Meglepetésre kamatot vágott a lengyel jegybank
A lengyel jegybank monetáris tanácsa szerdán 50 bázisponttal 0,50 százalékra csökkentette az alapkamatot. Szakértők azzal számoltak, hogy kamat 1 százalékon marad.
A lengyel jegybank monetáris tanácsa szerdán 50 bázisponttal 0,50 százalékra csökkentette az alapkamatot. Szakértők azzal számoltak, hogy kamat 1 százalékon marad.
Bár tavaly szép teljesítményt tudtak felmutatni, a 2020-as tőkepiaci vihar a biztosítói eszközalapokat is megtépázta, a portfóliók jelentős többsége komoly mínuszt mutat az év eleje óta. A MoneyMoon exkluzív adataiból kiderül az is, hogy sok biztosítónál tapasztalható az esések hatására a kockázati kitettség csökkenése, viszont a késve aktiválódó stop-loss megbízások miatt néhol komoly veszteségeket szenvedtek az ügyfelek. A szakértők azt javasolják, hogy az elméleti veszteségek miatt nem érdemes ugrálni az eszközalapok közt, hiszen rendszeres befizetések mellett akár még az előnyünkre is fordíthatjuk a volatilitást.
Parragh László az ATV Egyenes beszéd című műsorában értékelte a kormány eddigi bejelentéseit és adott egy helyzetképet arról, hogy élik meg a mostani helyzetet a vállalkozások.
A koronavírus okozta világjárványra adott európai válasz késlekedése miatt beadta lemondását Mauro Ferrari, az Európai Kutatási Tanács elnöke - erősítette meg Johannes Bahrke, az Európai Bizottság digitális gazdaságért, valamint kutatásért és innovációért felelős szóvivője szerdán.
A magyar kormány bejelentette, hogy a rövidített munkaidőban foglalkoztatottak bérének 70%-át átvállalja, ezzel próbálja megakadályozni a tömeges elbocsátásokat. Az intézkedés már bizonyított Németországban az előző válság idején, így nem csoda, hogy a jelenlegi válságban már számos európai ország élt vele. Bár a magyar kurzarbeit részletszabályai még nem ismertek, de az biztos, hogy népes európai táborhoz csatlakozik hazánk.
A Mol részletesen tájékoztatta a befektetőket a koronavírus miatt szükséges intézkedésekről, és annak hatásairól a vállalat működésére tekintettel. Az igazgatóság a jelenlegi bizonytalan helyzetre való tekintettel nem javasol idén osztalékkifizetést. A Mol egy sor készpénzmegőrzésre irányuló intézkedést hozott, illetve részletes tájékoztatást nyújtott az egyes üzletágait érintő hatásokról, és visszavonta a 2020-as évre vonatkozó EBITDA előrejelzését.
Magyarországon az elmúlt évben a régió átlagánál magasabb volt a gazdaság növekedésének dinamikája, és az idei év elején is jók voltak a kilátásaink. A legtöbb elemzés szerint viszont a magyar gazdaság jobban megszenvedi a koronavírust, mint a régiós országok - ezt erősítette meg a JP Morgan friss elemzése is. Eszerint a visszaesés mértéke itthon 6,3% lehet, nagyobb, mint a régió többi országában. A kormány felülvizsgált hiánycélja 2,7%, a bank közgazdászai szerint viszont inkább 5,9% a reális.
Oroszországnak hatalmas állami tartalékai vannak a korábbi magas olajáraknak köszönhetően, azonban nagy dilemma, hogy mire költené el ezeket. Most nagy szükség lenne megsegíteni a koronavírus miatt meggyengült gazdaságot, azonban egy elhúzódó olajháború esetén viszont szükségesek lennének ezek a tartalékok. A Szaúd-Arábiával folytatott csütörtöki rendkívüli OPEC+ megbeszélésen kiderülhet, Oroszország melyik utat választja.
Michael Burry befektető egyáltalán nem ért egyet a koronavírus miatti lezárásokkal és karanténokkal, az utóbbi hetekben egy sor Twitter-posztban fejtette ki, milyen jelentős gazdasági és társadalmi problémákhoz vezet mindez – írja a Bloomberg.
