Elemzés

240 ezer magyar kivándorlása után tavaly jöhetett a nagy fordulat – Tényleg többen jönnek haza, mint ahányan elmennek?

240 ezer magyar kivándorlása után tavaly jöhetett a nagy fordulat – Tényleg többen jönnek haza, mint ahányan elmennek?

Magyarország EU-csatlakozása óta 2019-ben először volt pozitív a magyar állampolgárok nemzetközi vándorlási egyenlege, vagyis tavaly már többen térhettek vissza, mint ahányan kivándoroltak – derül ki a KSH most megjelent Demográfiai évkönyvéből. A pozitív fordulat mellett még tavaly is több mint húszezer magyar próbálhatott szerencsét külföldön, utoljára 2013-ban regisztráltak ennél kevesebb kivándorlót. A célországok listáján nincs sok változás, továbbra is Ausztria, Németország és az Egyesült Királyság a legvonzóbb a magyarok számára. Persze a hasonló statisztikákat mindig érdemes óvatosan kezelni, hiszen a nemzetközi vándorlás talán a legnehezebben mérhető a szabad európai munkavállalás mellett.

Értelmezhető választék és stabil lakásárak - Ugye ez lesz, ha megint visszaáll az 5 százalékos lakásáfa?

Értelmezhető választék és stabil lakásárak - Ugye ez lesz, ha megint visszaáll az 5 százalékos lakásáfa?

A következő két hónapban biztosan nem fog egész nap csörögni az új lakásokat értékesítők telefonja, a kormány ugyanis azzal, hogy bejelentette, hogy január 1-től ismét él 5 százalos lakásáfa, most nagyon sokakat kivárásra ösztönöz. De mi lesz januártól? Mennyi lakásépítés várható és vajon hogyan alakul ezután az új lakások ára?

Elképesztő feltámadás után sorsdöntő hónapok előtt áll az autóipar - Több tucat magyar beszállító van csődveszélyben

Elképesztő feltámadás után sorsdöntő hónapok előtt áll az autóipar - Több tucat magyar beszállító van csődveszélyben

Az alábbi cikkemben a legfrissebb adatok és a Top Tier Consultants előrejelzései alapján értékelem a járműipar rövid- és középtávú kilátásait és azt, hogy a magyarországi beszállítói kör működésére milyen hatással lehet a koronavírus-járvány. Véleményünk szerint a globális autóeladások vártnál gyorsabb felpattanása jótékony hatással lehet a hazai járműipar szereplésére. Ugyanakkor tekintettel kell lenni arra is, hogy több negatív kockázat azonosítható a piacon, amelyek növelik egy W-alakú kilábalás valószínűségét. Ez utóbbi forgatókönyv bekövetkezése különösen annak a több tucat kisebb hazai autóipari beszállítónak jelentene problémát, amelyek már most is csődveszélyben vannak.

A magyar magánegészségügyi piac valódi mérete (2. rész)

A magyar magánegészségügyi piac valódi mérete (2. rész)

Az egészségügyi szolgáltatók legális, magánpiaci árbevétele 282,5 milliárd forintra becsülhető a 2018-as adatok alapján. A 2012 óta eltelt időszakban a számlázó magánegészségügyi szolgáltatók árbevétele 10%-ot meghaladó éves átlagos ütemben tudott növekedni, miközben a hálapénz és a lakásrendelők visszaszorultak. A magánegészségügyi szolgáltatók piaca tehát jelentősen fehéredett. Ennek a hátterét mutatjuk be cikksorozatunk második részében, azok után, hogy az első részből kiderült: az állam ebben az évtizedben fokozatosan többet kezdett el költeni az egészségügyi szolgáltatások céljára, mint a lakosság a magánegészségügyi kiadások során.

