Nemrégiben Budapesten tarott előadást a hálózati orvostudomány jelentőségéről a Semmelweis Egyetem szimpóziumán. Kezdjük azzal, hogy mit is jelent ez a fogalom?
Népszerűségében igencsak robbanásszerű ez a tudomány. A hálózatok tudományát hívja segítségül, hogy választ találjon a legfontosabb orvostudományi kérdésekre, legyen ez a betegségek azonosítása, kezelése, vagy megelőzése. Ezen a területen jött létre a Network Medicine Alliance, ami azt célozza, hogy nemzetközi színtéren vonjunk be ebbe a témába kutatókat, intézményeket. Ennek az egyesületnek a létrehozásában én is segédkeztem, több mint 30 egyetem a tagja, elit európai egyetemek találhatóak meg itt, de a jelentős amerikai orvosegyetemek is aktív részesei és az alapítók között található a Semmelweis Egyetem is. Ennek a koalíciónak az egyik fontos megnyilvánulása a nemzetközi konferencia, ami idén Budapesten volt, több mint 800 diák volt jelen az előadásokon.
Ennyire népszerű lenne már a fiatalok körében is ezt a tudomány?
Ehhez hozzájárult az, hogy a világ minden részéről Magyarországra érkeztek a téma vezető kutatói, Bostontól Stockholmig, én sem maradhattam ki ebből az eseményből. Amikor láttam, hogy az előadók között mindenki ott van, aki számít ezen a területen, és sokukkal közösen dolgoztam, vagy pedig diákom volt, vagy posztdoktorom, akkor
erkölcsi kötelességemnek is éreztem, hogy itt legyek.
Mi indokolja ezt a népszerűséget?
A genetika nagyon komoly változást hozott az orvostudományban, és most vagyunk az úgynevezett posztgenom korszakban, amikor már nagyon tisztán látjuk azt, hogy
a genetika önmagában nem elég ahhoz, hogy leírjuk a sejt működését, és megértsük a betegségeket.
Arról van tehát szó, hogy a genetika megadta nekünk a listáját azoknak a molekuláknak, többnyire fehérjéknek, géneknek, amelyek a sejtben találhatók, ezek rendkívüli módon és nagyon olcsón feltérképezhetők, viszont nem adott térképet arra, hogy hogyan kapcsolódnak ezek egymáshoz. Ha egy hasonlattal szeretnék élni, akkor azt mondanám, hogy kicsit olyan ez, mintha valaki adna nekünk egy régi budapesti telefonkönyvet. Ebben benne van mindenkinek a neve, a címe és a telefonszáma, de nem adna hozzá egy Budapest térképet. A térkép nélkül is fel lehet hívni az illetőket, de a cím használhatatlan térkép nélkül. A genetika tulajdonképpen megadta nekünk a címeket. A hálózati orvostudománynak pedig az a célja, hogy feltérképezze az útvonalakat, amelyeken keresztül egymással kapcsolódnak ezek az alkatrészek.
A posztgenom korszakban, amelyben jelenleg is vagyunk, ez egy vezető kutatási iránnyá vált.
Vannak ennek a területnek már gyakorlati hasznosulásai?
Igen van és kilátásban van még több ilyen gyakorlati megvalósulása. Van az a mondás minden tudományterület kapcsán, hogy mindnek van 10-10-10 éves korszaka. Az első tíz év a felfedezéssel telik, és annak letisztításával. A másik tíz év annak a feltérképezése, hogy a kutatás mire jó, és a harmadik évtizedben derül az ki, hogy hogyan ezt a gyakorlatban használni. A hálózati orvostudománynál lehet, hogy picit felgyorsultak az események. Ezt a területet az általam írt, New England Journal of Medicine-ben, Hálózati orvostudomány címen megjelent 2008-as cikk után jegyzik, vagyis még a második évtizedben vagyunk, de
már most vannak olyan eszközök, amelyek direkt hatással vannak a betegek életére.
