Keresett kifejezés: sajat oldal | Találatok száma: 9005 Új keresés

A maszk, ami megöli a koronavírust is

A maszk, ami megöli a koronavírust is

A koronavírus ellen is hatékony vírusölő egészségügyi maszkot fejlesztett ki egy francia cég, amely néhány hónapon belül piacra kerülhet - jelentette szerdán a France2 köztévé.

A válság ára: egy évtizeddel későbbi euróbevezetés

A válság ára: egy évtizeddel későbbi euróbevezetés

Hosszú idő óta először megtört a csend a hazai euróbevezetés kapcsán, bár ennek érdemi okát vagy indokát nem igazán látom. Ugyanakkor a téma mégis megszólított, hiszen egy válság mindig jó lehetőséget kínál arra, hogy egy kicsit más szemszögből tekintsünk a gazdasági folyamatokra. Persze, valahol érthető, hogy miért került elő megint a téma. A forint a világ egyik legrosszabbul teljesítő fizetőeszköze volt 2020-ban: közel 10 százalékos gyengülést mutatott az év kezdete és vége között. Aki valamilyen oknál fogva érzékeny a témára, mert például jelentősen nőttek a beszerzési költségei, jogosan teheti fel a kérdést: miért nem szabadulunk már meg ettől a bizonytalansági és költségnövelő tényezőtől?

A gyermeknevelés, mint befektetés? - A szülői felelősségek átalakulása

A gyermeknevelés, mint befektetés? - A szülői felelősségek átalakulása

A szülővel együtt aludjon a gyermek, vagy külön? Hagyjuk sírni vagy vegyük fel? Melyik óvodát válasszuk? Melyik iskola lesz a legmegfelelőbb? Milyen programok segítik legjobban fejlődését? – olyan kérdések ezek, amelyek 20-30 évvel ezelőtt még kevesebb téttel bírtak, a mai szülők számára viszont létfontosságú választásokká váltak. A szülőséggel és gyermekneveléssel foglalkozó kutatások már a 90-es évek végétől jelzik, hogy jelentős átalakulások zajlanak a gyermeknevelés terén. A változások nagyban átírják a szülőkkel szemben támasztott elvárásokat, magát a szülő-gyermek viszonyt, valamint az állam és a gyermekes családok kapcsolatát. A változásokat a kutatók szélesebb, globális léptékű gazdasági és politikai folyamatokkal kapcsolják össze, amelyek a nemzet-állami politikákon keresztül leszivárognak a magánélet egyik legintimebb szférájába: a gyermeknevelés hétköznapi gyakorlataiba.

Vállalatszerű működés a felsőoktatásban – Eljött a magánegyetemek ideje?

Az egyetemek saját lábra állítása nem megy egyik napról a másikra, de az alapítványi kuratóriumok felállításával egyértelmű a cél: hosszabb távon egyre inkább azt várja a kormányzat a fenntartó alapítványoktól, hogy növekvő arányban az egyetem saját bevételeiből finanszírozzák az intézmények működését. A Kodolányi János Egyetem harminc éve magánintézményként működik, Dr. Szatmári Pétert, tudományos és fejlesztési rektorhelyettest kérdezte a Portfolio a felsőoktatásban zajló változásokról, a gyorsan változó munkaerőpiaci igények kiszolgálásának fontosságáról, és hogy hogyan vált tavaly az egyetem fenntartójává a Docler Holding.

Bezártak a sípályák, hova indulhatnak most azonnal nyaralni a magyarok?

Bezártak a sípályák, hova indulhatnak most azonnal nyaralni a magyarok?

Egyre több olyan egzotikus nyaralóhely nyit ki, amelynek szinte a teljes gazdasága a turizmusból él. Jellemzően szigetországokról van szó, ahol változatos járványügyi előírások, kijárási korlátozások is bonyolíthatják a kikapcsolódni vágyók életét. Mivel azonban Európában gyakorlatilag bezártak a síközpontok, sokan itt próbálják meg kiheverni a koronavírus-helyzet által okozott fásultságot. 400-600 ezer forinttól kezdődnek a 7-10 napos ajánlatok, de akár 1 millió forint fölötti összeget is elkérhetnek az utasoktól fejenként. Kötelező elem a beutazáshoz az előzetes szállásfoglalás, a teljeskörű utasbiztosítás és számos esetben a negatív PCR-teszteredmény.

