Estek a tőzsdék a Fed kamatdöntésének napján
Portfolio
Felemás hangulatban indult a kereskedés szerdán az európai tőzsdéken, majd napközben az átfogó európai index, a Stoxx 600 történelmi csúcsra ment. A befektetők nap közben a Fed esti kamatdöntését várták - a jegybank a várakozásoknak megfelelően nem változtatott a kamatszinten, üzenete pedig az maradt, hogy az újabb kamatcsökkentéshez az infláció további csökkenése szükséges. A piaczárás után a befektetők a kínai AI megjelenése miatt megütött technológia szektorból érkező gyorsjelentésekre figyelnek, ma jelentett a Microsoft és a Meta is.
Megosztás

Jelentett a Tesla, a Microsoft, és a Meta - Itt vannak az első reakciók

Nem csak a Federal Reserve kamatdöntését, hanem a szerdán felpörgő gyorsjelentési szezont is feszült figyelem kísérte a piaci szereplők részéről. A zárást követően a Microsoft, a Tesla, valamint a Meta legfrissebb számait is megismerhettük, a befektetők pedig meglehetősen vegyesen fogadták az eredményeket. Amíg a Microsoftot megütötték, addig a Tesla árfolyama a kezdeti mínuszt követően gyorsan pluszba fordult a zárás utáni kereskedésben, csakúgy mint a Meta jegyzése.

Jelentett a Tesla, a Microsoft, és a Meta - Itt vannak az első reakciók
Megosztás

Mínuszos zárás

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék, a Fed kamatdöntése, és Jerome Powell sajtótájékoztatója végül nem hozott jelentős mozgásokat, a negatív hangulat pedig kitartott a zárásig. Az Dow végül 0,3 százalékos mínuszban zárt, az S&P 500 0,5 százalékot esett, a Nasdaq pedig 0,3 százalékot gyengült.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Olvadnak a mínuszok

Bár a Fed kamatdöntéséről szóló közlemény után látszott némi gyorsulás a tőzsdei esésben, a vezető indexek Jerome Powell sajtótájékoztatója alatt nagyjából visszatértek ugyanarra a szintre, ahol a kamatdöntés előtt jártak. Jelenleg 0,2 százalékos mínuszban van a Dow, 0,4 százalékot esett az S&P 500, és 0,3 százalékot gyengült a Nasdaq.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

Megosztás

Újabb korlátozásokkal sújthatja az Nvidiát az Egyesült Államok

Az Egyesült Államok kormánya fontolgatja az Nvidia mesterséges intelligencia chipjeinek Kínába irányuló exportjának további korlátozását. A Bloomberg szerdai jelentése szerint a tervezett intézkedések elsősorban a H20 típusú chipeket érintenék, amelyeket kifejezetten a jelenlegi exportszabályozásnak megfelelően fejlesztettek ki.

Újabb korlátozásokkal sújthatja az Nvidiát az Egyesült Államok
Megosztás

Esnek a tőzsdék a kamatdöntés után

A várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton az amerikai jegybank. A közleményben azt írták, hogy kockázatokat továbbra is kiegyensúlyozottnak látják, azaz nagyjából ugyanakkora a vártnál magasabb, illetve vártnál alacsonyabb infláció esélye.

Az amerikai részvényindexben kisebb leszúrás volt látható a közlemény megjelenésekor, így most 0,4 százalékos esésben van a Dow, míg az S&P 500 0,7 százalékkal került lejjebb, a Nasdaq pedig 0,5 százalékot gyengült.

A befektetők most Jerome Powell szavaira várnak, aki 20:30-kor tart sajtótájékoztatót.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Hamarosan kezdődik az amerikai jegybank kamatdöntése

8 órakor érkezik az amerikai jegybank kamatdöntő ülése, amit fél 9-kor a sajtótájékoztató fog követni. A kamatdöntő ülés éppen egy olyan helyzetben érkezik, amikor a kötvény- és részvénypiacokat is meglehetős bizonytalanság övezi, így a befektetők árgus szemekkel fogják figyelni a Fed elnökének minden szavát. A fejleményekről ebben a cikkben tudósítunk.

Hamarosan kezdődik az amerikai jegybank kamatdöntése
Megosztás

A kamatdöntésre vár a piac

Kis esés látszik a tőzsdéken a Fed kamatdöntése előtt, a Dow 0,1 százalékos mínuszban van, míg az S&P 500 0,4 százalékkal került lejjebb, a Nasdaq pedig 0,2 százalékot esett.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Kis pluszban zárt a magyar tőzsde

Bár az európai tőzsdéken többnyire pozitív hangulat uralkodott a mai kereskedésben, a magyar piac lemaradt a vezető indexekhez képest, így csak minimálisnak mondható emelkedéssel zárt a BUX, míg a blue chipek vegyesen teljesítettek.

