Elemzés

90 éve nem látott háborúskodás jöhet, ha ezt meglépi Trump

Ha a rövidesen megjelenő adócsomagban a külkereskedelmi adójavaslatot is bejelenti Donald Trump, akkor az gazdaságilag visszafelé sülhet el, mert 1930 óta nem látott globális megtorló lépéssorozat indulhat - hívta fel a veszélyre ügyfelei figyelmét az UniCredit Research németországi vezető elemzője. Nem véletlenül ő foglalkozott ezzel a témával: az adatok szerint ugyanis Európában Németország bukna a legtöbbet az amerikai protekcionista lépésen és a helyzet komolyságát mutatja, hogy az Európai Bizottság alelnöke már ellenintézkedéseket helyezett kilátásba. Bár Trump még múlt héten is azt mondta, ez az importot drágító, az exportot segítő adólépés munkahelyeket fog teremteni, szakmai elemzések ennek éppen az ellenkezőjét vetítik előre. Emiatt talán az sem véletlen, hogy nem rohan Trump az adócsomag bejelentésével, de az amerikai törvényhozás holnapi, azaz keddi összevont ülésén már elhangozhatnak fontos adóügyi üzenetek.

Őrült különbségek vannak a budapesti és a vidéki bérek között

Elsősorban a munkaerőhiány miatt látványosan emelkedik az átlagbér Magyarországon, azonban arról eddig kevés szó esett, hogy az országos átlagot csak Budapesten és Győr-Moson-Sopron megyében érik el a fizetések. Valójában óriási jövedelmi szakadék tátong a főváros és a vidék között, így bérnövekedés üteme is mást-mást jelent Budapesten és azon kívül. A gazdasági fellendülésnek és a munkaerőhiánynak köszönhetően - kevés kivételtől eltekintve - a versenypiaci fizetések emelkedése a legtöbb megyében lendületet vett, ám van ahol ez sovány vigasz, hiszen jelentős lemaradást kell még behozni.

Ablakcserében és szigetelésben gondolkodsz? - Fontos kérdésekre kaptunk választ

Az Otthon Melege Program és a ma megjelent MFB Lakossági Hitelprogramok egymástól teljesen független támogatási konstrukciók - mondta el Dr. Nyikos Györgyi, az MFB Zrt. EU Kompetencia Központ igazgatója a Portfolionak. Az Otthon Melege Program hazai forrásból ad vissza nem térítendő támogatást, az MFB Hitelprogramjai pedig EU forrásból hitelt nyújtanak a lakosságnak. A hitelprogram keretében megvalósuló projektek finanszírozása utófinanszírozással vagy szállítói finanszírozással történhet. A ma megjelent lakossági pályázatokról árulunk el további részleteket cikkünkben.

Napelem, szigetelés, ablakcsere - indul a pénzosztás, le ne maradj róla!

Mától elérhetőek a családi házak és társasházak energetikai korszerűsítésére és a megújuló energiaforrások alkalmazására szánt összesen 115 milliárd forintos hitelprogramok, melyekből közel 24 ezer lakóépület korszerűsítése valósulhat meg - jelentette be Rákossy Balázs, az NGM európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. A nulla százalékos kamatozású hitelből a családi házak esetében maximum 10 millió, a társasházaknál lakásonként maximum 7 millió forint igényelhető, akár húsz éves futamidővel.

Gombamód nőnek ki a földből az új milliomosok Magyarországon

Egyre több magyar milliomost szolgál ki a hazai prémium banki szektor, a Portfolio Prémium Banki Felmérése alapján tavaly év végén több mint 186 ezer ügyfélszámlán már közel 2700 milliárd forintnyi vagyont kezeltek a szolgáltatók, amelyek többségénél növekedést láttunk fél év alatt is. A prémium banki magasabb színvonalú kiszolgálást sok banknál már havi 200-300 ezer forintos havi számlajóváírással is igényelni lehet, a másik lábon 2 millió forintos megtakarítás is elég ahhoz, hogy valaki prémium ügyféllé váljon.

Az elkerülhetetlen nyugdíjreformról

Jelenleg szinte szélcsend van a magyar nyugdíjpolitikában. A politikai pártok csak abban versengenek egymással, ki ígér többet a nyugdíjasoknak. Csak az önző befektetési szakemberek figyelmeztetnek a hazai nyugdíjrendszert fenyegető veszélyekre, de ők annyira eltúlozzák a veszélyeket, hogy nehéz őket komolyan venni. Az utóbbi időkben azonban megjelent két alapos tanulmány (Bajkó-Maknics-Tóth-Vékás, 2015 és Reiff, 2016), amelyek a közgazdaságtudomány nemzetközileg elfogadott normái szerint előrevetítik a magyar nyugdíjrendszer fokozatos hiányát. A két cikk szerzői csak korlátozottan tekintik feladatuknak egy újabb nyugdíjreform felvázolását. Ezt a hiányt próbálom betölteni ebben az írásomban.

