Nap végén jött a fordulat, de így is eséssel zártak az amerikai tőzsdék
Üzlet

Nap végén jött a fordulat, de így is eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Portfolio
Alaposan elromlott csütörtökön a részvénypiaci hangulat, a vezető európai részvényindexek több mint 2 százalékot estek, a rossz hangulat pedig átragadt az amerikai piacokra is, ahol főként az elmúlt hónapok ralijában élen járó részvényeket ütötték. A legutóbbi gyenge amerikai makroadat (50 alatti ISM feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index) megjelenése után feléledtek az amerikai recesszióval kapcsolatos félelmek, a befektetők azt is elkezdték árazni, hogy az amerikai jegybank túlságosan későn csökkenthet kamatot.
Megosztás

Nem nagy, de markáns esés lett a vége

Nap végére megérkeztek a vevők, de így is 1,4 százalék lett a mínusz az S&P 500-ban, a Nasdaq 2,4 százalékot esett. A fantasztikus 7-es részvények közül a Meta emelkedett, a Tesla és az Nvidia viszont 6-7 százalékot esett.

naf
Megosztás

Erős a Meta

A kevés emelkedő részvény egyike a Meta, a vállalat vártnál magasabb második negyedéves bevételről és profitról számolt be, és a kilátások is jobbak, mint amivel az elemzők számoltak. A Meta árfolyama jelenleg 4 százalék pluszban áll, de volt ma már 11 százalék pluszban is, az általános tőkepiaci hangulatromlás a Meta árfolyamát is lefelé húzza.

m43
Megosztás

Minden szektort ütnek

A Dow Jones komponensei közül az élen a Boeing és az Intel áll az esésben, 7 illetve 6 százalék mínuszban, az Intel árfolyama több mint egy éves mélypontra esett.

bok
Megosztás

Egyre lejjebb

Masszív esés jött csütörtökön a szerdai felpattanás után, az S&P 500 már 1,8, a Nasdaq 3 százalék mínuszban áll. Most tényleg mindent adnak, nemcsak a nagy kapitalizációjú részvényeket, de a kisebbeket is, a Russell 2000 részvényindex értéke 2,4 százalék mínuszban áll.

nas6

Ütik az elmúlt hónapok ralijában eddig élen járó papírokat, az Nvidia 7, a Tesla 6 százalék mínuszban.

nvc
Megosztás

Hiány van a súlycsökkentésre használt gyógyszerből, de már nem sokáig

Az amerikai gyógyszeripari óriás, az Eli Lilly hamarosan megoldja a hatalmas keresletnek örvendő súlycsökkentő gyógyszerének hiányát az Egyesült Államokban - jelentette be a vállalat vezérigazgatója, David Ricks a Bloombergnek adott interjúban.

Hiány van a súlycsökkentésre használt gyógyszerből, de már nem sokáig
Megosztás

Folytatódik a korrekció az amerikai tőzsdéken

A szerdai felpattanást követően folytatódott a már július közepe óta tartó esés az amerikai tőzsdéken. A vezető részvényindexek közül az S&P 500 1,4, a Nasdaq pedig 1,9 százalékot esett. Az élen az esésben a tech cégek állnak.

spxq
Megosztás

Csúnya lefordulás

Élesen lefordultak csütörtökön az európai tőzsdék, a német DAX 2,3, a francia CAC 2,1 százalékot esett. A vezető német részvényindex 40 komponense közül csupán 5 árfolyama emelkedett, a többi mind esett, legnagyobb mértékben a Deutsche Post és Commerzbank árfolyama, 6,3 illetve 5,4 százalékkal.

day
Megosztás

Lefordult a nap végére a magyar tőzsde is

A nap végére a nemzetközi hangulatnak megfelelően a magyar tőzsdén is elfogyott a lendület, mind a négy hazai nagypapír mínuszban zárta a csütörtöki kereskedést.

