Töretlen a lendület a tőzsdéken
Üzlet

Töretlen a lendület a tőzsdéken

Portfolio
Reggel az ázsiai tőzsdéken többnyire emelkedést láthattunk a japán Nikkei vezetésével, ezt követően pedig az európai tőzsdéken is jó a hangulat. Gazdasági események szempontjából csendes napra számíthatunk, a reggeli német kiskereskedelmi adat közzétételét követően nem várhatóak piaci hatással bíró események, a héten azonban több fontos GDP, illetve foglalkoztatottsági adat is érkezik majd. A magyar tőzsdén a nyitást követően kedvező a hangulat. A hazai nagypapírok közül a Richterre érdemes most különösen figyelni, miután a vállalat részvényei a nyitást követően nem csak új történelmi csúcsra emelkedtek, de a lélektani szempontból fontos 10 000 forintos szintet is áttörte az árfolyam.
Megosztás

Jó a hangulat Európában

Emelkednek a vezető részvényindexek, a FTSE már 0,6, a DAX pedig 0,4 százalékkal került feljebb a kereskedés eddigi részében. Eközben azonban alulteljesít a francia tőzsde, a CAC index jelenleg pénteki záróértéke közelében mozog.

dax0729
Megosztás

Történelmi csúcson a Richter - Mi áll a háttérben?

Hétfő reggel a nyitást követően a Richter a legjobban teljesítő blue chip. A mostani emelkedés hatására pedig a vállalat részvényei nem csak, hogy új történelmi csúcsra emelkedtek, de áttörték a lélektani szempontból fontos 10 000 forintos szintet is, amellyel nagy tér nyílt meg a további emelkedés előtt. A csúcsdöntés apropóján összeszedtük, hogy mi áll a Richter menetelésének hátterében, valamint azt is megnéztük, hogy hogyan vélekednek az elemzők a részvényről.

Történelmi csúcson a Richter - Mi áll a háttérben?
Megosztás

Történelmi csúcson a Richter

A Richter árfolyama 1,3 százalékos pluszban van ma reggel, ezzel a gyógyszergyártó részvényei történelmi csúcsra emelkedtek.

richter0729
Megosztás

Stratégiai partnerségre lépett a DH Energy és a LEHEL cégcsoport

Stratégiai partnerségre lép a Duna House Group új üzletága, a DH Energy és a LEHEL cégcsoport - derült ki a Duna House közleményéből.

Stratégiai partnerségre lépett a DH Energy és a LEHEL cégcsoport
Megosztás

Dübörög az OTP sajátrészvény-visszavásárlása

Július 26-án, pénteken több mint 370 milllió forintért vett saját részvényeket az OTP.

Dübörög az OTP sajátrészvény-visszavásárlása
Megosztás

Jó hangulatban indulhat a hét

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Emelkedéssel zártak legutóbb a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 1,6 százalékot emelkedett, a S&P 500 1,1 százalék pluszban zárt, míg a Nasdaq 1 százalékkal került feljebb.
  • Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, a Nikkei 2,12 százalékos pluszban van, a Hang Seng 1,79 százalékot emelkedett, míg a CSI 300 0,5 százalékkal került lejjebb.
  • Jó hangulatban nyithatnak az európai tőzsdék, a határidős részvényindexek állása alapján a DAX 1,02 százalékkal kerülhet feljebb, a CAC 0,69 százalék pluszban nyithat, míg a FTSE 0,42 százalékot emelkedhet.
  • Az amerikai határidős részvényindexek emelkedést vetítenek előre a piacnyitásra, a Dow Jones 0,39 százalék pluszban nyithat, a S&P 500 0,48 százalékot emelkedhet, míg a Nasdaq 0,7 százalékkal kerülhet feljebb.

Mi várható makro fronton?

Ma még lesz egy viszonylag nyugodt napunk, a német kiskereskedelmi adat érkezik májusban. A német gazdaság gyengén teljesít, a közgazdászok nagyon várják a fogyasztás felpattanását, így a ma érkező adat fontos lesz.

