klímaváltozás

Egy súlyos krízis kellett hozzá, de mára egy kis sivatagi ország mutathatja az utat a világ egyik legnagyobb problémájának megoldásában

Egy súlyos krízis kellett hozzá, de mára egy kis sivatagi ország mutathatja az utat a világ egyik legnagyobb problémájának megoldásában

Katar a világ egyik legvonzóbb helye számos szempontból: mesés vagyonra tettek szert az elképesztő szénhidrogéntartaléknak köszönhetően, gombamód nőnek ki a főváros környékén a futurisztikus felhőkarcolók, impozáns sportlétesítményekben rendeznek itt nívós nemzetközi tornákat. Úgy tűnhet, hogy szinte minden tökéletes, gyakorlatilag úgy jelölheti ki a jövőt a helyi politika, ahogy akarja, hiszen minden adott a sikerhez. A 2017-es blokád azonban – sok más egyéb gond mellett – az egyik legelemibb problémára is rávilágított: az élelmiszerellátás nehézségeire.

A világ túloldalán már tömegével kezdtek megfizethetetlenné válni a lakásbiztosítások a klímaváltozás miatt

A világ túloldalán már tömegével kezdtek megfizethetetlenné válni a lakásbiztosítások a klímaváltozás miatt

A klímakockázatok miatt az ausztrál háztartások egyre nagyobb része számára válik megfizethetetlenné a lakásbiztosítás, egyúttal több milliárd dollárnyi jelzáloghitel törlesztése is veszélyben van – írja a Reuters. Átlagosan mintegy félmillió forintnak megfelelő összeget költ egy évben egy ausztrál háztartás lakásbiztosításra, és a költség meredeken emelkedik.

Kudarcot vallott a világ a klímaválság kezelésében, ezért sürgős változásokra van szükség

Kudarcot vallott a világ a klímaválság kezelésében, ezért sürgős változásokra van szükség

Az 1990-es évektől kezdve a klímaváltozás kérdése a gazdag országok politikusai és elitje számára egyfajta fixációvá vált. Ez akkor alakult ki, amikor a világ éppen túljutott a hidegháborún. Szerte a világban a viszonylagos béke és bizalom légköre uralkodott, széles körű gazdasági növekedés volt tapasztalható, és gyors előrelépés történt a szegénység elleni küzdelemben is. Különösen Európa fővárosaiban érezték úgy, hogy a bolygó nagy problémáinak többségét megoldották, így a klímaváltozás lett az utolsó nagy megoldandó kérdés.

Sürgősen fel kellene adni a szélerőművekkel szembeni gáncsoskodást

Sürgősen fel kellene adni a szélerőművekkel szembeni gáncsoskodást

2030-ig több mint megkétszereződhet a világ szélerőmű-kapacitása, de a klímasemleges gazdaság megvalósításához háromszorozásra lenne szükség, és az országok vezetői ezt vállalták is az ENSZ legutóbbi klímacsúcsán. Európában több száz gigawattnyi szélenergia-projekt vár engedélyre a hálózathoz való csatlakozáshoz, de a folyamatot jelentősen fel lehetne gyorsítani, ha a csatlakozást engedélyező hatóságok az „érkezési sorrendben” elv helyett szűrési és prioritási kritériumokat alkalmaznak azért, hogy az érett és valós kapacitásbővülést ígérő beruházásokat részesítsék előnyben.

A természet helyreállításába fektet az MNB

A természet helyreállításába fektet az MNB

Bár a kibocsátáscsökkentés és a faültetés a klasszikus vállalati fenntarthatósági projektek közé tartozik, ma már messze nem elég, ha felelős klímavédelmi elköteleződésről beszélünk. Az MNB a WWF Magyarországgal együttműködésben a természetes élőhelyek helyreállítása mellett döntött, amelyről a mai napon publikálták az élőhely-helyreállítások eredményeit bemutató értéklevelet. Az MNB Fenntartható Pénzügyek Főosztályának vezetője is előadónk lesz lesz a szeptember 4-i Sustainable World konferencián.

Súlyos erdőtüzeket okoz a hőség - Magyarország is egyre nagyobb veszélyben van?

Súlyos erdőtüzeket okoz a hőség - Magyarország is egyre nagyobb veszélyben van?

A klímaváltozás következtében az erdőtüzek gyakorisága és súlyossága, valamint a tűzszezon időtartama a világ számos régiójában növekszik, ami jelentős társadalmi, környezeti és gazdasági zavarokat vált ki. Globális szinten például az erdőtüzek okozta levegőszennyezés évente 340 ezer idő előtti halálesethez vezet. Az erősödő globális felmelegedés Magyarországon is jelentős mértékben növeli a futótüzek kialakulásának kockázatát. A Kecskemét-Hortobágy-Békéscsaba-Szeged négyszög által határolt terület a legkitettebb térség.

