Meneteltek az amerikai tőzsdék Trump bejelentése után
Üzlet

Meneteltek az amerikai tőzsdék Trump bejelentése után

Portfolio
Ma reggel az ázsiai tőzsdék jellemzően emelkedtek, még mindig kitart a DeepSeek-hatás, a befektetők azt árazzák, hogy igencsak versenyképesek a kínai mesterséges intelligencia fejlesztések, emiatt emelkedtek nagyot az elmúlt napokban a kínai tech cégek részvényei. A nemzetközi piacokon a befektetők még mindig emésztik a szerdán megjelent, vártnál magasabb amerikai inflációs adatokat, nagy dráma viszont nem lett belőle, szerdán mérsékelten estek az amerikai részvénypiacok, ma pedig már emelkedést láthatunk. A befektetők az amerikai-orosz egyeztetésekre is figyelnek az ukrajnai békével kapcsolatban, illetve Trump vámterveit értékelik.
Megosztás

Erős zárás az USA-ban

A Dow 0,8%-kal, az S&P 500 1%-kal, míg a Nasdaq 1,5%-kal emelkedett. A befektetők örülnek, hogy Trump nem vetett ki azonnal vámokat.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Még magasabbra!

  • A Dow 0,8%-kal,
  • az S&P 500 0,9%-kal,
  • a Nasdaq pedig 1,3%-kal emelkedett.

A piacok új lendületet vettek, miután Trump bejelentette vámterveit.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

Trump "aláírta a kölcsönös tarifákról szóló intézkedést, de dátum nélkül" - mondta Peter Cardillo, a Spartan Capital Securities vezető piacközgazdásza a MarketWatch szerint. "Nem tartalmazott konkrét végrehajtási ütemtervet, sem konkrét országokat, amelyek érintettek lehetnek" - tette hozzá, aki ezzel magyarázta a piacok jó teljesítményét.

Megosztás

Jó erőben az USA

A vezető indexek azt követően is jelentős erősödést mutatnak, hogy Trump bejelentette a vámokat. A Dow és az S&P 500 egyaránt 0,8%-kal került feljebb, míg a Nasdaq 1,1%-os plusban van.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Érkeznek Trump nagy bejelentései a vámokról!

Donald Trump elnök ma a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón nyilatkozott a vámokkal kapcsolatban, és aláírta azt az memorandumot, amely a kölcsönös vámrendszer bevezetését célozza meg. Az elnök szerint ez a lépés annak érdekében történik, hogy „kiegyensúlyozott versenypályát” teremtsenek.

Érkeznek Trump nagy bejelentései a vámokról!
Megosztás

Emelkedik Amerika

  • A Dow 0,3%-os,
  • az S&P 500 0,5%-os
  • míg a Nasdaq 0,75%-os emelkedést mutat.
Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

A hangulatot az is segíti, hogy Donald Trump várhatóan nem azonnali vámintézkedéseket léptet életbe.

Megosztás

Vegyes napot zártak a hazai blue chipek

Vegyes napot zártak a hazai nagypapírok: emelkedett a Mol és az OTP, mínuszban zárt a Richter és a Magyar Telekom

Vegyes napot zártak a hazai blue chipek
Megosztás

Német válság: kiderült, nem a külső körülmények, hanem ez okozza a krízist

Egy friss tanulmány teljesen új magyarázatot ad a németországi gazdasági válságra vonatkozóan: arra hívja fel a figyelmet, hogy a német gazdaság válságának megoldása nem csak külső tényezőkön múlik, hanem a vállalatok belső szerkezetén és innovációs képességén is. Az DWS elemzése szerint épp a német cégek aludták át az elmúlt 20 évet, halmoztak hibát hibára, és éppen emiatt a válság sem olyan súlyos, mint azt láttatni akarják.