A magyar magánegészségügyi piac valódi mérete (1. rész)

A magyar magánegészségügyi piac valódi mérete (1. rész)

Ha szigorúan az egészségügyi szolgáltatásokra költött összegek alakulását nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy az állam ebben az évtizedben fokozatosan többet kezdett el költeni erre a célra, mint a lakosság a magánegészségügyi kiadások során. Cikkünk első részében az állami és magánegészségügyi költésekre elérhető adatokból levont főbb következtetéseinket mutatjuk be, amelyek azonban ellentmondanak annak a képnek, ami az elmúlt években kialakult a magyarországi egészségügyi költésekről. Cikkünk következő részében pedig bemutatjuk a háttérben meghúzódó magyarázó erőket, a koncentrálódás, a konszolidáció és a kifehéredés hatásait.

Új helyzet a kötelező biztosításoknál: magyar autósok millióinak kell figyelniük

Új helyzet a kötelező biztosításoknál: magyar autósok millióinak kell figyelniük

Mintegy 250 milliárd forintot költünk idén kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra (kgfb), az összeg felét három biztosító zsebeli be. Hatból egy autós még január 1-jei évfordulóval rendelkezik, számukra jövő hétfő éjfélig fog eldőlni, milyen díjak mellett tudnak 2021-es szerződést kötni. Nemcsak nekik, hanem az évközben váltóknak is érdemes lesz figyelniük a következő egy év biztosítói tarifáit, ugyanis az MNB szeptemberi körlevele nyomán több biztosító is árazási stratégiát válthat, amire még a koronavírusnak is hatása lehet. A november 2-ai díjhirdetési határidő apropóján 10 ábrán mutatjuk most be, hogy áll a magyar kgfb-piac.

A dollár is beleremeghet Trump és Biden öldöklő küzdelmébe

A dollár is beleremeghet Trump és Biden öldöklő küzdelmébe

Napokon belül kiderülhet, ki lesz az Egyesült Államok elnöke a következő négy évben, Joe Biden és Donald Trump küzdelme pedig a devizapiacra is hatással lehet. Az elemzők többsége a dollár gyengülésére számít az elnökválasztástól függetlenül, viszont, ha szoros lesz a voksolás eredménye, az megkavarhatja a piacot.

A koronavírus ezt is elintézte – Soha nem látott ábrák a lakáshitelekről

A koronavírus ezt is elintézte – Soha nem látott ábrák a lakáshitelekről

Mintegy hatodával kevesebben vettek fel lakáshitelt az idei első félévben, mint egy évvel korábban. Összegszerűen azonban nem volt érdemi visszaesés, ami azt jelenti, hogy jelentősen megnőtt az átlagos hitelösszeg. A KSH friss adataiból az is kiderült, hogy alakul a lakáshitelek futamideje, mennyire szorultak vissza a használt lakások a hitelezésben, vagy hogy mire használták fel a 2016 eleje óta folyósított 321 milliárd forintnyi CSOK-ot a háztartások.

A koronavírus alaposan átírja a kormány legfontosabb terveit

A koronavírus alaposan átírja a kormány legfontosabb terveit

A koronavírus írja a jövő évi forgatókönyvet is, legalábbis, ami a költségvetést illeti. Nemcsak amiatt, mert a tervezettnél rosszabb gazdasági kilátások alapvetően befolyásolják a büdzsé állapotát, hanem mert a kormány is aktív válságkezelésbe fogott. Elég csak az új családtámogatási intézkedésekre, valamint az orvosi bérek emelésére gondolni. Csak ez az utóbbi tétel közel 300 milliárd forintos többletkiadást jelenthet. Mindezek fényében a kérdés már nem az, hogy rosszabb lesz-e a tervezett 2,9%-nál a 2021-es költségvetés hiánya, hanem az, hogy mennyivel.

Valami beindult: óriási áremelkedés az egészségbiztosításoknál

Valami beindult: óriási áremelkedés az egészségbiztosításoknál

Napokban döntenek a cégek a jövő évi juttatásokról. Cikkünkben azt feltételezzük, hogy jelenleg a munkavállalók egészsége kiemelten fontos egy cég számára. Nehéz helyzetüket segítve összeszedtünk pár gondolatot arról, miként lehet egy új egészségügyi juttatást beilleszteni a juttatások közé és erre honnan lehet forrásokat előteremteni. Akiknek már van valamilyen egészségprogramja, az megtudhatja, hogy miért emelkednek az árak ilyen jelentősen.

