Nem bántotta Magyarországot az S&P - Mit csinál a forint?
Deviza

Nem bántotta Magyarországot az S&P - Mit csinál a forint?

Portfolio
2023. januárja óta nem látott szintre gyengült a forint az euróval szemben annak ellenére, hogy a nemzetközi piacokon ma nincs nagy mozgás. A devizapiacot a Standard and Poor's késő este esedékes, Magyarországot érintő adósbesorolási döntése is izgalomban tartotta, késő este pedig kiderült, hogy az S&P nem módosított sem a besoroláson, sem a kilátáson.
Megosztás

Érdekes mozgások a forint árfolyamában

Nagyjából egy órával az S&P Magyarországot érintő közleményének megjelenése után a forint euróval szembeni árfolyama még mindig a 404-es szint körül tartózkodik. Érdekes volt viszont, hogy a közlemény megjelenése után negyed órával, fél 11-kor az EUR/HUF kurzust felfelé tolták, melynek hatására volt 404,50 körül is a kurzus. Onnan viszont azóta lejött az árfolyam, kis időre a 404-es szint alá is leszúrt az árfolyam, de az nem volt hosszú életű.

Vagyis a forint szempontjából alapvetően kedvezően értékelhető hír hatására nem tudott érdemben erősödni a forint, pedig a nap folyamán komolyabb gyengülést mutatott. Ezt ugyanakkor nem tudta ledolgozni a hitelminősítői bejelentés ellenére sem.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Mit csinál a forint?

A forint euróval szembeni árfolyama az S&P döntését követő percekben stabil maradt. Az árfolyam a 404,30-as szint körül ingadozik.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Megjött az S&P döntése Magyarországról!

Az előzetes terveknek megfelelően pénteken késő este közzétette Magyarország szuverén adósbesorolásának új minősítéséről hozott döntését a Standard and Poor's, és ezek szerint nem változtatott a besoroláson. Előzetesen benne volt a levegőben, hogy a hitelminősítő az eddigi stabilról negatívra rontja a "BBB-" kategóriához tartozó kilátást, nem véletlen volt egyfajta izgalom az elmúlt napokban a forintpiaci mozgásokat látva.

Megjött az S&P döntése Magyarországról!
Megosztás

Egyre erősebb a dollár

Megállíthatatlanul erősödik ma a dollár, a fornt már 0,7 százalékos mínuszban is volt ma vele szemben. Jelenleg egy dollárért 374,6 forintot kell adni.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Nő a nyomás

Az S&P hitelbesorolási döntése előtt egyre nagyobb nyomás nehezedik a forintra, már 404,4-nél jár a magyar fizetőeszköz az euróval szemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

394

Már fél százalékos a gyengülés mértéke a dollárral szemben, így az árfolyam átlépte a 394-et is.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Egyre kellemetlenebb

Immár 0,45 százalékos esést láthatunk a forint piacán a dollárral szemben, de közben az euróval szemben is gyengült a hazai fizetőeszköz, jelenleg 0,3 százalékos a mínusz, és benézett a kurzus 404 fölé.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Erősödik a dollár

Az előzetesen becsült romlás helyett javult a Michigani Egyetem amerikai fogyasztói hangulatindexe októberben, ennek hatására erősödésbe kapcsolt a dollár. Ezt a forint is megsínyli, immár 0,3 százalékos mínuszban van az amerikai fizetőeszközzel szemben, egy dollárért most 393,4 forintot kell adni.

A Michigani Egyetem hangulatindexe a Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi indexe mellett a legfontosabb mérőszáma az amerikai GDP mintegy 70 százalékát adó fogyasztás várható alakulásának.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Megosztás

403,8-nál látszik megpihenni a forint

Nemsokára vége az európai kereskedésnek. Egyelőre úgy tűnik, hogy 404 alatt várja meg a forint az esti S&P döntést.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Kicsit korrigált a forint

A forint kicsit korrigált a napközbeni gyengülésben, bár még mindig bő egy egységnyi mínuszban van a tegnap esti szinthez képest.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

404,2 forintnál jár az euró

Az eurót 404,2 forinton jegyzik, de az árfolyama járt 404,8 forint felett is ma.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Miért ütik a forintot? Itt a válasz!

