Erőre kapott a forint
Deviza

Erőre kapott a forint

Portfolio
A forint szempontjából érdekes kettősség jellemzi ma a devizapiacokat. A dollár újra erőre kapott, az euróval szemben az 1,03-as szint közelébe süllyedt. Ennek következtében a forint-dollár kurzus 404 fölé emelkedett, megközelítve az év legelején látott kétéves mélypontját. Ugyanakkor mivel az euró-dollár árfolyamban elmozdulás nem a globális kockázatkedvelő hangulat változása miatt történt, hanem kifejezetten a gyenge eurózónás gazdasági adatok miatt, ezért elmaradt az a reflexszerű mozgás, hogy a dollárerő a forint euróval szembeni gyengülését hozza. A forint még erősödni is tudott a délelőtt folyamán az euróval szemben, 416-ról 414,6-ig. Délután viszont újabb lökést kapott a dollár (1,028-ig esett az euró), és erre már jött a forint gyengülése is: az EURHUF megközelítette a 416-os szintet, ahonnan aztán az estére fordulva elkezdett visszaerősödni.
Megosztás

Tovább erősödik este

Este is kissé erősödni tudott a forint, 414,1-ig jött le a jegyzés, ezzel már napon belül 0,3%-ot erősödik. A forintnak jó napja van ma.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Este is kitart a forint ereje

414 forint 40 fillérbe kerül most az euró, ez tegnaphoz képest 0,3%-os forinterősödést jelent. Ma egész nap erősödött a forint, ami a jelek szerint este is kitart.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Már 414 felé tart az árfolyam

Jelentős kilengések után jelenleg erősödik a forint az euróval szemben, 1 egységnyit korrigálva már 414,2-nél mozog a kurzus.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Folytatódik az erősödés

A forint továbbra is erősödni tud: már 414,5-ig jött vissza az árfolyam, miközben délután 416 közelébe is felment az euróval szemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár esetében még napon belül minimális gyengülésben van, 402,2-nél, de közel 2,5 egységet erősödött a 404,8-as napi csúcsról.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Már 415-nél az euró

A forint óvatosan erősödik tovább, az árfolyam már 415 alá is benézett az euróval szemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Erőre talált a forint

Az euróhoz képest újra napon belüli erősödésben van a forint a jobb amerikai munkanélküliségi adatok után. Az árfolyam most már 415 alatt van.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A forint szempontjából érdekes kettősség jellemzi ma a devizapiacokat. A dollár újra erőre kapott, az euróval szemben az 1,03-as szint közelébe süllyedt. Ennek következtében a forint-dollár kurzus 404 fölé emelkedett, megközelítve az év legelején látott kétéves mélypontját. 

Ugyanakkor mivel az euró-dollár árfolyamban elmozdulás nem a globális kockázatkedvelő hangulat változása miatt történt, hanem kifejezetten a gyenge eurózónás gazdasági adatok miatt, ezért elmaradt az a reflexszerű mozgás, hogy a dollárerő a forint euróval szembeni gyengülését hozza. A forint még erősödni is tudott a délelőtt folyamán az euróval szemben, 416-ról 414,6-ig.  Dél után viszont újabb lökést kapott a dollár (1,028-ig esett az euró), és erre már jött a forint gyengülése is: az EURHUF jelenleg megközelítette a 416-os szintet, ahonnan csak az amerikai adatközlés után jött visszább. A feszes amerikai munkaerőpiaci helyzet ugyanis megerősítheti a Fedet a lazítás folytatása mellett, így pedig a magasabb magyar kamatok segítik a forintot.

Megosztás

Továbbra is alacsony az amerikai új munkanélküli segélykérelmek száma

A várt 218 ezer fő helyett csupán 201 ezer fő lett az új munkanélküli segélykérelmek száma. Ez némileg ellentmond a nemsokkal korábban érkező ADP foglalkoztatottági adatnak, ami szerint lassul a foglalkoztatottság bővülése.

