Elemzés

Lakásfelújítási hitel: havi néhány ezer forintot nyerhetsz Orbán Viktor bejelentésével

Lakásfelújítási hitel: havi néhány ezer forintot nyerhetsz Orbán Viktor bejelentésével

Nem egy világmegváltó ötlet állami kamattámogatást és 3%-os kamatplafont bevezetni azokra a hitelekre, amelyek a piacon is elérhetők 4-5%-os kamatozással. Elsősorban marketingértéke lehet ezért a miniszterelnök szombati bejelentésének a kamattámogatott lakásfelújítási hitel bevezetéséről, amelynek a törlesztőrészlete számításaink szerint kezdetben 58 ezer forint lehet a maximális összeg mellett, és amelyről ma ráadásul kiderült: egy éven belül le kell zavarni a felújítást, hogy értelme legyen felvenni. Az általunk összegyűjtött piaci hitelekhez képest ez a kölcsön az első évben 16-50 ezer forintos előnyt jelenthet a hitelfelvevőknek.

Törlesztési moratórium: nincs pezsgőbontás Orbán Viktor legújabb bejelentése után

Törlesztési moratórium: nincs pezsgőbontás Orbán Viktor legújabb bejelentése után

Minden lakossági és vállalati hiteladós (aki idén március 19-éig vett fel hitelt) a jövő év közepéig, változatlanul igénybe veheti a törlesztési moratóriumot. Tíz nappal a hatályba lépés előtt átírja tehát a kormány az októberben törvénybe foglalt, milliókat érintő moratóriumszabályokat. Az információink szerint tisztán politikai szándékkal meghozott döntés következtében a magyar moratórium így már több mint 15 hónapig fog tartani, ezzel párját ritkíthatja Európában. Jól hangzik, de számos árnyoldala lesz Orbán Viktor bejelentésének - nemcsak a célzott hosszabbításra készülő, ezért most hosszú hetek munkáját lekukázó bankok, hanem a futamidő jelentős hosszabbodásával szembesülő ügyfelek számára is.

Orbán Viktor szépen becsomagolta az önkormányzatoknak szánt kellemetlen karácsonyi ajándékát

Orbán Viktor szépen becsomagolta az önkormányzatoknak szánt kellemetlen karácsonyi ajándékát

Szombaton derült ki, hogy a kormány négy gazdaságvédelmi döntést hozott. Alaposabban megvizsgálva az egyes lépések részleteit, kiderült számunkra: ezek nagy része már ismert intézkedés volt, néhány esetben beszélhetünk az érintett kör kibővítéséről. Ami viszont vadonatúj lépés, az az önkormányzatokat érintő kellemetlen húzás, amiben benne van a politikai alapon történő szelektálás lehetősége és veszélye.

Jóváhagyta a hadüzenetet az EP - Két tűz közé került a Bizottság a jogállamisági rendelet alkalmazásánál

Jóváhagyta a hadüzenetet az EP - Két tűz közé került a Bizottság a jogállamisági rendelet alkalmazásánál

Nagy többséggel elfogadta csütörtöki plenáris ülésén az Európai Parlament azt az állásfoglalást, amely a zárszámadás megtagadásának, bizalmatlansági indítvány és külön bírósági per indításának belengetésével igyekszik rászorítani Ursula von der Leyen európai bizottsági elnököt arra, hogy már 2021. január elsejétől maradéktalanul alkalmazza a hatályba lépő jogállamisági rendelet minden betűjét. Ez fontos fejlemény, mert így gyakorlatilag falhoz szorította az Európai Parlament az Európai Bizottság elnökét. Ebből utóbbi csak egy keskeny úton haladva tud „kimozogni” úgy, hogy egyszerre feleljen meg az EP elvárásainak és az állam- és kormányfők múlt heti iránymutatásának is.

Zsákolták a pénzt a magyar alapok, évek óta nem láttunk ilyen hónapot

Zsákolták a pénzt a magyar alapok, évek óta nem láttunk ilyen hónapot

Új csúcsra, közel 6700 milliárd forintra nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon novemberben, köszönhetően az amerikai elnökválasztást követő piaci emelkedésnek és a kedvező vakcinahíreknek. A kategóriák közül az ingatlanalapok gyűjtötték a legtöbb pénzt, de idén eddig továbbra is a részvényalapok vezetik a legkeresettebb alapok listáját.

Hadat üzent az EP - Veszélyben a magyar-lengyel ihletésre született jogállamisági alku?

Hadat üzent az EP - Veszélyben a magyar-lengyel ihletésre született jogállamisági alku?