Az elmúlt egy hónapban jelentős mértékben gyengült a forint az euróval szemben. A folyamatok mögött az húzódik meg, hogy a befektetők egyre inkább a forint esésére spekulálnak.

Miért ütik a forintot? Itt a válasz!
Megosztás

404,5 forint környékén az euró árfolyama

A forint 1,5 egységet gyengült az euróval szemben tegnap este óta.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Meddig eshet a forint? Nem a ma esti döntés, inkább Trump győzelme hozhat további gyengülést

Az S&P hitelminősítő ma esti döntése a magyar adóbesorolásról önmagában aligha hoz további forintgyengülést, Donald Trump győzelme az amerikai elnökválasztáson viszont jelentős kockázatot jelent a magyar deviza számára – vélik a Portfolio által megkérdezett elemzők. Az elnökválasztás eddig is hozzájárult a forint gyengüléséhez a geopolitikai konfliktusok és a Fed várható kamatpályájának eltolódása mellett. Az elemzők szerint jelentős erősödésre nincs tér a forintban, és az MNB keze is meg van kötve a következő hónapokra, aligha fognak csökkenni a kamatok Magyarországon. Sőt, ha tovább romlik a helyzet, a kamatemelést sem lehet kizárni, ám ettől még messze vagyunk.

Meddig eshet a forint? Nem a ma esti döntés, inkább Trump győzelme hozhat további gyengülést
Megosztás

Mindjárt 405 a forint

A gyengülő trend tovább folytatódik a forint kereskedésében. Nem sokkal korábban gyorsan gyengülni kezdett a forint az euróval szemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Hirtelen nagyot gyengült a forint

Ismét gyorsan gyengülni kezdett a forint és már a napi csúcs közelében jár.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Még mindig 404 körül a forint az euróval szemben

A délelőtt felhajtást követően továbbra is csendes kereskedés zajlik a forint piacán és 404 körül stabilizálódott az árfolyam. Eközben a nemzetközi devizapiacokon is nyugodtan, alacsony volatilitású kereskedés zajlik.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Tovább folytatódik a lassú oldalazás

Most éppen 403,7-ig erősödött vissza a forint az euróval szemben, de alapvetően az elmúlt órákban oldalazó mozgás a jellemző.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Láthatunk még 400 alatti eurót, de ne nagyon szokjunk hozzá

A forint korábban is látványosan érzékeny volt a külső sokkokra, így nem meglepő, hogy az elmúlt hetek fejleményei láttán leértékelődött a magyar deviza. A rövid távú kockázatok között a legjelentősebb az amerikai elnökválasztás, amely a feltörekvő devizák mindegyikét nyomás alá helyezi. Egy esetleges hármas republikánus győzelem további leértékelődést hozhat, a forint számára rövid távon inkább a demokrata jelölt győzelme hozhatna enyhülést. Az MNB a szigorú előretekintő iránymutatással egyelőre megtette, amit megtehetett, ennél keményebb lépésre csak akkor számíthatunk, ha a devizagyengülés kontrollálatlanná válna. Van esély rá, hogy év végére visszatér 400 alá az árfolyam, ám ez csak átmeneti lesz: 2025 ismét forintgyengülést hozhat.

Láthatunk még 400 alatti eurót, de ne nagyon szokjunk hozzá
Megosztás

Stabilizálódni látszik a forint árfolyama

A reggeli gyors gyengülést követően az elmúlt 1-2 órában 404 körül talált nyugvópontot a forint. Délután közepesen fontos amerikai makroadatok érkeznek, de az igazán nagy esemény a ma esti hitelminősítői döntés lesz.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Csúnya lemaradásról árulkodnak Csányi Sándor ábrái: Európának tényleg befellegzett?

