Az utolsó pillanatban ütötték be az amerikai tőzsdéket, a magyar sztárpapír 20 százalékot ugrott
Üzlet

Az utolsó pillanatban ütötték be az amerikai tőzsdéket, a magyar sztárpapír 20 százalékot ugrott

Portfolio
A tegnapi vegyes kereskedés után emelkedéssel és rekordokkal zárult a nap csütörtökön az európai tőzsdéken. A befektetők még emésztik az amerikai jegybank tegnapi kamatdöntését, és a mai EKB kamatdöntésre, a ma megjelenő GDP adatokra, a vállalati gyorsjelentésekre valamint Donald Trump vámokkal kapcsolatos kijelentéseire figyelnek. Indexszinten nem, egyedi részvényekben viszont nagy mozgások vannak. Az amerikai tőzsdék is szépen kapaszkodnak, miközben az aranyár is történelmi csúcsra ugrott, ahogy a befektetők biztonságos menedékeket keresnek.
Megosztás

Az utolsó pillanatban ütötték be a tőzsdéket

Az amerikai részvénypiac jelentős volatilitást mutatott csütörtökön, miután Donald Trump elnök bejelentette, hogy 24 órán belül döntést hoz a Kanada és Mexikó elleni 25%-os vámok részleteiről.

A S&P 500 a kereskedés utolsó fél órájában meredeken esett a hírre, de végül visszanyerte a veszteségek nagy részét.

A Dow Jones 0,38%-kal, az S&P 500 0,53%-kal, míg a Nasdaq 0,25%-kal zárt magasabban a nyitáshoz képestt. A Russell 2000 index 0,79%-os emelkedést mutatott.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

Eközben az amerikai állampapírpiacon a hosszú lejáratú hozamok csökkentek a lassuló gazdasági növekedésre utaló adatok és a hónap végi vásárlások hatására. A 10 éves kincstárjegy hozama 4,515%-ra esett, míg a 30 éves államkötvény 4,761%-on zárt –

mindkettő az év legalacsonyabb szintjére csúszott vissza.

Az amerikai dollárindex (DXY) enyhén, 0,04%-kal emelkedett, 108,04 ponton állva.

Megosztás

Jól állnak a hajrá előtt a tőzsdék

Az S&P 500 és a Dow Jones egyaránt 0,7%-kal emelkedett, míg a Nasdaq Composite 0,5%-os pluszban áll a zárás előtt háromnegyedórával.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

DeepSeek: ennyi volt, azonnali hatállyal betiltotta a kínai AI-t egy EU-ország

Azonnali hatállyal blokkolta a DeepSeek kínai mesterséges intelligencia-modell használatát az olasz adatvédelmi hatóság, a Garante. A döntés hátterében az áll, hogy a vállalat nem nyújtott megfelelő tájékoztatást a személyes adatok felhasználásáról – közölte a Reuters.

DeepSeek: ennyi volt, azonnali hatállyal betiltotta a kínai AI-t egy EU-ország
Megosztás

Egyelőre még kitart a zöldhullám

Az S&P 500 0,5%-kal emelkedett eddig egy volatilis kereskedési napon. A Nasdaq Composite enyhe pluszban zárt, míg a Dow Jones 276 pontot, vagyis 0,6%-ot erősödött.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

Megosztás

Milliárdos bírság fenyegeti a DeepSeeket, máris EU-s vizsgálat indult a kínai cég ellen

A francia adatvédelmi hatóság vizsgálatot indít a kínai DeepSeek mesterséges intelligencia rendszerével kapcsolatban. Az eljárás célja, hogy felmérjék a technológia működését és az esetleges adatvédelmi kockázatokat. Az ügy rávilágít az AI-rendszerek növekvő jelentőségére és az európai szabályozók fokozott figyelmére a területen – számolt be a Reuters.

Milliárdos bírság fenyegeti a DeepSeeket, máris EU-s vizsgálat indult a kínai cég ellen
Megosztás

Rekordon az arany

Az arany ára csütörtökön történelmi csúcsra emelkedett, miközben a befektetők a biztonságos menedékeszközök felé fordultak az Egyesült Államok által kilátásba helyezett vámfenyegetések miatt.

Emellett a figyelem középpontjában egy kulcsfontosságú inflációs jelentés is állt, amely a Federal Reserve monetáris politikájának jövőbeli irányára utalhat.