Kis pluszban zárt a magyar tőzsde
Megosztás

Nagy forgalom a Richter piacán

Jelentős, az átlagoshoz képest mintegy kétszeres forgalom mellett zajlik a kereskedés ma a Richter részvényeivel, a gyógyszergyártó a legnagyobb forgalmú papír ma a tőzsdén. Az árfolyam esik, 0,7 százalékos mínuszban járnak a részvények.

richterforgalom
Megosztás

AI, vámháború, divergáló monetáris politika - nehéz döntés vár az EKB-ra

Holnap tartja a kamatdöntő ülését az Európai Központi Bank, ahol a legfontosabb kérdés ismét az, hogy a vártnál rosszabb növekedés, de csökkenni már nem akaró infláció mellett hogyan megy tovább az EKB, de legfőképpen meddig hajlandó elmenni. Trump elnök kereskedelmi háborúja Démoklész kardjaként lebeg az euróövezet felett, és ennek a monetáris politikára is óriási hatása lehet. Az európai tőzsdeindexek csúcson vannak, így a holnapi döntés tétje nem kicsi.

AI, vámháború, divergáló monetáris politika - nehéz döntés vár az EKB-ra
Megosztás

Újra ütik az Nvidiát

Az Nvidia vesszőfutása folytatódik a mai kereskedésben, 5 százalékos mínuszban áll az árfolyam.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Szép számokat közölt a T-Mobile

Szárnyal a T-Mobile árfolyama ma az amerikai tőzsdén, a papírok 8,6 százalékos pluszba ugrottak, miután a társaság közzétette negyedéves számait. Az amerikai távközlési szolgáltató a prémium 5G csomagok iránti keresletnek köszönhetően a vártnál erősebb előfizetői létszám növekedéssel számol. A cég a lefedettség javításával, valamint a kisebb piacok és területek megcélzásával bővítette ügyfélkörét, bevétele a várt 21,3 milliárd dollár helyette 21,9 milliárd dollár lett a negyedik negyedévben.

Megosztás

Donald Trump cége pénzügyi szolgáltatásokat indít, kriptovalutákkal és befektetési alapokkal

A Trump Media and Technology Group (TMTG) bejelentette, hogy a pénzügyi szolgáltatások, köztük különböző befektetési eszközök területén terjeszkedik. A Truth Social anyavállalata új üzletágat indít Truth. Fi néven, amely akár 250 millió dolláros kezdőtőkével indul. A vállalat részvényei több mint 10 százalékot emelkedtek a bejelentést követően - számolt be a CNBC.

Donald Trump cége pénzügyi szolgáltatásokat indít, kriptovalutákkal és befektetési alapokkal
Megosztás

Kissé esnek az amerikai indexek

Enyhén negatív hangulatban várják a mai kamatdöntést az irányadó amerikai indexek, az S&P 500 0,3 százalékos, a Nasdaq 0,6 százalékos mínuszban áll, míg a Dow minimálisan, 0,1 százalékkal emelkedik.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Megpróbálták megölni a Rheinmetall vezérét – Megtörte a csendet a német fegyvergyáros

Orosz ügynökök megpróbálták megölni Armin Pappergert, a Rheinmetall vezérigazgatóját, a német üzletember szerint azért, mert Moszkvát zavarta, hogy vállalata nagyban támogatja a nyugati országok védelmét.

Megpróbálták megölni a Rheinmetall vezérét – Megtörte a csendet a német fegyvergyáros
Megosztás

Az Emírségekben tárgyalt Jászai Gellért - Erre emelkedik tovább a 4iG?

A december óta rakétaként emelkedő 4iG részvényei tovább menetelnek felfelé a mai kereskedésben, a papírok közel 4 százalékos pluszban járnak, amit az is támogathat, hogy Jászai Gellért is részt vett a kerekasztal-beszélgetésen Abu-Dzabiban Orbán Viktor mellett.

Az Emírségekben tárgyalt Jászai Gellért - Erre emelkedik tovább a 4iG?
Megosztás

Izgalmas szintről pattan az Apple – Innen indulhat a rali

Komoly pánikhullám söpört végig hétfőn az amerikai technológiai szektorban, az újonnan bejelentett kínai mesterséges intelligencia olyan erős és hatékony lehet, hogy az egész AI-versenyt átalakíthatja. Soha nem látott mértékű esést láthattunk az Nvidia részvényénél, a chipgyártó a tech-túlsúlyos Nasdaq indexet is lehúzta, komoly esés lett a sztori vége hétfőn. Van azonban egy óriáscég, akit a jelek szerint nem ért el az árhullám: az Apple árfolyama nem hogy nem zuhant be, de akkorát emelkedett a részvény, hogy kitört a hetek óta tartó csökkenő trendből, innen pedig akár egy jelentős emelkedés előtt is megnyílhat a tér.