Az UniCredit Commerzbankkal szembeni felvásárlási kísérlete és Mario Draghi versenyképessége jelentése élesen ráirányította a figyelmet a közelmúltban arra, milyen jelentős lemaradásba került mára az eurózóna bankrendszere az USA-éval szemben. Az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Budapest Economic Forumon mutatta be még szemléletesebben, hogyan mélyítették el a gazdasági fundamentumok eltérései és a szabályozási különbségek ezt a szakadékot. A magyar bankrendszert, ha lehet, még erősebben érinti a szabályozás által generált versenyképességi probléma, ehhez képest az OTP kifejezetten jól állja a sarat. Csányi prezentációja alapján mutatunk most minderről 12 saját ábrát.

Csúnya lemaradásról árulkodnak Csányi Sándor ábrái: Európának tényleg befellegzett?
Megosztás

Erősödni kezdett az euró

Erősödni kezdett az euró a dollárral szemben, miután a vártnál jobb lett az IFO gazdasági hangulatindex.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Javult a német üzleti hangulat

A vártnál jobb adatok talán valamelyest csökkenthetik a német gazdasággal kapcsolatos recessziós félelmeket. Az EKB szempontjából az a nagy kérdés, hogy a tegnapi vártnál jobb német BMI és a mai kedvező IFO adatok inkább a 25 bázispontos kamatcsökkentés felé mutatnak-e, vagy már egyre erősebbek azok a hangok, amelyek 50 bázispontos kamatcsökkentést sürgetnek.

Javult a német üzleti hangulat
Megosztás

Kicsit visszajött a forint

A reggeli gyors gyengülést követően, most újra 404 alá nézz be a forint az euróval szemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

A lett központi bank elnöke nem javasol túl nagy kamatcsökkentést

A lett jegybank elnöke, aki az EKB Kormányzótanácsának a tagja is - szerint alappályán nem kellene a kamatokat az egyensúlyi (semleges) szint alá csökkenteni. Elsősorban azért, mert a bérek és szolgáltatások növekedési üteme továbbra is magas.

A lett központi bank elnöke nem javasol túl nagy kamatcsökkentést
Megosztás

Tovább gyengül az ausztrál dollár

Folytatja a gyengülő trendet az ausztrál dollár. Emögött alapvetően a jó szériát futó amerikai dollár áll, de szerepet játszik az is, hogy a kínai fiskális stimulus egyelőre bőven elmarad a várakozásoktól. Mivel Ausztrália egyik legfontosabb exportpartnere Kína, ezért ami ott történik az az ausztrál növekedési kilátások szempontjából is jelentőséggel bír.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

152 körül táncol a japán jen

Az elmúlt hetekben a dollár erősödésével párhuzamosan nagyot gyengült a japán jen, mivel a japán jegybank egyelőre nem akar kamatot emelni. Az erős amerikai növekedés és az emelkedő USA 10 éves kötvényhozam a japán jenre is rányomja a bélyegét.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Gyengül a jen, de a japán jegybank nem mer kamatot emelni

A japán jegybank kormányzója szerint nem kell elsietni a következő kamatemelést, annak ellenére, hogy ismét nagyot gyengült a japán jen a dollárral szemben. A következő kamatdöntő ülés október 31-én esedékes.

Gyengül a jen, de a japán jegybank nem mer kamatot emelni
Megosztás

Régiós hatás áll a forint reggeli gyengülése mögött?

A forint mellett a lengyel zloty és a cseh korona árfolyama is romlik az euróval szemben, emiatt elképzelhető, hogy a forint reggeli teljesítményét régiós hatás okozza.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Nagyon nagy a volatilitás ma a forint piacán

Egy gyors felrántás után most éppen gyors visszarántást látunk 403,5 közelébe.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Már 404 a forint

Tovább gyengül a forint az euróval szemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

22 havi mélyponton a forint

403,5 fölé gyengült a forint az euróval szemben, ezzel 2023. január óta nem látott mélypontra romlott a forint árfolyama.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Ismét gyengül a forint a dollárral szemben

A mai nap már közel 0,2%-ot gyengült a forint a dollárral szemben és az árfolyam már a 373-at közelíti.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Kis gyengülésben az euró reggel

Bár tegnap nagyot erősödött az euró a dollárral szemben, a reggeli órákban még nem találta meg az erejét az euró.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Még sem kell 50 bázisponttal kamatot csökkentenie az EKB-nak?