Lefordult a nap végére a magyar tőzsde is
Megosztás

Romlik a hangulat Amerikában

A vártnál rosszabb beszerzésimenedzser-index adatok után romlik a hangulat a tengerentúlon: a Dow Jones már 0,8, a Nasdaq 0,6, az S&P 500 pedig 0,4 százalékos mínuszban van.

dji0801
Megosztás

Egyre csúnyább mínuszban Európa

A vezető index közül a CAC már 1,8, a DAX 1,6, a FTSE pedig 0,5 százalékos mínuszban van.

cac40 (2)
Megosztás

Osztalékot fizet a Rolls-Royce, széttépik a részvényt

Történelmi csúcsra emelkedtek a Rolls-Royce részvényei, miután a vállalat a vártnál jobb negyedéves eredmények közzétételét követően bejelentette, hogy a világjárvány kitörése óta először fog osztalékot fizetni - írja a CNBC.

Osztalékot fizet a Rolls-Royce, széttépik a részvényt
Megosztás

Fontos döntés született a mikrovállalkozások gáz- és áramszámláit illetően

Czepek Gábor, az Energiaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára Németh Lászlóval, az Ipartestületek Országos Szövetségének (IPOSZ) elnökével folytatott találkozója eredményeként megállapodást született, hogy a nemzeti energiaszolgáltató azon mikrovállalkozások esetében, akik 2022. augusztus 1-jén egyetemes szolgáltatásban voltak, de azt követően nyilatkozattételi kötelezettségüket elmulasztották, az utólagos igazolások benyújtása esetén méltányosságot gyakorol. Egyrészt a 2022. augusztus 1-től a szerződésük megszüntetéséig kiállított feláras számlák befizetésétől eltekint, másrészt visszatérhetnek az egyetemes szolgáltatásba.

Fontos döntés született a mikrovállalkozások gáz- és áramszámláit illetően
Megosztás

Recesszióban lehet az amerikai feldolgozóipar

Nagyott esett az ISM feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexe és már az aktivitás csökkenését jelző 50 pont alatt tartózkodik. Az árnyomás azonban még érezhető, míg a feldolgozóipari foglalkoztatottság nagyot zuhant. Összességében ez az előretekintő indikátor kissé ellentétes képet mutat arról, amit a Fed elnöke felvázolt tegnap.

Recesszióban lehet az amerikai feldolgozóipar
Megosztás

Nagyon rossz hírt közölt Covid-vakcinájáról a Moderna

Nagyot zuhantak a Moderna részvényei a csütörtöki nyitást követően, miután a gyógyszeripari óriás csökkentette értékesítési előrejelzését a Covid-19 vakcinák iránti gyengébb kereslet miatt.

Nagyon rossz hírt közölt Covid-vakcinájáról a Moderna
Megosztás

Újabb balkáni ország piacára lépne be a 4iG, heteken belül indulhatnak a tárgyalások

Észak-Macedónia miniszterelnök-helyettese, a közlekedésért és kommunikációért felelős miniszter a 4iG Csoport elnökével tárgyalt Budapesten. Aleksandar Nikoloski és Jászai Gellért a 4iG Csoport észak-macedón távközlési piacralépési lehetőségéről folytatott megbeszélést - közölte a 4iG.

Újabb balkáni ország piacára lépne be a 4iG, heteken belül indulhatnak a tárgyalások
Megosztás

Ez a kispapír volt a magyar befektetők kedvence júliusban

Júliusban is folytatta a menetelést a magyar tőzsde. A BUX új történelmi csúcson zárta a hónapot, a legnépszerűbb részvényeknek az OTP, a Richter és a Mol bizonyultak az év 7. hónapjában, míg a brókercégek közül a a Wood & Company, az ERSTE és a Concorde emelkedett ki.

Ez a kispapír volt a magyar befektetők kedvence júliusban
Megosztás

Emelkedés jöhet Amerikában

A határidős részvényindexek jelenlegi állása szerint a Nadaq 0,6, az S&P 500 0,5, a Dow Jones pedig 0,2 százalékos pluszban nyithat hamarosan.

