Elemzés

Egyre olcsóbbak a magyar befektetések, mégis egyre többet keresnek rajtunk

Jelentősen átrendeződött tavaly a befektetési alapok piaca, a friss adatok szerint bár összességében nőtt a befektetési alapok költségterhelése, ez nem a költségek növelésének, sokkal inkább a megváltozott befektetési trendnek köszönhető: egyre többen veszik ugyanis a magasabb hozamokat ígérő, de cserébe magasabb díjakkal is dolgozó alapokat. A pénzpiaci és tőkevédett alapokat nem keresik, az abszolút hozamú és ingatlanalapokat viszont annál inkább. És miközben az alacsony hozamoktól, a költségcsökkentésektől és a MIFID 2-től hangos a piac, kiderült: még a válság előtt sem volt olyan nyereséges a szektor, mint tavaly.

Jót tett a gazdaságnak az adóreform

A 2010-2013 között végrehajtott adóreform az elmúlt években is éreztette kedvező hatásait. A 2010 utáni adóreform első hullámában 2013-ig megtörtént az adórendszer főbb szerkezeti átalakítása, amelynek számottevő hatása volt arra, hogy a GDP-arányos adóbevételek 2014-2016 között 2 százalékponttal emelkedtek anélkül, hogy adóemelés valósult volna meg ebben az időszakban. A növekedést a korábbi intézkedések dinamikus hatása, a gazdaság fehéredése és a gazdasági növekedés szerkezete okozta. A szakirodalom és a modellezési eredmények is arra utalnak, hogy az adóreformok gazdaságösztönző hatása teljes mértékben néhány év késleltetéssel érvényesül, és helyes lépések esetén nagymértékben kompenzálhatja az adócsökkentések kezdeti költségeit. Hazánkban az adóbevételek elmúlt években tapasztalt növekedése mellett az állami kamatkiadások csökkenése is jelentősen hozzájárult a szociális hozzájárulási adó és a társasági adó 2017. évi csökkentéséhez szükséges mozgástér kialakulásához.

Nagy dobásra készülhet a Magyar Nemzeti Bank

A jegybank kitart amellett , hogy tartósan alacsony lesz az infláció Magyarországon, ezért további lazító lépéseket vár tőle a piac. Hosszú hónapok után újra igazi izgalmakat hozhat a monetáris tanács keddi ülése. Összeszedtük, mit is léphet az MNB.

A Magyar Nemzeti Bank monetáris politikájáról ad elő Nagy Márton alelnök a Budapest Economic Forum 2017 rendezvényünkön.

Hatszor akkora EU-s hitelt kérnek a cégek - Rövidesen elfogy a pénz

Az előző uniós ciklushoz képest a mostaniban átlagosan hatszor akkora összegű EU-s pályázati hitelt igényelnek a magyarországi kis- és középvállalkozások, így a rendelkezésre álló keretek rövidesen kimerülhetnek - derült ki abból a prezentációból, amelyet Dr. Nyikos Györgyi egyetemi docens, a Magyar Fejlesztési Bank EU Kompetencia Központjának vezetője mutatott be a múlt heti Közgazdász Vándorgyűlésen. Az adatok alapján egyúttal az is felmerül, hogy módosítani kell a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programot, mert a megugró hitelméret miatt nem tudnak annyi cégnek forrást nyújtani a magyar hatóságok, mint amennyit 2023 év végéig vállaltak.

Magyar növekedés 5 éve és most - mi változott?

Magyar növekedés 5 éve és most - mi változott?

2017-ben dinamikus gazdasági növekedés várható annak ellenére, hogy a mezőgazdaság teljesítménye a tavalyi rekordévet követően visszaesik. Legutóbb 2012-ben csökkent számottevően a mezőgazdaság hozzáadott értéke, akkor azonban más egyedi tényezők is visszafogták a növekedést. Cikkünkben ezeket tekintjük át, amelyek összességében a GDP enyhe csökkenéséhez vezettek: (i) a kedvezőtlen időjárási viszonyok hatása a mezőgazdaságra, (ii) recesszió az EU-ban a szuverén adósságválság következtében, (iii) a gazdaságot 2011-ben élénkítő magasabb egyedi költségvetési kiadások bázishatása és az EDP eljárás megszüntetése érdekében szükséges lépések. 2017-ben várakozásaink szerint csak a mezőgazdaság fog negatív hatást kifejteni a gazdasági növekedésre, így folytatódhat a magyar gazdaság 2013 óta tartó növekedése.

