Elemzés

Olyan pénzszórást rendezett a kormány év végén, amilyet még soha sem láttunk

Soha nem látott pénzszórást hajtott végre tavaly év végén a kormány annak érdekében, hogy deficitet mutasson ki a költségvetésben. Egyedi támogatások megítélése mellett az uniós projekteket finanszírozta meg bőkezűen az állam. A látványos kiköltekezéssel a nullás költségvetést is eltemette a kormány. A történet másik olvasata, hogy ez a kiköltekezés a pénzforgalmi hiányt érintette kedvezőtlenül, és 2017-ben a mostani kiköltekezést utólag meg fogja finanszírozni az EU, vagyis épp a választások előtt hullik Magyarországra rengeteg uniós forrás.

Varga Mihály bejelentette a történelmi deficitet

Varga Mihály és Banai Péter a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtótájékoztatóján ismertette a 2016-os költségvetés előzetes adatait. Ezek szerint az egész éves pénzforgalmi deficit 848,3 milliárd forintot tett ki, ami alapján az év utolsó hónapjában korábban soha nem látott, 900 milliárd forintot meghaladó hiány keletkezett. Vagyis a kormány az év utolsó napjaiban nagyon megnyomta a pénzszóró gombot.

Döntő csapást is mérhet Magyarország az államadósságra

Számításaink szerint idén is folytatódhat a GDP-arányos adósság csökkenése, ami két-három évre visszatekintve már a gazdaság alapfolyamataiból ered, nincs szükség "trükközésre". A választások előtt a kormány kicsit kijjebb engedi a költségvetési nadrágszíjat, azonban ennek negatív hatását várhatóan bőven ellensúlyozza majd a felpörgő növekedés és az infláció éledezése. Így pedig kivételesen szerencsés esetben az év végére a 70 százalék körüli ráta is összejöhet, amire 2007 óta nem volt példa.

Úgy ki van tömve az állam pénzzel, hogy azt el sem hiszed

A harmadik negyedévben 287,1 milliárd forintos többletet mutatott a kormányzati szektor egyenlege, ami a GDP 3,3%-ának felel meg. Egyáltalán szufficitre sem volt példa korábban, nemhogy egy ekkora gigantikus többletre. A költségvetés 4 negyedéves gördülőátlaga 0,2%-os többletet mutatott a GDP arányában a harmadik negyedév végén. Ezért nem meglepő, hogy a kormány jelentős költségvetési élénkítésről döntött az elmúlt hetekben.

Csúcsra pörgette az uniós pénzosztást a kormány

Decemberben annyi új uniós pályázatot hirdetett meg a kormány (56 darabot), mint előtte júliustól novemberig összesen, amelyek keretösszege annyi (950 milliárd forint), mint a május és november között megjelent felhívásoké együtt - derül ki a Portfolio szokásos hó eleji összesítőjéből. Mindkét decemberi adat természetesen történelmi csúcs, de a pénzosztás későbbi fázisaiban is nagy hajrát produkált a magyar államigazgatás. Szilveszterig ugyanis már a 7 évre járó teljes keretösszeg háromnegyedére kiírták a pályázatokat és a keret közel felére már ki is hirdették a nyerteseket. Nagy az esély tehát arra, hogy tartható a kormány azon ígérete, miszerint tavaszig, de legkésőbb június végéig az összes EU-pályázatot kiírják Magyarországon. Mindezek mellett decemberben minden rekordot megdöntött az államigazgatás az uniós pénzek kifizetése terén is, amelyről már külön elemzésben megemlékeztünk:
2017.01.03 17:34 Elképesztő átutalást hajtott végre az év utolsó napjaiban a kormány

Itt a bizonyíték: 30% felett is kereshetnek, akik profikra bízzák a pénzüket

A jó hozamok mentették meg a hazai abszolút hozamú alapok tavalyi évét, 2016-ot sikerült 56 milliárd forintos vagyonbővüléssel zárni, annak ellenére, hogy összesen közel nettó 3 milliárdot vontak ki a befektetők. Akik bíztak a profikban, 30% feletti hozamokat is zsebre tehettek tavaly, de ismét igaznak bizonyult, hogy nagyobbat kellett kockáztatniuk a kétszámjegyű hozamokra vadászóknak.