„Az Európai Bizottságra a törvény mindig és minden körülmények között kötelező, mert ez a törvény” – hangsúlyozza az az európai parlamenti négypárti állásfoglalás tervezet, amelyet a BruxInfo közölt és amelyet a szerdai ülésén tervez elfogadni az Európai Parlament. A lépés erős nyomást igyekszik kifejteni az Európai Bizottságra, hogy hagyja figyelmen kívül a múlt csütörtöki EU-csúcson a jogállamisági mechanizmus kapcsán született politikai alkut.

Rövid távon Orbán Viktor győzött, hosszabb távon az EU egésze nyert az alkuval

Rövid távon Orbán Viktor győzött, hosszabb távon az EU egésze nyert az alkuval

Több aggódó telefont is kaptam az elmúlt napokban az uniós vétóvita kellős közepén, amit Orbán Viktor brit vakcinás kiszólása csak felerősített, miszerint akkor most az uniós kilépés felé haladunk, ha nincs alku az EU-val? „Ugyan, dehogy!” – válaszoltam, arra építve, hogy a kormányfő pragmatikus politikus és tudja, hogy mit kockáztat ezzel. Azt azonban csak az EU-csúcs utáni napokra sikerült összeraknom, hogy pontosan hogyan is zajlott ez a minden eddiginél hevesebb politikai és gazdasági dráma, aminek végső kifutása alapján még inkább úgy látom: rövid távon Orbán Viktor győzött, hosszabb távon az EU egésze nyert az alkuval.

Felfedte Orbán Viktor lengyel szövetségese: valójában a magyar kormányfővel írták a németek helyett a kompromisszumos javaslatot

Felfedte Orbán Viktor lengyel szövetségese: valójában a magyar kormányfővel írták a németek helyett a kompromisszumos javaslatot

Amint arra a Portfolio már a csütörtök esti vétóalku megszületésekor világosan célzott: valójában nem a német soros elnökség rakta össze a jogállamisági mechanizmus alkalmazását beszűkítő 4 oldalas magyarázó európai tanácsi szöveget, hanem elsősorban a magyar, másodsorban a lengyel kormány „diktálta” és ezt erősítette meg egy pénteki interjújában maga Jaroslaw Kaczyski lengyel kormányfő-helyettes is. Ez a külvilág számára egészen más megvilágításba helyezi a vétóvita végső kifutását és teljesen alátámasztja a Portfolio által már csütörtök este megfogalmazott véleményt, miszerint „rövid távon Orbán Viktor győzött, hosszabb távon az EU egésze nyert az alkuval”. Ha pedig mindehhez még azt a Portfolio által szintén hallott és a Bruxinfo által is megírt információt is hozzátesszük, hogy valójában az EU legfelső szintjén is voltak jogi aggodalmak a jogállamisági mechanizmussal kapcsolatban, akkor az a nagy kép tárul elénk, hogy egyszerre akarták elrendezni a jogi aggályok ügyét és a magyar-lengyel kormány kéréseit is és ezért ment át végül ilyen gyorsan a csomag és ezért hirdetheti magát mindenki győztesnek, de leginkább a magyar és a lengyel kormány. Végül pedig az is nyilvánossá vált, hogy a jogállamisági rendeletet magyarázó, pontosító 4 oldalas tanácsi következtetést a Tanács Jogi Szolgálata teljesen rendben lévőnek találta.

Mégis jön az EU-pénzes szankció a magyar választások előtt?

Mégis jön az EU-pénzes szankció a magyar választások előtt?

Miután a tegnap esti EU-csúcson megszületett a jogállamisági mechanizmus ügyében a kompromisszum, hogy elháruljon a belengetett magyar és lengyel költségvetési vétó, két olyan jelzés is érkezett fontos brüsszeli emberektől, amelyek azt sugallják, hogy szó sincs arról: évekre kitolták a mechanizmus alkalmazhatóságát. A két jelzés egyértelműen azt rögzíti, hogy néhány hónapon belül jönni fog az Európai Bíróság ítélete a jogállamisági mechanizmusról. Így ezekkel azt is sugallják, hogy még a 2022-es magyar parlamenti választások előtt is döntés születhet EU-pénzes szankciókról. Van még négy másik, jogi jellegű kérdés is, amelyekre szintén fontos figyelni, mert többmilliárd eurós tételek múlhatnak rajtuk. Ezeket is megválaszoljuk a cikkünk második felében.