Az egyik ilyen konkrét termék az egyik cégünk által létrehozott diagnosztikai megoldás, amelyet a Medicare, amerikai betegbiztosítás is jóváhagyott és havonta több ezer páciens esetében használják arra, hogy eldöntsék, melyik gyógyszer működik számukra bizonyos betegségek esetén. De ezt a tudományterületet használtuk akkor is, amikor azt kerestük, hogy milyen meglévő orvosságok alkalmasak arra, hogy Covid-betegeket gyógyítsunk vele. Ezek némelyike megjelent a klinikai használatban. Ez különösen aktuális volt az elején, amikor még nem volt nyilvánvaló, hogy lesz vakcina. Ez Karikó Katalin munkásságának köszönhetően megszűnt, mint szükséglet. De azóta is fontos az az irány és Európában egy jelentős projekt keretében foglalkoznak a drug repurposing kutatásokkal, vagyis, hogy a meglévő gyógyszerek milyen más célokra, betegségekre használhatóak.
Ennek lehet nevezni lényegében a mostanában berobbant testsúlycsökkentő készítményeket, amelyeket kezdetben más indikációra találták fel?
Igen, ilyen akár a testsúlycsökkentő, amit egyébként cukorbetegek számára írtak fel, de a gyógyszer újrafelhasználás leghíresebb példája a Viagra, ami eredetileg egy szívorvosság volt, és a mellékhatása lett a fő hatás lényegében. Európán belül a drug repurposing területén van egy szisztematikus folyamat, amiben 16 egyetem vesz részt a Maastrichti Egyetem vezetésével. Ennek a célja, hogy olyan eszközöket azonosítson, amelyeket át lehet emelni a klinikumba.
Az Ön által említett 10-10-10 éves szabály a jelek szerint ezen orvostudomány esetében felgyorsult. Kellett ehhez már az AI, vagy segíti a folyamatot?
Az AI nagyon fontos szerepet fog játszani az orvostudományban és kutatásokban,
de ebben még nem játszott szerepet. Jelen esetben arról beszélünk, hogy az igény miatt futott gyorsabban ez a megvalósulás és a gyakorlati hasznosulás. Igény van arra, hogy megértsük a sejtnek, mint egy rendszernek a viselkedését, és ez az igény mára már megmutatkozott, mert látjuk a genetikai módszerek limitációját.
A hálózati orvostudomány képes lesz majd válaszokat adni az olyan komplex betegségekre, illetve azok működésére, mint a rák, vagy az autoimmun betegségek mechanizmusára?
Megdöbbentően sok betegségre nincs jelenleg megoldásunk. Példaként említeném meg a nemrégiben
a Semmelweis Egyetemmel közösen elindított kutatásunkat, melyben a szívbetegségek egy körét szeretnénk ezzel az eszközzel megközelíteni.
A dilatatív kardiomiopátiára nincs kimondottan gyógyszer, viszont sok szívbeteg ebben hal meg. Rendelkezésre állnak a minták, az adatok, a kísérleti lehetőségek, nekünk pedig megvan a jóslási lehetőségünk, hogy találjunk meglévő hatóanyagokat, amelyek működőképesek erre a betegségre.
Képes a hálózati orvostudomány akár prevenciós, egyénekre vonatkozó megoldásokat is adni?
Ez érdekes kérdés, mert ez az egyénre szabott orvostudomány részben már a realitás, részben pedig kutatási terület. Részben realitás szempontból, hogy nagyon sok eszköz van már érett formában, ami segíthetne célzottan betegek egy szűk csoportjának, de a gyakorlatban nem tud elterjedni, mert nincs meg a finanszírozási konstrukció mögötte. Pillanatnyilag ez rák esetében a leginkább elfogadott, vannak már mutációspecifikus orvosságok bizonyos rákbetegségekre. Ez csak néhány tucat beteg számára valódi segítség, de esetükben akár csodát is művelhet egy ilyen gyógyszer. Lényegében az immunterápiák is erről szólnak. A későbbiekben a mesterséges intelligencia alkalmazása ezen a területen sokat tud majd segíteni, mert lehetővé teszi nagy mennyiségű információ feldolgozását. De párhuzamosan ki kell épülnie az orvosi gyakorlatnak és a biztosítási rendszernek. Ebből a szempontból tehát
a személyre szabott orvostudomány nincs már annyira messze, mint gondolnánk.
Ez nem azt jelenti, hogy nincs már lényegi tennivalónk, sőt rengeteg van. De az is látható, hogy sokkal gyorsabban tudna előre haladni ez a hasznosulás, ha a fejlesztők látnák, hogy a termék képes megjelenni a piacon és eljutni a betegekhez.