Izgalmas szintről pattan az Apple – Innen indulhat a rali
Megosztás

Goldman Sachs: ez még nem a medvepiac kezdete

Az amerikai részvénypiac hételeji technológia-vezérelt visszaesése csak átmeneti jelenség lehet a Goldman Sachs elemzői szerint. A befektetési bank stratégiái úgy vélik, hogy a gazdaság pozitív kilátásai továbbra is támogatják a részvénypiacot, és a közeljövőben nem várható tartós csökkenés - írta meg a Bloomberg.

Goldman Sachs: ez még nem a medvepiac kezdete
Megosztás

Kitart a jó hangulat a magyar tőzsdén

A francia piac kivételével jó a hangulat az európai tőzsdéken, a magyar részvénypiacon hasonlóképp az emelkedésé a főszerep.

Kitart a jó hangulat a magyar tőzsdén
Megosztás

Új csúcson a Stoxx 600 index

Nagyot mennek a technológiai részvények ma az európai tőzsdéken a hételeji esés korrekciójaként, ami

az átfogó Stoxx 600 indexet történelmi csúcsra repítette.

Az ASML részvényei 11 százalékos pluszba ugrottak miután a társaság az elemzői várakozásoknál erősebb megrendelési adatokat közölt. A chipgyártó szárnyalása magával húzta az európai versenytársak részvényeit is, az STMicroelectronics 1,5 százalékos pluszba ugrott.

A luxuscégek részvényei nyomás alá kerültek ma az LVMH gyorsjelentését követően, a vállalat 5,6 százalékkal, a Kering 6,4 százalékkal esett, amivel lerántotta a francia indexet is, a CAC-40 0,3 százalékos mínuszban áll, amivel alulteljesítő az európai tőzsdén.

Jól teljesítenek viszont az ipari vállalatok részvényei, miután a Volvo erős negyedik negyedéves megrendelési adatot közölt és 7 százalékot emelkedett a teherautó-gyártó árfolyama.

Megosztás

Szakadnak az európai luxusrészvények

Az LVMH részvényeinek lejtmenete magával rántotta az európai luxusszektor többi szereplőjét is:

  • az LVMH árfolyama 5,5 százalékot
  • a Gucci tulajdonosa, a Kering 7,3 százalékot
  • a Hermes 0,5 százalékot esett.
Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Kiderülnek a nagy mesterséges intelligencia-tervek, jönnek a számok a techóriásoktól

A befektetőket eddig is érdekelte, hogy a nagy technológiai vállalatok mennyit költenek mesterséges intelligenciára és hogy ezeknek a befektetéseknek milyen eredményei vannak, de most a DeepSeek megjelenésével még inkább az előtérbe került a kérdés. A technológiai óriások közelgő gyorsjelentései némi betekintést nyújthatnak, a napokban többek között a Meta, a Microsoft és az Apple is közzéteszi negyedik negyedéves számait. Mutatjuk, mit várnak az elemzők.

Kiderülnek a nagy mesterséges intelligencia-tervek, jönnek a számok a techóriásoktól
Megosztás

Vegyesen állnak az európai tőzsdék

Kiváró hangulat jellemzi az európai tőzsdéket a fontos kamatdöntések előtt, az irányadó indexek vegyesen állnak, a DAX 0,4 százalékot emelkedett, a CAC-40 0,4 százalékot esett, miközben az FTSE-100 a tegnapi záróérétke közelében mozog.

Megosztás

Kellemetlen meglepetés a német gazdaságból

Még borúsabbá vált a német fogyasztói hangulat: a GfK és a Nürnbergi Piaci Döntések Intézete (NIM) által közzétett fogyasztói hangulatindex -22,4 pontra csökkent az előző havi enyhén felülvizsgált -21,4 pontról. A Reuters által megkérdezett elemzők emelkedést, -20-as értéket vártak.

Kellemetlen meglepetés a német gazdaságból
Megosztás

Jó eredmények ellenére esik az LVMH

Több mint 3 százalékos eséssel nyitott a frankfurti tőzsdén az LVMH árfolyama a társaság negyedik negyedéves számaira reagálva. Hiába számolt be bevételnövekedésről a cég az időszakra és hiába adott hangot optimizmusának a menedzsment, miszerint jól indult a 2025-ös év, a befektetőket ez nem nyűgözte le, miután a versenytársak is erős számokat közöltek.  