Bréking! Megvan a megállapodás, elállt a vétótól Magyarország és Lengyelország

Bréking! Megvan a megállapodás, elállt a vétótól Magyarország és Lengyelország

Röviddel ezelőtt ért véget annak a napirendi pontnak a tárgyalása a brüsszeli EU-csúcson, amely a magyar és lengyel költségvetési vétó elhárítását célozta és az eredmény az lett, amit már órák óta valószínűsítettünk: a Portfolio megbízható, később hivatalosan is megerősített, információi szerint változtatás nélkül elfogadták az állam- és kormányfők a német kompromisszumos javaslat teljes szövegét, amivel kiegészítik, pontosítják a jogállamiságinak mondott mechanizmust. Ezért cserébe pedig elállt a vétótól Magyarország és Lengyelország, így késedelem nélkül el tud indulni a 2021-2027-es költségvetés és a helyreállítási alap felállítása is halad az eredeti tervek útján.

A vihar kapujában: tömegével dőlnek be hamarosan a lakossági hitelek?

A vihar kapujában: tömegével dőlnek be hamarosan a lakossági hitelek?

A kétezres évek eleje óta nem látott mélypontra, 2,1 százalékra csökkent a 90 napon túl késedelmes lakossági hitelek aránya a magyar bankszektorban, azonban a törlesztési moratórium kétlépcsős kivezetésével újabb 5-10 százaléknak támadhatnak törlesztési problémái a jegybanki és piaci becslések szerint.

Fellélegeztek a magyar bankok, de heteken belül dőlni kezdenek a dominók

A koronavírus pályája miatt a harmadik negyedév lehetett a legerősebb negyedéve idén a magyar bankszektornak, erről tette közzé ma statisztikáit a Magyar Nemzeti Bank. 305 milliárd forintos nyereséget és 7 százalékos tőkearányos megtérülést értek el a bankok szeptember végéig, ami (a válság miatt várható hitelezési veszteségekre képzett) céltartalékok nélkül csaknem a duplája lehetett volna, és meghaladná a nyereség a tavalyi szintet is. A profit csaknem kétharmadát az OTP gyűjtötte be. Mivel januártól a veszélyeztetett ügyfelek egy része, majd júliustól az egésze kikerül a moratóriumból, szép lassan kiderül, mennyire céltartalékoltak túl vagy alul a bankok.

Újratervez a kormány, 2021-ben is méretes költségvetési hiány jöhet

Újratervez a kormány, 2021-ben is méretes költségvetési hiány jöhet

A koronavírus-járvány okozta válság, valamint az arra adott kormányzati reakciók miatt úgy megváltozott a 2021-es költségvetés, hogy arra alig lehet ráismerni. Számításaink szerint a jövő évi hiány könnyedén elérheti a GDP 8%-át is, az eredetileg törvénybe iktatott 2,9% GDP-arányos érték helyett.

A munkaerőhiány miatt megállt Magyarország népességfogyása

A munkaerőhiány miatt megállt Magyarország népességfogyása

Az elmúlt két évben Magyarországon alig csökkent a népesség. 2020 elején mindössze 3000 fővel éltek keveseben az országban, mint egy évvel korábban, ami meglepőnek tűnhet, ha tudjuk, hogy évről évre mintegy 40 ezerrel kevesebben születnek meg, mint ahányan meghalnak. A jelenség mögött a migrációs folyamatokban bekövetkezett változások állnak, ezen belül is kitüntetett szerepet játszik az ukrán vendégmunkások nagy tömegű bevándorlása. A 2020-as év azonban megtörheti a trendeket.

Koronavírus: kevesebbet karambolozunk, köszönik a biztosítók

Koronavírus: kevesebbet karambolozunk, köszönik a biztosítók

Satuféket nem nyomott, de óvatos fékezésbe kezdett idén a magyar biztosítási szektor, és a jövő év minden bizonnyal nehezebb lesz számára. A tavalyi kétszámjegyű bővülés után az idei első három negyedévben már csak 4,1%-kal nőtt a piac, a harmadik negyedév pedig mind a rendszeres életbiztosítások, mind a vagyon- és felelősségbiztosítások területén további lassulást hozott. A profitjukra viszont egyelőre nem panaszkodhatnak a biztosítók, hiszen a kárráfordításaik visszaestek a koronavírusnak is köszönhetően.

