Csütörtök reggel arról számoltak be ukrán források, hogy legalább két Kamov Ka-52 „Alligator” helikoptert is megsemmisítettek. Az orosz források ebből egyet elismertek, így ez a 41. lelőtt ilyen forgószárnyas repülőgép.
Kevés szó esik egy magyar papírról, mely egyedülálló módon az elmúlt 10 évben stabilan veri még az amerikai részvénypiac teljesítményét is. És még mielőtt a forint leértékelődésének egyik következményeként gondolnánk erre a teljesítményre, kihangsúlyozzuk, mindezt dollárban mérve teszi meg. Ez a részvény nem más, mint az Állami Nyomda.
A tegnap megjelent, a várakozásoknál jóval gyengébb második negyedéves GDP-adatok után több piaci elemző felvetette, hogy veszélybe került a kormány minimumcélja, hogy 2023 egészében legyen gazdasági növekedés. Illusztratív számítások keretében megnéztük, milyen második fél évre van szükség a magyar gazdaságtól, hogy a gazdaságpolitika céljai megvalósuljanak. Kifejezetten erősre.
Valójában nincs ideális életkor a vezetővé avanzsáláshoz. Az emberek nem válnak varázsütésre okossá, karizmatikussá és széleslátókörűvé, amikor elérik az 50. életévüket. A fiatalság viszont egyszerre előny és hátrány, a tapasztalatlanság pedig lehet pozitív és negatív is. Mindezt azért fontos leszögezni, mert egyre több Z-generációs fiatal ül vezérigazgatói székekbe, és kérdőjelezi meg a hagyományos vezetési modelleket és vállalati működést. Hová vezethet mindez?
Vlagyimir Putyin elnök az orosz rubel elmúlt napokban látott zuhanása miatt tárgyalásokat kezdeményezett, hogy megállítsák a valuta leértékelődését, írja a Financial Times. A jegybank keddi, rendkívüli kamatemelése sem tudta erősödő pályára állítani a devizát, ezért válhat szükségessé új eszközök bevezetése. Putyin tőkekontrollban gondolkodhat, illetve a vállalatok exportbevételeinek kötelező, rubelre való átváltása is a tervek között szerepel. A hírek megjelenése után az orosz deviza árfolyama stabilizálódott.
Jövőre élesedik a globális minimumadó rendszere, amely a legnagyobb multinacionális vállalatok nyereségét igazságosabban osztaná szét az értékesítés és fogyasztói országok között. A bevezetés hatását még nehéz pontosan megbecsülni, de a cégek adóelkerülési trükkjeinek szinte biztosan gátat szab. Csakhogy a bevételek átrendeződésének köszönhetően a legnagyobb gazdaságok lesznek a valódi haszonélvezők, míg Magyarország még adóbevételeket is veszíthet a multinacionális vállalatok szigorúbb adóztatásával. Az új rendszer méltányosabb globális adózási környezetet teremtene, de továbbra is sok kérdés és technikai részlet tisztázatlan, a hatása pedig még megjósolhatatlan.
Az előző hetekben ugyan ellenálló volt a magyar tőzsde a nemzetközi hangulatromlással, valamint a vezető részvényindexek meredek esésével szemben, a hét elején azonban a hazai piacokon is elkezdődött egy kisebb korrekció. Esni pedig van is honnan, hiszen a BUX már több mint 25 százalékot emelkedett idén, amivel a korábbi történelmi csúcs közelébe ért. Az emelkedéshez nagy mértékben hozzájárult az OTP rendhagyó teljesítménye is, azonban a kiváló negyedéves számok publikálását követően a többi blue chiphez hasonlóan a bank részvényeiben is korrekció kezdődött. Éppen ezért megnéztük, hogy az alapvetően kedvező fundamentumok mellett melyek lehetnek azok a szintek, melyekre érdemes lehet figyelni a BUX-nál és a hazai blue chipeknél.
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed július 20-án indította el a FedNow nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi az amerikaiak számára, hogy azonnal, a hét minden napján a nap 24 órájában küldjenek és fogadjanak pénzt. Cikkünkben utánajártunk, miért is volt már égető szüksége az egyébként nagyon fejlett pénzügyi rendszert működtető Egyesült Államoknak egy új fizetési infrastruktúrára, és milyen előnyei származhatnak a gazdasági szereplőknek az innovációból.