Egy ország, amely eltörölte az adósságokat, és most mégis mennybe megy

Idén január 1-jével tovább lazított Izland a 2008-as válság csúcspontján bevezetett szigorú tőkekorlátozásokon, így rövid időn belül teljesen lezárulhat az ország történelmének egyik legsötétebb fejezete. A válságból való kilábalás története így nyolc év távlatából visszanézve kisebb csoda, amiben a hagyományos válságkezelési intézkedések mellett szokatlan döntések is szerepet játszottak. A nagyobb bankokat hagyták csődbe menni, a vezetőket elszámoltatták, lakáshitel-elengedési programot hirdettek, vagy éppen egy 40%-os adósságelengedést nyomtak le néhány külföldi nagybefektető torkán anélkül, hogy a piac részleges csődként értékelte volna az esetet. A módszer nem volt mindennapi, az eredmények viszont őket igazolják.

Elképesztő átutalást hajtott végre az év utolsó napjaiban a kormány

Tavaly decemberben rendkívül nagy összegű, 541 milliárd forintnyi EU-támogatást utalt ki a magyar állam a nyertes pályázóknak, amivel a Portfolio 2,5 éves adatbázisa szerint messze megdőlt minden eddigi rekord. Az elképesztő év végi hajrát jól jellemzi, hogy december 27-től szilveszterig 107 milliárdos volt a kifizetés, ami összefügg a negyedik negyedévre előírt kifizetési célokkal is. Cikkünk megjelenésével éppen egy időben közölte a Miniszterelnökség, hogy végülis hat területen 100% felett teljesültek az éves kifizetési célok. Ettől azonban még nem biztos, hogy mind a hat területen számíthatnak az érintett állami dolgozók a negyedik negyedéves célprémiumra is.

Mi van, megint hitelre veszik a tévét a magyarok?

Mi van, megint hitelre veszik a tévét a magyarok?

Lelassult őszre a magyar lakáshitel-kihelyezések növekedése: novemberben 15%-kal több új lakáshitelre kötöttek szerződést a bankok, mint egy évvel korábban. A piac részben az idei újlakásdömpingre vár. A csúcsokat döntögető Black Friday viszont megtette hatását: az áruhitel-felvétel ugyanis duplájára nőtt az egy évvel korábbinak. Főleg az Erste Bank portfólió-tisztítása miatt a lakosság hitelállománya csökkent novemberben, miközben a vállalatok betétállománya meghaladta a hiteltartozásukat.

Atyavilág, még ez is!? Időzített bombák ketyegnek 2017-ben

Rengeteg olyan kockázatot azonosítottak a Portfolio által megkérdezett elemzők, amelyek akár már az új évben "robbanhatnak". Európát a 2017-ben várható választások eredményei, vagy épp egy ismét felerősödő görög válság rázhatja meg, Kínában ijesztő mértékű és ütemű az eladósodás, közben Törökország pénzügyi krízise is a fejünk felett lebeg. És akkor még a klímaváltozás gyorsulásának következményeivel még nem is számoltunk.

Amire mindenképp figyelned kell 2017-ben!

Alapjaiban határozhatja meg a 2017-es évet, hogy Donald Trump milyen gazdaságpolitikát folytat majd. A fiskális stimulus biztosra vehető, más kérdés, hogy ez mennyire lesz sikeres és hogyan befolyásolja a Fed monetáris politikáját - ez az egyik legfontosabb makrogazdasági szempont, amely meghatározhatja a következő évet az általunk megkérdezett piaci elemzők szerint. Ezen kívül a befektetőknek érdemes követniük az európai választások eredményeit az EU jövőbeni integrációja miatt is. Idehaza pedig a beinduló gazdasági növekedésnek lehetnek következményei.

Az ember, aki beintett a globális elitnek és sokkolta az egész világot (TOP 10 sztori - 1.)

Donald Trump jött, látott, és minden ellenszél ellenére győzött az idei amerikai elnökválasztáson, amivel a 2016-os év egyik legnagyobb meglepetését okozta. Hogy mit tanulhattunk a győzelméből? A közvélemény-kutatók nem tévedhetetlenek, a csalódott nyugati középosztálybeliek többen vannak, mint gondolnánk, a befektetők pedig imádnak pánikolni, hogy utána ismét történelmi csúcsokra tépjék a piacokat. Röviden összeszedtük, hogy mit érdemes tudni a novemberi amerikai elnökválasztásról, illetve az utóhatásairól.

Alattomos, sunyi oroszlán ez a Kia Niro

Nagyon kitalálták a Kia Nirót a koreaiak, Európa legnépszerűbb járműkategóriájában követelnek helyet maguknak az új crossoverrel, amelyet az egyre divatosabb hibrid hajtással szereltek. De nem állt meg a tudomány a megfelelő piaci pozícionálásnál. A Niro alattomos, sunyi módon több irányból is támadta a tudatalattinkat, amivel szinte észrevétlenül keltett bennünk pozitív érzéseket a felhasználása során, és nyert meg végül minket magának.

