Vastag pluszban zártak az amerikai indexek a Fed-döntés mellett
Üzlet

Vastag pluszban zártak az amerikai indexek a Fed-döntés mellett

Portfolio
Jó hangulatban telt a kereskedés ma reggel az ázsiai piacokon, ezt követően pedig Európában is emelkedtek a tőzsdék, és Amerikában is jó a hangulat, a Nasdaq vezetésével raliznak a piacok. A vártnak megfelelő Fed-kamatdöntésre (tartás) nem volt érdemi mozgás a vezető amerikai részvényindexekben, és Jerome Powell Fed-elnök iránymutatásai sem váltottak ki komolyabb csapkodásokat, így a vezető részvényindexek jelentős emelkedéssel zártak.
Megosztás

Szép plusz maradt a végére az S&P-nél és a Nasdaq-nál

Bár a zárás előtti fél órában volt egy pici süllyedés, de még így is vastag pluszban zártak az amerikai indexek szerdán a Fed-döntés és a sajtótájékoztató üzenetei mellett. Az S&P végül 1,6%-os emelkedésnél állapodott meg, a Nasdaq 2,6%-osnál. Egyedül a Dow Jonesnál volt szerény az elmozdulás, a nap végére 0,2%-os emelkedés maradt meg a délutáni 0,7% körüli pluszból.

A WTI olajfajta ára közben markáns, 5% közeli pluszt mutat a közel-keleti feszültségek hatására 78,5 dollár közelébe, a piac tart attól, hogy az izraeliek lépésére (a Hamász politikai vezetőjének iráni meggyilkolására) kemény válaszlépést tesz Irán a napokban.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

1,7% körüli ugrásban az S&P

Véget ért a Powell-sajtótájékoztató, amelyen nem voltak markáns új üzenetek, így komolyabb mozgások sem alakultak ki a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon. Emiatt a vezető amerikai részvényindexek vastag pluszai kitartottak. Ebben talán annak lehetett szerepe, hogy a szeptemberi kamatvágás esélye tovább nőtt.

Most a Dow 0,5%-os emelkedése mellett az S&P-nél 1,7%-os ugrás látszik, a Nasdaq-nál pedig már 2,7%-os a szárnyalás mértéke.

Megosztás

Kitartanak a vastag pluszok

A vártnak megfelelő Fed-döntésre (tartás) nincs érdemi amerikai részvénypiaci reakció, kitartanak a vastag pluszok. A Dow 0,8%-os emelkedése mellett az S&P 1,7%-os, a Nasdaq pedig 2,5%-os emelkedést mutat. A magyar idő szerint fél 9-kor kezdődő sajtótájékoztatón elhangzó Powell-üzenetek még hozhatnak komolyabb kilengéseket.

Megosztás

Vastag pluszban az amerikai indexek a Fed-döntés előtt

Jelentős az emelkedés az amerikai vezető részvényindexeknél a szerdai kereskedésben a magyar idő szerint fél óra múlva, 8-kor megjelenő Fed-döntés előtt, aztán fél 9-kor kezdődik majd Jerome Powell Fed-elnök sajtótájékoztatója.

A Dow Jones 0,7%-os emelkedése mellett az S&P már 1,7%-os, a Nasdad pedig ritkán látott mértékű 2,5%-os ugrásnál jár.

Közben részben a közel-keleti feszültségek hatására az amerikai WTI olajfajta ára 4%-kal 77,7 dollárra ugrott, az aranyé 0,7%-kal 2470 dollárig.

wtinapos240731
Megosztás

Rotáció indult a részvénypiacon, a magyar profik mégsem fékeznek – Vajon mit tudnak?

A piaci emelkedést vezető nagy technológiai cégektől az eddig lemaradó, hagyományos szektorok és a kisebb kapitalizációjú papírok felé fordultak a befektetők júliusban. A befektetési alapokat kezelő hazai portfóliómenedzserek azonban nem fékeznek: két éve nem látott mértékű részvényt tartanak, miközben a pénzpiaci eszközök még sosem voltak ilyen alacsony szinten.

Rotáció indult a részvénypiacon, a magyar profik mégsem fékeznek – Vajon mit tudnak?
Megosztás

Belehúzott az Nvidia

Az Nvidia részvényei már több mint 10 százalékos pluszban vannak szerda délután, a chipgyártók esetében azt követően kezdődött felpattanás, hogy az AMD vártnál jobb negyedéves számokat közölt.

