Államosítaná a szakrendelőket Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár, aki egyetért azzal is, hogy 8 órára növelték az eddigi 6 órás munkaidőt. Erről a a Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség konferenciáján beszélt, amelyről a Népszava tudósított.
Többlettel zárt az amerikai költségvetés augusztusban, aktívum ebben a hónapban 1955 óta először keletkezett, amiben az játszott szerepet, hogy a kormánynak nem sikerült elérnie a diákhitel elengedését, így az ezzel kapcsolatos 319 milliárd dolláros kiadási összeg végül is a költségvetésben ragadt.
A következő hónapokban további forintgyengülésre számít az Equilor, a ma reggeli sajtóeseményen az is kiderült, hogy a befektetési szolgáltató várakozásai szerint az idei harmadik negyedévben érhet véget Magyarországon a recesszió, az év egészében viszont így is 0,7 százalékkal zsugorodhat a magyar gazdaság, és bár lassul az infláció, 2024-ben még mindig magas lehet. A sajtóesemény előadója Szécsényi Bálint, elnök-vezérigazgató, Árokszállási Zoltán, vezető elemző és Buró Szilárd, pénzügyi innovációs vezető volt.
Hatalmas, több mint 400 milliárd eurónyi forrás áll rendelkezésre a fenntarthatósági célok elérésére az EU 7 éves költségvetési ciklusában, amelynek egy része ráadásul közvetlenül lehívható. Önkormányzatok, felsőoktatási intézmények és cégek, illetve ezek konzorciumai pályázathatnak különböző forrásokra, például a Horizon Europe vagy a LIFE Programme is reális, vonzó alternatíva lehet az innovációk finanszírozására. Dr. Petri Bernadett a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda ügyvezető igazgatója a Portfolio Sustainable World 2023 konferencián elmondta: nagyon fontos, hogy az érintett szereplők – akár szakértő segítség bevonásával – felkészüljenek a teljesen újfajta szemléletet igénylő pályázati eljárásokra. A szervezet ezért pályázatfigyelő, pályázatíró, és a forrásszerzés egyéb folyamatait segítő szolgáltatást nyújt az ügyfelek számára, hogy eredményesen pályázhassanak a közvetlenül lehívható forrásokra.
A választások előtt a lengyel kormányzó párt bejelentette, hogy tovább csökkenhet a nyugdíjkorhatár, ez viszont nagy nyomást jelenthet a lengyel államkötvényekre – írja a Bloomberg.
Legalább 3,5 – 4 százalékos januárig visszamenőleges nyugdíjemelést vár novemberben a kormánytól a NYUSZET – reagált a szervezet a KSH legfrissebb jelentésére. A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa becslése szerint ugyanis az éves nyugdíjas infláció mértéke legkevesebb 18,5 -19 százalék körül lesz, mivel az idős emberek fogyasztásának túlnyomó hányadát az extrém mértékben megdrágult élelmiszer- és gyógyszerkiadások adják. A NYUSZET leszögezi: a nyugdíjasok nincsenek abban a helyzetben, hogy tovább hitelezzenek a kormánynak, illetve finanszírozzák az államháztartás hiányát - derül ki a szervezet közleményéből.
Az Egyesült Államokban a magas jelzáloghitel-kamatok és lakásárak miatt júliusban továbbra is rekordalacsony a lakhatás megfizethetősége, ami sok amerikai számára elérhetetlenné teszi a saját ingatlantulajdont.
Augusztusban 358,4 milliárd forintos hiányt halmozott fel a költségvetés, ami gyűjtésünk szerint a legmagasabb nyolcadik havi deficit az adatok rendelkezésre állása óta. A friss adat is megerősíti korábbi véleményünket a büdzsé idei helyzetéről: az elcsúszás biztosra vehető, a helyzet korrekcióért kiált. Tulajdonképpen az első nyolc hónap alatt teljesült az egész évre tervezett pénzforgalmi hiánycél.
A szerdai brüsszeli tárgyalás egyik legfontosabb hozadéka, hogy "egyértelművé tettük az Európai Bizottság számára", a magyar kormány ezután is kész a tárgyalások folytatására mind politikai, mind technikai szinten - jelentette ki Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter a HírTV Napi aktuális című műsorában csütörtök este.
Ukrajna költségvetése csak a hadikiadásokat tudja önerőből fedezni, minden egyebet a kijevi vezetés nemzetközi partnerei segítenek finanszírozni – közölte csütörtökön Szerhij Marcsenko ukrán pénzügyminiszter.