Ha már itt tartunk és Európát többször is szóba hozta, mennyire versenyképesek az itteni kutatások, a kutatók, és az intézmények a világ más pontjaihoz képest?
Először is szögezzük le: Európában fantasztikus kutatók vannak, tehát az intellektuális alap megvan. A másik fontos megállapításom, hogy sokan közülük nem azért élnek Európában, mert úgy érzik, hogy itt tudják a legjobban megvalósítani munkájukat, hanem azért, mert ők itt szeretnek élni.
Emiatt hihetetlen erős az európai kutatói kapacitás. De nem szabad besöpörni a problémákat a szőnyeg alá.
Az amerikai kutatási rendszer rendkívül flexibilis, az európai nagyon kötött, ami miatt az Európa sajnos nem igazán versenyképes Amerikával szemben. Ezt lehet mérni olyan triviális dolgokban, hogy mennyi idő megvenni egy kutatónak egy számítógépet, és akár abban is, hogy mennyi papírmunkát kell végeznie a kutatónak.
Akkor ez nem csak pénz kérdése, Európa lemaradása ezen a téren?
Szerintem ez nem pénzkérdés. Nem arról van szó, hogy Európában nem lenne kutatási pénz, itt arról van szó, hogy mi az élet célja. Az amerikai egyetemek rendkívüli mértékben munkaorientáltak, 120 százalékosan megteremtik a kutatás lehetőségeit, hogy elsődlegesen mindenki arra fókuszálhasson és ne másra. Az európai rendszer sokkal inkább emberbarátibb, családbarátabb, egyszerűen barátságosabb. Nem arról van szó tehát, hogy rosszul csinálnánk, hanem arról, hogy máshol vannak a prioritások. Amerikának is megvannak a maga hátrányai, hiszen az a rendszer nagyon versenyalapú, ahol a kutatói egzisztencia meg tud szűnni kutatási pénz hiányában. És különösen az orvostudományban, nagyon venture capital alapú, ahol a befektetők nagy hasznot akarnak látni a projektekben. Így sok fejlesztés nem azért áll le, mert nem lehetne belőle termek, amely a betegeknek jó lenne, hanem mert nem tudják garantálni a jelentős hozamokat már a legelején.
Ezektől mennyire tér el Kína rendszere?
Ez teljesen más, ez egy harmadik iskola, ami hihetetlen nagy fordulatszám mellett pörög, és már most több fontos kutatási mérőszámban lehagyta az Egyesült Államokat és le is fogja még hagyni más indikátorokban.
És az elmúlt években van egyfajta trend a nemzetközi együttműködésekben, vagyis a geopolitikai helyzetek kiéleződése kihat a kutatói kapcsolatokra, hálózatok működésére?
Nyilván vannak trendek, és azért
az is trend, hogy Kína milyen erőssé vált a tudományban.
Az is trend, hogy a korábbi amerikai adminisztrációt zavarta ha az amerikai kutatók Kínával dolgoztak együtt, és az is tény, hogy emberi szinten, kutatói szinten minket ez nem érdekelt.
Az emberi kapcsolatok lényegében felülírják a politikát.
De természetesen a politikának és így az államoknak vannak céljaik és ezáltal tudják befolyásolni, hogy mikre lehet pénzt kapni és milyen kollaborációkat lehet megvalósítani. Továbbra is Ázsiába viszünk olyan projekteket, amelyeket nem tudunk megoldani Európában és Amerikában. Ilyen például a hatóanyag gyártása, erre a célra a legjobb cégek Indiában és Kínában vannak. Ez a tudás egyszerűen hiányzik az Egyesült Államokban. Azt is látni kell, hogy miért történt meg Kína előretörése ezen a téren is: rengeteg kínai diákot képeztek az amerikai egyetemek, kutatóközpontok, de tanulásuk, kutatásuk lejárta után hazamentek Kínába, mert nagyon jó ajánlatot kaptak.
Azt se felejtsük el, hogy Kína lett lényegében a világ gyártóműhelye, ami magával hozta azt is, hogy az anyagtudományban ők a legjobbak. Hiszen ott vannak a gyárak, ott van a praktikum.
Kis kitérő után térjünk vissza a hálózati orvostudomány jelentőségéhez, hol tudja ennek az előnyeit kiaknázni az egészségpolitika, a szakpolitika?