2024. július 29. – augusztus 4. Makronaptár
Magyar makrogazdaság
július 30. kedd 8:30 KSH GDP első becslés Q2
július 30. kedd 8:30 KSH Szálláshelyek forgalma jún.
július 30. kedd 11:00 ÁKK 3 hónapos dkj aukció  
július 31. szerda 8:30 MNB Kamatstatisztikák jún.
július 31. szerda 8:30 KSH Ipari termelői árak jún.
július 31. szerda 8:30 KSH Lakásépítési engedélyek H1
augusztus 1. csütörtök 8:30 KSH Külkereskedelem (második becslés) máj.
Nemzetközi makrogazdaság
július 29. hétfő 8:00 Németo. Kiskereskedelem máj.
július 30. kedd 7:30 Franciao. GDP (előzetes) Q2
július 30. kedd 10:00 Németo. GDP (előzetes) Q2
július 30. kedd 11:00 EU GDP (előzetes) Q2
július 30. kedd 14:00 Németo. Infláció júl.
július 30. kedd 16:00 USA Nyitott álláshelyek jún.
július 30. kedd 16:00 USA CB hangulatindex júl.
július 31. szerda 1:50 Japán Kiskereskedelem jún.
július 31. szerda 3:30 Kína NBS BMI júl.
július 31. szerda   Japán Bank of Japan kamatdöntés  
július 31. szerda 8:45 Franciao. Infláció júl.
július 31. szerda 9:55 Németo. Munkanélküliség júl.
július 31. szerda 11:00 EU Infláció júl.
július 31. szerda 14:15 USA ADP munkanélküliség júl.
július 31. szerda 14:30 USA Folyamatban levő lakáseladások jún.
július 31. szerda 20:00 USA Fed kamatdöntés  
július 31. szerda 20:30 USA Jerome Powell sajtótájékoztatója  
augusztus 1. csütörtök 3:45 Kína Caixin BMI (feldolg.) júl.
augusztus 1. csütörtök 11:00 EU Munkanélküliség jún.
augusztus 1. csütörtök 13:00 UK BoE kamatdöntés  
augusztus 1. csütörtök 13:30 USA Elbocsátások júl.
augusztus 1. csütörtök 14:30 USA Munkaerőköltség&termelékenység Q2
augusztus 1. csütörtök 16:00 USA ISM BMI (feldolgozóipar) júl.
augusztus 2. péntek 14:30 USA Munkanélküliség júl.
augusztus 2. péntek 16:00 USA Gyáripari megrendelések jún.
Forrás: Portfolio-gyűjtés

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 20,7 százalékos elmozdulással a BUX index áll az élen, a sereghajtó 0,6 százalékos eséssel a CSI 300 index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 60,7 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Mol papírja áll 0,5 százalékos eséssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Arany árfolyama már 15,4 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 40 589,34 1,6% 0,7% 3,7% 7,7% 14,3% 49,3%
S&P 500 5 459,1 1,1% -0,8% -0,3% 14,5% 19,5% 80,4%
Nasdaq 19 023,66 1,0% -2,6% -3,7% 13,1% 22,7% 137,3%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 37 667,41 -0,5% -6,0% -5,0% 12,6% 15,3% 73,9%
Hang Seng 17 021,31 0,1% -2,3% -5,9% -0,2% -12,1% -40,1%
CSI 300 3 409,29 0,3% -3,7% -2,0% -0,6% -12,7% -11,6%
Európai részvényindexek              
DAX 18 417,55 0,6% 1,4% 1,4% 9,9% 14,2% 48,3%
CAC 7 517,68 1,2% -0,2% -1,2% -0,3% 2,8% 34,0%
FTSE 8 285,71 1,2% 1,6% 0,7% 7,1% 7,9% 9,8%
FTSE MIB 33 812,44 0,1% -1,2% 0,8% 11,4% 16,7% 54,8%
IBEX 11 165,9 0,2% 0,7% 1,2% 10,5% 16,3% 21,0%
Régiós részvényindexek              
BUX 73 174,13 0,6% 0,3% 3,0% 20,7% 36,6% 78,6%
ATX 3 671,77 0,1% 0,0% 2,1% 6,9% 14,2% 21,1%
PX 1 597,84 -0,2% -1,0% 3,8% 13,0% 19,2% 49,2%
WIG20 83 712,63 -0,3% -2,5% -4,7% 6,7% 17,3% 39,2%
Magyar blue chipek              
OTP 18 600 1,3% -0,1% 4,4% 17,7% 44,2% 49,6%
Mol 2 812 0,1% -1,2% -1,0% -0,5% 0,2% -6,9%
Richter 9 955 0,2% 1,9% 3,6% 13,8% 12,4% 93,9%
Magyar Telekom 1 096 0,0% 1,7% 6,6% 60,7% 165,1% 153,1%
Nyersanyagok              
WTI 78,58 -1,1% -3,5% -4,4% 9,3% -0,3% 39,8%
Brent 80,46 -1,5% -4,3% -6,0% 3,6% -3,0% 27,2%
Arany 2 382,7 0,7% -1,0% 3,5% 15,4% 20,9% 67,9%
Ezüst 27,83 -0,3% -4,8% -3,6% 14,8% 11,9% 69,6%
Devizák              
EURHUF 390,6 -0,5% 0,0% -1,5% 2,2% 1,7% 19,5%
USDHUF 359,8011 -0,5% 0,3% -3,1% 4,0% 3,6% 22,5%
GBPHUF 463,6350 -0,3% -0,1% -1,1% 5,1% 4,1% 27,5%
EURUSD 1,0856 0,0% -0,3% 1,6% -1,7% -1,9% -2,4%
USDJPY 153,6450 0,0% -2,4% -4,3% 9,0% 9,5% 41,4%
GBPUSD 1,2854 -0,2% -0,5% 1,8% 0,8% -0,5% 3,8%
Kriptovaluták              
Bitcoin 67 921 3,2% 1,8% 11,7% 53,7% 131,4% 589,8%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 4,19 -1,3% -1,0% -2,9% 8,5% 8,8% 101,6%
10 éves német állampapírhozam 2,35 -0,5% -2,8% -3,3% 15,7% -4,4% -659,9%
10 éves magyar állampapírhozam 6,61 0,6% 0,3% -3,1% 11,5% -10,1% 196,4%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

Címlapkép forrása: Maxxa_Satori

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
költség-biztosítás-biztosító-vihar-globális-felmelegedés-szélsőséges-időjárás-hitelminősítő-lakásbiztosítás-kár