Megosztás

Elég volt egy hónap, és a fejük tetejére álltak a tőzsdék

A befektetőknek hosszú hónapokon keresztül nem igazán kellett túlgondolniuk, hogy mivel keressenek pénzt. Az elmúlt 1-1,5 évben az olyan nagy technológiai részvények, mint az Nvidia vagy a Microsoft, ledominálták a piacot, nem kis részben az AI-boom körüli felhajtásnak köszönhetően. Az elmúlt egy hónap azonban jelentős fordulatot, és a piaci dinamika megváltozását hozta a tőzsdéken. Már úgy tűnik, hogy a Csodálatos Hetes sem annyira csodálatos, és elindult a pénz a lemaradók felé.

Elég volt egy hónap, és a fejük tetejére álltak a tőzsdék
Megosztás

Állja a sarat a magyar tőzsde

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat ellenére jól állja a sarat a magyar tőzsde, a BUX csak kisebb mínuszban van.

Állja a sarat a magyar tőzsde
Megosztás

Bevetette a Facebook a mesterséges intelligenciát a hirdetéseknél, meg is lett az eredménye

Nagy emelkedéssel nyithatnak a Facebook anyavállalata, a Meta részvényei azt követően, hogy a társaság közzétette második negyedéves számait, melyben a vártnál erősebb profitról, és a hirdetési bevétele dinamikus növekedéséről számolt be a társaság.

Bevetette a Facebook a mesterséges intelligenciát a hirdetéseknél, meg is lett az eredménye
Megosztás

Zuhan a Wizz Air – Hol állhat meg?

A Covid-járvány kitörése óta nem estek akkorát a Wizz Air részvényei, mint ma. Az esést az váltotta ki, hogy az április-június közötti időszakban megállt az utasforgalom növekedése, eközben azonban a gépleállások jelentős pluszköltségeket rónak a vállalatra, így nem meglepő, hogy a menedzsment visszavágta az idei év egészére vonatkozó profitelőrejelzését. Az esést látva megnéztük, hogy meddig eshet még a Wizz Air részvényeinek árfolyama.

Zuhan a Wizz Air – Hol állhat meg?
Megosztás

Ez egyre csúnyább

A francia CAC már 1,2, a német DAX pedig 1,1 százalékos pluszban van a déli órákban. Az angol FTSE eközben 0,2 százalékkal került lejjebb a fontos kamatdöntést megelőzően.

cac0801
Megosztás

Büntetik a befektetők a BMW-t

Nagyot csökkent a BMW profitja és a kiszállítások terén is visszaesés volt tapasztalható a második negyedévben, ennek hatására pedig adni kezdték a befektetők csütörtökön a BMW részvényeit.

Büntetik a befektetők a BMW-t
Megosztás

Vártnál jobb eredmények a Volkswagentől

A vártnál jobban alakult csoportszinten a Volkswagen bevétele és működési profitja a második negyedévben, a kiszállítások azonban visszaestek Kínában. A vállalat ugyan megerősített korábbi bevétel és marzs előrejelzését, de a cash flow jóval alacsonyabb lehet a korábban vártnál.

Vártnál jobb eredmények a Volkswagentől
Megosztás

Esés Európában

A nyitást követően a vezető részvényindexek közül a DAX 0,4, a CAC pedig 0,8 százalékos esésben van a nyitást követően.

Megosztás

Óriási pofont kapott a Wizz Air

Megállt az utasforgalom növekedése a Wizz Airnél az április-júniusi negyedévben, közel annyi utast szállított a légitársaság, mint egy évvel korábban. Mindeközben a Pratt & Whitney hajtóművek átvizsgálása miatti gépleállások jelentős pluszköltségeket rónak a társaságra, és a devizaárfolyamok változása sem kedvezett a cégnek, így éppen hogy nyereséges lett a Wizz Air a negyedévben a nettó eredmény szintjén. A menedzsment vissza is vágta a teljes évre vonatkozó profitelőrejelzését, aminek nem örülnek a befektetők, 16 százalékos zuhanással nyitott a részvény a londoni tőzsdén.

Óriási pofont kapott a Wizz Air
Megosztás

Eséssel kezd a magyar tőzsde

A nyitást követően az OTP kivételével esnek a hazai blue chipek.

Eséssel kezd a magyar tőzsde
Megosztás

Tovább dübörög az OTP programja

Július 31-én közel 300 millió forint értékben vett saját részvényeket az OTP.