A nemesfém árfolyama 1,3 százalékkal, unciánként 2794,69 dollárra emelkedett napközben, miután korábban elérte a 2798,24 dolláros rekordszintet.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

Az amerikai arany határidős jegyzése még jelentősebb, 1,9 százalékos emelkedést mutatott, 2822,30 dolláron zárt.

Megosztás

Erősödik a Wall Street a technológiai szektor vegyes eredményei után

A vezető amerikai indexek csütörtökön egyelőre zöldben állnak: az S&P 500 és a Dow Jones egyaránt 0,4%-kal emelkedett eddig, míg a Nasdaq Composite 0,1%-os pluszban van.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

A technológiai részvények vegyes teljesítményt mutattak: a Meta Platforms 2%-ot, a Tesla 3%-ot erősödött, míg a Microsoft 6%-ot veszített értékéből este 6-ig. A Meta az elvárásokat felülmúló eredményeket közölt, míg a Microsoft árfolyama a csalódást keltő bevételi előrejelzés miatt gyengült. A Tesla a vártnál gyengébb eredmények ellenére is erősödni tudott.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Rekordon az európai tőzsdék

Az európai tőzsdék csütörtökön rekordszinteken zártak, miután az Európai Központi Bank (EKB) immár ötödik alkalommal csökkentette az irányadó kamatlábakat.

A Stoxx 600 index 0,9%-kal emelkedett, és 539,06 ponton zárt, míg a brit FTSE 100 1,04%-os ugrással 8646,88 pontig ment el. A német DAX 0,43%-kal 21 730,58 pontra erősödött, a francia CAC 40 pedig 0,88%-kal 7941,64 pontra emelkedett.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

Az EKB a 2025-ös év első ülésén 25 bázispontos kamatcsökkentést jelentett be, így az irányadó betéti kamatláb 2,75%-ra csökkent. A piaci várakozások szerint az év folyamán további lazításokra is sor kerülhet, annak ellenére, hogy az eurózóna inflációja az elmúlt hónapokban enyhén emelkedett. Az európai gazdasági aktivitás továbbra is visszafogott maradt, a fogyasztói bizalom pedig elmarad a hosszú távú átlagtól, így a tőzsdei hozamok vonzóbbak lehetnek.

Megosztás

Vegyes napot zártak a hazai nagypapírok

Vegyesen teljesítettek a hazai blue chipek csütörtökön: amíg az OTP és a Mol árfolyama is emelkedtek, estek a Richter és a Magyar Telekom részvényei is.

Vegyes napot zártak a hazai nagypapírok
Megosztás

Szakad az Nvidia

Az Nvidia árfolyama jelenleg 3,2 százalékos mínuszban van.A cég papírjai azt követően kezdtek el esni hétfőn, hogy a kínai DeepSeek előállt egy, az állításuk szerint sokkal olcsóbb, ám a legfejlettebb nyugati mesterséges intelligenciákhoz hasonló modellel. Ezt követően szerdán az exportkorlátozás további szigorításának lehetőségéről érkeztek hírek, ami még jobban elbizonytalanította a befektetőket.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Történelmi csúcsra húzták az aranyat

Az arany árfolyama 1,1 százalékos emelkedést követően 2790,4 dollárnál ért új történelmi csúcsra a mai napon. Az előző csúcsot még október 31-én érte el az árfolyam 2790,2 dollárnál.

Megosztás

Ugrik a Meta árfolyama

A Facebook anyacége, a Meta Platforms a szerdai piaczárást követően erős eredményeket közölt. Ezt követően ma a cég árfolyama 3,8 százalékos pluszban van. A mai emelkedéssel történelmi csúcsra emelkedtek a vállalat részvényei.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Ugrik a Meta árfolyama

A Facebook anyacége, a Meta Platforms a szerdai piaczárást követően erős eredményeket közölt. Ezt követően ma a cég árfolyama 3,8 százalékos pluszban van. A mai emelkedéssel történelmi csúcsra emelkedtek a vállalat részvényei.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Szakad a Microsoft

A Microsoft árfolyama 5,7 százalékos mínuszban van, miután a vállalat a vártnál gyengébb bevételi előrejelzést adott ki a folyó negyedévre.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Kinyitott az amerikai piac

Stagnálással nyitott a Dow Jones, 0,3 százalékban az S&P 500, nagy mozgások egyelőre nincsenek a vezető indexekben.

