet enyhíteni

A legkisebbtől a legnagyobb vállalkozások oktatási-képzési problémáin, munkahelyi feszültségein is tudnak enyhíteni azok a munkahelyi képzési EU-s pályázatok, amelyek a minap jelentek meg és május-júniustól adhatók be - fejtette ki meglátását a Portfolio-nak Essősy Ákos. A MAPI Magyar Fejlesztési Iroda üzletfejlesztési igazgatója szerint bár az összesen 43 milliárd forintos keretösszegű pályázatok a szakmai képzés terén túl szigorúak, de mégis hatalmas lesz az érdeklődés irántuk, mert a cégek már legalább két éve várnak az ilyen típusú lehetőségekre. Úgy látja, hogy aki támogatást szeretne nyerni ezeken a felhívásokon, érdemes komolyan vennie a pályázatok összetett szabályrendszerét, és mielőbb nekilátni a tervek kidolgozásának.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.