Keresett kifejezés: 《中华人民共和国兵役法》2021年10月1日起施行 规定 | Találatok száma: 5481 Új keresés

Új STOP SHOP üzletek megnyitását tervezi a cégcsoport

Új STOP SHOP üzletek megnyitását tervezi a cégcsoport

Mintegy 40 százalékkal növeli és 140 helyszínre bővíti STOP SHOP egységeinek számát az IMMOFINANZ, melynek során a vállalat Olaszországban 2024-ig 10 új STOP SHOP kiskereskedelmi parkot nyit. Ennek keretében Udinében egy kiskereskedelmi parkot vásárolt a cég.

A jó üzletpolitika és a márkaérték is rengeteget segít a válságban

A jó üzletpolitika és a márkaérték is rengeteget segít a válságban

A fenntarthatóság, a tudatos tervezés és a társadalmi felelősségvállalás voltak azok az értékek, amelynek révén a budapesti székhelyű divatmárka, a Nanushka úgy is növekedni tudott a járvány idején, hogy más divatipari szereplők jelentős zuhanást éltek meg. A cég tavaly 12 milliárdos árbevételt ért el, ez jelentős növekedés a 2020-as 7,5 milliárd után. Az idei évre a cél a 19 milliárd forintos, vagyis 50 millió eurós árbevétel. Miközben a cég dinamikusan nő, globálisan is terjeszkednek, bevételének 98 százaléka származik exportból. Idén ősszel nyílik Sanghajban az első üzletük, és dolgoznak egy észak-amerikai üzlet nyitásán is.

Kiszámoltuk: durván megüti a magyar gazdaságot az energiaválság

Kiszámoltuk: durván megüti a magyar gazdaságot az energiaválság

Erőteljes következményei lehetnek a magyar gazdaságra, ha az energiaárak ennyire magas szinten maradnak. A drága energia nemcsak az inflációba gyűrűzik be, hanem a külső egyensúlyunkat is rontja, nyomást helyezve ezzel a forint árfolyamára. Ami még fájdalmasabb: a magasabb energiaszámla egyszerűen kiszívja a megtermelt jövedelmet a gazdaságból, ez a keresletszűkítés pedig beárnyékolja a növekedési kilátásainkat. Számításaink szerint a sokkhatás igen jelentős lehet.

Bajnokok Ligája: pénzügyi nehézségek, csökkenő népszerűség és kiszámíthatóbb mérkőzések

Bajnokok Ligája: pénzügyi nehézségek, csökkenő népszerűség és kiszámíthatóbb mérkőzések

Az európai labdarúgás legnagyobb presztízzsel és hagyománnyal bíró kupasorozata a Bajnokok Ligája (BL), ahol a nemzeti bajnokságok legjobb csapatai mérkőznek meg egymással nemzetközi szinten. Tavaly áprilisban azonban robbant a hír, miszerint az európai labdarúgás meghatározó csapatai egy új nemzetközi sorozatot (Szuperliga) hoznának létre a BL mellett/helyett. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA), a különböző nemzeti labdarúgó-szövetségek, valamint a szurkolók nyomását tapasztalva a koncepció nem valósult meg, viszont a Szuperliga létrehozásának ötlete számos problémára hívta fel a figyelmet a BL kapcsán. Ebben a cikkben ezeket az aggályokat tekintem át, különösen a BL mérkőzések vonzerejére koncentrálva.

Óriási árnyomás alatt az árstopos termékek

Óriási árnyomás alatt az árstopos termékek

Az agrár- és élelmiszeripari termékek előállítását jelenleg számos tényező nehezíti: az alapanyagok és energiaárak drágulása, az emelkedő bérköltségek mellett az ukrán-háború is jelentős hatással van a termelői árakra, amelyek az Agrárközgazdasági Intézet adatai alapján árnyomás alatt tartják az ársapkás élelmiszereket. A termelői ára azonban tavaly óta nemcsak ezen áruk, illetve alapanyagainak szállt el, hanem az árrobbanás tovább folytatódott a zöldségek és gyümölcsök piacán, és a további nem árstopos termékeket is érinti. Az AKI adatai szerint a Budapesti Nagybani Piacon a külpiaci kaliforniai paprika ára egy év alatt 16 százalékkal 1060 forint/kilogrammra emelkedett március elejére. Az importált körték választékában 25 százalékkal emelkedett az Olaszországból származó Bosc kobak/Alexander körte heti átlagára. A belföldi torma ára 10 százalékkal, a gumós zeller ára 9 százalékkal volt magasabb 2022. első kilenc hetében, mint az előző év azonos időszakában.