Megosztás

Ugrik a Rába

Néhány óra leforgása alatt közel 20 százalékot emelkedett a Rába árfolyama, azóta valamelyest visszakorrigált, de még mindig 13 százalékos emelkedésben van. Hírt egyelőre nem látunk, de

  • egyrészt a Rába piacán nem ritkák a maihoz hasonló gyors felfutások,
  • másrészt a magyar tőzsdén előfordul, hogy a kisbefektetők egyik papírból a másikba ugranak, és húzzák egymás után a részvények árfolyamát.

Amint látunk hírt is az emelkedés mögé, megírjuk.

A forgalom egyébként egész nap minimális volt, és mostanra ugrott fel az átlagos szintre.

rab8

A Rába árfolyama idén közel 22 százalékot emelkedett.

Megosztás

Hullámzó kereskedés

Most éppen pluszban a BUX, 0,2 százalékot emelkedett, az OTP és a Mol emelkedik, a Richter és a Telekom esik. A 4iG több mint 700 millió forintos forgalom mellett 3 százalék pluszban áll.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

2 óra telt el a csütörtöki kereskedésből, és a nap eleji kis pluszból kis mínusz lett a BÉT-en. A BUX index 0,1 százalék mínuszban áll, a Richter kivételével minden blue chip értéke kis mértékben esik.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Új csúcs

Múlt hét közepén írtunk arról, hogy történelmi csúcsra emelkedett a 4iG árfolyama, azóta egymás után dönti a csúcsokat a papír, ma 4 százalékos emelkedés után újabb rekordszintre emelkedett. Ráadásul a reggeli órákban a legforgalmasabb magyar papír a 4iG, eddig 450 millió forintnyi papír pörgött le a BÉT-en, magasabb a forgalom a 4iG-ben, mint Richterben vagy OTP-ben.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Esik a Deutsche Bank

Az elemzői várakozásoknál jóval alacsonyabb profitszámot tett közzé a Deutsche Bank, a gyorsjelentés után a cég részvényárfolyama már 6 százalék mínuszban is állt, jelenleg 4,5 százalékos esésben van.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.
Megosztás

Kínában szenved a Swatch

A Swatch (olyan márkák tartoznak a csoporthoz, mint a Swatch, az Omega, a Blancpain, a Breguet és a Harry Winston) profitja nagyot esett, mivel az óraipar továbbra is küzd a kínai fogyasztói kereslet gyengeségével.

Az eladások 12 százalékkal csökkentek, az üzemi eredmény 75 százalékkal 304 millió svájci frankra zuhant 2024-ben, ami elmaradt az elemzői becslésekhez képest.

A vállalat 2025-re jelentős javulást vár az értékesítésben és az eredményekben, bár a kínai kereslet "továbbra is meglehetősen visszafogott" lesz.

A Swatch árfolyama 7 százalékot esett a kedvezőtlen hírekre.

Megosztás

Kis plusz Európában

Az EKB kamatdöntése előtt index szinten nincsenek nagy mozgások az európai tőzsdéken, a német DAX és a francia CAC 0,3-0,4 százalék pluszban áll.

Megosztás

Óriási pofont kapott a Wizz Air, történelmi mélypont közelében az árfolyam.

A csütörtöki piacnyitást előtt tette közzé harmadik negyedéves számait a Wizz Air. Az időszak során a diszkont légitársaság tovább növelte utasforgalmát és javította a kihasználtsági mutatóit, de veszteséges volt a cég, ráadásul a negyedik negyedéves eredményvárakozását is csökkentette a menedzsment. A friss eredményeknek nem örülnek a befektetők, nagy mínuszban nyitott az árfolyam.

Óriási pofont kapott a Wizz Air, történelmi mélypont közelében az árfolyam.
Megosztás

Hidegzuhany a Teslától, mégis van minek örülni a befektetőknek

Nem volt könnyű éve a Teslának, az autóeladások 2024-ben a vállalat történetében először estek vissza éves szinten. A cég ennek ellenére azt ígéri, hogy idén újra visszaállhat a növekedési pályára, amelyet részben az új, megfizethetőbb modellekkel akar elérni, amelyekről a mostani gyorsjelentésben is megígérték, hogy az idei első félévben elindul a gyártásuk. Elon Musk "epikus" növekedést vetített előre a következő időszakra, és több érdekes információval szolgált a vállalat terveiről.