Emellett az is javítja a hangulatot a chipgyártók piacán, hogy a Biden-kormányzata a jövő hónapban egy új szabályt tervez bemutatni, amely jelentősen kiterjesztené az amerikai hatáskört a kínai chipgyártóknak szánt félvezetőgyártó berendezések exportjának korlátozására.

A Reuters forrásai viszont arról számoltak be, hogy néhány szövetséges országot mentesítenek a korlátozások alól.

nvidia07311
Megosztás

Egyre fentebb Amerika

A Nasdaq már 2,7, az S&P 500 1,7, a Dow Jones pedig 0,7 százalékos pluszban van.

nasdaq0731
Megosztás

Ma is új csúcsra ment a BUX

A BUX index 0,6 százalékos pluszban van a szerdai zárás előtt. A magyar index a mai emelkedéssel ismét új történelmi csúcsra tudott emelkedni. A maival együtt zsinórban 3. napja tudott új csúcsot elérni a kereskedési idő közben a magyar tőzsde.

bux0731
Megosztás

Felpattantak a chipgyártók

A vártnál jobb negyedéves eredmények hatására közel 8 százalékos pluszban nyitott az AMD szerdán, a tegnapi, több mint 7 százalékos esést követően az Nvidia árfolyama pedig szintén 8 százalékos pluszban van.

amd0731
Megosztás

Erős pluszban Amerika

A nyitást követően a Nasdaq 1,8, az S&P 500 1,2, a Dow Jones pedig 0,2 százalékos pluszban van.

spx0731
Megosztás

Fotók szivárogtak ki az új iPhone-ról

Most először jelentek meg fotók az iPhone 16 új dizájnjáról. Ugyan közösségi médiában közzétett fotókon látható készülékek csak "dummy-k", azaz nem működő mobilok, jól látszik a képeken az új hátlapi kamerarendszer, illetve az ötféle színárnyalat is - írta meg a 9to5Mac.

Fotók szivárogtak ki az új iPhone-ról
Megosztás

Kiábrándító számok jöttek a Boeingtől, kirúgták a vezérigazgatót

A vártnál nagyobb bevételcsökkenésről és veszteségről számolt be a második negyedévben a Boeing, miután a cégnek továbbra is komoly kihívásokkal kell szembenéznie több területen is - írja a CNBC.

Megosztás

Nem okozott akkora csalódást az Airbus

Pozitívan fogadták a befektetők az Airbus második negyedéves gyorsjelentését. Noha a vállalat nyeresége visszaesett az időszakban, és az ellátási láncokkal kapcsolatos problémák miatt most azt is megerősítették, hogy idén a korábban vártnál kevesebb repülőgépet szállítanak le - írta a WSJ.

Nem okozott akkora csalódást az Airbus
Megosztás

Az OTP húzza a magyar tőzsdét

A kereskedési idő felénél az OTP a legjobban teljesítő hazai blue chip.

Az OTP húzza a magyar tőzsdét
Megosztás

Accorde: van most keresnivaló a régiós részvénypiacon

A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Accorde Alapkezelő írását olvashatják:

Megosztás

Zuhan az Nvidia - Hol állhat meg?

Tovább folytatódott kedden az Nvidiai részvényeinek vesszőfutása, miután a befektetők ismét szabadulni kezdtek az elmúlt időszak tőzsdei emelkedését alapjaiban meghatározó technológiai részvényektől. A mostani eséssel több fontos technikai szint is elesett az Nvidiánál, éppen ezért megnéztük, hogy meddig tarthat még az esés.

Zuhan az Nvidia - Hol állhat meg?
Megosztás
Megosztás

Itt az újabb fordulhat a chipháborúban, több részvény árfolyama elszállt

A Biden-kormányzata a jövő hónapban egy új szabályt tervez bemutatni, amely jelentősen kiterjesztené az amerikai hatáskört a kínai chipgyártóknak szánt félvezetőgyártó berendezések exportjának korlátozására. A Reuters forrásai viszont arról számoltak be, hogy néhány szövetséges országot mentesítenek a korlátozások alól.

