Elemzés

Évtizedekig fizethetjük a telefonadót?

Fix összegű adó a mobilhálózat használata után? Luxusadó a mobilkészülékekre? Netán adófizetés a SIM-kártyák regisztrálásakor? Vagy "csak" extra sarc a telefonálás és az SMS-küldés után? A politikusok a világ több országában igencsak leleményesek, amikor a telekommunikációs szolgáltatások megadóztatásáról van szó. A szektor népszerű célpont, hiszen a fejlett országokban gyakorlatilag a teljes lakosság használ mobil- vagy vezetékes telefont, de már a fejlődő országokban is népes az előfizetői tábor, így széles az adóalap, a sok kicsi sokra megy elv alapján kis befizetésekből jelentős költségvetési bevétel keletkezik.

Magyarországon idén júliustól vetnének ki telefonadót, amely egyelőre ideiglenesnek tűnik, az amerikai példa alapján azonban akár évtizedekig velünk maradhat az extra teher. A tengerentúlon ugyanis az első alkalommal 1898-ban kivetett telekom adó hatályát 1932-től 2006-ig különféle indokokkal 29-szer (!) hosszabbították meg, így az adó folyamatosan több mint 7 évtizeden keresztül gyarapította az államkasszát.

Devizahiteles lavina? - Sok tízmilliárdos játszma a bankokkal

Látszólag egyedi esetről van szó, de ha a hógolyó lavinává duzzad, a teljes magyar bankszektor üzleti terveit maga alá temetheti a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön nyilvánosságra hozott jogerős ítélete. A döntés lényege, hogy a devizahitel folyósított forintösszegét és törlesztőrészletét ugyanazon a típusú árfolyamon kell számítani. Az ítélet ráadásul visszamenőleges hatályú, így ha azt a teljes magyar bankszektorra érvényesnek nyilvánítanák, a Portfolio.hu becslései szerint (csak lakossági devizahitelek esetében, késedelmi kamatok nélkül) hirtelen 70 milliárd forintjába kerülne a bankszektornak, majd pedig évi több mint tízmilliárd forinttal csökkentené bevételét a következő években.

Magyar bankok: ez a motor lefulladt

Március volt az első "végtörlesztés-mentes" hónap idén a hazai bankszektorban. A Magyar Nemzeti Bank hitel- és betét-statisztikáin ez meg is látszik: az előző hónapok pörgése után a lakossági hitelezés ismét lefulladt, sőt a statisztikáinkban nem is szerepel olyan hónap, amikor a mostaninál kevesebb jelzáloghitelt helyeztek volna ki. A betétállomány azonban a végtörlesztés elmúltával márciusban már ismét nőtt, köszönhetően a rövid lejáratra lekötött betétek kamatemelkedésének is. A hitelezésben idén nem várható fellendülés, a kereslet alacsony, a bankok pedig egyre inkább az új árfolyamrögzítésre koncentrálnak.

Mit veszítünk a Nabuccóval?

Megkérdőjeleződött a Nabucco sorsa, legalábbis az tisztán látszik, hogy az eredeti elképzelések szerint nem fog megvalósulni a projekt. A héten a MOL jelezte, hogy kiszállna a kezdeményezésből, de korábban más konzorciumi tag is beszélt arról, hogy elégedetlen a jelenlegi projekttervvel. Mit veszítünk a Nabuccóval? Milyen változást hozhatott volna eredeti formájában a vezeték az európai gázpiacon?

Így fest a magyar bankszektor a végtörlesztés után

Hála a magyar bankok tőkeerejének és az anyabankok tőkepótlásának, túlélték a szektor szereplői a végtörlesztés több százmilliárdos sokkját. A Magyar Nemzeti Bank csütörtökön közzétett pénzügyi stabilitási jelentése szerint a bankszektor tőkehelyzetével most sincs különösebb gond, annál nagyobbak azonban a likviditási feszültségek. Nagy Mártont, az MNB igazgatóját kérdeztük a bankszektor aktuális állapotáról, a hitelpiac várható alakulásáról.

Akkor most mit akar az IMF?

A hét elején még úgy tűnt, hogy végre sikerül leülni a tárgyalóasztalhoz a nemzetközi szervezetekkel, miután a vitás ügyek egy részét elrendeztük, a másik részét pedig a tárgyalóasztalra toltuk. Aztán tegnap késő délután jött az IMF, és mintha újra visszaléptünk volna ebben a reménytelenül nyúló sagában néhány epizódnyit. De vajon hogy is állunk most?