Hidegzuhany a Teslától, mégis van minek örülni a befektetőknek
Megosztás

Kis plusz a magyar tőzsdén

Mérsékelt emelkedéssel, 0,3 százalék pluszban nyitott a BUX, a Telekom kivételével a blue chipek árfolyama mérsékelten emelkedik.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

További megszorítások jöhetnek a Volkswagennél

A Volkswagen igazgatótanácsának tagjai körében egyre nagyobb az aggodalom, hogy a szakszervezetekkel tavaly év végén elfogadott átfogó megszorítások nem lesznek elegendőek ahhoz, hogy a Volkswagennél a negatív trendeket megfordítsák.

A megállapodás szerinti létszámcsökkentésen túl további költségcsökkentő intézkedésekre lesz szükség.

A Handelsblatt úgy tudja, hogy a vállalat a jövő év vége helyett három-négy éven belül érné el a 6,5%-os operatív marzsot. (Handelsblatt)

Megosztás

Szenved a Honda és a Nissan, szükségük is lehet az egyesülésre

Tavaly év végén jelentette be a Honda és a Nissan, hogy egyesülhet a két vállalat, az ezzel kapcsolatos tárgyalások már el is kezdődtek. A legfrissebb, 2024-es eladási számok alapján szüksége is lehet a két cégnek a kooperációra.

Szenved a Honda és a Nissan, szükségük is lehet az egyesülésre
Megosztás

Jó a hangulat a kriptopiacon

Az elmúlt órákban tovább emelkedett a kriptoeszközök árfolyama, a bitcoin 1,5 százalékos emelkedéssel 105 ezer dollár fölött áll, az ether 2,6 százalékot erősödött, a kisebb coinokban 2-5 százalékos emelkedés van.

Több hír is kijött az elmúlt órákban, ami támogatja az emelkedést, például az, hogy a cseh jegybank azt fontolgatja, hogy bitcoinba teszi a tartalék egy részét, és az is, hogy Donald Trump cége pénzügyi szolgáltatásokat indít, és többek között kriptoeszközökkel is foglalkoznak majd, és tegnap az amerikai jegybankelnök is beszélt a kriptókról, a digitális eszközökből származó kockázatokra vonatkozó kérdésre válaszolva Powell azt mondta, hogy a bankok tökéletesen képesek kiszolgálni a kriptoügyfeleket, amennyiben megértik és kezelni tudják a kockázatokat, és hozzátette, hogy „egy nagyobb szabályozási apparátus a kripto körül a Kongresszus részéről nagyon konstruktív lenne.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

Megosztás

Pluszban nyithat Európa

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Eséssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,3 százalékot esett, a S&P 500 0,5 százalék mínuszban zárt, míg a Nasdaq 0,2 százalék mínuszban fejezte be a napot.
  • Az ázsiai tőzsdéken ma reggel emelkedés látszik, a Nikkei 0,11 százalékos pluszban van, a Hang Seng 0,39 százalékot emelkedett, míg a CSI 300 0,05 százalékos pluszban áll.
  • Iránykereséssel indulhat a nap az európai börzéken, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a DAX 0,51 százalék pluszban nyithat, a CAC 0,33 százalékkal kerülhet feljebb, míg a FTSE 0,32 százalékkal kerülhet lejjebb.
  • Az amerikai határidős részvényindexek emelkedést vetítenek előre a piacnyitásra, a Dow Jones 0,19 százalékot emelkedhet, a S&P 500 0,33 százalékot emelkedhet, míg a Nasdaq 0,57 százalékkal kerülhet feljebb.

Mi várható makro fronton?

Ma a GDP adatok napja lesz, miután francia, német, euróövezeti és természetesen magyar negyedik negyedéves GDP adat is érkezik. Ezen felül euróövezeti munkanélküliségi ráta és inflációs várakozások érkeznek, továbbá az Európai Központi Bank tart kamatdöntő ülést délután, ahol az euróövezet vártnál rosszabb teljesítménye miatt az elemzők többsége kamatcsökkentésre számít.