Kegyetlen hegycsúcs: amikor mindent maga alá temet a tőzsdei zuhanás

Kegyetlen hegycsúcs: amikor mindent maga alá temet a tőzsdei zuhanás

Borítóképünkön a 3.128 méter magas Cerro Torre hegycsúcsa látható Patagóniából, amelyet az 1991-es „Kegyetlen hegycsúcs” című film tett közismertté. Az elmúlt hónapokban az amerikai részvénypiacon gyakorta fordultak elő a Cerro Torre látképére kísértetiesen hasonló alakzatok. Hirtelen 100+ százalékos emelkedések, majd pár nap múlva 50+ százalékos zuhanások. A mai írás a kegyetlen hegycsúcshoz hasonló tőzsdei árfolyamgrafikonok kialakulásának körülményeivel és mozgatórugóival foglalkozik.

Matolcsy György: kudarc volt az állami beruházásbővítés, de még több év van a kanyarban előzésre

Matolcsy György: kudarc volt az állami beruházásbővítés, de még több év van a kanyarban előzésre

Ismét értékelte Matolcsy György jegybankelnök a 2020-as évet a járvány- és a válságkezelés sikeressége szemszögéből, amelynek apropója az, hogy megfogalmazása szerint „A kanyar hosszabb és a terep nehezebb, mint elsőre tűnt”. Hétfői írásában megállapította, hogy míg „a járvány elleni harc sikeres volt 2020-ban”’, addig „a beruházások, ezen belül az állami beruházások bővítése terén azonban inkább kudarc, mint siker a válságkezelés”. A jegybankelnök ezért ismét a minél hatékonyabb állami beruházás élénkítést sürgette, hogy a kanyarban tudjunk előzni, mert meglátása szerint ez a lehetőség még évekig fennáll, ahogy a spanyolnátha miatti járvány is 3 évig pusztított 1918-1920 között.

Bitcoin: tényleg ez a digitális arany?

Bitcoin: tényleg ez a digitális arany?

Az egyik legfelkapottabb befektetési téma mostanában a bitcoin, amellyel már a világ legnevesebb elemzőházai is foglalkoznak. Legújabban a JP Morgan adott ki egy friss elemzést a kriptodevizáról, amelyben azt boncolgatja a cég elemzője, hogy miért alkalmatlan a bitcoin, mint fedezeti eszköz. Emellett kitér az elemzés arra is, hogy a milyen korreláció áll fent a bitcoin és más fedezeti eszközök, és a többek között a részvények között, de a konklúzió kifejezetten megosztó. Végül az elemzés elismeri, hogy van a bitcoinnak egy kifejezetten előnyös tulajdonsága, hiszen abban az esetben nagyon is hasznos lehet, ha a fiat valuta rendszer összeomlik.

Folytatódik az I. kerületi bérlakásvita - Ennyivel emelkedne az önkormányzati lakások bérleti díja

Folytatódik az I. kerületi bérlakásvita - Ennyivel emelkedne az önkormányzati lakások bérleti díja

Nemrég írtunk arról, hogy az I. kerület új lakásrendeletet helyezett kilátásba az önkormányzati lakások kiadásának szigorításáról amiatt, hogy az alacsony bérleti díjak évente több száz millió forintos kiesést okoznak a Budavári Önkormányzat költségvetésében. A Telex legfrissebb cikke rávilágított arra, hogy ez várhatóan több száz olyan önkormányzati tulajdonú bérlakás lakóját érinti, akik örökölhető bérleti joggal élnek az ingatlanban.

Tudtuk, hogy sok minden más lesz a Brexit után, és ezt a magyarok is megérzik majd

Tudtuk, hogy sok minden más lesz a Brexit után, és ezt a magyarok is megérzik majd

Előzetesen is lehetett tudni, hogy sok minden megváltozik majd a Brexit  után, de az a legfontosabb mindenkinek, hogy decemberben sikerült megállapodni az Európai Unióval – mondta a Portfolionak adott interjúban Paul Fox budapesti brit nagykövet. A diplomata szerint elkerülhetetlen, hogy a változásnak legyenek árnyoldalai is, hiszen mostantól az EU-állampolgároknak is drágább lesz az egyetem és nehezebb lesz munkát vállalni a szigetországban. A magyar demokráciára és jogállamiságra vonatkozó nemzetközi kritikák kapcsán Fox elmondta: szerinte nem feladata más országokat megleckéztetni, ő nem a nyilvános vitákban, hanem a párbeszédben hisz.