Meddig húzódhat az IMF-ügy? - Megkérdeztük a profikat

Május második felében indulhatnak és a harmadik negyedév során zárulhatnak le a magyar kormány, illetve a nemzetközi szervezetek közötti hitelkeretről szóló tárgyalások, a hitelkeret pedig mintegy 10-15 milliárd eurót tehet majd ki - ez derül ki abból a felmérésből, amelyet a Portfolio.hu csütörtökön napközben végzett a keddi-szerdai fejlemények nyomán. A piaci szereplők anonim válaszai alapján tehát ha nem is villámgyors, de legalábbis belátható ideig tartó hiteltárgyalások várhatók, igaz többen is megjegyezték, hogy lehetnek még váratlan fordulatok, illetve konfliktusok az EU/IMF párosával. A szakértők válaszainak konszenzusa szerint a megállapodással párhuzamosan a harmadik negyedévben várható az első kamatcsökkentés a Magyar Nemzeti Banktól. Részben ezzel függ össze az, hogy a szakértők többsége szerint lehet még "tartalék" az elmúlt napok hatalmas állampapírpiaci hozamesési folyamatában: a 10 éves kötvényhozam év végi szintjét ugyanis a legtöbben 7-7,5% közé várják a mostani 8% körüli szintről.

Futó Péter: két kézzel kell kiszórni az uniós pénzeket

Tényleg rosszabb a magyar gazdaság megítélése mint azt fundamentumaink indokolnák? Mivel lehetne Magyarországra vonzani a jelenlegi helyzetben a nemzetközi befektetőket? Kinek kellene adni az EU-s forrásokat? Dr. Futó Péterrel, a Futureal tulajdonosával, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének elnökével, a Business Europe alelnökével beszélgettünk Európa jövőjéről, a magyar gazdaság állapotáról, adózásról, ingatlanpiacról, befektetési lehetőségekről. Interjú.

Kiveséztük a kormány csomagját - Íme, a megszorítások részletei

Kibontottuk a kormány legújabb, a befektetők és Brüsszel által is nagyon várt költségvetési csomagját. Ebből kiderül, hogy a kormány pontosan a nemzetközi elvárásoknak megfelelő méretű pótlólagos költségvetési kiigazítást vállalt, de közben több méretes biztonsági tartalékot is elrejtett. A mostani intézkedéssorozat a korábban meghirdetett csomagokkal együtt példátlan méretűvé hizlalja a 2012-re tervezett kiigazítást, és jövőre is fiskális szigorra készülhetünk. Ezek fényében jó esély mutatkozik arra, hogy júniusban kedvező döntés születik Magyarország számára az uniós pénzügyminiszterek ülésén. Az is valószínű, hogy nem a költségvetést övező általános kérdések miatt lesznek bonyolultak a hivatalos tárgyalások az IMF-fel, hanem sokkal inkább egy konkrét adóintézkedés miatt: ez pedig az egykulcsos adó.

Miért beszélt Orbán a Nabuccóról?

A magyar kormányfő egy brüsszeli konferencián olyan kijelentést tett, hogy a MOL elhagyja a Nabuccót, a magyar olajtársaságot a kijelentés láthatóan meglepően érte, míg a nemzetközi Nabucco konzorcium még nem értesült a magyar fél kiválási szándékáról. Mit nyerhetünk, veszíthetünk a MOL kilépésével, miért tehetett ilyen nyilatkozatot a magyar miniszterelnök?

Jön az új biztosítási adó - Ki félhet tőle igazán?

A casco biztosítások árát 15%-kal, a lakás- és más vagyonbiztosításokét pedig 10%-kal növelheti az egységes biztosítási adó, melytől "papíron" 15, mindent összeszámolva viszont 50 milliárd forint körüli adóbevételt remél a kormány. Az adó nem csak az ügyfeleket, hanem a biztosítók nem-életbiztosítási üzletágát is sújtja, hisz várható, hogy sokan biztosításuk felmondásával vagy átkötésével reagálnak az új teherre. Úgy tűnik, ez a biztosítók közül a Generali-Providencia, az Allianz és az Union díjbevételét viselheti meg leginkább.

Mekkora terhet jelent a távközlési szolgáltatási adó?

