Véget ért egy korszak: teljesen kivonult a nyugati katonai hatalom a zűrzavaros országból
Globál

Véget ért egy korszak: teljesen kivonult a nyugati katonai hatalom a zűrzavaros országból

Portfolio
Franciaország az utolsó csádi bázisról is kivonta a katonáit – jelentette be a közép-afrikai ország vezetése. Ezzel egy hosszú együttműködés végére került pont.

Chanane Issakha Acheikh, a csádi hadsereg szóvivője közleményben nyilvánosságra hozta 2025. január 30-án, hogy az európai katonai hatalom katonái az utolsó megmaradt katonai bázist is elhagyták és azokat átadták a helyi reguláris erőknek.

A francia elemek három csádi bázisát mind átadták a csádi nemzeti hadseregnek

– írta, valamint hozzátette:

A N'djamena-i Sergent Adji Kossei bázis átadásával végleg lezárul a francia erők jelenléte Csádban.

Csád korábban a francia gyarmatbirodalom része volt, a függetlenségét végül 1960-ban nyerte el. Az önállósodást követően nyugtalan időszak következett, polgárháborúk és felkelések követték egymást, többször véres összecsapásokig feszült a helyzet. A francia befolyás a gyarmatbirodalom széthullását követően is erős maradt a térségben, ennek köszönhetően állomásoztak itt katonák. A két ország védelmi és katonai megállapodást kötött egymással, ezt 2019-ben vizsgálták felül, akkor három támaszpontot kaptak meg a franciák, ezeken összesen 1000 fős személyzet tartózkodott.

Az elmúlt években az orosz befolyás erősödésével egyben csökkent a franciák tere, különösen a Száhel-övezetben, ezért több országból is távozni kényszerültek.

Korábban ilyen ország volt Niger, majd most Csádból is kivonták a csapatokat. Párizs több lépésben valósította meg a katonák távozását az afrikai országból. Az első támaszpontot 2024 december végén hagyták el, majd január elején következett a második kör. 2024. december 31-én Mahamat Idriss Deby Itno csádi elnök bejelentette, hogy január 31-ig véglegesen kivonja a francia csapatokat az országból.

Címlapkép forrása: Cem Ozdel/Anadolu via Getty Images

Kiszámoló

Újra itt a világvége

A héten egy olyan hír borzolta a tőzsdei befektetők idegeit, amire senki nem számított. Egy ismeretlen kínai startup bemutatta először a saját AI nyelvi modelljét DeepSeek néven, majd pár napp

Holdblog

Az akkumulátoripar árnyoldala

Az elektromos autók, laptopok és okostelefonok világában a kobalt egyszerre a technológiai fejlődés motorja és súlyos társadalmi problémák forrása. Míg a fejlett országokban az elektronikai.

RSM Blog

TEÁOR2025: fontos határidők és teendők

Az Európai Unió gazdasági tevékenységeket osztályozó rendszere, a TEÁOR, jelentős változáson ment keresztül. Az új TEÁOR\'25 rendszer 2025. január 1-jével lépett hatályba, amely számos j

Holdblog

Negyven évet vissza az időben

1984-et írunk. Óceánia hol Keletázsiával, hol Eurázsiával áll hadban. A háborúskodás azonban sokkal inkább szolgálja a belső politikai célokat, mint bármely tényleges külpolitikai cél el

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?

Gazdasági elemző

Gazdasági elemző
Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
marco rubio