Német válság: kiderült, nem a külső körülmények, hanem ez okozza a krízist
Megosztás

Új gyógyszeripari részvény debütálhat a BÉT kisbefektetői számára az év második felében

Felavatták a Goodwill Pharma Nyrt. gyógyszeripari vállalat új székházát Szegeden. A beruházásra egy tavaly novemberben lezárult projekt keretében került sor két másik jelentős fejlesztéssel (nagykereskedelmi raktár bővítésével, gyártási kapacitás növelésével) együtt. A három különböző szegedi telephelyen megvalósított, összesen közel 5 milliárd forintos fejlesztésekhez a gyógyszereket és étrendkiegészítőket gyártó, forgalmazó cég 1,8 milliárd forint feltételesen visszatérítendő uniós támogatást kapott a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program plusz (Ginop plusz) Magyar Multi Program (MMP) forrásából. A komplex vállalatfejlesztési projekt ünnepélyes – székházavatással kísért – záró eseményén Jójárt Ferenc, a vállalat elnök-vezérigazgatója kiemelte: a tervek szerint egy hónapon belül a cég kilép a BÉT Standard piacára. Továbbá azt is közölte: ha a nemzetközi gazdasági helyzet lehetővé teszi, akkor a cég részvényeit az év második felében elérhetővé teszik a BÉT kisbefektetői előtt is.

Új gyógyszeripari részvény debütálhat a BÉT kisbefektetői számára az év második felében
Megosztás

A közelgő béke árnyékában olyan dolog történik a forinttal, amire csak nagyon ritkán van példa

Újabb lendületet vett a héten a forint erősödése, mivel a piaci szereplők elkezdték árazni az ukrajnai békét Donald Trump és Vlagyimir Putyin elnökök telefonbeszélgetését követően. Várhatóan a piacokon a következő hetek továbbra is a békéről szólnak majd, lévén, hogy újabb részletek derülhetnek ki a két elnök találkozójáról és a tűzszünet részleteiről. Eközben a forint piacán olyan történik, amelyre csak nagyon ritkán van példa. A mostani helyzet azonban merőben más lehet az eddig tapasztaltaktól, mutatjuk miért.

A közelgő béke árnyékában olyan dolog történik a forinttal, amire csak nagyon ritkán van példa
Megosztás

Matolcsy György: Van, amit nem sikerült elérni

Ma délután tartották a tőzsdei legjobbjait díjazó BÉT Legek eseményt, amelyen többek között Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is előadást tartott. A jegybank által elért eredmények méltatását követően Matolcsy elmondta, hogy vannak olyan dolgok, melyeket nem sikerült elérni, azonban hozzátette, hogy van még lehetőség változást elérni.

Matolcsy György: Van, amit nem sikerült elérni
Megosztás

Beengedik a versenytársakat is a Facebook Marketplace-re

A Meta megnyitja a Facebook Marketplace platformot az apróhirdetésekkel foglalkozó riválisok előtt, hogy megfeleljen az Európai Unió trösztellenes rendeletének, írja a Bloomberg.

Beengedik a versenytársakat is a Facebook Marketplace-re
Megosztás

Befürdött az elektromos autókkal a Hertz, 30 ezer darabot adtak el

A Hertz alaposan befürdött az elektromos autókkal, amiket az ügyfelek sem akartak, drága volt a fenntartásuk, és hatalmas az értékvesztésük, írja a Bloomberg.

Befürdött az elektromos autókkal a Hertz, 30 ezer darabot adtak el
Megosztás

A Wall Street farkasa legendás cége felvásárolja egy versenytársát

Megveszi egyik versenytársát a Steve Madden amerikai divatcég. A hír önmagában nem lenne túl izgalmas a magyar olvasóknak, viszont a vállalat szerepelt a Wall Street farkasa című filmben, így már eggyel érdekesebb a történet. Már csak a nosztalgiázás miatt is.

A Wall Street farkasa legendás cége felvásárolja egy versenytársát
Megosztás

Mégsem egyesül a Nissan és a Honda, de feltűnt egy új megmentő

A Honda és a Nissan bejelentette, hogy lezárultak az egyesülésükről szóló tárgyalások. Bár a fúzió nem valósul meg, a két vállalat folytatja stratégiai együttműködését a Mitsubishivel közösen, különös tekintettel az elektromos járművek és az önvezetés területére. A sikertelen egyesülés jelentős hatással lehet mindkét cég jövőjére, különösen a Nissan számára jelent kihívást pénzügyi helyzete stabilizálásában, de közben feltűnt egy újabb megmentő, a KKR nevű magántőke-befektető cég személyében - számolt be a Bloomberg.

