Történelmi lépés ez a Nyugat és Oroszország között
Globál

Történelmi lépés ez a Nyugat és Oroszország között

MTI
|
Portfolio
A hidegháború óta a legjelentősebb fogolycserét hajtotta végre a Nyugat Oroszországgal és Fehéroroszországgal csütörtökön Ankara közvetítésével. A végrehajtás részleteit a török hírszerzés (MIT) szervezte meg.

A török államfői hivatal közlése szerint hét országból összesen 26 embert adtak át egymásnak a felek az ankarai Esenboga repülőtéren.

  • A Nyugat részéről tíz olyan, Oroszországnak átadott emberről van szó, akiket az Egyesült Államokban vagy Németországban, Lengyelországban, Szlovéniában, Norvégiában börtönöztek be.
  • Oroszországból, illetve Fehéroroszországból tizenhárom embert Németországba szállítanak át, hármat pedig az Egyesült Államokba.     

A kicseréltek listáján szerepel mások mellett a Fehéroroszországban halálra ítélt, majd elnöki kegyelmet kapott Rico Krieger német állampolgár, a Németországban életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélt Vagyim Kraszikov orosz állampolgár, aki 2019-ben Berlinben meggyilkolt egy korábban Csecsenföldön harcoló hadvezért, Paul Whelan volt amerikai tengerészgyalogos, akit 2018-ban tartóztattak le, és 2020-ban kémkedésért 16 évi börtönre ítéltek Oroszországban, valamint a kémkedés címén 16 évi fegyházbüntetésre ítélt Evan Gershkovich amerikai újságíró, továbbá az orosz ellenzékiek közül Vlagyimir Kara-Murzát és Ilja Jasint.     

A hidegháború vége óta legnagyobb kelet-nyugati fogolycsere keretében nem történt pénzcsere

- közölte csütörtökön Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó a Reuters hírügynökség szerint. Sullivan hozzátette, hogy nem lazítottak szankciókon sem a csere létrejöttének megkönnyítése érdekében.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Komszomolszkaja Pravda rádióadójának adott interjújában az átadott orosz ellenzékiekre utalva arról beszélt csütörtökön, hogy mindazok, akik Oroszország ellenségének minősülnek, maradjanak külföldön. "Úgy vélem, az ellenségek maradjanak csak ott, aki meg nem ellenség, az térjen vissza. Ez az álláspontom" - hangsúlyozta Peszkov.

Németország is megszólalt

A német kormány csütörtökön közölte, hogy nem vette félvállról azt a döntést, hogy a Moszkva és a Nyugat közötti nagyszabású fogolycsere keretében szabadon engedi Vadim Krasikovot, egy volt csecsen fegyveres meggyilkolásáért 2019-ben Berlinben elítélt orosz állampolgárt. Krasikov azon oroszok között volt, akiket a Nyugat szabadon engedett 15, Oroszországban "igazságtalanul" bebörtönzött emberért és egy Fehéroroszországban halálra ítélt németért cserébe - közölte a német kormány közleményében a Reuters szerint. Vlagyimir Putyin orosz elnök februárban utalt arra, hogy Krasikovért cserébe szabadon engedné Gercskovicsot, egy interjúban pedig egy olyan személyre utalt, aki "hazafias érzelmek miatt likvidált egy banditát az egyik európai fővárosban".

Egy ilyen csere azonban politikailag bonyolultnak tartottak Németország számára, tekintettel a gyilkosság körülményeire: fényes nappal követtek el néhány percnyi sétára a parlamenttől és Angela Merkel akkori kancellár irodájától.

"Az elítélt bűnöző börtönbüntetésének letöltéséhez fűződő állami érdekkel szemben az Oroszországban bebörtönzött ártatlan emberek szabadsága, testi épsége és - bizonyos esetekben - végső soron az Oroszországban ártatlanul bebörtönzöttek és a politikailag igazságtalanul bebörtönzöttek élete állt egyensúlyban" - közölte a kormány.

"A német állampolgárok védelmével kapcsolatos kötelezettségünk és az USA-val való szolidaritásunk fontos motiváció volt". Joe Biden amerikai elnök elismerte, hogy Németországnak jelentős engedményeket kellett tennie a fogolycsere érdekében.

A csütörtöki csere előtt egyes német tisztviselők attól tartottak, hogy

egy ilyen alku felbátorítja Oroszországot arra, hogy német állampolgárokat ejtsen túszul a kölcsönös szívességek reményében.

Címlapkép forrása: MTI Fotó/Szergej Kozlov

Holdblog

Mindent a családtámogatási rendszerről

Milyen állami támogatás és kedvezményes hitel érhető el gyermekvállalás előtt álló párok számára? Hogyan kombinálhatók a támogatások és hitelek? Milyen juttatásokkal élhetnek a munká

Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne akkor költözni egy nagyobb ingatlanba. Ehhez vették igénybe a CSOK Plusz tá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kőkemény üzenet jött Kijevből Budapestnek is: marad a Lukoil-szankció, fel kell adni az orosz olajat, amennyire lehet
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Kereskedés külföldi részvényekkel

Kezdőként hogyan tudsz külföldi részvényekkel kereskedni? Melyek lehetnek a kiválasztás szempontjai?

Ez is érdekelhet
ukrajna háború csütörtök frontvonal percről percre