Nagyon sok betegség megelőzhető társadalmi intervenciókkal. Az orvostudomány a betegek meggyógyítására koncentrál, márpedig a gyógyítás egy nagyon nehéz és költséges dolog. Többnyire arra képes, hogy eléri, hogy életben tartja a beteget.
Sokkal könnyebb lenne viszont megelőzni a betegségeket. A betegségek jelentős része életmódbetegség, amely megelőzhető, kezdve az elhízással, a metabolikus szindrómákig vagy a szívbetegségekig.
Vagyis az emberekben tudatosítani kéne, hogy az egyén egészségi állapotában sokkal nagyobb szerepet játszik az életmód, és kevesebbet a genetika?
Az ételkutatásaink során értettük azt meg, hogy a megbetegedéseknek csupán 10-20%-a vezethető vissza genetikai okokra. A többi lényegében a környezethatásban és az egyéni viselkedési formákban keresendő.
Mit sorolna ide, minden, ami összefügg az életmód minőségével?
Igen, ide sorolom az alvást, a stresszt, a fizikai aktivitást, de a legnagyobb szerepet ebben a táplálkozás játssza.
Ha drasztikusan meg szeretném változtatni Magyarország egészségét, akkor leginkább a prevencióra figyelnék oda,
mintsem az orvoslásra, mert az gyakran már késő. Ez nem azt jelenti, hogy nem kell meggyógyítani az embereket, mert ez egy erkölcsi kötelezettség. Hosszú távon viszont sokkal nagyobb hatást lehetne elérni prevencióval. Az a nem kicsi probléma van a prevencióval, hogy annak hatása húsz év múlva jelentkezik.
És senki, az egyének és a döntéshozók sem tudják leszedni rövid időn belül azt a bizonyos gyümölcsöt a fáról, mert nem könnyen elérendő cél.
Nagyon nehéz ilyen szempontból politikailag azzal érvelni, hogy a hatalmas összeget a prevencióba érdemes fektetni, mikor két generációval később fogják csak learatni ennek eredményét.
Maradjunk a táplálkozás jelentőségénél, ami aktuálisan az Ön egyik legfontosabb kutatási csapásiránya. Mit mutat ezen a téren a hálózatos megközelítés?
Érdekes volt annak a felismerése a kutatásunk megkezdésekor, hogy a táplálkozástudomány durván 150 molekulával foglalkozik, ezek az úgynevezett metabolikus komponensek, vagyis az energiaforrások. Ezen a listán vannak a cukrok, a zsírok, tehát mindazok a molekulák, amelyekre szükségem van nap mint nap, merthogy ez adja az energiát, valamint a vitaminok, amelyekre szintén szükségünk van. Ez a 150 molekula viszont nagyon kis százaléka azoknak a molekuláknak, amelyeket összességében az ételeken keresztül beviszünk a szervezetünkbe. A nutrició sötét anyagának neveztük el ezeket, es több éven keresztül dolgoztunk azon, hogy ezeket feltérképezzük, vagyis hogy megértsük, hogy pontosan mit is viszünk be a táplálkozás során. Jelenleg közel 140 ezer ilyen molekulánál járunk, amelyek jelenléte mind dokumentált valamilyen nyersanyagban.
Eddig ezek a molekulák miért nem kerültek a figyelem középpontjába?
Részben azért, mert látszólag nem tűnnek szükségszerűek. Ha egyet, vagy valamelyiket kivesszük a táplálkozásunkból, akkor nem alakul ki olyan nyilvánvaló betegség, ami az életünket kockáztatja. De ha több ilyen molekula hiányzik a táplálékunkból, akkor kialakulhat ilyen következmény. Például
vannak olyan molekula családok, amelyek igenis befolyásolják az egyén egészségét.
Ilyenek például a polifenolok. Ezek nagy számban fordulnak elő zöldségekben és gyümölcsökben, de nincsenek benne a húsokban. Molekulárisan ez a szerves vegyület 8000 különböző molekulát tartalmaz. Ezt a növények ún. másodlagos metabolizmusa hozza létre, ami nincs az emlősökben.
Ez miért van így?