Jelentősen megugrottak idén a hazai e-matrica-bevételek - vagyis a motorok, a személyautók kis- és nagybuszok időalapú útdíjának forgalma. Mindez annak ellenére történt, hogy a differenciált áremelés miatt havi matricából sokkal kevesebb fogyott, mint 2022 hasonló időszakában. Úgy tűnik, bőven teljesülnek a költségvetés idei tervszámai, a 2024-es tervezetben szereplők meg pláne teljesülni fognak, tekintve hogy milyen magas lehet az augusztusi infláció.
A budapesti reptér felvásárlási sztorija több évnyi huzavona után a célegyenesbe érhetett, a legfrissebb hírek szerint ugyanis Magyarország hivatalos ajánlatot nyújtott be a Budapest Airport többségi részesedésének megvásárlására egy állami irányítású befektetési társaságon keresztül. Az ajánlati árról egyelőre nincs hír, de az iparági szorzók és az utóbbi évek tranzakciói alapján kiszámoltuk, hogy mennyiben kerülhet a reptér. Két évvel ezelőtt 4,4 milliárd eurós vételi ajánlat mellett folyhattak a tárgyalások, egy elemzői becslés akkor 4,2-5,2 milliárd euróra tette a Budapest Airport értékét, mutatjuk, hogy mekkora összeg adódik a tőzsdei árazások és az elmúlt évek reptéreladásai alapján.
A Panama-csatorna vízszintje az esős évszak végéhez közeledve sem állt helyre, ezért a napi átkelésekre és a hajók merülésére vonatkozó korlátozások az év hátralévő részében és 2024-ben is érvényben maradnak az alacsony vízállás miatt - közölték a helyi vízügyi hatóságok kedden.
Az elmúlt napokban megint a gyengülés felé mozdult a forint az euróval szemben, lassan a 390-es szinttel kacérkodik az árfolyam. Pedig a hét még úgy indult, hogy a Moody’s péntek esti döntése után inkább optimisták lehettünk a magyar deviza kilátásait illetően. Azóta viszont inkább negatív hírek jöttek itthonról, miközben a dollár is erősödni kezdett, így a hazai és nemzetközi hírek is a forint ellenében alakultak.
Az amerikai állami intézmények költségvetési finanszírozásának fenntartásáról kezdett politikai vitát a nyári szünet után kedden összeülő amerikai törvényhozás.
Meglepetésre változatlanul hagyta pénteken Magyarország Baa2 besorolását és stabil kilátását a Moody’s – írja friss elemzésében Virovácz Péter. Az ING Bank szakembere szerint azonban a hitelminősítő alulértékelheti a negatív kockázatokat, így a mostani döntése hamis biztonságérzetet adhat.
Az eredeti 3409 milliárd forintról 4113 milliárd forintra emelte a központi költségvetés finanszírozási igényét a kormány, az ÁKK pedig ennek megfelelően módosította finanszírozási tervét – derül ki az adósságkezelő közleményéből. Az egyelőre nem derül ki, minek köszönhető a GDP mintegy 0,9 százalékának megfelelő módosítás, hiszen hivatalosan nem változott eddig az idei 3,9 százalékos deficitcél.
Változik a követelésvásárlást és kezelést szabályozó uniós direktíva, amelynek keretében Lencsés Tamás, az EOS Faktor ügyvezető igazgatója szerint a piac liberalizációját láthatjuk: a vásárlás lehetőségét kinyitja az EU a befektetők felé, viszont a kintlévőségek kezelése ezentúl jobban szabályozott és felügyelt tevékenység lesz. A szakember, aki az EOS és a Portfolio közös konferenciáján is ott lesz szeptember 12-én, arra is kitért, hogy mit jelent ez az egyéni fogyasztók és a vállalkozások számára, mit lehet tenni a hitelcsapdába került adósok megsegítésére és hogy mire számít jelen gazdasági környezetben a hiteltörlesztési hajlandóság alakulásának tekintetében. Interjú.
Már több mint egy éve tartanak a tárgyalások arról, hogy az Európai Unió a költségvetési fegyelmet meghatározó stabilitási és növekedési paktumot (SGP) hogyan reformálja meg. Míg a cél az volt, hogy a tagállamok büdzséi fenntarthatóbbak és rugalmasabbak legyenek, miközben egyszerre támogatják az államadósságszintek csökkentését és a gazdasági növekedést. Noha az SGP rendszert részben éppen azért írnák át, mert az EU országainak is jelentős és költséges befektetéseket kell végrehajtaniuk a klímavédelmi célok eléréséhez, pont ezeket veszélyeztetheti a reform egy friss elemzés szerint.
Florida hurrikán sújtotta északnyugati vidékére látogatott Joe Biden amerikai elnök, aki felszólította a törvényhozást, hogy fogadja el 16 milliárd dolláros (mintegy 5700 milliárd forintos) igényét a szövetségi katasztrófaalap feltöltésére.