Közeledik az ukrajnai béke - Jó a hangulat a tőzsdéken
Üzlet

Közeledik az ukrajnai béke - Jó a hangulat a tőzsdéken

Portfolio
Ma reggel az ázsiai tőzsdék jellemzően emelkednek, még mindig kitart  DeepSeek-hatás, a befektetők azt árazzák, hogy igencsak versenyképesek a kínai mesterséges intelligencia fejlesztések, emiatt emelkedtek nagyot az elmúlt napokban a kínai tech cégek részvényei. A nemzetközi piacokon a befektetők még mindig emésztik a szerdán megjelent, vártnál magasabb amerikai inflációs adatokat, nagy dráma viszont nem lett belőle, szerdán mérsékelten estek az amerikai részvénypiacok, ma pedig már emelkedés jöhet. Európában folytatódik az emelkedés, a befektetők az amerikai-orosz egyeztetésekre is figyelnek az ukrajnai békével kapcsolatban.
Megosztás

Kitart az emelkedés

Széleskörű emelkedés látható az európai tőzsdéken a mai kereskedésben, ezzel folytatódik a hét korábbi részében látott pozitív momentum. Egyedi részvények szintjén érdemes a Siemenst kiemelni, hiszen a cég részvényárfolyama 5,9 százalékot emelkedett, miután a vállalat a vártnál jobb negyedéves eredményekről számolt be, annak ellenére, hogy a gyárautomatizálási üzletágában jelentős visszaesést tapasztalt.

Megosztás

Itt a közelgő ukrajnai béke nagy nyertese: a Wizz Air

Tegnapi elemzésünkben már felhívtuk a figyelmet arra, hogy kitört a tavaly szeptember óta tartó sávozásból a Wizz Air árfolyama. A cég részvényei ezt követően már 10 százalékos pluszban is voltak csütörtök délelőtt, mivel a tegnapi esti Putyin-Trump telefonbeszélgetés, és a közelgő találkozó hatására jelentősen megnőtt az ukrajnai béke esélye.

Itt a közelgő ukrajnai béke nagy nyertese: a Wizz Air
Megosztás

7 éves csúcson a lengyel tőzsde

A régiós részvénypiacok közül kiemelkedik a lengyel tőzsde, ahol a rali folytatódásával 7 éves csúcsra került a WIG20 index. Az lengyel részvénypiac a békével kapcsolatos reményeknek köszönhetően globális szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújtott az elmúlt időszakban,

a vezető lengyel részvényindex idén már 19 százalékot emelkedett.

Korábban részletesen is foglalkoztunk a lengyel részvénypiaccal, az ottani alacsony árazásokkal, és az esetleges fegyverszünet miatt várható átárazódással.

Megosztás

Csúcson kezd a német tőzsde

Emelkednek az európai tőzsdék a nyitás után, a DAX 0,5 százalékkal került feljebb, míg a CAC 0,8 százalékot emelkedett, a FTSE 100 pedig 0,1 százalékos pluszban van. A milánói börze is feljebb került 0,5 százalékkal, míg a spanyol piac 0,3 százalékot emelkedett.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Mutatjuk, hogy reagál a magyar tőzsde az ukrajnai békereményekre

Az amerikai-orosz egyeztetések miatt optimista hangulatban indul a kereskedés a nemzetközi, és a magyar részvénypiacon, hiszen a friss hírek alapján egyre közelebb lehet ukrajnai béke.

Mutatjuk, hogy reagál a magyar tőzsde az ukrajnai békereményekre
Megosztás

Nagyon hajt a függetlenségért a Commerzbank, emeltek egyet a célokon is

Ahogy már két hete kiderült, a vártnál jobban, 20%-kal nőtt 2024-ben a Commerzbank nyeresége. A mai részletesebb adatközlés során a bank javította néhány, a jövőbeni eredményre vonatkozó célkitűzését is.