Mert a növény nem tud elfutni a ragadozók elől. Tehát a növény védekezési rendszere az nem mechanikus, izom alapú, mint az állatoknál, hanem a színre, a szagra, a formára, a textúrára épít. Ilyen metabolikus rendszer bennünk és az állatokban nincs, ezekre a molekulák viszont szükségünk van, mert rengeteg feladatot ellátnak a sejtben. Nem energiaforrások, hanem a fehérjékhez kapcsolódnak, és ezáltal úgynevezett regulák, vagyis befolyásolják a fehérjék aktivitását. Tehát lényegében látszólag másodlagos, de valójában nagy fontos, sokszor ismeretlen hatásuk van.
Viszont a hálózattudomány eszközeivel képesek vagyunk módszertant építeni arra, hogy meg tudjuk mondani minden egyes molekulára, hogy melyik betegséget tudja befolyásolni.
Ez alapján van egy tuti élelmiszer, amit ajánlott fogyasztani az egészségünk megóvása érdekében?
Nincs ilyen, de valószínű van sok tuti molekula. Például a zöld teának van egy aktív komponense, az ún. epigallokatekin-gallát (EGCG), és ebből ered a legtöbb kedvező tulajdonsága. Ez körülbelül 50 fehérjéhez tud hozzákapcsolódni. Viszont a hálózati orvostudomány segítségével meg tudjuk tudjuk jósolni, hogy melyik betegséget tudja befolyásolni. Az első tíz betegség, amit megjósoltunk, azt klinikailag is már kimutatták a zöld tea hatásai között. Ezzel demonstráltuk azt, hogy
megvannak az eszközök arra, hogy meg tudjuk mondani, melyik molekula milyen betegséget tud befolyásolni.
Érdekes módon, amit nem tudunk, az, hogy melyik ételben melyik molekula van. Ezt a mátrixot kell megfejtenünk, amelyben az egyik oldalon van 3000 nyersanyag, amit az ételekben használunk, a másik oldalon van 140 ezer molekula.
Tehát nem mindegy, hogy egy egyén, aki valamilyen betegségben szenved, több almát, több körtét, vagy éppen több banánt eszik. Mert tulajdonképpen mindegyik gyümölcs, de nem mindben vannak meg ugyanazok a molekulák?
Igen, ezt a mátrixot kell kitöltenünk, hogy meg tudjuk válaszolni az ilyen típusú kérdéseket és akkor választ kaphat mindenki arra személyre szabottan, hogy számára mi az egészséges étel. Már megvan a tervünk, hogy hogyan fejezzük be ezt a mátrixot és
az az álmom, hogy ezt a projektet Magyarországon valósítjuk meg.
Vagyis lesz olyan kutatás, kutatási fázis, amit idehaza magyar kutatókkal közösen valósít meg?
Valóban az tervem, hogy ezt a kutatást Magyarországra hozzam, mert ehhez leginkább AI tudásra van szükség, és hazánk ezen a téren nagyon erős kompetenciákkal rendelkezik. A munka egy jelentős részét már elvégeztük, mivel minden nyersanyagra vonatkozóan rendelkezünk tömegspektroszkópia adatokkal, egyelőre viszont ezt nem tudjuk értelmezni, úgyhogy pont erre szeretnénk kiépíteni egy eszközt. Keressük az intézményi es a kutatási keretet a magyar viszonyokban, hogy ez a kutatás lehetővé váljon.
Lehet ennek egy olyan leágazása, hogy bizonyos étel és étrendtípusokat megvizsgálnak, vagyis, hogy például milyen hatásokkal jár egy tipikus magyar étrend?
Igen, lehetnek a tipikus magyar ételeknek egészségügyi következményei, amelyek leginkább a magyarokon csapódnak le. De az látható, hogy
Magyarország sem tud elszakadni a fejlett világ élelmiszeripari, fogyasztási trendjeitől, ami azt jelenti, hogy egyre nagyobb arányt képviselnek az elfogyasztott ételek között az ultrafeldolgozott élelmiszerek.