Fuldoklik az ország a készpénzben, elsül a kormány gyilkos fegyvere?

A magyar gazdaság úszik a készpénzben, a GDP-arányos készpénzállomány szinte megtorpanás nélkül emelkedett tovább az elmúlt egy évben is. A készpénztartás nagyon olcsó, a készpénzfelvétel 150 ezerig havonta kétszer ingyenes, az átutalásokat tranzakciós díj terheli. Mindezt láthatólag egyelőre nem képes ellensúlyozni az immár kétszeres fokozatba kapcsolt kártyás POS-terminál telepítési program, és a kártyás fizetések folyamatos terjedése. Varga Mihály minisztériuma jól érzi, hogy újabb eszközökre van szüksége a készpénz elleni harcban, az egyik új fegyvere lesz ebben a vállalatok közötti és akár a lakossági készpénzmozgások korlátozása, a másik pedig az állami ki- és befizetések elektronizálása.

Trükkösen nyitották ki az ajtót ma a magyar euró előtt

Ha nem akartok kétsebességes Európai Uniót, márpedig én sem akarok, akkor mielőbb vezessétek be az eurót és ehhez kétféle anyagi ösztönzőt is társítunk - lényegében ezt ajánlotta fel az eurót még nem használó, jórészt keleti tagállamok számára mai beszédében Jean-Claude Juncker. Az Európai Bizottság elnöke azonban az ösztönzőket egy olyan döntéshozatali reformon keresztül szeretné elérni, ami nagyon messzire vezet. Éppen ezért nem csak az tűnik erősen kérdésesnek, hogy a magyar kormány partner-e az egész kezdeményezésben, hanem az is bizonytalan, hogy a mostani eurózóna-tagok tetszését elnyeri a javaslat.

Mit adott nekünk tegnap az Apple?

Hatalmas felhajtás előzte meg az Apple tegnapi bemutatóját, pedig újra csak azt kaptuk, mint minden évben, az amerikai cég néhány érdekes újításon kívül hozta a kötelezőt, ráadásul a szivárogtatók a múlt héten a poénok nagy részét már előre lelőtték.

Dolgozik nagy tervén a kormány - Még százmilliárdokat kell a szerencsések zsebébe tennie

Dolgozik nagy tervén a kormány - Még százmilliárdokat kell a szerencsések zsebébe tennie

Augusztusban sem produkált óriási kifizetési számokat a kormány, de azért az elemzésünk szerinti 184 milliárd forintos havi kiutalás szép teljesítménynek mondható. Így az uniós források kifizetési számlálója már 2822 milliárd forintnál jár, azaz a 7 éves ciklusra járó keretnek már több mint harmadát kiutalták a nyertesek számlájára. Az idén összesen teljesített kifizetések 1259 milliárdnál járnak, ami az idei kifizetési cél 61%-át jelenti, azaz jókora erőfeszítés vár még az államigazgatásra, hogy az éves cél összejöjjön. Közben már közel 46 ezer nyertes örülhet összesen 5700 milliárdnyi megítélt támogatásnak.

Milyen zéró emisszió? - Kiszámolták, mennyire környezetszennyezőek az elektromos autók

Egyre többen választanak autót környezettudatosan, úgy, hogy sok más paraméter mellett az autó károsanyag-kibocsátását is szem előtt tartják, nekik nyújthat segítséget egy német szövetség tanulmánya, amiben azokat az autókat listázták, amelyek fogyasztása és így szén-dioxid-kibocsátása is alacsony, így például vélhetően még évekig behajthatnak az európai nagyvárosok belvárosaiba. A lista érdekessége, hogy az elektromos autók áramfogyasztásánál az energiamixet is figyelembe vették, így megmutatható, mennyi károsanyag-kibocsátással jár az autók működtetése.

Megmutatjuk, miért tragédia a kivándorlás Magyarországnak

A kivándorlás legfájdalmasabb következménye, hogy éppen az a korosztály megy el Magyarországról, mely egyrészt adót és járulékot fizet, másrészt gyermekeket vállal, így hozzájárulhat a demográfiai helyzet javulásához. Az elvándorlás összetétele alapján a folyamat nem csak Magyarország jelenét, hanem jövőjét is komolyan veszélyezteti. Ráadásul a külföldre vándorlók több szakmában is komoly munkaerőhiányt okoznak itthon, például az idegenforgalomban és a kereskedelemben alig találni megfelelő munkaerőt. Cikksorozatunk második részében elsősorban a demográfiai kérdést járjuk körbe.