Szétrobbantotta a vírusválság a kormány eredeti terveit

Szétrobbantotta a vírusválság a kormány eredeti terveit

Látványosan lecsapódtak a koronavírus-járvány gazdasági következményei a tavalyi költségvetésben, ezzel egyfajta látleletnek is tekinthetjük. A Pénzügyminisztérium ugyanis a napokban hozta nyilvánosságra a 2020-as büdzsé részletes bevételi és kiadási számait, mely bemutatja, hogy a pandémia miként írta át a kormány eredeti terveit: a gazdálkodó szervezetek, a lakosság a vártnál kevesebb bevételt fizetett be a közösbe, a fogyasztáshoz kapcsolt bevételek sokkal kisebb mértékben növekedtek a tervezettnél, közben a kiadások 6600 milliárd forinttal lettek magasabbak az előirányzatnál és még a Társadalombiztosítási Alapok is kilyukadtak.

Mihez kezd Donald Trump az elnökség után? Nehéz dolga lesz, ha meg akarja valósítani nagy terveit

Mihez kezd Donald Trump az elnökség után? Nehéz dolga lesz, ha meg akarja valósítani nagy terveit

Donald Trump január 20-án békésen átadta az Egyesült Államok elnöki székét Joe Bidennek és a Mar-a-Lagóba, floridai pihenőreszortjába repült, ahova egy időre be is költözik most. Trump többször is jelezte, hogy indulna a 2024-es elnökválasztáson, még az is lehet, hogy egy teljesen új párt színeiben, viszont elképzelhető, hogy februárban örökre eltiltják majd az elnökségtől. Ha nem, akkor is egyre szűkül majd Trump politikai mozgástere, ahogy a mainstream republikánusok és a fanatikus hívek is elpártolnak tőle, illetve sorra veszti el kommunikációs felületeit a közösségi médiában. Felmerült persze az is, hogy Trump saját TV-csatornát indítana, de aligha lesz esélye ezzel széles körök megszólítására. Nézzük, mihez kezdhet most Donald Trump, hogy többé nem elnök.

Orosz vakcina Magyarországon: titkolózáson és szokatlan ellenőrzéseken keresztül vezetett az út a bevezetésig

Orosz vakcina Magyarországon: titkolózáson és szokatlan ellenőrzéseken keresztül vezetett az út a bevezetésig

Amíg a nyugati cégek az oltóanyag kidolgozása és a vakcina kipróbálása kapcsán transzparensen járnak el, addig az orosz és a kínai vakcinák esetében ezt már nem mondhatjuk el – mondta a Portfolio-nak adott interjújában Rusvai Miklós virológus professzor. Ugyanakkor most úgy látszik, hogy feleleges volt a titkolózás, hiszen az orosz vakcina hatékonynak tűnik. A vakcinával kapcsolatos óvatosságot szerinte jelzi, hogy Magyarország a helyszínen szemlélte a Szputnyik V gyártásást, ez ugyanis nem szokás pl. a nyugati vakcinák esetében. Rusvai szerint nagy kérdés, hogy Oroszország tudja-e majd teljesíteni a szállítást, hiszen egyelőre az országon belül is hiány van a vakcinából, és az is tisztázatlan, hogy a Szputnyik V-t melyik országok fogadják el, ha a vakcinaútlevélben szerepel majd. Ez attól függhet majd, hogy hol fogják jóváhagyni.

Meghal az iroda, vagy csak átalakul? – Ilyen lesz 4 év múlva a hazai irodapiac

Meghal az iroda, vagy csak átalakul? – Ilyen lesz 4 év múlva a hazai irodapiac

A járvány kapcsán az egyik legnagyobb bizonytalanság az irodapiac jövőjét övezi. Vajon mikor és milyen formában fogunk visszatérni az irodákba? Hogyan fognak átalakulni az irodatereink? Milyen hatással lesz ez a piac alakulására, azon belül is a keresletre, kínálatra, fejlesztésekre és a befektetési volumenre nézve? Az előttünk álló évekről, a várható trendekről a Magyar Közgazdasági Társaság Ingatlanpiaci Szakosztályának felkérésére Borbély Gábor, a CBRE üzletfejlesztési és kutatási igazgatója beszélt.

Kimondták az uniós vezetők: elképzelhető a nem alapvető fontosságú utazások korlátozása

Kimondták az uniós vezetők: elképzelhető a nem alapvető fontosságú utazások korlátozása

Az Európai Unió tagállamainak vezetői videókonferencia keretében tartott tanácskozásukon egyetértettek a koronavírus-járvány megállítását célzó korlátozó intézkedések fenntartásában és szükség esetén szigorításukban is a vírusmutációk terjedésének megállítása érdekében - közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az informális csúcsértekezletet követően csütörtökön.