Mégsem egyesül a Nissan és a Honda, de feltűnt egy új megmentő
Megosztás

Visszaütötték a lengyel bankokat

A lengyel bankpapírok korábban jelentős emelkedésben voltak, mostanra viszont ennek nagy részét visszaadták.

  • A PKO 2,8 százalékos pluszban is volt, most viszont csak 1,3 százalék az emelkedés.
  • Az Alior egy ponton 2,9 százalékot emelkedett, most viszont 0,3 százalékos mínuszban van.
  • Az mBank 2,6 százalékos pluszban volt, mostanra 1,4 százalék az emelkedés mértéke.

A hangulatromlás mögött az áll, hogy a Bloomberg jelentése szerint a lengyel bankok peres ügyek újabb hullámával néznek szembe, amelyek több milliárd zlotyba kerülhetnek az ágazatnak, miután az Európai Unió legfelsőbb bírósága a fogyasztók oldalára állt a fogyasztói hitelek kamatfizetésével kapcsolatos vitában. Az Európai Bíróság csütörtökön úgy döntött, hogy amennyiben egy bank megsérti a hitelfelvevő ügyfelek megfelelő tájékoztatására vonatkozó kötelezettségét, a hitelfelvevő jogosult lehet az összes kifizetett kamat és nem kamatjellegű költség visszakövetelésére.

Megosztás

Közelebb került a háború lezárása – Két izgalmas befektetési lehetőséget mutatunk

A napokban sor fog kerülni Donald Trump és Vlagyimir Putyin személyes találkozójára, ahol a központi téma minden bizonnyal az orosz-ukrán háború esetleges lezárása, vagy legalábbis szüneteltetése lesz. Egy új biztonsági megállapodási keretrendszer alaposan átírná a régió kilátásait, és itt nem csak a forintról és a környező országok devizáiról van szó, de a részvénypiacokon is elindulhat az átárazódás. Elemzésünkben két olyan régiós olajcég részvényével foglalkozunk, amelyeknél a kedvező makrogazdasági kilátások mellett a rendkívül magas osztalékhozamok is csábítóak, ráadásul az árazásaik alapján olcsónak is mondhatók ezek a papírok.

Közelebb került a háború lezárása – Két izgalmas befektetési lehetőséget mutatunk
Megosztás

Kitart az emelkedés

Széleskörű emelkedés látható az európai tőzsdéken a mai kereskedésben, ezzel folytatódik a hét korábbi részében látott pozitív momentum. Egyedi részvények szintjén érdemes a Siemenst kiemelni, hiszen a cég részvényárfolyama 5,9 százalékot emelkedett, miután a vállalat a vártnál jobb negyedéves eredményekről számolt be, annak ellenére, hogy a gyárautomatizálási üzletágában jelentős visszaesést tapasztalt.

Megosztás

Itt a közelgő ukrajnai béke nagy nyertese: a Wizz Air

Tegnapi elemzésünkben már felhívtuk a figyelmet arra, hogy kitört a tavaly szeptember óta tartó sávozásból a Wizz Air árfolyama. A cég részvényei ezt követően már 10 százalékos pluszban is voltak csütörtök délelőtt, mivel a tegnapi esti Putyin-Trump telefonbeszélgetés, és a közelgő találkozó hatására jelentősen megnőtt az ukrajnai béke esélye.

Itt a közelgő ukrajnai béke nagy nyertese: a Wizz Air
Megosztás

7 éves csúcson a lengyel tőzsde

A régiós részvénypiacok közül kiemelkedik a lengyel tőzsde, ahol a rali folytatódásával 7 éves csúcsra került a WIG20 index. Az lengyel részvénypiac a békével kapcsolatos reményeknek köszönhetően globális szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtott az elmúlt időszakban,

a vezető lengyel részvényindex idén már 19 százalékot emelkedett.

Korábban részletesen is foglalkoztunk a lengyel részvénypiaccal, az ottani alacsony árazásokkal, és az esetleges fegyverszünet miatt várható átárazódással.

