Az Ipsos 27 országra kiterjedő júniusi kutatása szerint globális szinten az infláció a legnagyobb lakossági félelem, és mára Magyarországon is a dobogóra lépett előre ennek említése (49%). A mért nemzetek közül mindössze a lengyelek, az argentinok és a törökök aggódnak nálunk jobban a pénzromlás miatt.
Világszerte jelentősen emelkedett tavaly az éhezők száma, minden tizedik ember nem jutott elegendő élelmiszerhez - állapította meg az ENSZ a globális élelmezési helyzetről szóló éves jelentésében, amelyet szerdán ismertettek New Yorkban.
Miközben a rekordgyenge forinttal és a rekordmagas inflációval van tele a hazai sajtó, szép csendben a koronavírus is ismét utat tör magának Magyarországon: néhány szomszédos országhoz hasonlóan nálunk is kétszámjegyű százalékos mértékben emelkednek a heti esetszámok, így most már ott járnak, ahol május közepén. Feltehetően az omikron variáns BA.4 és BA.5 jelű alvariánsának külföldről való begyűrűzése okozza, hogy a legtöbb új fertőzöttet Budapesten, Győr-Moson-Sopron és Pest megyében találták az elmúlt héten, a leggyorsabban pedig Vas megyében növekszik az esetszám. A Balaton környékén, úgy tűnik, egyelőre nincs járványgóc.
Csak a népegészségügyi termékadó-bevételek nőttek, a lakosság egészségi állapota nem javult az elmúlt tíz évben, pedig nem csak forrásteremtési oldalon fűzött nagy reményeket a kormány a 2011-ben bevezetett csipszadóhoz. Július 1-jétől ugyanakkor még több termék kerül a neta hatálya alá, az eddigiek után fizetendő adó mértéke pedig emelkedik. A neta-bevételekből elvileg népegészségügyi célokat is finanszíroznának, ám hogy ez így van-e, azt lehetetlenség kideríteni.
A MOME két évtizede kapcsolódott be az európai autóipar tervezőmunkáiba, húsz évvel ezelőtt kötött stratégiai partnerséget a Mercedes-Benz AG-val, amelynek keretében a német prémiummárka vezető tervezői tartanak rendszeres kurzusokat a budapesti campuson. A kreatív gondolatok a mindennapi forgalomban lévő autókon is visszaköszönnek, tovább erősítve a magyar tervezők nemzetközi elismertségét. A régióban egyedülálló Mobility Design Lab megnyitása lehetőséget teremt arra, hogy a hazai designerek akár a kiterjesztett- és virtuális valóság eszközeivel még változatosabb feladatokat oldjanak meg, és egyre nagyobb hozzáadott értékkel járuljanak hozzá az európai autóipar fejlődéséhez.
A jövő alacsony karbongazdaságában a hidrogénnek kiemelt szerepe lesz, a Mol pedig jelentős részt kíván vállalni a hidrogéngazdaság kiépítésében. Ezért a társaságnál úgy tekintenek a százhalombattai zöldhidrogéngyártó üzem megépítésére, mint egy új, ígéretes területen tett első lépésre, amely megnyitja az utat a hidrogéngazdasággal kapcsolatos stratégiai tervek megvalósítása előtt. A következőkben a Mol horvátországi és szlovákiai finomítóiban is hasonló elektrolizálókat telepíthet, és a hidrogéngazdaság egyéb szegmenseibe is be kíván lépni.
A kommunális szennyvíz koronavírus-örökítőanyag koncentrációja országos átlagban emelkedést mutat - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ. Ez összhangban áll azzal, hogy az új esetek száma a múlt héten már 55%-kal magasabb volt, mint az előző héten.
Az elmúlt héten összesen 3042 új fertőzöttet és 21 halálesetet igazoltak Magyarországon. A fertőzöttek száma 55%-kal, a kórházban ápoltaké pedig 18%-kal emelkedett az előző héthez képest, a halálesetek száma viszont 34%-kal csökkent.
Az elmúlt évtizedekben világszerte drasztikusan megnőtt a bőrrákosok száma, viszont az utóbbi években úgy látszik, hogy több országban, köztük hazánkban is megállt az esetszámok emelkedése. A bőrdaganatok kialakulásában döntő szerepet játszik az UV-sugárzás, ami ráadásul az évtizedek során halmozódik és összeadódik, roncsolva a bőrsejtek DNS-ét. A napfény hasznos is, szükséges a D-vitamin-termeléshez, de ehhez nyáron bőven elég napi fél óra is a napon. Most több ENSZ-szervezet közösen fejlesztett egy mobilapplikációt, hogy helyi információkat szolgáltasson az ultraibolya-sugárzás aktuális szintjéről, és arról, szükséges-e napvédőt használni.