Továbbra is alacsony az amerikai új munkanélküli segélykérelmek száma
Megosztás

Tartósan gyengül a forint

Az euróval szembeni délelőtti erősödést teljesen elveszítette a forint, már közel 0,5 egységnyi gyengüléssel 415,75 felett jár az árfolyam.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár pedig folytatva erősödését a gyenge európai üzleti bizalmi mutatók közlése után már 404,5 környékén mozog a forinthoz képest.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

404 forint felett a dollár

A dollár tovább erősödött a forinttal szemben, nap közben már 404,7 forintnál is járt.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Kettős képet mutat a forint

A dollár 402,5, az euró 415 forintnál jár. Előbbi erősödött, utóbbi gyengült a forinttal szemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Esik az euró a dollárral szemben

A dollár 402,5 forint környékén jár, 0,7 egységgel erősödött a forinttal szemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Az euró ugyanakkor gyengült a forinttal szemben 415-nél jár az árfolyama.

Emögött az euró, dollárral szembeni gyengülése áll, keresztárfolyam valamivel 1,03 felett áll.

Megosztás

Lassuló euróövezet, újjáéledő árnyomás a mai adatok tanulsága

A ma beérkező adatok tanulsága szerint a gazdasággal kapcsolatos bizalmi indexek tovább romlottak, miközben a termelői infláció emelkedésnek indult, ahogy az inflációs várakozások is. Ez pedig nem egészen az a kép, amelyet a legutóbbi kamatdöntő üléskor az EKB elképzelt.

Lassuló euróövezet, újjáéledő árnyomás a mai adatok tanulsága
Megosztás

A 415-416-os sávban mozog az euró

A forint picit korrigált azután, hogy szerda reggel az euró árfolyama már a 416 forintot is megközelítette.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Megint esni kezdett a forint az erősödő dollár mellett

A reggeli stabil, 415,5 körüli kezdés után esni kezdett a forint az euróval szemben, így a jegyzések mostanra 416-ig visszaemelkedtek.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Közben a dollár még tovább erősödött az euróval szemben 1,0330-ig, így a dollár/forint kurzus átlépte felfelé a 402-es szintet, 402,4-ig ugrott.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Gyengén kezd a forint, jó erőben a dollár

Az amerikai ISM szolgáltatószektor beszerzésimenedzser indexe alaposan felkavarta a piacokat kedden délután, a részvényindexek estek, a dollár újra erőre kapott, az euróval szemben 1,04-ról 1,0350-ig jutott. Amint megírtuk:

a piac számára kérdésessé vált, hogy a Fed egyáltalán tud-e kétszer kamatot vágni idén ilyen gyors árnövekedési jelek mellett,

mint ami az adatközlésből kiderült.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A forint az euróval szemben nem mutatott komolyabb mozgást, de nem tudott erősödni se: 415,5 körül ragadt ebben a borongós hangulatban a bankközi piacon, és ez azóta is igaz. Ma reggel is ugyanitt járnak a jegyzések.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár újbóli erősödése és a forint oldalazás miatt a dollár/forint jegyzések ismét visszakapaszkodtak 402 közelébe tegnap estére, ma reggel 401,5 körül jár a kereskedés.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

RSM Blog

Áfa 2025 - a legfontosabb változások

2025 számos változást hoz az általános forgalmi adó (ÁFA) szabályozásában is. Íme a legfontosabb módosítások, amelyre a vállalatoknak érdemes figyelni az általános forgalmi adóval kapcso

Holdblog

275 ezer év az Wikipedia előtt

2,4 milliárd óra, közel 275 ezer év - ennyi időt töltöttek 2024-ben a látogatók a Wikipedia angol nyelvű oldalán. Az ingyenes, szabad felhasználású online lexikon... The post 275 ezer év az

Kiszámoló

Ingyen Apple TV a hétvégén

Az Apple bejelentette, hogy ingyenesen elérhetővé teszi az Apple TV kínálatát most péntektől vasárnapig. Apple ID kell hozzá, de ha jól sejtem, azt egy egyszerű regisztrációval is kapsz. (Ha

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle

Multi asset portfólió menedzser

Multi asset portfólió menedzser
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes online előadás

Bikák és Medvék: Kivel jobb haverkodni a tőzsdén?

Hogyan ismerd fel, hogy épp emelkedő (bull) vagy csökkenő (bear) piacon jársz?

Ez is érdekelhet
amerika-befektető-hongkong-kínai-részvény-szabályozás-technológia-tőzsde