A Széll Kálmán Terv 2.0 alapján már idén júliusban egy új adó bevezetésére kerül sor Magyarországon. A távközlési szolgáltatási adó fogyasztási típusú adó lesz, amelyet minden mobil- és vezetékes hangszolgáltatást és SMS/MMS szolgáltatást igénybe vevő ügyfélnek meg kell fizetnie. Az adóból a kormány idén 30, jövőre pedig már 52 milliárd forintos bevételre számít. Az alábbiakban kiszámoltuk, hogyan áll össze az éves szinten több mint 50 milliárdos adó, és a Magyar Telekom statisztikái alapján megbecsültük, mekkora teherre számítson egy-egy ügyfél az új adó miatt.

Ha egy részvény olcsó, azt rögtön meg kell venni?

10 százalék feletti osztalékhozam euróban? Nem hangzik rosszul. Az agyonütött európai telekom vállalatok közül nem egy kínál kiugróan magas hozamot, árazásuk kifejezetten olcsónak mondható, első ránézésre butaságnak tűnik kihagyni a ziccert. A befektetőknek azonban érdemes a kockázatokkal is tisztában lenniük, hiszen van olyan szolgáltató, amelyik a romló működési környezetre, a megugró frekvencia költésekre és a devizaárfolyamok hektikus kilengéseire hivatkozva a közelmúltban lefelezte osztalékát.

Alig mutatkozik verseny a lakossági energiaszolgáltatásban

Az energiapiacok megnyitásából a lakossági fogyasztók eddig nem sokat érzékelhettek, legalábbis az energiakereskedők eddig nem igazán tudtak versenyképes termékeket kínálni a jogszabályok által igencsak körbebástyázott lakossági energiaszolgáltatásban. Az elmúlt hetekben egy telekommunikációs cég tette országosan elérhetővé kedvezményes energiaszolgáltatását ügyfelei részére, így a lakossági fogyasztók részére is megvalósult a szolgáltatóváltás gyakorlati lehetősége. Miért olyan nehéz ma versenyezni a lakossági fogyasztókért? Követik-e más társaságok a Magyar Telekom példáját?

Nem az a kérdés, lesz-e, hanem az, hogy mikor (Vélemény)

A magyar gazdaság ma egyike a pénzügyileg legsebezhetőbb gazdaságoknak. Külső adóssága magas, az államadósság pályája nem fenntartható. Ha a kormány el kívánja kerülni az államcsődöt, akkor nem az a kérdés, hogy megállapodik-e az IMF-fel és az Európai Bizottsággal, hanem az, hogy mikor és milyen áron. Minél később látja be a megállapodás elkerülhetetlenségét, annál többe fog kerülni. És a politikai költségek sem nagyon csökkenthetők.

Lesz ez még rosszabb (Vélemény)

Viszonylag ritkán fordul elő a portfolio.hu életében, hogy egy minden problémája ellenére számottevő üzemi eredményt termelő cég esetében finanszírozási kérdésekről írjunk nagyelemzést. Ma ez is megtörtént. Tanulságos, hogy egy jó piacon tevékenykedő régiós társaságnak, az E-Starnak (a múltban elkövetett minden hiba ellenére) igazából a meglévő adósság (2014-es) megújítása, a kamatterhek fizetése és az állami szektor (önkormányzatok) fizetési hajlandósága jelenti a legnagyobb kihívást. Nem tudjuk, hogy a menedzsment (Soós Csaba a társaság vezetője tavaly az év üzletembere lett) idejének mekkora részét teszi a fenti problémák miatti aggódás, s mennyi idejük marad arra, ami voltaképpen a dolguk, új projektek felkutatására, meglévők minél hatékonyabb menedzselésére és a technológiai fejlődés követésére. Ugyanakkor érezzük, valami nincs rendben Magyarországon.