A sok ülés növeli a halálozás, valamint a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát - ezt állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport által publikált globális tanulmány.
Elindult a koronavírus-járvány új hulláma Németországban, ezért ismét viselni kell a maszkot zárt térben és be kell adatni a negyedik oltást - javasolta a szövetségi egészségügyi miniszter egy szerdán ismertetett nyilatkozatában.
Az elmúlt héten összesen 1636 új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon, vagyis naponta mintegy 234 ember fertőződött meg hivatalosan. A halálozások száma 23 fő volt az elmúlt héten, ez naponta 3 főnek felel meg. Mindkét adat a csökkenő trend elakadását jelzi, azt ugyanakkor fontos hozzátenni, hogy a heti adatjelentés miatt messzemenő következtetéseket korai lenne még levonni ebből.
A koronavírus omikron variánsával való megfertőződés szinte semennyire nem védi meg az átesetteket a jövőbeli fertőzéstől - állapították meg az Imperial College kutatói a Telegraph cikke szerint. A tudósok szerint ez megmagyarázza, miért maradnak makacsul magasak az esetszámok.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) mérlegeli az újonnan terjedő majomhimlő vészhelyzeti minőségét, a szervezet vészhelyzeti bizottsága jövő csütörtökön ülésezik - jelentette be a WHO kedden Genfben.
Miközben az egészségügyben kézzel fogható a szakemberhiány, a pandémia rávilágított arra, hogy az orvosok mellett a szakdolgozókra milyen fontos szerep hárul. Ezért sem mindegy, hogy a jövő szakdolgozóit hogyan lehet megszólítani, mivel lehet a fiatalok számára vonzóvá tenni ezt a pályát. Ebben a helyzetben felértékelődik a képzési helyek jelentősége, és a komplex stratégiával rendelkező, hosszú távon is stabil finanszírozással bíró karok működése, mint például a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara. Ács Pongrác, a kar dékánja a Portfolio-nak adott interjújában olyan működési elemeket mutat be a kar életéből, amelyek akár más intézmények számára is tanulságosak és hasznosak lehetnek. Többek között arról beszélgettünk vele, hogy mi is az a pécsi modell, amit a kar valósított meg országos szinten először és vált mintává több intézmény számára, hol és miért terjeszkedik a kar külföldön, miért fontosak a külföldi diákok és hogyan lehet egyáltalán fenntarthatóvá tenni egy kar finanszírozását, valamint ebben milyen változást hoz a modellváltás. A dékán arra is kitért, hogy az elnyert pályázati forrásokból megvalósított kutatások hogyan hasznosulnak náluk a gyógyítás folyamatában. Helyzetjelentés az egészségügy és felsőoktatás olyan gyakorlati szegletéből, amely eddig kevés figyelmet kapott, indokolatlanul.
Ugyan ma még sokak számára a génterápia a tudományos fantasztikum kategóriájába tartozik, már jelen van és rendkívüli hatású lehet a betegek kezelésben - jelentette ki Matt Zeller, a Novartis Hungária ügyvezető igazgatója a Portfolio-nak adott interjújában. A globális gyógyszercég hazai vállalatának vezetőjével beszélgettünk a szektort meghatározó új trendekről, a klinikai vizsgálatok digitalizálódásáról, a Magyarországon megkötött háromoldalú partnerségi megállapodásról, az adatokban rejlő lehetőségekről, valamint az egészségügyi kassza pénzügyi korlátairól is.
A Vállalkozásfejlesztési Bizottság előtt beszélt Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszterjelölt szerda délután. Bemutatkozásában összefoglalta, milyen szempontok mentén fog működni a minisztériuma és milyen feladatai lesznek az új tárcának.
Néhány nappal ezelőtt jelent meg a nemzetközi tudományos Medrxiv portálon a lektorálás előtt álló magyar tanulmány a HUNV-VE 2 nevű vizsgálat eredményeiről, melynek szerzői között szerepel Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter, Müller Cecília országos tisztifőorvos, valamint többek között Szlávik János főorvos is. Az országos vizsgálat az alapimmunizálás, az első és második emlékeztető oltás hatékonyságát mérte fel a koronavírushoz köthető halálozás megelőzésében, és összehasonlításra is lehetőséget adtak az eredmények a delta és az omikron hullám között.
Nem lehetünk elégedettek azzal, ami történt, biztos, hogy kell javítanunk és kell fejlődnünk - jelentette ki a "Mit tanulhatunk a koronavírus elleni védekezés menedzseléséből" című szakmai beszélgetésen Oroszi Beatrix epidemiológus a Telex beszámolója szerint. A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy 4-6 havonta kialakul egy új koronavírus-variáns, amire készen kell állni, időben észre kell venni. Szerinte minden a kezünkben van, hogy elkerülhető legyen a következő járványhullám.