Nesze neked, koronavírus: egészen elképesztő, amit a magyar bankszámlákon látunk

Nesze neked, koronavírus: egészen elképesztő, amit a magyar bankszámlákon látunk

A személyi kölcsönöket leszámítva erős volt az október hónap a magyar hitelpiacon. A lakáshitelezés továbbra is tavalyi formáját hozza, a vállalati hitelek pedig idei legjobb hónapjukon vannak túl. Úgy tűnik, a koronavírus egyelőre csak átmeneti megingást hozott a hitelezésben, a hiteltörlesztések szempontjából pedig 2021 lesz az igazán érdekes esztendő. Bár a bankbetéteket a törlesztési moratórium mellett most az agrártámogatások is hizlalták, rendkívül erős tartalékolásra utal a háztartási bankbetétek 16%-os és a vállalatiak 24%-os éves bővülése.

Még a piac sem tudja, mennyire komoly a magyar vétófenyegetés – A jövő héten jön a robbanás?

Még a piac sem tudja, mennyire komoly a magyar vétófenyegetés – A jövő héten jön a robbanás?

Két hete vétózta meg a magyar és a lengyel kormány a következő hétéves uniós költségvetést és az Európai Unió válság elleni mentőalapját. A piaci reakció azonban egyelőre meglepően visszafogott volt, nem úgy tűnik, mintha a befektetők komolyabb kockázatként áraznák a kérdést. A jövő heti EU-csúcs után sok minden tisztázódhat, akkor kellene ugyanis végleges döntést hozni. Könnyen lehet, hogy egyelőre a befektetők is bíznak a megegyezésben, ha viszont a csúcson tovább durvul a vita, akkor az előbb-utóbb az a magyar eszközök árazásában is megjelenhet.

Trónfosztás Magyarországon: kivonul az Aegon, egy régi bécsi álom válik valóra

Trónfosztás Magyarországon: kivonul az Aegon, egy régi bécsi álom válik valóra

Magyarország legnagyobb, 19%-os piaci részesedésű biztosítója jöhet létre azzal, hogy az osztrák Vienna Insurance Group (VIG) megvásárolja a holland Aegon régiós érdekeltségeit, köztük az 1992 óta tulajdonában lévő Aegon Magyarországot. A VIG meglévő magyar biztosítójával, az Unionnal együtt ugyanis már nagyobbak lesznek, mint az első helyen álló Allianz, így a bécsi biztosító kilencvenes évek óta dédelgetett álma válhat valóra: Ausztria, Csehország, Szlovákia és Románia után Magyarországon is piacvezetővé válnak. Az árazás arról árulkodik, hogy a magyar piac nagyon-nagyon sokat ér az osztrákoknak.

Kik azok, akik még ma is vagyonokat keresnek Magyarország egykori vesszőfutásán?

Kik azok, akik még ma is vagyonokat keresnek Magyarország egykori vesszőfutásán?

Már szinte kezdtük elfelejteni, de a magyar állam újabb devizakötvény-kibocsátásai újra ráirányíottták a figyelmet, hogy az államadósságunk ötöde még mindig devizaadósság formájában áll fent. Ma már igen alacsony kamaton lehet eladósodni dollárban vagy euróban, de nem volt ez mindig így. Még mindig több mint 8 milliárd dollárnyi magas kamatozású magyar dollárkötvény van a piacon, melyeket 2011 és 2014 között bocsátott ki Magyarország. Ezek éves kuponja 5,4-7,6 százalékos, vagyis a mostani hozamkörnyezetben vonzó befektetési lehetőséget kínálnak, a magyar költségvetésnek pedig hatalmas terhet jelentenek. Van olyan papír, ami után még több mint húsz évig kell kifizetni ezt a magas kamatot. De kiknél vannak ezek a kötvények?

Magyar vétó: meddig bírná az állam az EU-pénzek hiányát?

Magyar vétó: meddig bírná az állam az EU-pénzek hiányát?

Orbán Viktor kormányfő és Varga Mihály pénzügyminiszter e hét szerdai jelzései abba az irányba mutatnak, hogy akár jó ideig nem jut jelentős EU-pénzekhez Magyarország, így megvizsgáltuk, hogy ebben az esetben meddig bírná különösebb gond nélkül finanszírozni az állam a már leszerződött, vagy tervezett uniós projekteket, illetve saját magát. Azt találtuk, hogy rövid távon semmiféle költségvetési kényszer nem lépne fel a hatalmasra duzzasztott tartalékok miatt, így azok a jóslatok, hogy a büdzsé helyzete gyorsan rászorítja a magyar kormányt a vétó feladására, tévesek. Közép távon viszont már brutális költségvetési hiánnyal járna az EU-pénzek nélküli út, de finanszírozásilag és az adósságpálya alakját tekintve még ez is bejárhatónak tűnik, igaz a szokásosnál magasabb kockázatok mellett.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.