Egyelőre ebben le van maradva Európa és Magyarország az Egyesült Államokhoz képest, de sajnos a trend felfelé tart. Az ultrafeldolgozott élelmiszerből jelentős kalóriamennyiséget viszünk be. Részben azért, mert kémiailag úgy hangolták, hogy finom es addiktív legyen, vagyis hogy kívánjuk, és meg akarjuk enni. Nem kapja meg az agyunk azokat a jelzéseket, amelyeket a nyers, természetes élelmiszereken keresztül megkap, nevezetesen, hogy most már eleget ettem. Mert ezek a molekulák a feldolgozott élelmiszerekben nincsenek benne, sőt olyan molekulák vannak, amelyek miatt etetik magukat ezek az ételek. A gyártónak az a célja, hogy addiktivvá váljon a fogyasztók számára az étel.
Tehát nem csak cukor, meg só, meg szénhidrátfüggők vagyunk, hanem kajafüggők.
Igen, a mai társadalom ételaddiktív társadalom, és ez különösen az ultrafeldolgozott élelmiszerek miatt van így.
Ha ezen a helyzeten javítani akarunk, vagyis a kalóriamennyiséget akarjuk csökkenteni, és ezáltal az életmódot javítani, akkor adódik a kérdés, hogy ezt a folyamatot hogyan lehet visszafordítani. Azt ne felejtsük el, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszereknek és ennek a fejlesztésnek hihetetlen érdeme volt abban, hogy el tudunk látni a földön élelmiszerrel 10 milliárd embert. Megvan az oka annak, hogy miért terjedt el ennyire ez a táplálkozástípus. Viszont most már azt is értjük, hogy milyen komoly egészségügyi következményei vannak. Pontosan azért, hogy legalábbis tudatosítsuk ezt a folyamatot,
nemrég építettünk egy AI eszközt, amely megmondja, hogy mely étel mennyire feldolgozott.
Ugyanis az ételre a cukor, a zsír és a só tartalom van írva, de hogy természetes étel-e vagy pedig ultraprocesszált, az nincs feltüntetve. Ennek az AI eszköznek a segítségével sikerült megérteni, hogy milyen mennyiségű ultraprocesszált étel van az üzletekben — az erről szóló tanulmányunk januárban fog megjelenni a Nature Food-ban, de már él az oldal, ahol ezek az információk elérhetők.
Egy éve nyilvánossá tettük ezt az eszközt, három nagy amerikai élelmiszerláncra koncentrálva, és már heti több millió látogatottsága van
— ezen oldal segítségével döntenek el a vásárlók, hogy mit vegyenek, illetve mit kerüljenek el.
Akkor ha jól veszem ki az egyéni példájából, igyunk zöld teát, a korábbi interjúnk alapján azt mondhatjuk, hogy javasolt a kávéfogyasztás. Más egyéni tapasztalatból átadható hasznos tudás?
Igen, a zöld tea is csak egy példa, a kérdés mindig az, hogy mi az, ami az egyéni életmódhoz, stílushoz leginkább passzol és fenntartható.
Az egészséges életmód alappillére és egyik legfontosabb törvényszerűsége a táplálkozás mellett, hogy aludjunk minden nap 7-8 órát, mozogjunk fenntarthatóan, rendszeresen.
És akkor ott van az étkezés, hogy együnk rendszeresen zöldséget és gyümölcsöket. Személyesen ezt úgy oldottam meg, hogy
már 30 éve naponta csak kétszer étkezem, és ezek közül az egyik saláta. De ez az én egyéni rendszerem, nem állítom, hogy mindenkinek jó és megfelelő,
sőt, mert mindenkinek ki kell alakítania a saját belső rendszerét, ami hosszú távon fenntartható és egészséges.
Akkor például a kalóriaszámlálás sem csodafegyver mindenkinek.
Vannak előnyei, de csak azok számára, akik tényleg rengeteg kalóriát fogyasztanak. És nem mindenki tudja hosszú távon ezt csinálni. Arra jó, hogy ráébreszt bennünket, hogy
szinte egész nap csak eszünk, ahol vagyunk, járunk, mindig van valamilyen étel, az asztalon, a hűtőben, vagy körülöttünk a reklámokban.
Ezek a hatások, ingerek folyamatosan körbevesznek bennünket. Ezért mondom, hogy kajafüggők vagyunk,
olyan lehet ez akár, mint az alkoholizmus, aminek akkor lehet vége, ha felismerjük, hogy bizony ez függőség.
Címlapkép forrása: Mónus Márton, Portfolio
A cikk elkészítésében a magyar nyelvre optimalizált Alrite online diktáló és videó feliratozó alkalmazás támogatta a munkánkat.
