Hirtelen hatalmas fordulat volt a forint árfolyamában
Deviza

Hirtelen hatalmas fordulat volt a forint árfolyamában

Portfolio
A forint szerdán is tovább esett az euróval szemben, a jegyzések 396 felett is jártak, azaz újabb háromhetes mélyponton járt  a magyar fizetőeszköz, aztán késő délután volt egy hirtelen erősödés 394-ig. Ez az esti Fed-döntés előtti, illetve hónap végi pozíciózárásokkal is összefügghetett. A japán jegybank mai váratlan kamatemelése után a jen március óta nem látott csúcsra erősödött a dollárral szemben, ez pedig a carry trade ügyletek miatt nem segíti a magasabb kamatozású devizák erősödését.
Megosztás

Ugrott egyet a forint, majd ott maradt

A délután 5 óra előtti hirtelen forinterősödésnek továbbra sem látjuk a pontos kiváltó okát, hó végi, illetve a ma esti Fed-döntés előtti óvatossági pozíciózárások is lehetett mögötte. Mindenesetre azután, hogy 2 egységet ugrott a forint, ott is maradt 394 körül az euróval szemben. Az esti Fed kamatdöntés hozhat majd további kilengéseket az árfolyamban. Az euró/dollár 1,0820 körül ragadt, a dollár/forint kurzus 364,3 körül.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Technikai ok miatt szakadt le a 3 hónapos hozam

A Portfolio két piaci forrásból úgy értesült, hogy technikai oka van annak, hogy ma 81 bázisponttal 5,03%-ra szakadt le a 3 hónapos diszkontkincstárjegy referenciahozama. Ez az ok az, hogy egy új papírról van szó, amely novemberben jár le, és még éppen belül van azon a határidőn, ameddig a bankoknak megnövelt állampapírt kell tartaniuk, hogy az új banki különadós szabályrendszernek meg tudjanak felelni.

Megosztás

Szakadt a 3 hónapos DKJ-hozam

Az Államadósság Kezelő Központ szerda délután megállapított referenciahozamai szerint a 3 hónapos diszkontkincstárjegy hozama 81 bázispontos zuhanás után 5,03%-ra csökkent.

Megosztás

394 alatt is járt az árfolyam

Szerda délután a felértékeőldési hullám hatására a forint a 394-es szint alá is leszúrt az euró ellenében.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A ma délutáni hirtelen mozgás szembetűnő.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Megosztás

394-nél a kurzus

Pár perc leforgása alatt nagy mozgás következett be az euró-forint kurzusában. A forint hirtelen erősödésnek indult és a 396-os szintről rövid idő alatt ért a 394-es szinthez.

Egyelőre konkrét mögöttes hírt nem látunk, a sok esetben iránymutató EUR/USD keresztben sincs látványos elmozdulás.

Tovább erősíti azt a feltételezést, hogy ez a forintmozgás valamilyen magyarspecifikus tényező, hogy a forint a lengyel zloty ellenében is szárnyalásba kapcsolt.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Megosztás

396 felett

A délután publikált amerikai makrogazdasági adatok hoztak mozgást a devizapiacokra, így a forint árfolyama is megmozdult. Az EUR/HUF ismét emelkedésnek indult szerda délután, az árfolyam a 396,20-as szintnél is járt.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Megosztás

Lassult az amerikai bérdinamika a második negyedévben

Lassult a munkavállalói juttatások növekedése a második negyedévben, megerősítve azt a trendet, ami a havi adatok alapján is kirajzolódott már. A fentieken túl közzétette az amerikai pénzügyminisztérium a negyedéves kibocsátási tervét is. Ebben nincs nagy meglepetés, nagyjából maradtak az előző negyedévre vonatkozó kibocsátási arányok.

Lassult az amerikai bérdinamika a második negyedévben
Megosztás

Romlott az amerikai foglalkoztatottság

A várakozásoktól elmaradóan 122 ezer fővel bővült a foglalkoztatottság júliusban az ADP felmérése szerint. Ez konzisztens a gazdaság lassulásával és növelheti a szeptemberi kamatcsökkentés esélyét.

Romlott az amerikai foglalkoztatottság
Megosztás

Emelkednek a tőzsdék a kritikus napon

Jó hangulatban telt a kereskedés ma reggel az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is emelkednek a tőzsdék. Ma azonban nagyon fontos piacmozgató események lesznek: az ADP munkaerőpiaci adata mellett szintén az USA-ból jönnek lakáspiaci adatok. A nap (és a hét) fénypontja viszont a Fed esti kamatdöntése lesz, majd Jerome Powell ezt követő sajtótájékoztatója.