Itt az újabb fordulhat a chipháborúban, több részvény árfolyama elszállt
Megosztás

Kijött a friss adat: váratlanul megugrott az infláció Európában

Meglepetésre felpattant az infláció az eurózónában júliusban, holott az elemzők csökkenésre számítottak. A maginfláció is makacs, nem csökkent, ez pedig összeséségben erős érvet adhat az EKB héjalelkű döntéshozói számára a lassú és megfontolt kamatcsökkentéshez.

Kijött a friss adat: váratlanul megugrott az infláció Európában
Megosztás

Lendületet vett az Adidas

Lendületet vett az Adidas a második negyedévben, ennek pedig a befektetők is örülnek, miután a német sportszergyártó kétszámjegyű bevételnövekedést jelentett.

Lendületet vett az Adidas
Megosztás

Újabb gyógyszereket vinne az amerikai piacra a Richter, gőzerővel keresik a partnereket

Sorra jelentette be az akvizíciókat az elmúlt hetekben a Richter, különösen az egyik stratégiai üzletág, a nőgyógyászat területén. A divízió vezetőjét, Turek Pétert kérdeztük arról, hogy milyen lehetőségeket látnak a szektorban, miért pont ezt a területet választották, és hogy milyen szerepet szán a Richter a területnek a jövőbeni növekedésben. A Richter nőgyógyászati üzletágának globális vezetője azt is elmondta, hogy az Egyesült Államokban keresnek partnereket új termékbevezetésekhez, és hogy a felvásárlásoknak köszönhetően már a kutatási tevékenység is meglesz a Richternél, amit eddig hiányoltak az elemzők az üzletágban.

Újabb gyógyszereket vinne az amerikai piacra a Richter, gőzerővel keresik a partnereket
Megosztás

Szép pluszban kezd Európa

A nyitást követően a vezető részvényindexek közül a francia CAC 1,3, az angol FTSE 1,1, a német DAX pedig 0,8 százalékos pluszban van.

dax0731
Megosztás

Ugrik a Magyar Telekom

A reggeli nyitást követően a Magyar Telekom a legjobban teljesítő hazai blue chip.

Ugrik a Magyar Telekom
Megosztás

Doktor Végzet új alappal védené meg a befektetőket a pénzügyi összeomlástól

Nouriel Roubini közgazdász, aki a "Doktor Végzet" becenevet a 2008-as pénzügyi válságot megelőző figyelmeztetéseivel érdemelte ki, most csatlakozik a Wall Street veteránjaihoz, akik az ETF-univerzumban (Exchange-Traded Fund - tőzsdén kereskedett alap) kívánják letenni névjegyüket - számolt be a Bloomberg.

Doktor Végzet új alappal védené meg a befektetőket a pénzügyi összeomlástól
Megosztás

Meglepte az elemzőket az Nvidia egyik legnagyobb kihívója

Felülmúlták az elemzői várakozásokat az AMD második negyedéves eredményei, ami különösen a vállalat AI chipjei iránti erős keresletnek volt köszönhető - közölte a CNBC.

Meglepte az elemzőket az Nvidia egyik legnagyobb kihívója
Megosztás

Nagyon bejön a Samsungnak az AI-üzlet

A Samsung Electronics szerdán közzétett második negyedéves eredményei minden várakozást felülmúltak, köszönhetően a mesterséges intelligencia képzéséhez szükséges fejlett memóriachipek iránti folyamatosan erős keresletnek - írja a CNBC.

Nagyon bejön a Samsungnak az AI-üzlet
Megosztás

Többet vártak a befektetők a Microsofttól

Hiába a vártnál összességében jobb eredmények, a Microsoft részvényei mégis nagyot estek a keddi zárást követően, miután a vállalat felhő üzletága csalódást keltő számokat produkált - jelentette a CNBC.

Többet vártak a befektetők a Microsofttól
Megosztás

Egy lépésre lehetünk a történelmi amerikai kamatdöntéstől

Az amerikai gazdaság az infláció csökkenésével párhuzamosan óvatosan lassuló pályára állt. A Fed legnagyobb dilemmája, hogy elkezdje-e a kamatcsökkentést, ezzel kockáztatva az infláció újraindulását, vagy pedig tartsa magasan a kamatokat, ezzel akár recesszióba taszítva az amerikai gazdaságot. Egyelőre úgy tűnik, hogy a mai ülésen a szeptemberi kamatcsökkentést készítheti elő a Fed, de ahogy korábban is előfordult már, benne van a pakliban, hogy a kommunikációban konzervatív marad a jegybank.

