Megfenyegette a dízelszállítások leállításával Fico az ukránokat
Gazdaság

Megfenyegette a dízelszállítások leállításával Fico az ukránokat

Portfolio
Ha rövid időn belül nem állítja helyre Ukrajna az orosz Lukoil olajszállítmányainak tranzitját, akkor a szlovákiai Slovnaft finomító leállítja az ott finomított dízel kiszállítását Ukrajnába, amely az ukrán import 10%-át teszi ki – ezt jelentette ki fenyegetésként hétfőn délután közzétett Facebook-posztjában Robert Fico.

A szlovák miniszterelnök a pénteki jelzése után most is megemlített egy technikai megoldást, amely kezelné a helyzetet, és amelyben több tagállamnak együttesen kellene részt vennie. Továbbra sem világos, hogy mit takar ez a terv, mindenesetre Fico azt mondta a videóban: örül, hogy az érintett releváns olajkereskedő cégek megfontolják ezt a technikai megoldás, amely értelmében helyreállna az olajszállítások Ukrajnán keresztül.

Azt is jelezte, hogy a témáról egyeztetett Ukrajna szlovákiai nagykövetével, Mirloslaw Kastrannal, illetve Juraj Blanár szlovák külügyminiszterrel. Utóbbival, illetve Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel ma reggel Szijjártó Péter magyar tárcavezető is beszélt.

Azt is rögzítette, hogy a Lukoil-szállítások ügye nem befolyásolja azt a szlovák álláspontot, miszerint azonnali tűzszünetre van szükség Ukrajnában, és kifejezte: az az oroszellenes uniós szankciók nem okoznak érdemi kárt Oroszországnak. Az orosz olajszállításokra is utalva azt mondta:  

"Ha az Európai Unió ki akar törni az Egyesült Államok teljes befolyása alól, akkor meg kell fontolnia az Orosz Föderációval való együttműködés formáit, amelyeknek a stratégiai nyersanyagok terén való együttműködésre is ki kell terjedniük".

Címlapkép forrása: Robert Fico Facebook-oldala

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról szóló fejezetek teljesen jók, de a további részek is megfontolásra érdemese

Holdblog

Egyre nagyobbak az olimpikonok

Ahogy egyre több az olimpiai sport, úgy lesznek egyre nehezebbek és magasabbak az olimpikonok. Különösen a férfi sportolóknál látványos a növekedés, az Olympedia szerint például... The post

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Likviditási szakértő - Vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező

Pénzügyi modellező/vezető modellező
Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
belgium_brugge