Az írás hosszabb, számításokkal is kiegészített változata letölthető itt (pdf).

Európa vagy szétesik, vagy fellázad a németek ellen

A tagországok közötti szakadékok miatt az eurózóna jelenlegi formájában gyakorlatilag fenntarthatatlan. A versenyképességi különbségek ellehetetlenítik a perifériás országokat, azonban egyre kevesebb politikai szándék mutatkozik a részükről, hogy újabb megszorításokkal és reformokkal közelítsenek Németországhoz. Folyamatosan növekszik azoknak a száma, akik szerint a németek igazságtalanul előnyt kovácsoltak eurózónás tagságukból, miközben több ország óriási áldozatok árán próbált kimászni a válságból. Adott a lehetőség a németek számára, hogy kezükbe vegyék az euróövezet sorsát és nagyobb szolidaritással rásegítsenek a periféria alkalmazkodására, szándék nélkül azonban könnyen az övezet széthullásához vezethet a németek makacssága.

Megfenyegette a briteket Juncker - Ez óriási hír Magyarországnak!

Szokatlanul őszinte és egyúttal erős kijelentést tett ma délelőtt a belga parlamentben Jean-Claude Juncker, amikor azt mondta: "nagyon borsos" árat fognak fizetni a britek az EU-ból való kilépésért. Az Európai Bizottság elnöke ezzel megerősítette azt, amit a brit The Telegraph már pár órával korábban megírt saját értesülései alapján: akkor is kifizetteti Brüsszel a britek éves EU-s "tagdíját" egészen 2023-ig, ha már 2019-ben kilépnének az EU-ból. Ez azt jelentené: biztosan lenne egy 60 milliárd euró körüli kilépési számlájuk, de ez egyúttal rendkívül jó hír lenne Magyarországnak: függetlenül attól, hogy mikor lenne a Brexit, az utolsó eurócentet is megkapnánk a 2014-2020-as uniós büdzséből. Így tehát elhárulna a forrásvesztés kockázata, ami miatt most rohan az EU-s pályázatok meghirdetésével a magyar kormány.

Négy csapás, amely megtizedelheti az összekuporgatott nyugdíjadat

Négy csapás, amely megtizedelheti az összekuporgatott nyugdíjadat

A tőkepiaci folyamatokon kívül számos kockázat leselkedik még a nyugdíjcélra összekuporgatott megtakarításunkra, legyen az nyugdíjpénztár, nyugdíjbiztosítás vagy NYESZ. Ha túl drága megtakarítási formát választunk, a nettó hozamunk csalódást kelthet, ha pedig hirtelen kell a pénz és fel kell törnünk a számlát, akár a teljes tőkénket is elbukhatjuk. Bemutatjuk, milyen kockázatok égethetik el a nyugdíjra összegyűjtött pénzünket, illetve adunk pár tippet is ezek ellen.

Mostantól Magyarországon is lehet a Facebookon pénzt küldeni

Mostantól Magyarországon is lehet a Facebookon pénzt küldeni

A nemzetközi átutalásokat teljesen újragondoló Transferwise most megint nagyot újít: a Facebook Messengerbe épülő chatrobottal működő nemzetközi pénzküldési szolgáltatást indítanak. Az új szolgáltatás Európában, így Magyarországon is elérhető, belföldi utalásokra azonban nem használható.

Megtriplázták vagyonukat a gazdag magyarok 10 év alatt

Tíz éve kezdte el a Portfolio a féléves gyakoriságú Privátbanki felmérést, amely alapján a magyar gazdagok vagyona az elmúlt évtizedben megháromszorozódott. Ügyfélszámlákból közel dupla annyi lett 10 év alatt, ami azt mutatja, hogy bár nőtt a privátbanki ügyfelek száma Magyarországon, az ügyfélszámlák ennél is nagyobb ütemben híztak. Tavaly év végére a hazai privátbanki szolgáltatóknál lévő vagyon meghaladta a 3900 milliárd forintot, ami 10% feletti bővülést mutat 2015-höz képest.

Családi viszály tört ki a legendás magyar cégnél

Minden jel arra mutat, hogy az 1949 óta működő, 1993 óta magántulajdonban lévő, termékeiről híressé vált Herbária Zrt.-ben családi viszály robbant ki és ez a január elejei közgyűlésen csúcsosodott ki. Soproni Tamás, aki elnök-tulajdonosként építette fel a céget, hivatalosan már elveszített minden tisztséget a cégben, miután fia, Soproni Márton kezdeményezte visszahívását az igazgatóságból. A nyilvánosan hozzáférhető adatok szerint úgy tűnik, hogy a fiúnak erre megvolt az oka. Az édesapa, Soproni Tamás azonban ezt nem hagyta annyiban. Következzen egy látlelet a magyar gazdaságról.