Megosztás

Emelkedéssel nyitottak a hazia blue chipek

Vegyesen állnak az irányadó európai indexek a nyitást követően, a BUX kis emelkedéssel nyitott.

Emelkedéssel nyitottak a hazia blue chipek
Megosztás

Jó hír jött egy chipgyártótól, miközben a DeepSeek megrengette a piacot

Az ASML chipgyártó a várakozásokat felülmúló megrendelésállományról számolt be a negyedik negyedévben, miután a mesterséges intelligencia iránti növekvő kereslet pozitívan hatott a cég teljesítményére. A vállalat erős negyedéves számai enyhíthetik a kínai DeepSeek által keltett aggodalmakat a befektetők körében - számolt be a Bloomberg.

Jó hír jött egy chipgyártótól, miközben a DeepSeek megrengette a piacot
Megosztás

Mi lesz veled, Wizz Air?

Nagy találgatások övezik, hogy merre tart 2025-ben a globális és európai légiipar. A forgalom egyes régiókban már a Covid előtti szintek felett jár, de Európában a teljes felépülés idén következhet be. Ebben a diszkont légitársaságok, a Wizz Air, a Ryanair és az easyJet is oroszlánrészt vállalhat.

Mi lesz veled, Wizz Air?
Megosztás

Mi várható szerdán?

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Emelkedéssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,3 százalék pluszban fejezte be a napot, a S&P 500 0,9 százalékot emelkedett, míg a Nasdaq 1,6 százalékkal került feljebb.
  • A nyitva tartó ázsiai tőzsdéken ma reggel szintén emelkedés látszik, a Nikkei 1,52 százalékot emelkedett, a Hang Seng 0,39 százalékkal került feljebb, több tőzsdén viszont kereskedési szünnap van ma, nem volt kereskedés a sanghaji, a szöuli, a tajpeji és az asuztrál börzén sem.
  • Kis plusokkal indulhat a nap az európai börzéken, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a DAX 0,2 százalékot emelkedhet, a CAC 0,3 százalék pluszban nyithat, míg a FTSE 0,1 százalék erősödést mutat.
  • Az amerikai határidős részvényindexek emelkedést vetítenek előre a piacnyitásra, a Dow Jones 0,01 százalékkal kerülhet feljebb, a S&P 500 0,15 százalékkal kerülhet feljebb, míg a Nasdaq 0,37 százalék pluszban nyithat.

Mi várható makro fronton?

Ma egy német fogyasztói bizalmi indexel és egy spanyol GDP-vel kezdünk, de az igazi tűzijáték este kezdődik, amikor az amerikai jegybank tartja a kamatdöntő ülését. Az előző ülésen a Fed bejelentette, hogy lassítja a kamatcsökkentési ciklusát. Az azóta eltelt időben a bejövő reálgazdasági adatok a vártnál erősebbek lettek, míg néhány az inflációval jól együtt mozgó adat akár az infláció újragyorsulására is utalhat a következő néhány hónapban.