Ahogyan az egész világban, úgy a hazai privátbanki szolgáltatók életében is jelentős változásokat hozott a koronavírus gazdasági és társadalmi hatása. Miközben ilyen piaci csapkodások közepette sok befektető inkább menekül a tőkepiacokról, a magyar gazdagok azt várják, mikor szállhatnak be. Ennek pénzügyi fedezetét pedig sokan állampapír-értékesítésből teremtik meg. A privátbanki szolgáltatók körében végzett körképünkből kiderül, hogy a magyar gazdagok szinte teljesen leálltak az eddigi slágerterméknek számító szuperállampapír vásárlásával, az állomány inkább csak stagnál, és ez nem olyan jó hír a lakosságra erősen támaszkodó államadósság-finanszírozásra nézve. Ne merüljön fel senkiben a kétség: a MÁP+-t döntően nem az átlagfizetésből élők veszik, hanem a vagyonosabb réteg.
Irán szerint emberiesség elleni bűncselekmény az Egyesült Államok részéről, hogy akadályozza a Nemzetközi Valutaalap (IMF) segítségét, amellyel támogathatná Iránt az új koronavírus járványa elleni küzdelemben.
Részletes helyzetelemzést készített a Music Hungary Szövetség a koronavírus-járvány hatásáról a hazai zeneiparra. A szervezet javaslatokat fogalmazott meg a kormány felé a szektor megsegítésére, a károk enyhítésére.
Mély visszaesésre kell készülnünk ebben az évben Jim Paulsen, a Leuthold Group befektetési igazgatója szerint. A mostani válság viszont mégsem lesz az 1929-ben kezdődő Nagy Depresszióhoz hasonlítható.
Az elmúlt hetek fenekestül felforgatták világunkat. Egy örökkévalósággal ezelőttinek tűnnek azok az idők, amikor mindenki ment a napi dolgára. Mostanra azonban az olvasók közül néhányaknál tünetek jelentkeznek, sokan ismernek betegeket, és mindannyian aggódunk szeretteinkért.
Tovább pusztít a koronavírus a világban, az Egyesült Államokban 1500 halálos áldozatot követelt egyetlen nap alatt a járvány, világszerte már több mint 1,1 millió fertőzöttről lehet tudni, itthon pedig 678 főre emelkedett ma reggelre a fertőzöttek száma. Közben kormányinfó keretében tett ma délelőtt a koronavírussal kapcsolatos bejelentéseket Gulyás Gergely miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
Még nem lehet értékelni a magyar koronavírus-mentőcsomagot, hiszen nem tudjuk, hogy milyen intézkedésekkel igyekszik a kormány ellensúlyozni a járvány miatti mély recessziót. Azt azonban tudjuk az eddigi közlések alapján, hogy a forrásszerzés egy része követi a magyar kormány korábban már alkalmazott, nem szokványos (unortodox) irányvonalát. A kérdés már csak az, hogy mit fognak szólni ehhez a hitelminősítők és a piaci szereplők.
Gulyás Gergely a mai Kormányinfón egy újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy azt látják, van egy erős spekulációs támadás a forinttal szemben.
Kormányinfó keretében tett ma délelőtt a koronavírussal kapcsolatos bejelentéseket Gulyás Gergely miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Kétféle alapot állít fel a kormány: egy 663 milliárdos járvány elleni védekezést szolgáló és egy 1345 milliárdos gazdaság-újraindítási alapot.
Szombaton is megtartotta szokásos napi tájékoztatóját az operatív törzs, a tájékoztató 10 után kezdődött el.
"Közgazdászok, piaci kommentátorok, tőzsdeszakértők vitatkoznak, próbálják egymást meggyőzni, milyen betű is írja majd le a gazdasági felépülés szakaszát. Az optimisták a "V"-ben reménykednek, mondván, hogy ez egy külső hatás által generált összeomlás volt, nem strukturális problémák okozták, mint 2008-2009-ben. A kevésbé optimisták, de még nem pesszimisták úgy gondolják, hogy a felépülés inkább "U" alakú lesz. Hasonlít a V-hez, de hosszabb ideig fog tartani, talán 12-18 hónapig. A pesszimisták az "L"-re esküsznek, ami azt jelenti, hogy nagyon sokáig nem várható fellendülés, sőt akár egy hosszabban tartó recessziót sem lehet kizárni" - foglalta össze a lehetséges forgatókönyveket a Pénzcentrumnak írt cikkében Kardos Zsolt, az AEGON Alapkezelő szakértője. Nézzük, melyikre, mekkora az esély.
A legbátrabbak viszont már dörzsölték a tenyerüket.
Alkalmazkodnak majd a terephez.
Kamerákkal ellenőrzik a szabályok betartását.
Világszerte hőhullámok sújtanak és messze még az idei nyár vége.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.