Mi lesz a biztosítókkal 2017-ben? Megszólalnak a vezérek

A legnagyobb hazai biztosítók első emberét arra kértük év végén, értékeljék a mögöttünk álló esztendőt és adjanak előrejelzést 2017-re. Alábbi kérdéseinkre válaszoltak:

1. Hogy értékeli 2016-ot saját biztosítója és a biztosítási piac szempontjából?
2. Mit tekint saját biztosítója és a szektor előtt álló legnagyobb kihívásnak 2017-re?
3. Mely termékek és szolgáltatások területén hozhat növekedést 2017 saját biztosítójánál, illetve a biztosítási szektorban?

Mit szólnál, ha hirtelen 1000 forintba kerülne egy dollár? És ha 14000-be?

Suriname-i dollár, egyiptomi font és venezuelai bolivár - három feltörekvő piaci deviza, ami még sokáig emlegetni fogja az idei évet. Bár az első kettő is jelentős esést szenvedett el a dollárral szemben, a súlyos válsággal küzdő Venezuela fizetőeszköze több mint 200%-ot zuhant. Sőt, ha számításba vesszük a helyi árfolyamrendszer márciusi átalakítását, akkor azt is mondhatnánk, hogy 4800%-ot esett a bolivár árfolyama, ami szinte már felfoghatatlan mértékű elértéktelenedést jelent: mintha 290 forint helyett idén év végén 14000 forintba kerülne egy dollár.

Földindulás jövőre: kinyírják az EU-pénzek a hiteleket?

Március végén lezárul a Növekedési Hitelprogram, a visszatérítendő EU-források egyre nagyobb konkurenciát teremtenek a hazai kkv-hitelezésnek, nő viszont a garanciaintézmények szerepe. Hogy mi várható jövőre ilyen változások közepette a bankok vállalati üzletágában, arról az Erste Bank idén márciusban érkezett vállalati üzletágvezetőjét, Szabados Richárdot kérdeztük.

Most bebizonyítjuk, hogy a múltbeli hozamok alapján döntenek a befektetők!

Ha valaha is a kezedbe került egy, a befektetőknek szóló könyv vagy cikk, biztos találkoztál már azzal - az egyébként teljesen jogos - figyelmeztetéssel, hogy ne (csak) a múltbéli hozamok alapján dönts, ha befektetésekről van szó, mert ez sokszor félrevezető lehet. A Portfolio friss számításai szerint azonban a befektetőket nagyon is befolyásolja, hogyan teljesítettek a múltban a kiszemelt eszközök, egyes hazai befektetési alapok keresletében például egyértelműen kivehető a múltbeli hozamok pozitív vagy negatív hatása. És ez nem is mindig baj. Kifejtjük, miért.

A fehér ember lázadása (TOP 10 sztori - 3.)

2016 volt az az év, amikor végleg bebizonyosodott: újra kell gondolni mindazt, ami a világgazdaságban zajlik. És nem csak a válság miatt. A politikai elit kudarcát nem csak a válság után kialakuló növekedési csapda jelzi, hanem a jövedelemkülönbségek régebb óta tartó szélesedése, a globalizáció válsága, a kapitalista növekedési modell veszteseinek öntudatra ébredése, illetve az elégedetlenség politikai meglepetésekben történő megnyilvánulása is.

Mi lesz a bankokkal 2017-ben? Megszólalnak a bankvezérek

Az alacsony kamatok, a hitelezési fordulat és az enyhülés éve volt 2016 a magyar bankszektorban. December végéhez közeledve a Portfolio ezúttal is megkereste a legnagyobb kereskedelmi bankok első emberét, hogy értékeljék a mögöttünk hagyott évet és adjanak előrejelzést 2017-re. A bankvezérek alábbi kérdéseinkre válaszoltak:

1. Hogy értékeli 2016-ot saját bankja és a bankszektor szempontjából?
2. Melyek lesznek a legnagyobb kihívások saját bankja, illetve a bankszektor számára 2017-ben?
3. Mely termékek és szolgáltatások területén hozhat növekedést 2017 saját bankjánál, illetve a bankszektorban?

Létezik a földi pokol 2016-ban

Háborúk, humanitárius katasztrófák, olaj és egy kis kommunizmus - ezek azok a tényezők, amelyek az idén is nagy gazdasági visszaesésekhez vezettek. Miközben a világ egy részében (főként Délkelet-Ázsiában) töretlen fejlődés, addig továbbra is vannak a bolygónknak nagyon szomorú területei is. Az IMF legfrissebb előrejelzése alapján összeállítottuk az idei év 10 legrosszabbul teljesítő gazdaságának a listáját.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.