Finisben a ZalaZone: a járvány vonzóbbá tette Magyarországot az autóipar számára

Finisben a ZalaZone: a járvány vonzóbbá tette Magyarországot az autóipar számára

A koronavírus-járvány ellenére jól halad a zalaegerszegi járműipari tesztpálya építése, a ZalaZone teljes műszaki átadására már 2022 tavaszán sor kerülhet. Erre szükség is lesz, hiszen az üzemeltető Autóipari Próbapálya Zala Kft. kiemelt célja, hogy minél előbb utolérje nyugati versenytársait műszaki tartalomban és a működtetési folyamatokban egyaránt. Hamar Zoltán cégvezető többek között beszélt arról is, hogy már idén szeretnék elérni, hogy a tesztpálya önfenntartóvá váljon és eszük ágában sincs nyomott árakkal versenyezni. A már meglévő és a leendő partnereiket a szolgáltatások minőségével és széles választékával kívánják megtartani és megnyerni. Utóbbihoz az Európában kialakult helyzet jó lehetőséget biztosít hosszútávon, a járvány hatására ugyanis Magyarország vonzóbb teszthelyszínné válhat, mint a nagy riválisnak számító mediterrán országok, Olaszország és Spanyolország.

Kriptodevizák: egy bika piac közepén vagyunk, de nem biztos, hogy a bitcoin lesz a befutó

Kriptodevizák: egy bika piac közepén vagyunk, de nem biztos, hogy a bitcoin lesz a befutó

Lassan napról napra állít be új rekordot a bitcoin árfolyama, az elemzők pedig egymást licitálják túl a jövőbeni kilátásokat illetően, azt bizonygatva, hogy a mostani ralli nem hasonlítható a kisbefektetők 2017-es rohamához, ami után kipukkadt a lufi. Juhász Gergelyt, a kriptodevizákba fektető Cointresor Zrt. igazgatósági elnökét kérdeztük, milyen árfolyamra számít pár éven belül, mennyire vehetik át a kriptodevizák az arany szerepét és mi volt az utóbbi idők legjelentősebb fejlesztése, ami újra rajzolhatja a digitális pénzek piacát.

Az amerikai hatalom válsága: így tekintenek az európaiak Biden Amerikájára

Az amerikai hatalom válsága: így tekintenek az európaiak Biden Amerikájára

Az európaiak közel harmada úgy véli, nem lehet bízni az amerikaiakban azok után, hogy 2016-ban Trumpra szavaztak – derül ki a Külkapcsolatok Európai Tanácsának (ECFR) felméréséből. Trump hatása a transzatlanti kapcsolatkora azt jelenti, hogy bármely, Kínával vagy Oroszországgal való potenciális amerikai konfliktus terén most a semlegesség a legnépszerűbb opció az európaiak körében. Az új amerikai adminisztráció abból indulhatott ki, hogy az európaiak semlegesség felé történő elmozdulása mögött kizárólag a Trumppal kapcsolatos zsigeri reakciójuk áll. Most úgy tűnik, valószínűleg nem ez a helyzet áll fenn.

Ideje eldönteni: drágult, vagy olcsóbb lett a lakásbérlés? Szavazz te is!

Ideje eldönteni: drágult, vagy olcsóbb lett a lakásbérlés? Szavazz te is!

A tapasztalatok, a kínálat és már a statisztikák alapján is visszaigazolódott, hogy az elmúlt egy évben csökkent Magyarországon, különösen Budapesten a kiadó lakások bérleti díja. Van azonban sok egyedi történet, ami miatt nem feltétlenül igaz az az általánosítás mindenkire, hogy kevesebbet fizet a lakhatásra, leginkább a beragadt szerződések, vagy a nagyobb, vagy valamilyen szempontból kedvezőbb lakásba átköltözés miatt. Arra vagyunk hát kíváncsiak, hogy, ki, mit tapasztalt 2020-ban: kérjük Olvasóinkat, hogy a cikk végén szavazzanak, hogy bérlőként, vagy kiadóként kevesebb, ugyanannyi, vagy több bevételt/kiadást jelentett a 2020-as év.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra emelkedik az infláció Magyarországon - Hogyan védjük meg a befektetéseinket?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.