Waberer's: elérhető lehet idén a tavalyi bevétel és eredmény

Waberer's: elérhető lehet idén a tavalyi bevétel és eredmény

Emelkedő bevételről és eredményességről számolt be 2021 negyedik negyedévére a Waberer’s negyedéves gyorsjelentésében. A bevételnövekedés elsősorban a nemzetközi fuvarozási szegmens javuló bevételtermelő képességének volt köszönhető, miután sikeresnek bizonyult a modellváltás. A menedzsment kommentárja szerint az orosz-ukrán háború közvetlenül nem érinti a céget, viszont a közvetett hatások bizonytalanságot hordoznak. Összességében a 2021-es év árbevételének és eredményének elérése reális cél lehet a vezetőség szerint.

Nagyra törő tervekkel rukkolt elő a győri Audi - Az ukrán háború árnyékában is rohamléptekben haladnak a kijelölt úton

Nagyra törő tervekkel rukkolt elő a győri Audi - Az ukrán háború árnyékában is rohamléptekben haladnak a kijelölt úton

Azt, hogy több mint 1,6 millió motort és több mint 171 ezer autót állítottak elő a győri Audi-gyárban tavaly, már eddig is tudtuk. Az Audi Hungaria menedzsmentje a csütörtökön megtartott éves sajtótájékoztatón viszont azt is elárulta, a globális chiphiány dacára történetének harmadik legmagasabb árbevételét érte el tavaly. Az eseményen Alfons Dintner, a vállalat igazgatóságának elnöke kiemelte, az Ukrajnában zajló háború ugyan hatással van a győri üzem működésére, de gőzerővel dolgoznak azon, hogy a termeléshez szükséges alkatrészeket biztosítsák és az előrejelzések optimizmusra adnak okot. A jövővel kapcsolatban pedig elárulta, rohamléptekben haladnak az elektromobilitás útján, nagyra törő céljaikat pedig az új, Next Level stratégiához igazítva valósítják meg.

Egyre nagyobb a feszültség a dráguló kenyér miatt

Egyre nagyobb a feszültség a dráguló kenyér miatt

Harmadik napja tüntetnek Szudán délnyugati részén a növekvő élelmiszerárak, elsősorban a kenyér árában történt drágulás miatt, Líbiában pedig Abdulhamid Dbeibah miniszterelnök megbeszélést hívott össze az ukrajnai háború miatt elapadó gabonaimport okozta válság ügyében - jelentette csütörtökön az as-Sark al-Avszat című, londoni székhelyű pánarab napilap. A helyzet Líbiában is Egyiptomban is egyre feszültebb.

Egyre súlyosabb a munkaerőhiány Magyarországon

Egyre súlyosabb a munkaerőhiány Magyarországon

A magyar vállalatok érdemi munkaerőhiányt tapasztalnak az MKIK GVI felmérése szerint. A betöltetlen álláshelyekből kiindulva a munkaerőhiány leginkább a nagyobb létszámú, a külföldi (rész)tulajdonban lévő és a döntően exportáló cégeket sújtja.

Kulcsszinten a forint – Ismétli magát a múlt?

Kulcsszinten a forint – Ismétli magát a múlt?

Az orosz invázió miatti forintzuhanás kitörési szintjét mostanra teljesen visszatesztelte az árfolyam az euróval szemben, így megnéztük, hogy mit üzen a grafikon. A mostani helyzet kísértetiesen hasonlít arra, ami a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése után történt 2020 tavaszán, hiszen akkor is 28 egységet száguldott az árfolyam, miután áttört egy fontos szintet, majd jött a szinte teljes visszateszt az EURHUF-ban. Azóta viszont már végig ennél gyengébb forintot láttunk.

Hol, mennyit tudunk alkudni leendő lakásunk árából?

Hol, mennyit tudunk alkudni leendő lakásunk árából?

Igen aktív piaccal búcsúzott az óév és az idei év elején sem csökkent a kereslet a lakóingatlanok iránt, így a téli hónapokban, a december-februári időszakban tovább csökkent a vevői alku lehetősége. Az OTP Ingatlanpont legfrissebb értékesítési adatai alapján az eladók szinte minden település- és ingatlantípus esetén nyeregben érezhették magukat, éves szinten 1,5 százalékponttal, a megelőző három hónappal összehasonlítva pedig 1,1 százalékponttal csökkent országosan az átlagosan elérhető árengedmény mértéke. Ehhez hasonló változásokat mutatnak a Duna House árengedményre vonatkozó statisztikái is.

Nagyot fordult a világ, csökkenhetnek a lakásárak, de miért?

Nagyot fordult a világ, csökkenhetnek a lakásárak, de miért?

Március 7-én jelent meg az a véleményem, hogy az erősen megváltozott gazdasági környezett miatt a hazai lakásárak az év közepétől 3-5%-os csökkenést szenvedhetnek el. A reakció gyors volt: „az ingatlanárak inflációs környezetben definíciószerűen nem tudnak csökkenni…"; „hogyan csökkenhetnének a lakásárak, ha masszívan emelkednek az építőanyag költségek...". 7 év Európa-bajnok áremelkedését követően valóban nehéz elhinni, hogy az árak csökkenni is tudnak. Jelen írásomban a véleményem számszerű alátámasztása következik konkrét, múltbeli statisztikákkal.