Egy lépésre lehetünk a történelmi amerikai kamatdöntéstől
Megosztás

Több mint 400 millió forintért vett saját részvényeket az OTP

Július 30-án, kedden több mint 400 millió forint értékben vett saját részvényeket az OTP a Budapesti Értéktőzsdén.

Több mint 400 millió forintért vett saját részvényeket az OTP
Megosztás

Jön a hét legfontosabb napja

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Vegyesen zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,5 százalékkal került feljebb, a S&P 500 0,5 százalék mínuszban zárt, míg a Nasdaq 1,4 százalékkal került lejjebb.
  • Az ázsiai tőzsdéken ma reggel emelkedés látszik, a Nikkei 0,1 százalékot emelkedett, a Hang Seng 2,34 százalékos pluszban van, míg a CSI 300 0,43 százalékkal került feljebb.
  • Jó hangulatban nyithatnak az európai tőzsdék, a határidős részvényindexek állása alapján a DAX 0,79 százalékot emelkedhet, a CAC 0,62 százalékkal kerülhet feljebb, míg a FTSE 0,59 százalék pluszban nyithat.
  • Vegyes nyitás várható az amerikai tőzsdéken a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján. A Dow Jones 0,16 százalékot eshet, a S&P 500 0,41 százalékkal kerülhet feljebb, míg a Nasdaq 0,93 százalékot emelkedhet.

Mi várható makro fronton?

Ma szintén fontos események követik egymást. A Bank of Japan kamatdöntése a japán eszközökben spekulálók számára lesz nagyon fontos (illetve a japán kamatpolitika hatással lehet a nyugati piacokra is adott esetben). Az eurózóna inflációja után (amelyre az EKB kamatkilátásai miatt kell odafigyelni) érkezik az ADP munkaerőpiaci adata az USA-ból, ám lakáspiaci adatok is jönnek. A nap (és a hét) fénypontja viszont a Fed esti kamatdöntése lesz, majd Jerome Powell ezt követő sajtótájékoztatója. Ez tartja lázban leginkább a befektetőket.

2024. július 29. – augusztus 4. Makronaptár
Magyar makrogazdaság
július 30. kedd 8:30 KSH GDP első becslés Q2
július 30. kedd 8:30 KSH Szálláshelyek forgalma jún.
július 30. kedd 11:00 ÁKK 3 hónapos dkj aukció  
július 31. szerda 8:30 MNB Kamatstatisztikák jún.
július 31. szerda 8:30 KSH Ipari termelői árak jún.
július 31. szerda 8:30 KSH Lakásépítési engedélyek H1
augusztus 1. csütörtök 8:30 KSH Külkereskedelem (második becslés) máj.
Nemzetközi makrogazdaság
július 29. hétfő 8:00 Németo. Kiskereskedelem máj.
július 30. kedd 7:30 Franciao. GDP (előzetes) Q2
július 30. kedd 10:00 Németo. GDP (előzetes) Q2
július 30. kedd 11:00 EU GDP (előzetes) Q2
július 30. kedd 14:00 Németo. Infláció júl.
július 30. kedd 16:00 USA Nyitott álláshelyek jún.
július 30. kedd 16:00 USA CB hangulatindex júl.
július 31. szerda 1:50 Japán Kiskereskedelem jún.
július 31. szerda 3:30 Kína NBS BMI júl.
július 31. szerda   Japán Bank of Japan kamatdöntés  
július 31. szerda 8:45 Franciao. Infláció júl.
július 31. szerda 9:55 Németo. Munkanélküliség júl.
július 31. szerda 11:00 EU Infláció júl.
július 31. szerda 14:15 USA ADP munkanélküliség júl.
július 31. szerda 14:30 USA Folyamatban levő lakáseladások jún.
július 31. szerda 20:00 USA Fed kamatdöntés  
július 31. szerda 20:30 USA Jerome Powell sajtótájékoztatója  
augusztus 1. csütörtök 3:45 Kína Caixin BMI (feldolg.) júl.
augusztus 1. csütörtök 11:00 EU Munkanélküliség jún.
augusztus 1. csütörtök 13:00 UK BoE kamatdöntés  
augusztus 1. csütörtök 13:30 USA Elbocsátások júl.
augusztus 1. csütörtök 14:30 USA Munkaerőköltség&termelékenység Q2
augusztus 1. csütörtök 16:00 USA ISM BMI (feldolgozóipar) júl.
augusztus 2. péntek 14:30 USA Munkanélküliség júl.
augusztus 2. péntek 16:00 USA Gyáripari megrendelések jún.
Forrás: Portfolio-gyűjtés