Nagyon hajt a függetlenségért a Commerzbank, emeltek egyet a célokon is
Megosztás

Megemelte várakozását a Thyssenkrupp

A Thyssenkrupp megemelte cash-flow előrejelzését, miután megkapta a kifizetést egy jelentős haditengerészeti szerződésért.

A német acél- és gépipari konglomerátum közölte, hogy az egyesülések és felvásárlások előtti cash-flow 300 millió euró lehet idén, szemben a korábbi, 200-400 millió euró közötti veszteségre vonatkozó előrejelzéssel.

Az 1 milliárd eurós tengerészeti megrendelés kifizetése hozzájárult ahhoz, hogy a Thyssenkrupp fúziók és felvásárlások előtti szabad cash flow-ja 21 millió eurós veszteséget mutatott a december 31-én zárult első negyedévben, ami lényegesen jobb az egy évvel korábbi 531 millió eurós értéknél.

Az autóalkatrészek és az acél iránti visszaeső kereslet mégis 7,8 milliárd euróra csökkentette a csoport összes megrendelését az egy évvel ezelőtti 8,2 milliárd euróról.

A csoport jelenleg a hadihajókat és tengeralattjárókat gyártó haditengerészeti egységének tőzsdei bevezetését tervezi, miután a stratégiai és pénzügyi partnerekkel való egyesülésre tett korábbi kísérletek kudarcot vallottak.

A Thyssenkrupp közölte, hogy acélrészlegét leválasztaná a vállalatcsoportról, ami szerkezetátalakítási terveinek kulcsfontosságú része.

Megosztás

Nagyot ugrott a Siemens profitja

Közzétette legfrissebb negyedéves számait a Siemens. Az SAP és a Deutsche Telekom után a harmadik legnagyobb német tőzsdei cég bevételei tovább emelkedett, profitja pedig megugrott, elsősorban egy cégeladásból származó bevétel miatt.

Nagyot ugrott a Siemens profitja
Megosztás

Folytatódhat a tőzsdei emelkedés csütörtökön

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Vegyesen zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,5 százalékkal került lejjebb, a S&P 500 0,3 százalék mínuszban fejezte be a napot, míg a Nasdaq 0,1 százalékkal került feljebb.
  • Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, a Nikkei 1,37 százalékos pluszban van, a Hang Seng 3,23 százalékkal került feljebb, míg a CSI 300 0,34 százalékos mínuszban van.
  • Iránykereséssel indulhat a nap az európai börzéken, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a DAX 1,53 százalékkal kerülhet feljebb, a CAC 1,1 százalék pluszban nyithat, míg a FTSE 0,1 százalék mínuszban nyithat.
  • Az amerikai határidős részvényindexek emelkedést vetítenek előre a piacnyitásra, a Dow Jones 0,2 százalékot emelkedhet, a S&P 500 0,23 százalék pluszban nyithat, míg a Nasdaq 0,48 százalékot emelkedhet.

Mi várható makro fronton?

Ma a hazai ipari termelés második becslésével indul a nap, de az angol GDP is publikálásra kerül. Ezen felül ipari termelés érkezik az euróövezetből, valamint közzéteszi az Európai Bizottság a legfrissebb előrejelzését. Az USA-ból pedig termelői infláció és új munkanélküli segélykérelmek száma érkezik.