Okozhat még idén nehéz pillanatokat a 370-es euró az MNB-nek

Okozhat még idén nehéz pillanatokat a 370-es euró az MNB-nek

Fellélegezhetett kicsit a forint a Monetáris Tanács keddi kamatdöntése után, hiszen a jegybank az utóbbi hetekben hangoztatott óvatos üzeneteit ismételte meg. Az év utolsó két hónapjában viszont még okozhat meleg pillanatokat a forint az MNB-nek, elemzők szerint könnyen újra a 370-es történelmi csúcsot támadhatja majd az euró árfolyama.

Itt vannak a friss nyugdíjszámok – Talpra állnak a magyar pénztárak?

Itt vannak a friss nyugdíjszámok – Talpra állnak a magyar pénztárak?

Jelentős ütést szenvedett el a magyar pénztári szektor tavasszal, a koronavírus mélyen belenyúlt a nyugdíjra gyűjtők zsebébe is. Az elmúlt fél évben a tőkepiacokon látott felívelés a nyugdíjpénztári kasszáknak is jót tett, de még így is van mit ledolgozni. Mostani cikkünkben összeszedtük, hogy a nagyobb pénztárak milyen teljesítményt tudnak felmutatni idén. Mint kiderült: egyetlen olyan portfólió van a listán, amely 15% feletti hozamnál jár, a többségük azonban eddig még nem tudta visszahozni az idei évi veszteségeket.

Tombol a járvány a régióban – A második hullám ismét padlóra küldi a gazdaságot?

Tombol a járvány a régióban – A második hullám ismét padlóra küldi a gazdaságot?

Az elmúlt napokban a koronavírus-járvány egyik gócpontja lett Közép-Európa, a régióban sorra dőlnek az új rekordok a fertőzések és a halálos áldozatok számában is. Csehországban és Lengyelországban még rosszabb a helyzet, mint nálunk. Az erős második hullám pedig a gazdaságra is hatással lehet, bár a pontos hatást egyelőre nehéz becsülni, hiszen sok múlik majd a lezárások mértékén. Az egyértelmű, hogy nőttek a negatív irányú kockázatok az előrejelzésekben, legközelebb november közepén leszünk okosabbak a harmadik negyedéves GDP-adatok ismeretében.

Igaz lehet? Brutális lakásáresést mért a KSH!

Igaz lehet? Brutális lakásáresést mért a KSH!

Az ország két táborra oszlik a lakásárak kérdésében. Vannak, akik azért imádkoznak, hogy végre újra gombokért lehessen belvárosi luxusgarzonokat és új építésű óriásteraszos penthouse-okat vásárolni, és van a kitartó árnövekedésben (de lagalább stagnálásban) bízó vagy azt vélelmező tulajdonosok és eladók tábora, akik mérlegelve a körülményeket, továbbra is azt szajkózzák (köztük jómagam is, de kizárólag szakmai meggyőződésből), hogy márpedig nincs oka és nincs realitása a lakásárak bezuhanásának. A mostani adat lehet egyesek számára meglepő, másoknak a várva várt igazolás, de két dolgot mindenképp tegyünk hozzá. Az egyik, hogy előzetes adatokról van szó, vagyis változhat még (elvben bármelyik irányba, de gyakorlatig inkább a drágulás felé), hiszen érkeznek be folyamatosan, a másik, hogy egy olyan időszakra vonatkozik (2020 Q2), ahol látványosan alacsonyabb volt a tranzakciók száma éves összevetésben (-34%), és történhetett ezen időszak alatt magasabb arányú üzleti felfogású gyors értékesítés, menekülés, kiszállás a jövedelemtermelő eszközből (a vírus miatt elhúzódó válságra adott reakció), illetve a moratórium ellenére tényleges kényszerértékesítések. Október végéig izgulhatunk a végső számokért.