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 21,2 százalékos elmozdulással a BUX index áll az élen, a sereghajtó 1,8 százalékos eséssel a CSI 300 index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 59,5 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Mol papírja áll 0,3 százalékos eséssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Arany árfolyama már 15,7 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 40 743,33 0,5% 1,0% 4,2% 8,1% 14,9% 49,8%
S&P 500 5 436,44 -0,5% -2,1% -0,4% 14,0% 18,6% 80,4%
Nasdaq 18 796,27 -1,4% -4,8% -4,5% 11,7% 19,3% 136,4%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 38 525,95 0,1% -2,7% -2,7% 15,1% 17,6% 77,5%
Hang Seng 17 002,91 -1,4% -2,7% -4,0% -0,3% -14,6% -39,6%
CSI 300 3 369,38 -0,6% -2,0% -2,7% -1,8% -15,6% -12,9%
Európai részvényindexek              
DAX 18 411,18 0,5% -0,8% 1,0% 9,9% 11,8% 51,6%
CAC 7 474,94 0,4% -1,6% -0,1% -0,9% 0,0% 35,6%
FTSE 8 274,41 -0,2% 1,3% 1,4% 7,0% 7,5% 8,2%
FTSE MIB 33 908,02 0,8% -2,1% 2,3% 11,7% 14,9% 59,4%
IBEX 11 202,6 0,8% -0,1% 2,4% 10,9% 15,7% 24,7%
Régiós részvényindexek              
BUX 73 475,88 -0,4% -0,2% 1,9% 21,2% 37,8% 79,9%
ATX 3 702,96 1,1% 0,5% 2,6% 7,8% 15,2% 24,4%
PX 1 598,74 0,0% -1,2% 3,4% 13,1% 18,0% 50,5%
WIG20 83 212,13 -1,1% -2,0% -6,1% 6,1% 15,6% 40,0%
Magyar blue chipek              
OTP 18 515 -0,7% -2,0% 1,0% 17,2% 43,5% 49,3%
Mol 2 818 -0,6% -1,3% -2,1% -0,3% 1,4% -6,2%
Richter 10 220 0,2% 3,8% 6,7% 16,8% 16,6% 98,1%
Magyar Telekom 1 088 0,2% 0,2% 4,2% 59,5% 158,1% 150,1%
Nyersanyagok              
WTI 76,17 -1,4% -2,6% -8,0% 6,0% -5,5% 31,2%
Brent 78,51 -1,9% -2,9% -9,2% 1,1% -7,7% 22,6%
Arany 2 390,24 0,6% 0,1% 2,7% 15,7% 21,9% 67,3%
Ezüst 27,99 1,5% -3,8% -4,4% 15,4% 14,8% 69,4%
Devizák              
EURHUF 395 0,5% 1,1% 0,0% 3,3% 2,5% 20,6%
USDHUF 365,5715 0,6% 1,5% -0,8% 5,7% 4,7% 24,4%
GBPHUF 469,0801 0,4% 1,1% 0,6% 6,3% 4,6% 31,4%
EURUSD 1,0805 -0,1% -0,4% 0,8% -2,2% -2,1% -3,0%
USDJPY 154,0450 0,0% -1,2% -4,2% 9,2% 9,8% 41,8%
GBPUSD 1,2829 -0,1% -0,6% 1,5% 0,6% -0,3% 5,6%
Kriptovaluták              
Bitcoin 66 171 -0,9% 0,3% 9,7% 49,8% 125,7% 589,7%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 4,14 -0,6% -2,5% -5,2% 7,2% 4,7% 101,3%
10 éves német állampapírhozam 2,29 -0,7% -4,3% -7,0% 12,7% -7,0% -619,5%
10 éves magyar állampapírhozam 6,43 -1,5% -2,1% -6,5% 8,4% -12,8% 174,8%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne akkor költözni egy nagyobb ingatlanba. Ehhez vették igénybe a CSOK Plusz tá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
bét