Megosztás

Csúcson kezd a német tőzsde

Emelkednek az európai tőzsdék a nyitás után, a DAX 0,5 százalékkal került feljebb, míg a CAC 0,8 százalékot emelkedett, a FTSE 100 pedig 0,1 százalékos pluszban van. A milánói börze is feljebb került 0,5 százalékkal, míg a spanyol piac 0,3 százalékot emelkedett.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Mutatjuk, hogy reagál a magyar tőzsde az ukrajnai békereményekre

Az amerikai-orosz egyeztetések miatt optimista hangulatban indul a kereskedés a nemzetközi, és a magyar részvénypiacon, hiszen a friss hírek alapján egyre közelebb lehet ukrajnai béke.

Mutatjuk, hogy reagál a magyar tőzsde az ukrajnai békereményekre
Megosztás

Nagyon hajt a függetlenségért a Commerzbank, emeltek egyet a célokon is

Ahogy már két hete kiderült, a vártnál jobban, 20%-kal nőtt 2024-ben a Commerzbank nyeresége. A mai részletesebb adatközlés során a bank javította néhány, a jövőbeni eredményre vonatkozó célkitűzését is.

Nagyon hajt a függetlenségért a Commerzbank, emeltek egyet a célokon is
Megosztás

Megemelte várakozását a Thyssenkrupp

A Thyssenkrupp megemelte cash-flow előrejelzését, miután megkapta a kifizetést egy jelentős haditengerészeti szerződésért.

A német acél- és gépipari konglomerátum közölte, hogy az egyesülések és felvásárlások előtti cash-flow 300 millió euró lehet idén, szemben a korábbi, 200-400 millió euró közötti veszteségre vonatkozó előrejelzéssel.

Az 1 milliárd eurós tengerészeti megrendelés kifizetése hozzájárult ahhoz, hogy a Thyssenkrupp fúziók és felvásárlások előtti szabad cash flow-ja 21 millió eurós veszteséget mutatott a december 31-én zárult első negyedévben, ami lényegesen jobb az egy évvel korábbi 531 millió eurós értéknél.

Az autóalkatrészek és az acél iránti visszaeső kereslet mégis 7,8 milliárd euróra csökkentette a csoport összes megrendelését az egy évvel ezelőtti 8,2 milliárd euróról.

A csoport jelenleg a hadihajókat és tengeralattjárókat gyártó haditengerészeti egységének tőzsdei bevezetését tervezi, miután a stratégiai és pénzügyi partnerekkel való egyesülésre tett korábbi kísérletek kudarcot vallottak.

A Thyssenkrupp közölte, hogy acélrészlegét leválasztaná a vállalatcsoportról, ami szerkezetátalakítási terveinek kulcsfontosságú része.

Megosztás

Nagyot ugrott a Siemens profitja

Közzétette legfrissebb negyedéves számait a Siemens. Az SAP és a Deutsche Telekom után a harmadik legnagyobb német tőzsdei cég bevételei tovább emelkedett, profitja pedig megugrott, elsősorban egy cégeladásból származó bevétel miatt.

Nagyot ugrott a Siemens profitja
Megosztás

Folytatódhat a tőzsdei emelkedés csütörtökön

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Vegyesen zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,5 százalékkal került lejjebb, a S&P 500 0,3 százalék mínuszban fejezte be a napot, míg a Nasdaq 0,1 százalékkal került feljebb.
  • Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, a Nikkei 1,37 százalékos pluszban van, a Hang Seng 3,23 százalékkal került feljebb, míg a CSI 300 0,34 százalékos mínuszban van.
  • Iránykereséssel indulhat a nap az európai börzéken, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a DAX 1,53 százalékkal kerülhet feljebb, a CAC 1,1 százalék pluszban nyithat, míg a FTSE 0,1 százalék mínuszban nyithat.
  • Az amerikai határidős részvényindexek emelkedést vetítenek előre a piacnyitásra, a Dow Jones 0,2 százalékot emelkedhet, a S&P 500 0,23 százalék pluszban nyithat, míg a Nasdaq 0,48 százalékot emelkedhet.

Mi várható makro fronton?