Tovább dübörög az OTP programja
Megosztás

Kisebb emelkedés jöhet Európában

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Emelkedéssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,2 százalék pluszban zárt, a S&P 500 1,6 százalék pluszban fejezte be a napot, míg a Nasdaq 3 százalékot emelkedett.
  • Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, a Nikkei 2,54 százalékos mínuszban van, a Hang Seng 0,26 százalékos pluszban áll, míg a CSI 300 2,45 százalékot esett.
  • Jó hangulatban nyithatnak az európai tőzsdék, a határidős részvényindexek állása alapján a DAX 0,61 százalékkal kerülhet feljebb, a CAC 0,34 százalékot emelkedhet, míg a FTSE 0,17 százalék pluszban nyithat.
  • Az amerikai határidős részvényindexek emelkedést vetítenek előre a piacnyitásra, a Dow Jones 0,27 százalék pluszban nyithat, a S&P 500 0,63 százalékot emelkedhet, míg a Nasdaq 0,88 százalékkal kerülhet feljebb.

Mi várható makro fronton?

Ma idehaza a külkereskedelmi adatok második becslését közli a KSH még májusból, majd a Bank of England tart kamatdöntő ülést. Érkeznek újabb fontos munkaerőpiaci adatok az USA-ból, de a kínai lassulás miatt érdekes lesz látni a friss BMI-t is, és az amerikai BMI is érdekes lehet.

2024. július 29. – augusztus 4. Makronaptár
Magyar makrogazdaság
július 30. kedd 8:30 KSH GDP első becslés Q2
július 30. kedd 8:30 KSH Szálláshelyek forgalma jún.
július 30. kedd 11:00 ÁKK 3 hónapos dkj aukció  
július 31. szerda 8:30 MNB Kamatstatisztikák jún.
július 31. szerda 8:30 KSH Ipari termelői árak jún.
július 31. szerda 8:30 KSH Lakásépítési engedélyek H1
augusztus 1. csütörtök 8:30 KSH Külkereskedelem (második becslés) máj.
Nemzetközi makrogazdaság
július 29. hétfő 8:00 Németo. Kiskereskedelem máj.
július 30. kedd 7:30 Franciao. GDP (előzetes) Q2
július 30. kedd 10:00 Németo. GDP (előzetes) Q2
július 30. kedd 11:00 EU GDP (előzetes) Q2
július 30. kedd 14:00 Németo. Infláció júl.
július 30. kedd 16:00 USA Nyitott álláshelyek jún.
július 30. kedd 16:00 USA CB hangulatindex júl.
július 31. szerda 1:50 Japán Kiskereskedelem jún.
július 31. szerda 3:30 Kína NBS BMI júl.
július 31. szerda   Japán Bank of Japan kamatdöntés  
július 31. szerda 8:45 Franciao. Infláció júl.
július 31. szerda 9:55 Németo. Munkanélküliség júl.
július 31. szerda 11:00 EU Infláció júl.
július 31. szerda 14:15 USA ADP munkanélküliség júl.
július 31. szerda 14:30 USA Folyamatban levő lakáseladások jún.
július 31. szerda 20:00 USA Fed kamatdöntés  
július 31. szerda 20:30 USA Jerome Powell sajtótájékoztatója  
augusztus 1. csütörtök 3:45 Kína Caixin BMI (feldolg.) júl.
augusztus 1. csütörtök 11:00 EU Munkanélküliség jún.
augusztus 1. csütörtök 13:00 UK BoE kamatdöntés  
augusztus 1. csütörtök 13:30 USA Elbocsátások júl.
augusztus 1. csütörtök 14:30 USA Munkaerőköltség&termelékenység Q2
augusztus 1. csütörtök 16:00 USA ISM BMI (feldolgozóipar) júl.
augusztus 2. péntek 14:30 USA Munkanélküliség júl.
augusztus 2. péntek 16:00 USA Gyáripari megrendelések jún.
Forrás: Portfolio-gyűjtés