Dráma a magyar bankbetéteknél, de a bankokat ez nem érdekli

Teljesen kiábrándult a magyar lakosság a lekötött betétekből: a 2009 végi csúcshoz képest kevesebb mint a felére, az akkori szint 43%-ára esett a lekötött betétben parkoló ügyfélpénzek állománya. Elsőre azt gondolhatnánk, hogy a bankok számára nagyon aggasztó ez a jelenség, az alábbiakban 4 pontban összefoglaljuk azonban, miért nincs ez így.

Varga szép csendben egy új készpénzgyilkos fegyvert jelentett be

Varga szép csendben egy új készpénzgyilkos fegyvert jelentett be

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NM) hétéves, átfogó nemzeti stratégiát készített a lakosság pénzügyi kultúrájának erősítésére. A 63 oldalas anyagban főleg a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztéséről, oktatásról, tájékoztatásról van szó, de néhány nagyon fontos készpénzmentesítő intézkedést is belengettek.

Hatalmas veszteség érheti Magyarországot a mai brit húzás miatt!

Egy korábban már belengetett, aztán háttérbe szorult, Magyarország számára is jelentős uniós forrásvesztéssel fenyegető forgatókönyv derült ki a ma befejeződött harmadik EU-brit kilépési tárgyalási forduló sajtótájékoztatóján. Ennek lényege, hogy a britek csak 2019. március végéig, a brit kilépés dátumáig hajlandók befizetni azt az uniós tagdíjat, amit egyébként korábban a 2014-2020-as ciklus teljes időhosszára vállaltak. Az EU főtárgyalója is láthatóan ingerülten tartotta a sajtótájékoztatót - számolt be az eseményekről a Bruxinfo. Az eseményen egyébként úgy tűnt, hogy a két fél teljesen más filmet néz:

Mégsem pénzzel csalogatnák be Magyarországot az eurózónába?

Ha lesz is közös eurózóna költségvetés, az Angela Merkel német kancellár tegnapi kijelentése alapján egyelőre inkább "csak" néhány (tíz)milliárd eurós méretű lesz, így kevésbé tűnik esélyesnek, hogy érdemi plusz forrásokkal csábítanák be Magyarországot az eurózónába. Erre utal az EurActive mai információja is, miszerint az Európai Bizottság elnöke nem is tartja fontosnak a külön eurózónás költségvetést, hiszen a britek kilépésével az eurózóna súlya már eleve 85% körülre ugrik az Európai Unió összgazdasági teljesítményében. A friss információk alapján, azaz érdemi pénzügyi csábítás nélkül, továbbra is kis esélyűnek tűnik, hogy 3-4 éven belül pénzcsere lesz Magyarországon. A 2020 utáni újabb EU-s büdzsé felhasználási szabályrendszerét persze lehet még úgy csavarni, hogy legyen benne anyagi ösztönző és jogi retorzió is, de mindezekről egyelőre lényegében semmilyen konkrét információnk nincs.

Ide vezetett a tömeges kivándorlás: több magyar lépett le, mint gondoltuk

Akár 600 ezernél is több magyar élhet jelenleg az Európai Unióban, ez a szám lényegesen magasabb a korábbi becsléseknél - derül ki a Portfolio összesítéséből. A legtöbben hivatalosan Németországban élnek, de még Dániában is van több mint ötezer magyar. Jórészt a tagállamok által megadott adatokból igyekeztünk dolgozni, és menetközben egy sor érdekességre is bukkantunk. Cikksorozatunk első része a magyar kivándorlásról.

Állították, Magyarország nagy dobása lehet - De széthullik a 3000 milliárdos üzleti álom

Vannak, akik mernek nagyot álmodni Magyarországon, közéjük tartozik Benke Gábor is, aki néhány nappal ezelőtt hatalmasat stand-upolt cége elektromos kamionjával a magyar médiában. Nem kevesebbet állított ugyanis, mint azt, hogy a világon egyedülálló fejlesztésük, amelyben neves cégek és intézmények vettek részt, egy 10 milliárd eurós beruházás alapja lehet és élvezik a kormány támogatását is. Alábbi cikkünkben arra a kérdésre kerestük a választ, hogy tényleg csoda vagy ordas átverés az új magyar sikersztori. Elöljáróban annyit, egy csavar még lehet a történetben, de nagyon úgy tűnik, hogy az eTruck Motor Zrt. vezérének legtöbb állítása köszönő viszonyban sincs a valósággal.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.