Ma a hazai ipari termelés második becslésével indul a nap, de az angol GDP is publikálásra kerül. Ezen felül ipari termelés érkezik az euróövezetből, valamint közzéteszi az Európai Bizottság a legfrissebb előrejelzését. Az USA-ból pedig termelői infláció és új munkanélküli segélykérelmek száma érkezik.

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 15,3 százalékos elmozdulással a WIG20 index áll az élen, a sereghajtó 2,3 százalékos eséssel a Nikkei index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban az OTP részvénye teljesített 14,1 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Richter papírja áll 4,3 százalékos emelkedéssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Arany árfolyama már 10,2 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 44 368,56 -0,5% -1,1% 5,8% 4,3% 14,4% 50,1%
S&P 500 6 051,97 -0,3% -0,2% 3,9% 2,9% 20,5% 79,1%
Nasdaq 21 719,26 0,1% 0,3% 4,2% 3,4% 21,5% 125,9%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 38 963,7 0,4% 0,3% -0,6% -2,3% 5,6% 63,3%
Hang Seng 21 857,92 2,6% 6,1% 14,7% 9,0% 38,8% -21,4%
CSI 300 3 919,86 0,9% 3,3% 5,0% -0,4% 16,5% -1,6%
Európai részvényindexek              
DAX 22 148,03 0,5% 2,6% 9,6% 11,2% 30,0% 61,1%
CAC 8 042,19 0,2% 1,9% 8,2% 9,0% 4,6% 31,7%
FTSE 8 807,44 0,3% 2,1% 6,8% 7,8% 16,3% 16,9%
FTSE MIB 37 531,19 -0,1% 2,6% 7,0% 9,8% 19,3% 51,0%
IBEX 12 911,5 1,1% 3,0% 10,2% 11,4% 29,3% 29,9%
Régiós részvényindexek              
BUX 88 050,19 0,4% 4,6% 7,7% 11,0% 36,0% 97,9%
ATX 3 964,9 0,7% 4,6% 8,6% 8,2% 17,1% 23,7%
PX 1 962,11 1,1% 5,7% 8,9% 11,5% 34,0% 77,9%
WIG20 91 778,13 0,9% 6,6% 11,6% 15,3% 15,6% 57,8%
Magyar blue chipek              
OTP 24 740 0,7% 5,1% 9,5% 14,1% 48,2% 68,8%
Mol 2 960 0,0% 3,2% 7,2% 8,4% 2,1% 15,6%
Richter 10 850 -0,7% 7,2% 2,2% 4,3% 10,7% 54,1%
Magyar Telekom 1 438 1,8% 1,6% 7,6% 12,9% 85,1% 218,1%
Nyersanyagok              
WTI 71,72 -2,6% 0,5% -7,2% -1,0% -7,3% 40,2%
Brent 75,48 -2,6% 1,1% -4,3% 1,0% -8,0% 35,4%
Arany 2 894,06 -0,4% 0,9% 7,5% 10,2% 43,7% 84,7%
Ezüst 32,24 1,1% -0,9% 5,5% 8,6% 42,5% 83,6%
Devizák              
EURHUF 403,7250 0,1% -0,6% -2,3% -1,9% 4,4% 18,7%
USDHUF 389,1888 -0,2% -0,1% -3,5% -2,0% 8,4% 24,7%
GBPHUF 481,8999 -0,4% -1,3% -2,2% -3,2% 6,2% 18,9%
EURUSD 1,0374 0,3% -0,5% 1,2% 0,2% -3,7% -4,8%
USDJPY 152,4950 0,0% 0,2% -3,2% -3,0% 2,0% 38,6%
GBPUSD 1,2433 0,2% -0,7% 1,7% -0,7% -1,4% -4,2%
Kriptovaluták              
Bitcoin 97 882 2,2% 1,3% 3,4% 3,7% 96,0% 845,8%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 4,63 2,1% 4,6% -2,8% 1,3% 10,8% 184,3%
10 éves német állampapírhozam 2,46 2,2% 5,3% -4,4% 3,8% 5,0% -754,7%
10 éves magyar állampapírhozam 6,85 1,2% 2,5% -1,4% 3,5% 9,6% 226,2%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

Címlapkép forrása: TERADAT_SANTIVIVUT

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Leleplezték a kormány digitális mestertervét -
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
BYD