Robert F. Kennedy Jr. 52-48 arányú szavazással nyerte el a szenátus jóváhagyását az egészségügyi miniszteri posztra. A 71 éves politikus ezzel az Egyesült Államok egyik legjelentősebb kormányzati pozíciójába került, amely magában foglalja az 1,7 ezermilliárd dolláros szövetségi kiadásokat, az oltási ajánlások, az élelmiszerbiztonság, valamint az ország lakosságának közel felét érintő egészségbiztosítási programok felügyeletét.
Kennedy ismertségét főként az élelmiszerekkel, vegyi anyagokkal és vakcinákkal kapcsolatos populáris, gyakran szélsőségesnek tartott nézeteivel szerezte.
A koronavírus-járvány idején jelentős időt szentelt egy olyan nonprofit szervezet működtetésének, amely beperelte az oltóanyaggyártókat és közösségi médiakampányokkal igyekezett aláásni a vakcinákba vetett bizalmat.
Tavaly Kennedy több mint 850 ezer dollárt keresett abból a megállapodásból, hogy ügyfeleket közvetített egy ügyvédi irodának, amely a méhnyakrák elleni HPV-vakcina gyártóit perelte be. Emellett ígéretet tett arra, hogy 600 alkalmazottat bocsát el a Nemzeti Egészségügyi Intézetektől, amely az Egyesült Államok legnagyobb orvosbiológiai kutatásfinanszírozó szervezete.
A republikánus szenátorok közül egyedül Mitch McConnell, Kentucky állam 92 éves szenátora szavazott Kennedy kinevezése ellen. McConnell, aki gyermekkorában átesett a gyermekbénuláson, élesen bírálta Kennedy nézeteit.
Életem során végignéztem, ahogy a vakcinák milliók életét mentették meg pusztító betegségektől Amerikában és világszerte. Nem fogom elnézni a bizonyított gyógymódok újratárgyalását
- nyilatkozta McConnell. Az idős szenátor hozzátette, hogy aki veszélyes összeesküvés-elméletekkel kereskedik, és a célja a közegészségügyi intézményekbe vetett bizalom aláásása, annak nincs joga vezetni az egészségügyi hivatalt.
Címlapkép forrása: Rebecca Noble/Getty Images