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 8,3 százalékos elmozdulással a WIG20 index áll az élen, a sereghajtó 3,0 százalékos eséssel a CSI 300 index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 11,3 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Richter papírja áll 0,0 százalékos eséssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Arany árfolyama már 5,0 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 44 850,35 0,3% 1,9% 4,3% 5,4% 17,7% 56,1%
S&P 500 6 067,7 0,9% 0,3% 1,6% 3,2% 24,1% 85,2%
Nasdaq 21 463,04 1,6% -0,5% 0,0% 2,1% 23,2% 136,1%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 39 016,87 -1,4% 0,0% -3,1% -2,2% 9,1% 68,1%
Hang Seng 20 225,11 0,1% 0,6% 0,7% 0,8% 26,8% -27,6%
CSI 300 3 817,08 0,0% -0,4% -4,1% -3,0% 14,5% -4,7%
Európai részvényindexek              
DAX 21 430,58 0,7% 1,8% 7,2% 7,6% 26,3% 60,8%
CAC 7 897,37 -0,1% 1,6% 7,4% 7,0% 3,4% 33,3%
FTSE 8 533,87 0,4% -0,2% 4,7% 4,4% 11,8% 14,1%
FTSE MIB 36 147,06 -0,1% 0,2% 5,8% 5,7% 19,0% 50,4%
IBEX 12 154,2 1,3% 1,9% 5,4% 4,8% 22,3% 28,2%
Régiós részvényindexek              
BUX 84 950,94 0,0% -0,1% 6,9% 7,1% 32,5% 94,5%
ATX 3 795,03 -0,7% -0,1% 4,5% 3,6% 9,8% 21,7%
PX 1 867,94 -0,2% 0,4% 6,1% 6,1% 29,1% 68,7%
WIG20 86 194,5 0,8% 2,1% 8,0% 8,3% 13,9% 50,3%
Magyar blue chipek              
OTP 23 870 -0,5% 0,0% 9,2% 10,1% 41,3% 66,9%
Mol 2 842 -0,5% -1,3% 5,6% 4,1% -0,2% 6,5%
Richter 10 400 0,4% -2,1% -0,8% 0,0% 11,5% 59,3%
Magyar Telekom 1 418 1,3% 2,8% 11,3% 11,3% 82,5% 209,9%
Nyersanyagok              
WTI 74,15 0,9% -3,4% 4,0% 2,4% -5,5% 38,9%
Brent 77,56 0,6% -2,5% 4,8% 3,8% -5,4% 29,3%
Arany 2 757,39 0,6% 0,6% 5,4% 5,0% 36,7% 75,5%
Ezüst 30,41 1,7% -1,3% 2,5% 2,5% 33,4% 73,4%
Devizák              
EURHUF 407,7500 -0,3% -0,9% -0,7% -0,9% 5,3% 20,6%
USDHUF 391,1459 0,4% -1,1% -0,7% -1,5% 9,7% 27,2%
GBPHUF 486,0950 0,0% -0,4% -1,9% -2,3% 7,2% 21,6%
EURUSD 1,0425 -0,7% 0,2% 0,0% 0,7% -4,0% -5,2%
USDJPY 154,3450 0,0% -0,6% -2,0% -1,8% 4,2% 41,4%
GBPUSD 1,2433 -0,3% 1,1% -1,2% -0,7% -2,3% -4,2%
Kriptovaluták              
Bitcoin 101 292 -0,8% -4,6% 7,6% 7,3% 142,2% 977,6%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 4,54 0,1% -0,5% -1,8% -0,8% 9,4% 176,6%
10 éves német állampapírhozam 2,53 1,2% 2,3% 5,9% 7,2% 11,9% -712,1%
10 éves magyar állampapírhozam 6,78 0,1% -3,7% 2,9% 2,4% 8,0% 212,4%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

Címlapkép forrása: Elizabeth Fernandez

Megosztás

Purgálás után szépen felpattantak az amerikai tőzsdék

Tegnap az Nvidia szétverése volt a legnagyobb sztori a tőzsdéken, ugyanis soha nem vesztett még egy vállalat akkora összeget piaci értékéből (589 milliárd dollár), mint tegnap a chipgyártó. Ezt követően ma reggel felemás hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, Európában pedig kisebb felpattanást láthatunk. Amerikában csapkodással indult a nap, a tegnap 17 százalékot eső Nvidia árfolyama végül több mint 9 százalékos pluszban is volt. Szépen emelkedtek a főbb tengerentúli indexek.

Purgálás után szépen felpattantak az amerikai tőzsdék
Megosztás

Remegnek a piacok a kínai AI-tól és még a Fed is odavághat nekik

Gyorsuló amerikai növekedés, emelkedő inflációs kockázatok, globális vámháború és a kínai AI tovagyűrűző hatásai: ezek között kell rendet vágnia az amerikai jegybanknak ahhoz, hogy meghatározza, mikor folytatódhat a kamatcsökkentési ciklus, ha folytatódhat egyáltalán. A részvénypiacok értékeltsége nagyon magas, ahogy a kötvényhozam is, így a kamatdöntés tétje nem kicsi.

Remegnek a piacok a kínai AI-tól és még a Fed is odavághat nekik

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

RSM Blog

TEÁOR2025: fontos határidők és teendők

Az Európai Unió gazdasági tevékenységeket osztályozó rendszere, a TEÁOR, jelentős változáson ment keresztül. Az új TEÁOR\'25 rendszer 2025. január 1-jével lépett hatályba, amely számos j

Holdblog

Az akkumulátoripar árnyoldala

Az elektromos autók, laptopok és okostelefonok világában a kobalt egyszerre a technológiai fejlődés motorja és súlyos társadalmi problémák forrása. Míg a fejlett országokban az elektronikai.

Holdblog

Negyven évet vissza az időben

1984-et írunk. Óceánia hol Keletázsiával, hol Eurázsiával áll hadban. A háborúskodás azonban sokkal inkább szolgálja a belső politikai célokat, mint bármely tényleges külpolitikai cél el

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?

Gazdasági elemző

Gazdasági elemző
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Ez is érdekelhet
tőzsde