Emelkednek a tőzsdék a kritikus napon
Megosztás

Magyar GDP-növekedés: drámai szám jelent meg

Idén 1,8-2,2 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, jövőre pedig a 3,5 százalékos növekedés mindenképpen elérhető - mondta a pénzügyminiszter szerdán a TV2 Mokka című műsorában. A 2024-es növekedési előrejelzés sávja alapvetően új információ a kormány részéről, és minden korábbinál pesszimistább prognózis. Úgy tűnik, a kormány már lemondott az idei 2,5%-os növekedési céljáról.

Magyar GDP-növekedés: drámai szám jelent meg
Megosztás

Így rángatják a forintot

Az euróval szembeni jegyzések a 396-os szint felett is jártak szerda délelőtt, majd visszacsúsztak a 395,50-es szint környékére.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Tépik a japán jent a jegybank váratlan döntése után

A ma hajnali jegybanki döntés után a jen még nem mutatott túl nagy erősödést, ám az európai piacnyitás után rákapcsolt a japán deviza. Úgy tűnik, a jegybank kamatemelése megtette a várt hatást.

Tépik a japán jent a jegybank váratlan döntése után
Megosztás

Ez bizony 3 hetes forintmélypont

Ezzel a forint új 3 hetes lokális mélypontjára esett a közös európai deviza ellenében.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Közel a 396-os szinthez

A reggeli tőzsdei nyitást követően inkább a gyengülés felé hajlik a forint. Az euróval szembeni jegyzések hajszálra kerültek a 396-os szinttől. Az EUR/HUF jegyzései a 395,80-as szintnél is jártak.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Megosztás

A jen nem érezte meg a BoJ kamatemelését

Volt némi erősödés a japán jen dollárral szembeni jegyzésében, miután a Bank of Japan váratlanul (magyar idő szerint) hajnalban kamatot emelt, ám jelentős erődösést nem látunk. A jenen azóta volt nagy a nyomás, hogy a dollár- és eurókamatok emelkedni kezdtek, miközben a japán jegybank tartósan laza maradt, ám július óta erősödést látunk. A jegybank márciusban kezdett kamatot emelni, ez a tegnapi volt a második ilyen lépés.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Váratlanul kamatot emelt a japán jegybank

A Bank of Japan (BOJ) szerdán váratlanul kamatemelést hajtott végre, és részletes tervet mutatott be a tömeges kötvényvásárlások lassítására.

Váratlanul kamatot emelt a japán jegybank
Megosztás

Ma is gyengül a forint, már 395 az euró

Folytatja a gyengülést a forint, ma reggel már 395 fölött jár a jegyzés az euróval szemben. Az elmúlt hetekben többször láttuk, hogy 390 és 395 körül ingadozik a forint, ebből a sávból csak ritkán lépett ki.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár az euróval szemben 1,082 felett jár, ma reggel nem látunk nagy elmozdulást. Az euró dollárral szembeni jegyzésénél 1,08 és 1,09 volt a sáv az elmúlt hetekben, amit a jegyzés bejárt. Hol az amerikai, hol az európai makroadatok, események hatottak a jegyzésre az elmúlt hetekben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Ennélfogva fontos nap lesz a mai, ma teszik közzé ugyanis az eurózóna inflációs adatát júliusból. Emellett ma este lesz a Fed kamatdöntő ülése, amelyre a befektetők nagyon odafigyelnek. Az az EUR/USD-n keresztül a magyar eszközökre is komoly hatást gyakorolhat. Ma reggel a dollár 365 forint 20 fillérbe kerül.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Megosztás

Egy lépésre lehetünk a történelmi amerikai kamatdöntéstől

Az amerikai gazdaság az infláció csökkenésével párhuzamosan óvatosan lassuló pályára állt. A Fed legnagyobb dilemmája, hogy elkezdje-e a kamatcsökkentést, ezzel kockáztatva az infláció újraindulását, vagy pedig tartsa magasan a kamatokat, ezzel akár recesszióba taszítva az amerikai gazdaságot. Egyelőre úgy tűnik, hogy a mai ülésen a szeptemberi kamatcsökkentést készítheti elő a Fed, de ahogy korábban is előfordult már, benne van a pakliban, hogy a kommunikációban konzervatív marad a jegybank.

Egy lépésre lehetünk a történelmi amerikai kamatdöntéstől

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne akkor költözni egy nagyobb ingatlanba. Ehhez vették igénybe a CSOK Plusz tá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Ez is érdekelhet
japán jen yen