Tőzsdére ment egy vietnámi autógyártó startup, a vietnámi Teslának is nevezett Vinfast, ami önmagában nem lenne nagy hír, csakhogy a vállalat tőzsdei értéke nagyobb, mint a legnagyobb német autógyártóké, a Mercedesé vagy a Volkswagené, miközben például a Volkswagen az eladások alapján az egyik legnagyobb, a Vinfast pedig eddig nem sok mindent tett le az asztalra, létezése eddigi 6 évében veszteségesen működött, és még csak most pörgeti fel az értékesítését.
Nem csak a rendkívül bonyolult munkajogi szabályozás, hanem a vállalkozások rugalmatlansága és - jórészt indokolatlan - félelmei is akadályozzák, hogy gyermekvállalás után a nők könnyedén visszatérjenek a munkaerőpiacra.
Mostanra elmondható, hogy Európa-szerte megállt a lakásárak korábban tapasztalható növekedési üteme. A KSH és az Eurostat adataiból kiderül, hogy szinte alig van olyan uniós ország, ahol az elmúlt negyedévek valamelyikében legalább egy minimális, 1-2 százalékos árcsökkenés ne lett volna. Igaz, hogy nominálisan nézve nagy zuhanások sem tapasztalhatók, a magyarországihoz hasonlóan a többi országban is a kivárás és a stagnálás jelei láthatók. Teljesen más képet kapunk azonban, ha az inflációt is bevonjuk a képletbe, azaz reálértéken hasonlítjuk össze az uniós országok lakásárváltozásait.
A frissen végzett 20-34 évesek körében tízből közel kilenc magyar fiatalnak volt állása 2022-ben – olvasható ki az Eurostat friss adataiból. A 88,9%-os, rekordnak számító foglalkoztatottsági ráta az ötödik legmagasabbnak mutatónak számít az EU-ban. Magyarország egyben szerepel azon hat EU-tagállam között is, ahol mindkét nem esetében meghaladja a 82%-ot azon 20-34 év közöttiek aránya, akik frissen kikerülve a középfokú szakképzésből munkával rendelkeznek.
Aki azt hitte, hogy a szocho bevezetése visszaveti a magyarok kötvényalapok iránti keresletét, nagyot tévedett. Júliusban ismét taroltak a kötvényalapok, több százmilliárd forintnyi friss pénz áramlott a kategóriába.
Valószínűleg már lecsúszott a legjobb alkalomról az, aki még a nyaraláshoz szeretne minél olcsóbban eurót váltani, hiszen kevés az esély arra, hogy még visszatérjenek a júniusban látott 370 körüli szintek. Lassan érdemes inkább azzal foglalkozni, mire számíthatunk még az év végéig, reális esély van-e akár a 400-as euróárfolyam elérésére.
A második negyedévben véget érhetett a magyar gazdaság recessziója, de az idei növekedés így is elmarad a kormányzati várakozásoktól - ez rajzolódik ki a szakértők Portfolio számára küldött előrejelzéseiből, melyek a szerdán megjelenő GDP-adat előtt készültek.
Kínában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése és az ipari termelés bővülése júliusban éves szinten, és nőtt a munkanélküliség júniussal összevetve - áll a kínai statisztikai hivatal keddi jelentésében. A jegybank kamatvágással reagált, az állami nagybankok intervencióval fékezték a jüan gyengülését, a kínai részvények pedig estek.
Értesüléseink szerint még mindig nem valósult meg teljes mértékben valamennyi 2022-ben benyújtott háztartási méretű (HMKE) napelemes rendszer létesítésére irányuló igénybejelentés feldolgozása. A HMKE-be beruházni kívánó ügyfelek között számos olyan akad, aki még nem kapott választ az egy évvel ezelőtt a szolgáltatónak tett igénybejelentésére.
Míg a férfiak általában profitálnak abból, ha gyermekük születik, a nők karrierjét gyakorlatilag lenullázza a szülés. A bérkülönbségek, a munkaadói félelmek, a túl kevés bölcsőde, illetve társadalmi sztereotípiák is akadályozzák, hogy egy dolgozni vágyó anya szakmai és anyagi megbecsüléssel övezve térjen vissza a munkaerőpiacra.
Meddig megy még az OTP? Ez az a tőzsdei kérdés, amit az elmúlt hetekben a legtöbbször megkaptam, főleg azután, hogy kijött a múlt heti brutál beszámoló, az egymilliárd eurós profittal. Ha elfogadjuk, hogy a piacok tökéletesen áraznak, és az összes információ beépült az árba, akkor nincs több kérdés, 14 ezer forintot ér az OTP, mert ott van az ár. De azért van még néhány kapaszkodó a meddig megy még kérdés megválaszolásához.