Pierre Wunsch, az EKB kormányzótanácsának tagja szerint nem indokolt az 50 bázispontos kamatcsökkentés. Az utóbbi napokban több Kormányzótanácstag is hangot adott a véleményének, de egyelőre megosztottság látszik még a 25, vagy 50 bázispontos kamatcsökkentést illetően.

Még sem kell 50 bázisponttal kamatot csökkentenie az EKB-nak?
Megosztás

403 felett kezdi a napot a forint

Nagyot gyengült a forint szerdán, 403 fölé ment a jegyzés az euróval szemben, és ott is ragadt. Ma is itt kezd a forint, 403 forint 10 fillérbe kerül az euró, ez közel van a 2023 januári mélyponthoz.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár tegnap gyengült az euróval szemben, ismét 1,08 fölé került a jegyzés, ma reggel az EURUSD 1,082 körül jár. A dollár tegnapi gyengüléséből a forint nem tudott profitálni, nem láttuk az ilyenkor szokásos forinterősödést.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollárral szemben a napokban 2023 márciusi mélypontra gyengült a forint, ma reggel sincs messze a lokális mélyponttól, 372 forint 50 fillérbe kerül most a dollár.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Fontos lesz a mai nap,

este teszi közzé ugyanis hitelbesorolásról szóló döntését az S&P, ami jelentősen kihathat a forintra is. Jövő héten és azután pedig szintén fontos események lesznek. Az amerikai elnökválasztás hatására (is) erősödik a dollár, és emiatt van nyomás a forinton is, valamint a Fed is kamatdöntő ülést tart, az amerikai kamatpálya várható alakulása pedig szintén visszahat a forintra. Előtte még jönnek munkanélküliségi adatok az USA-ból, valamint inflációs adatok az eurózónából.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio

Megosztás

Orbán Viktor: ha eszkalálódik a háború, Magyarországnak is többet kell költenie haderőre

Orbán Viktor kormányfő élő adásban adott interjút a Kossuth Rádiónak, a miniszterelnök beszélt a bérpolitikáról, Magyarország gazdasági stratégiájáról, Európa versenyképességéről és arról is, ha eszkalálódik a háború, akkor Magyarországnak is többet kell költenie a haderő fejlesztésére.

Orbán Viktor: ha eszkalálódik a háború, Magyarországnak is többet kell költenie haderőre
Megosztás

Növekedési vágyak, 1 milliós átlagbér és a közgazdaságtudomány rögvalósága

A legújabb kormányzati elképzelések szerint az idei évre várható 1,5–2% körüli gazdasági növekedést követően a magyar gazdaság az elkövetkező két évben már a 3–6%-os növekedési sávba léphet, később pedig akár a sáv felső részének elérése is realitássá válhat. A gazdasági növekedés gyorsulására vonatkozó nézetek azért is meglepőek, mert a munkaerőtartalékok kimerülésével a foglalkoztatottság növekedése a közeljövőben az elmúlt évtizedben megszokottnak a töredékére eshet vissza, ami a gazdasági növekedés lassulását, nem pedig gyorsulását vetíti előre. Ráadásul a közgazdaságtudomány növekedéselméleti területe – ha a foglalkoztatás számottevő növelésére nincs mód – a 4,5–5% körüli gazdasági növekedés elérését a hozzánk hasonló fejlettségi szinten lévő országok esetében határozottan a közgazdasági irracionalitás kategóriájába sorolja.

Növekedési vágyak, 1 milliós átlagbér és a közgazdaságtudomány rögvalósága

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Holdblog

Mit keres ennyi iPhone Kínában?

A patriotizmus megjelenik az okostelefonok piacán is: a fogyasztók szívesen választják a hazait. Az Apple dominálja az észak-amerikai piacokat, míg a Samsung szinte egyeduralkodó Dél-Koreában...

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Óraátállítás 2024: kezdődik a téli időszámítás
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Banking Technology 2024
2024. november 5.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2024
2024. november 27.
HR (R)Evolution 2024 - Powered by Prohuman & Pénzcentrum
2024. november 13.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
eximbank-gdp-növekedés-digitális-innováció-előrejelzés-digitalizáció