A világ túloldaláról vette új adóötletét a kormány

Argentína, Bolívia, Dominikai Köztársaság, Kolumbia, Mexikó, Peru, Pakisztán és Srí Lanka. E nyolc országhoz csatlakozhat Magyarország, amennyiben a híreknek megfelelően jövőre nálunk is bevezetik a banki tranzakciókat terhelő adót. Mivel a kormány elképzelései még képlékenyek, Európa pedig valójában teljesen más utat jár, a felsorolt országok tapasztalatai még értékes tanulságokkal szolgálhatnak hazánk számára. Ezek többnyire elrettentőek:

- Az adót általában az ügyfelek fizetik meg, de a pénzügyi közvetítő szerep károsodása miatt a bankszektor profitabilitását is komolyan rontja.
- Jellemzően szorult pénzügyi helyzetben, kizárólag bevételteremtő szándékkal vezették be ezt az adónemet latin-amerikai és ázsiai országok.
- Az adó az állam finanszírozási költségeinek emelkedését okozhatja, így magasabb kamatkiadásokat is jelenthet, mint amennyi bevételt hoz.
- Minél tovább marad fenn az adó, jellemzően annál kisebb a bevételtermelő képessége, így az adóbevétel szinten tartásához egyre magasabb adókulcsra lenne szükség.
- Olyan torzulásokat okoz a pénzügyi és gazdasági életben, amelyek aligha egyeztethetők össze egy EU-tagország gazdasági célkitűzéseivel.
- Kolumbia példája sokakat elrettentett attól, hogy az adót a bankközi piacon is alkalmazzák.
-Az adó negatív hatásai mindazonáltal mérsékeltebbek fejlettebb pénzügyi közvetítőrendszerek esetében és minél kisebb adókulcs mellett.

Cikkünkben elhelyezzük a banki tranzakciós adót a földrajzi és az "adótérképen", és röviden összefoglaljuk a nemzetközi tapasztalatokat.

Finanszírozási aggodalmak fogságában az E-Star

Szakadatlan esés mutatkozik az E-Star piacán tavaly szeptember óta, melynek következtében az árfolyam a 2009-es tőzsdei kibocsátáskori árfolyamszintekre érkezett. A banki finanszírozási források elmaradásával a vállalat nem tudta időben megkezdeni román beruházási programját, így a korábban lendületes növekedés megakadt, a menedzsment terveitől pedig elmaradtak a tényleges számok. A jelentős hitelállomány miatt idén év elején likviditási gondok léptek fel, melynek következtében a társaság egy menedzsmentváltáson is átesett.

Bár a jelentős létszámleépítés és költségracionalizálás mellett a meglévő projektek eredménytermelés tekintetében történő átvilágítása is megkezdődött, az árfolyam csökkenő trendjében egyelőre ez sem tudott tartós fordulatot generálni. A papírokat körüllengő kockázatok ugyanis jelentősek, miközben egyre közelebb kerülünk a következő félévben esedékes kötvénylejáratokhoz és ismételt kamatfizetésekhez.

Ha minden jól megy, az E-Star képes lesz a működési eredményéből törleszteni idei és jövő évi kötelezettségeit, azonban az önkormányzati fizetési fegyelem romlása, vagy a határidős pozíciók esetleges újabb veszteségei akár külső források bevonását is szükségessé tehetik. Ahhoz, hogy a papírokat körüllengő félelmek elmúljanak, a társaságnak meg kell oldania a kötvénytartozások refinanszírozását, vagy bizonyítania kell, hogy a szigorú költséggazdálkodással (esetlegesen veszteséges projektek leválasztásával) képes lényeges javulást elérni az eredmények szintjén.

Megússzák-e a spanyolok?

Görögország márciusban megkapta az újabb mentőcsomagot, az eurozóna kilátásaival kapcsolatos aggodalmak azonban nem enyhültek. A figyelem középpontjába Spanyolország került, a kedvezőtlen növekedési kilátások, a drámaian magas, és töretlenül emelkedő, a fiatalok körében már az 50 százalékot is elérő munkanélküliség, és a tavalyi költségvetési hiánycél elmulasztása miatt. Megússza-e Spanyolország külső segítség nélkül?

Kiderült az outlet üzletek titka - Sokan nem is értik az egészet

Lerántjuk a leplet az outletekbe gyártott termékekről. Kiderült, hogy több érdekes részlet mellett, valóban léteznek olyan divatáruk, amelyeket kifejezetten az outletek árukészletébe állítanak elő a legnagyobb cégek. A hazai outletpiacról, a forgalomról és árazásáról, a polgárjogi szerződések értékéről, a fejlődő országokba áramló ruhabálákról, valamint a bérlők és tulajdonosok közötti feszültségekről beszélgettünk Szebenyi Miklóssal és Imre Csabával, akik a Jones Lang LaSalle társigazgatóiként, az M3 Outlet Center Polgár, valamint a Premier Outlets Center center menedzserei.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.