Még mindig vergődik a magyar turizmus

Még mindig vergődik a magyar turizmus

A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 38%-kal maradt el idén januárban a koronavírus-járvány előtti, 2019-es év azonos hónapjában mért szinttől. A tavalyi évhez nem érdemes viszonyítani, akkor ugyanis gyakorlatilag zárva voltak a szálláshelyek januárban a vírus miatt. A turizmus tehát még ki sem lábalt a koronavírus-válságból, és máris itt a következő krízis, az orosz-ukrán háború, ami hatással van a szektorra.

Senki nem beszél már a Covid-ról! - Ezek most a legnagyobb félelmek az ingatlanpiacon!

Senki nem beszél már a Covid-ról! - Ezek most a legnagyobb félelmek az ingatlanpiacon!

Hosszú évtizedek óta nem látott kockázatok és piaci kihívások közepette rendezik meg éppen a világ egyik legfontosabb ingatlanpiaci vásárát és üzleti találkozóját Cannes-ban, a MIPIM-et. A legnagyobb kiállítók között van London, Párizs, Egyiptom, Szaúd-Arábia, a régiónk legfontosabb befektetési és fejlesztési célpontjai, mint Lengyelország, Csehország és természetesen Budapest és Magyarország is egy külön standdal. A piaci szereplőkkel folytatott háttérbeszélgetésekből kiderül, hogy a legfontosabb kihívások között most mindenki két dologról beszél, az inflációról és természetesen az orosz-ukrán háborúról, és annak várható lezárásáról és valós hatásairól a világgazdaságra, az egyes országok kockázati besorolására. A jelszó ismerős lehet, bár át kell gondolni a lépéseinket, de alapvetően előre fele kell menni (befektetni, fejleszteni), hiszen abból tudunk kiindulni, amit jelenleg látunk, és nem abból, amit el tudunk képzelni. A rendezvényt az ünnepi díjátadó zárja, ahol a legjobb kulturális és sport fejlesztések kategóriában a döntőben van a Liget projekt részeként nemrég átadott Magyar Zene Háza is. A helyszínről tudósítunk.

Erős 2021-es év után gyorsít a BMW az elektromobilitásban

Erős 2021-es év után gyorsít a BMW az elektromobilitásban

Megtartotta évértékelő konferenciáját a BMW Group, ahol a vállalat vezetői beszéltek a 2021-es eredményekről, a 2022-es tervekről, de középtávú kitekintést is adtak. A vállalatcsoport gyorsít az elektromobiltás területén, 2022 év vége előtt új akkumulátortechnológiát mutatnak be, a teljesen elektromos járművek pedig már 2030 előtt elérhetik a vállalat globális értékesítésének 50 százalékát. A menedzsment beszélt az aktuális témákról, az ukrajnai háború és a globális chiphiány lehetséges hatásairól is.

Ukrán háború: profit warning érkezett a BMW-től

Ukrán háború: profit warning érkezett a BMW-től

A BMW szerdán csökkentette autóipari részlegének 2022-es profitmarzs-előrejelzését, ezzel a német vállalat a legújabb autógyártó, aki figyelmeztetett a folyamatos chiphiányból és az ukrajnai orosz invázió következtében kialakult ellátásiláncbeli problémákra.

Kopogtat a 900 forintos üzemanyagár - Lépéskényszerben a politika

Kopogtat a 900 forintos üzemanyagár - Lépéskényszerben a politika

Az emelkedő üzemanyagárakra Európa-szerte reagálnak a kormányok, hol gyorsabban, hol lassabban, hol erősen torzítva a piacot, hol pedig szabad teret engedve a piaci folyamatok működésének, de kompenzálva egyes társadalmi csoportokat. Összegyűjtöttük, hogy milyen lépéseket tettek az egyes európai kormányok a fogyasztók terheinek mérséklésére, miközben már van európai ország, ahol 900 forint fölé emelkedett az üzemanyagok literenkénti átlagára.

Durva drágulás jöhet a fuvarozásban

Durva drágulás jöhet a fuvarozásban

Akár 20% felett is növekedhetnek a közúti fuvarozás díjai, az elmúlt hetek változásai nyomán - írja a DigiLog Consulting, a Közúti Fuvarozási Árindexet alig egy hónapja bevezető tanácsadó cég a sajtóközleményében.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Németország megdöntötte a húszéves tabut, egész Európa megérezheti a hatását
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

RSM Blog

Élettársak öröklése

Az élettársak helyzete hazánkban jogi szempontból sajátos, hiszen míg egyre többen választják a társas együttélésnek...