Sorsdöntő változás előtt az Egyesült Államok

Sorsdöntő változás előtt az Egyesült Államok

Minden amerikai elnökválasztás nagy súllyal bír, de 2024-ben szokatlanul fontos döntés vár az USA választópolgáraira. A választás eredménye kihatással lesz az amerikai külpolitikára, szociálpolitikára és magának a politikai rendszernek az integritására is. A választás egyik következménye sem lesz azonban olyan mélyreható vagy messzemenő, mint amit a voksolás a klímaváltozás elleni küzdelemre irányuló globális erőfeszítésekre gyakorol majd.

Iparfejlesztési alapot kell létrehoznia az EU-nak, különben lemarad az európai gazdaság

Iparfejlesztési alapot kell létrehoznia az EU-nak, különben lemarad az európai gazdaság

2016-ban Jacques Delors, az Európai Bizottság korábbi elnöke azt mondta, hogy ha az uniós szakpolitikák „veszélyeztetik a kohéziót, és feláldozzák a szociális vívmányokat”, akkor „az európai projektnek nincs esélye arra, hogy elnyerje az európai polgárok támogatását”. A júniusi európai parlamenti választások tükrében Delors megállapítása aktuálisabbnak tűnik, mint valaha.

Gyilkos hőhullámok csapnak le Magyarországra, és a helyzet csak egyre súlyosabb lesz

Gyilkos hőhullámok csapnak le Magyarországra, és a helyzet csak egyre súlyosabb lesz

A hőség nemcsak az emberek fizikai, hanem mentális és lelki egészségére is negatív hatással van. Tudjuk, hogy a forróság a csecsemőket és az időseket veszélyezteti a leginkább, de ma már az is nyilvánvaló, hogy a tartós hőstressz az egészséges felnőttekre is kedvezőtlenül hat: csökken a koncentráció és ezzel a termelékenység, miközben emelkedik az agresszió szintje. Nő az öngyilkosságok kockázata, de még zavargások és terrortámadások is nagyobb arányban fordulnak elő, amikor tartósan nagy a meleg.

Szenzációs felfedezés: megoldódhat a Föld egyik legnagyobb rejtélye

Szenzációs felfedezés: megoldódhat a Föld egyik legnagyobb rejtélye

A Skócia nyugati partjainál fekvő Garvellach-szigetek kulcsszerepet játszhatnak a Föld történetének egyik legnagyobb rejtélyének megoldásában. Kutatók szerint ezek a szigetek őrzik a legjobb bizonyítékokat arra, hogy bolygónk mintegy 720 millió évvel ezelőtt lépett be a valaha volt legnagyobb jégkorszakába - jelentette a BBC.

Egyre többen kötnek egészségbiztosítást Magyarországon

Egyre többen kötnek egészségbiztosítást Magyarországon

A klímakockázatok fokozódását tekintve Magyarország komoly hátrányban van: a hőhullámok, a légszennyezettség és az elhízás terén is az élmezőnybe tartozunk uniós szinten. Az egészségügyi szolgáltatások igénybevételén jól látható, hogy az állami mellett nagy mértékben emelkedik a magánellátás felé fordulók aránya: hazánkban az egészségügyi kiadások 28%-át az emberek magánforrásból finanszírozzák, és ez a szám növekvő tendenciát mutat. Bencsik Tamást, az Allianz Hungária Zrt. Személybiztosítási Igazgatóságának vezetőjét arról kérdeztük, hogy miért éri meg a magán egészségbiztosítás, milyen előnyökkel és költségekkel tervezhetünk.

Rekordmeleg a tenger Mallorcánál

Rekordmeleg a tenger Mallorcánál

Rekordhőmérsékletet mértek a Földközi-tengerben a Spanyolországhoz tartozó Mallorca szigetének partjainál, a mérőkészülékkel felszerelt bója nagyjából 30 kilométerre nyugatra Palma de Mallorcától a szomszédos Dragonera-sziget térségében hétfőn 31,87 Celsius fokos vízhőmérsékletet jegyzett fel - közölte a spanyol meteorológiai szolgálat (Aemet).

Lecsap a GVH az ásványvizes cégekre, a palackokat vizsgálják

Lecsap a GVH az ásványvizes cégekre, a palackokat vizsgálják

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) párhuzamosan több vállalkozással szemben is eljárást indított, mivel az ásványvizes és üdítőitalos palackok címkéin feltüntetett, és egyéb kereskedelmi kommunikációjukban alkalmazott, a termék környezeti hatásaira vonatkozó állításokkal valószínűsíthetően megtévesztették a fogyasztókat – áll a GVH közleményében.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bod Péter Ákos: Páratlan év áll előttünk, ebben biztosak lehetünk
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.