Törlesztési moratórium: kiszámoltuk, mennyit buksz vagy nyersz a hosszabbítással

A törlesztési moratórium már eleve közel egy évvel megnyújtotta a lakossági hitelek jelentős részének a futamidejét. A moratórium alatt felhalmozódó kamattartozást ugyanis úgy kell egyenletesen visszatörleszteni, hogy attól ne a törlesztőrészlet, hanem a futamidő nőjön meg, így a futamidő nyúlása nagyobb a moratórium időtartamánál. Ha valaki úgy dönt, január 1-jétől további fél évre benne marad a moratóriumban, akkor alábbi számításaink alapján az eredetileg tervezetthez képest már közel másfél-két évvel később fog megszabadulni a hitelétől, ugyanakkor meglehetősen nagy a szórás a különböző hitelek között.

Mennyi töltény van még az MNB szuperfegyverében?

Mennyi töltény van még az MNB szuperfegyverében?

Múlt héten 33 százalékról 50 százalékra emelte a limitet az MNB eszközvásárlási programja keretében egy-egy kötvénysorozatnál. A jegybank lépéskényszerben volt, hiszen a megvásárolt mennyiség több papír esetében is vészesen közeledett az önmaga által felállított korláthoz. A lépéssel azonban csak időt nyert a jegybank, hiszen, ha fenntartja a vásárlások eddigi ütemét, akkor továbbra is többet vesz majd, mint az új kibocsátás fele, vagyis közelíti majd az új limitet is hétről hétre.

Ez lesz a kormány adóügyi csodafegyvere 2021-ben? - Sokan ráugorhatnak a vonzóbb kivára

Ez lesz a kormány adóügyi csodafegyvere 2021-ben? - Sokan ráugorhatnak a vonzóbb kivára

2021-től új lendületet vehet a kisvállalati adó. A kiva adókulcs jövő évtől 11 százalékra csökkenhet, miközben a kiva választási értékhatárok emelkednek. A speciális adóalap megállapítási szabályok sok vállalkozásnak kedvezhetnek a társasági adóval szemben, de nem mindenkinek! A magas beruházási és bérköltség aránnyal működő cégeknek érdemes kalkulálniuk!

Jönnek a könnyítések - Így adózunk 2021-ben

Jönnek a könnyítések - Így adózunk 2021-ben

Méretes őszi adócsomaggal rukkolt elő a Pénzügyminisztérium a héten. A 2021-es új adóterveket tartalmazó törvényjavaslat mindegyik főbb adónemet érinti, egyiket erőteljesebben, másikat kevésbé. Vonzóbb lehet a kisvállalati adózás, egyszerűbb lesz a helyi iparűzési adó bevallása, szélesednek a fizetési könnyítési szabályok. Összegyűjtöttünk minden fontos tudnivalót egyetlen cikkben, és adószakértő segítségével értékeljük az adómódosítások jelentőségét.

Egyre több magyart vonz az egykori kedvenc, ez a befektetés hozta idén eddig a legtöbb pénzt

Egyre több magyart vonz az egykori kedvenc, ez a befektetés hozta idén eddig a legtöbb pénzt

Látványosan erőre kaptak az ingatlanalapok, a friss statisztikák szerint egyre több pénz ömlik a lakosság egykori kedvencébe. Mindezt csak fokozza, hogy idén eddig az ingatlanalapok kategóriája hozta a legtöbb, 4% feletti hozamot, míg például a legkeresettebbnek számító részvényalapok még mindig mínuszban vannak idén szektorszinten.

Újabb nagy változás a lakástakarékoknál: nehéz döntést hozott az Erste

Újabb nagy változás a lakástakarékoknál: nehéz döntést hozott az Erste

A lakás-takarékpénztári támogatások megszüntetése után két évvel felfüggeszti értékesítési tevékenységét ezen a piacon az Erste Lakástakarék – tudta meg a Portfolio a Bankmonitor.hu-tól. Az Ersténél megerősítették számunkra a hírt, amely egyébként nem meglepő, miután két éve az Aegon és egy éve az OTP is kiszállt az értékesítésből. Így október 31-ével egyedüliként a Fundamenta marad a piacon, a hír időzítése valószínűleg csak véletlen egybeesés Novák Katalin mai, a lakásfelújítások új állami támogatásáról szóló bejelentésével. Ahogy az OTP-nél történt, az Erste Lakástakarék meglévő ügyfeleit sem érinti a változás.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.