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 15,3 százalékos elmozdulással a WIG20 index áll az élen, a sereghajtó 2,3 százalékos eséssel a Nikkei index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban az OTP részvénye teljesített 14,1 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Richter papírja áll 4,3 százalékos emelkedéssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Arany árfolyama már 10,2 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 44 368,56 -0,5% -1,1% 5,8% 4,3% 14,4% 50,1%
S&P 500 6 051,97 -0,3% -0,2% 3,9% 2,9% 20,5% 79,1%
Nasdaq 21 719,26 0,1% 0,3% 4,2% 3,4% 21,5% 125,9%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 38 963,7 0,4% 0,3% -0,6% -2,3% 5,6% 63,3%
Hang Seng 21 857,92 2,6% 6,1% 14,7% 9,0% 38,8% -21,4%
CSI 300 3 919,86 0,9% 3,3% 5,0% -0,4% 16,5% -1,6%
Európai részvényindexek              
DAX 22 148,03 0,5% 2,6% 9,6% 11,2% 30,0% 61,1%
CAC 8 042,19 0,2% 1,9% 8,2% 9,0% 4,6% 31,7%
FTSE 8 807,44 0,3% 2,1% 6,8% 7,8% 16,3% 16,9%
FTSE MIB 37 531,19 -0,1% 2,6% 7,0% 9,8% 19,3% 51,0%
IBEX 12 911,5 1,1% 3,0% 10,2% 11,4% 29,3% 29,9%
Régiós részvényindexek              
BUX 88 050,19 0,4% 4,6% 7,7% 11,0% 36,0% 97,9%
ATX 3 964,9 0,7% 4,6% 8,6% 8,2% 17,1% 23,7%
PX 1 962,11 1,1% 5,7% 8,9% 11,5% 34,0% 77,9%
WIG20 91 778,13 0,9% 6,6% 11,6% 15,3% 15,6% 57,8%
Magyar blue chipek              
OTP 24 740 0,7% 5,1% 9,5% 14,1% 48,2% 68,8%
Mol 2 960 0,0% 3,2% 7,2% 8,4% 2,1% 15,6%
Richter 10 850 -0,7% 7,2% 2,2% 4,3% 10,7% 54,1%
Magyar Telekom 1 438 1,8% 1,6% 7,6% 12,9% 85,1% 218,1%
Nyersanyagok              
WTI 71,72 -2,6% 0,5% -7,2% -1,0% -7,3% 40,2%
Brent 75,48 -2,6% 1,1% -4,3% 1,0% -8,0% 35,4%
Arany 2 894,06 -0,4% 0,9% 7,5% 10,2% 43,7% 84,7%
Ezüst 32,24 1,1% -0,9% 5,5% 8,6% 42,5% 83,6%
Devizák              
EURHUF 403,7250 0,1% -0,6% -2,3% -1,9% 4,4% 18,7%
USDHUF 389,1888 -0,2% -0,1% -3,5% -2,0% 8,4% 24,7%
GBPHUF 481,8999 -0,4% -1,3% -2,2% -3,2% 6,2% 18,9%
EURUSD 1,0374 0,3% -0,5% 1,2% 0,2% -3,7% -4,8%
USDJPY 152,4950 0,0% 0,2% -3,2% -3,0% 2,0% 38,6%
GBPUSD 1,2433 0,2% -0,7% 1,7% -0,7% -1,4% -4,2%
Kriptovaluták              
Bitcoin 97 882 2,2% 1,3% 3,4% 3,7% 96,0% 845,8%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 4,63 2,1% 4,6% -2,8% 1,3% 10,8% 184,3%
10 éves német állampapírhozam 2,46 2,2% 5,3% -4,4% 3,8% 5,0% -754,7%
10 éves magyar állampapírhozam 6,85 1,2% 2,5% -1,4% 3,5% 9,6% 226,2%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

Címlapkép forrása: TERADAT_SANTIVIVUT

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kiszámoló

Fizikai és szintetikus ETF-ek

Az egyik ügyfél tanácsadás után bevásárolt ETF-ekből, sikerült vennie egy S&P 500 Swap ETF-et. Kérdeztem, hogy miért pont ezt választotta. Kiderült, hogy nem direkt ezt vette, ez jött vel

PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes előadás

Vigyázz, Kész, Tőzsde! Használd ki a legjobb akciókat!

Ne maradj le a legnagyobb számlanyitási akciókról! Megmutatjuk, hogyan indítsd el az első befektetésed, milyen bónuszokat érdemes kihasználni, és hogyan kezdhetsz bele a tőzsdei vagyonépítésbe.

Ez is érdekelhet
GettyImages-1979524029-energetika-energiabiztonság-energiaszektor-gáz-gázellátás-gázszolgáltatás-gáztároló-gázvezeték-ipar-munkavédelem