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 8,7 százalékos elmozdulással a DAX index áll az élen, a sereghajtó 3,0 százalékos eséssel a CSI 300 index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 13,0 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Richter papírja áll 0,9 százalékos eséssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Arany árfolyama már 4,9 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 44 713,52 -0,3% 1,3% 4,0% 5,1% 16,6% 55,6%
S&P 500 6 039,31 -0,5% -0,8% 1,1% 2,7% 22,6% 84,5%
Nasdaq 21 411,46 -0,2% -2,0% -0,3% 1,9% 21,7% 135,2%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 39 414,78 1,0% -0,6% -2,2% -1,2% 9,4% 68,6%
Hang Seng 20 225,11 0,0% 2,3% 0,7% 0,8% 25,8% -25,5%
CSI 300 3 817,08 0,0% 0,5% -4,1% -3,0% 15,5% -4,7%
Európai részvényindexek              
DAX 21 637,53 1,0% 1,8% 8,3% 8,7% 27,7% 62,1%
CAC 7 872,48 -0,3% 0,4% 7,0% 6,7% 3,0% 32,2%
FTSE 8 557,81 0,3% 0,1% 5,0% 4,7% 12,1% 14,4%
FTSE MIB 36 371,67 0,6% 1,4% 6,5% 6,4% 20,3% 50,5%
IBEX 12 286,5 1,1% 3,4% 6,5% 6,0% 24,2% 28,7%
Régiós részvényindexek              
BUX 84 993,44 0,1% -0,8% 6,9% 7,1% 34,5% 95,7%
ATX 3 819,81 0,7% 0,7% 5,2% 4,3% 10,8% 21,9%
PX 1 880,89 0,7% 1,0% 6,8% 6,9% 30,1% 71,4%
WIG20 86 203,19 0,0% 1,1% 8,0% 8,3% 14,4% 50,3%
Magyar blue chipek              
OTP 23 870 0,0% -0,5% 9,2% 10,1% 44,2% 68,0%
Mol 2 846 0,1% -1,9% 5,7% 4,2% -0,3% 7,4%
Richter 10 310 -0,9% -3,3% -1,6% -0,9% 12,6% 58,7%
Magyar Telekom 1 440 1,6% 2,7% 13,0% 13,0% 90,2% 215,8%
Nyersanyagok              
WTI 72,94 -1,6% -4,2% 2,3% 0,7% -5,6% 36,8%
Brent 76,58 -1,3% -3,4% 3,4% 2,5% -7,4% 27,5%
Arany 2 753,86 -0,1% -0,1% 5,2% 4,9% 36,0% 75,3%
Ezüst 30,81 1,3% 0,1% 3,8% 3,8% 33,4% 76,4%
Devizák              
EURHUF 408,1 0,1% -0,6% -0,6% -0,8% 4,7% 20,9%
USDHUF 391,6506 0,1% -0,6% -0,6% -1,4% 8,5% 27,6%
GBPHUF 487,6350 0,3% 0,4% -1,6% -2,0% 6,8% 22,1%
EURUSD 1,0420 0,0% 0,0% 0,0% 0,6% -3,5% -5,3%
USDJPY 155,7150 0,0% -0,4% -1,2% -0,9% 5,5% 42,6%
GBPUSD 1,2435 0,0% 1,0% -1,1% -0,7% -1,9% -4,4%
Kriptovaluták              
Bitcoin 103 747 2,4% 0,1% 10,2% 9,9% 139,6% 1 016,9%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 4,55 0,3% -1,1% -1,5% -0,5% 11,8% 185,5%
10 éves német állampapírhozam 2,54 0,4% 1,8% 6,4% 7,6% 15,2% -726,6%
10 éves magyar állampapírhozam 6,69 -1,3% -3,2% 1,5% 1,1% 4,9% 198,7%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

Címlapkép forrása: peterschreiber.media

Megosztás

Jelentett a Tesla, a Microsoft, és a Meta - Itt vannak az első reakciók

Nem csak a Federal Reserve kamatdöntését, hanem a szerdán felpörgő gyorsjelentési szezont is feszült figyelem kísérte a piaci szereplők részéről. A zárást követően a Microsoft, a Tesla, valamint a Meta legfrissebb számait is megismerhettük, a befektetők pedig meglehetősen vegyesen fogadták az eredményeket. Amíg a Microsoftot megütötték, addig a Tesla árfolyama a kezdeti mínuszt követően gyorsan pluszba fordult a zárás utáni kereskedésben, csakúgy mint a Meta jegyzése.

Jelentett a Tesla, a Microsoft, és a Meta - Itt vannak az első reakciók

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Melyik befektetési alapot válasszuk 2025-ben?

Gazdasági elemző

Gazdasági elemző
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Díjmentes előadás

Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa

Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

Ez is érdekelhet
legikatasztrofa repules