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 22,2 százalékos elmozdulással a BUX index áll az élen, a sereghajtó 0,2 százalékos eséssel a CAC index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 59,8 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Mol papírja áll 0,4 százalékos emelkedéssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta az Ezüst árfolyama már 18,8 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 40 842,79 0,2% 2,5% 4,3% 8,4% 14,9% 52,0%
S&P 500 5 522,3 1,6% 1,8% 0,9% 15,8% 20,3% 85,3%
Nasdaq 19 362,43 3,0% 1,7% -2,3% 15,1% 22,9% 146,7%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 39 101,82 1,5% -0,1% -1,3% 16,8% 17,9% 81,7%
Hang Seng 17 344,6 2,0% 0,2% -2,1% 1,7% -13,6% -37,6%
CSI 300 3 442,08 2,2% 0,7% -1,0% 0,3% -14,3% -10,3%
Európai részvényindexek              
DAX 18 508,65 0,5% 0,7% 1,2% 10,5% 12,5% 51,8%
CAC 7 531,49 0,8% 0,2% -0,4% -0,2% 0,4% 36,5%
FTSE 8 367,98 1,1% 2,6% 2,5% 8,2% 8,7% 10,3%
FTSE MIB 33 763,86 -0,4% -2,1% 0,1% 11,2% 13,9% 57,8%
IBEX 11 065 -1,2% -1,3% 0,1% 9,5% 14,8% 23,3%
Régiós részvényindexek              
BUX 74 051,13 0,8% 1,2% 2,4% 22,2% 38,7% 81,6%
ATX 3 701,04 -0,1% 0,6% 1,4% 7,7% 14,0% 24,0%
PX 1 610,68 0,7% -0,2% 3,5% 13,9% 18,4% 52,4%
WIG20 84 345,69 1,4% -0,2% -4,6% 7,5% 16,7% 41,4%
Magyar blue chipek              
OTP 18 645 0,7% 0,2% 2,1% 18,0% 45,6% 51,6%
Mol 2 838 0,7% 0,4% -2,1% 0,4% 2,1% -5,4%
Richter 10 380 1,6% 4,4% 7,1% 18,6% 16,9% 100,2%
Magyar Telekom 1 090 0,2% 1,5% 4,8% 59,8% 160,5% 155,0%
Nyersanyagok              
WTI 79,36 4,2% 0,7% -6,3% 10,4% -3,0% 35,5%
Brent 80,64 2,7% -1,6% -6,4% 3,8% -5,8% 24,6%
Arany 2 421,91 1,3% -0,2% 4,0% 17,3% 23,0% 69,6%
Ezüst 28,82 3,0% -1,7% -1,5% 18,8% 16,2% 75,6%
Devizák              
EURHUF 394,0750 -0,2% 0,1% -0,1% 3,1% 1,8% 21,0%
USDHUF 364,1762 -0,4% 0,4% -1,0% 5,3% 3,7% 24,5%
GBPHUF 467,9751 -0,2% -0,1% 0,7% 6,1% 3,6% 30,7%
EURUSD 1,0821 0,1% -0,3% 0,9% -2,0% -1,9% -2,8%
USDJPY 154,6050 0,0% 0,9% -4,4% 9,6% 8,8% 42,4%
GBPUSD 1,2845 0,1% -0,6% 1,6% 0,8% -0,2% 4,9%
Kriptovaluták              
Bitcoin 64 612 -2,4% -1,2% 2,8% 46,2% 121,0% 540,7%
Állampapírok              
10 éves német állampapírhozam 2,24 -1,8% -6,0% -13,1% 10,7% -9,0% -570,4%
10 éves magyar állampapírhozam 6,46 0,5% -1,8% -6,6% 8,9% -12,5% 174,9%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

Címlapkép forrása: TERADAT_SANTIVIVUT

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Holdblog

Mindent a családtámogatási rendszerről

Milyen állami támogatás és kedvezményes hitel érhető el gyermekvállalás előtt álló párok számára? Hogyan kombinálhatók a támogatások és hitelek? Milyen juttatásokkal élhetnek a munká

Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne akkor költözni egy nagyobb ingatlanba. Ehhez vették igénybe a CSOK Plusz tá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Ez is érdekelhet
eli lilly vezérigazgató