Mi lesz, ha még Ukrajna is lenyomja Magyarországot a készpénzmentesítésben?

Nemcsak Magyarországon divat a gazdaság készpénzmentesítése, már a gazdasági-politikai válság sújtotta Ukrajnában is rájöttek, hogy a készpénz visszaszorításával sok pénzt terelhetnek a központi költségvetésbe. Az egyik legújabb készpénzmentesítő intézkedés után nem sokkal azonban kibukott, hogy az ukrán készpénzmentesítés "nagy vezérei" vizet prédikálnak de bort isznak. Ugyanakkor az szomorú, hogy jelen pillanatban nem állunk sokkal jobban náluk a készpénzmentesítés területén.

Szétveri-e Trump a világgazdaság elmúlt 500 évét?

"A globalizáció 500 éves aranykorának vége" - sokak szerint röviden így foglalható össze az elmúlt évek, de főleg 2016 eseményeinek legfontosabb tanulsága. Donald Trump elnökké választásával, és az általa tervezett protekcionista intézkedésekkel újabb pofont kaphat a szabadkereskedelem, ami csak tovább súlyosbítaná a globalizáció vélt vagy valós válságát. Az IMF szakértői szerint azonban nem eszik olyan forrón a kását, a világkereskedelem elsősorban a gyenge gazdasági kilábalás miatt tart ott, ahol, ezért nem kell még temetni a globalizációt.

Érdekel, mennyit veszíthet az autóin az Audi és a Mercedes?

Az autógyártóknak nem sok idejük maradt arra, hogy csökkentsék a flottaszintű szén-dioxid-kibocsátást, ráadásul a jelek szerint ez egyre nehezebben megy nekik. Pedig elemi érdekük lenne, hogy teljesítsék az EU szigorú előírását, hiszen ellenkező esetben komoly pénzbüntetésekre számíthatnak.

Lassan nem tudod olyan helyre tenni a pénzed, ahol ne buknál rajta

Évek óta nem fordult elő, hogy a mostanihoz hasonlóan negatív legyen az egyéves előretekintő reálhozam Magyarországon az év elején. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a rövid hozamokat mostanra nulla körüli szintre sikerült lenyomni, az infláció viszont várhatóan élénkülni fog a következő időszakban. A lakosság ez ellen védekezhet például az inflációkövető állampapírokkal, melyek szerepe még jobban felértékelődhet a jelenlegi környezetben, az intézményi befektetők viszont akár veszteséget is realizálhatnak magyar eszközeiken, vagy más, a magyarnál jövedelmezőbb piacok felé mozdulhatnak.

Gyenge volt a magyar GDP-növekedés

Tavaly a 4. negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye (szezonálisan és naptár hatással kiigazítva) 1,5%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. Az előzetes várakozások 2,0%-os bővülésről szóltak, igaz, ez a kiigazítatlan adatra vonatkozó előrejelzés konszenzusa volt. A kiigazítatlan GDP-növekedési adat 1,6%, vagyis a növekedés elmaradt a várakozásoktól. Az előző negyedévhez képest a magyar gazdaság 0,4%-kal teljesített jobban az utolsó három hónapban. Az utolsó negyedév adatait is figyelembe véve 2016 egészében az éves átlagos gazdasági növekedés 1,8% volt.

Mibe fektessek 1 milliót, ha nem akarom elbukni?

Mibe fektessek 1 milliót, ha nem akarom elbukni?

Ha biztonságban akarjuk tudni azt a pármillió forintot, amelyet nagy nehezen összekuporgattunk, az alacsony hozamkörnyezet-infláció kombináció arra kényszerít minket, hogy válasszunk: vagy végignézzük, ahogy a tökéletesen biztonságos befektetésünk minimális hozamát megeszi a pénzromlás, vagy kockáztatunk és nem kapunk attól szívbajt, hogy egyik napról a másikra kevesebb pénzünk lesz, mint amennyit betettünk. Megmutatjuk, milyen biztonságos(abb) befektetési lehetőségeket érhetünk el most a piacon.

Hazajött Londonból, és feltett egy magyar céget a világ divattérképére

Huszonévesen és nőként sem lehetetlen nemzetközi sikereket elérni cégvezetőként Magyarországon - ezt mutatja a 26 éves Lászlóffy Vivien példája, aki komoly külföldi tapasztalatokkal felvértezve két éve vette át a Budapesten született divatcég, az ÁERON ügyvezető igazgatói pozícióját, és idén már felkerült az amerikai Forbes listájára a 30 év alatti európai tehetségek közé. Portfolio-nak adott interjújában többek között az ÁERON külföldi terjeszkedéséről, jövőbeli terveiről és a magyar divatipar hiányosságairól is beszélt. Meglátása szerint sokkal több külföldi márka gyártatná Magyarországon a ruháit, ha nem lenne ilyen óriási munkaerőhiány a szakmában.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.