A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2020 októberében, országosan 12 200 lakóingatlan adásvétel bonyolódott. Ez mintegy 7 százalékkal marad el a tavaly októberi számtól.
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta a Déli Körvasút legnagyobb kivitelezési tenderét, ezzel elkezdődik az utóbbi száz év legjelentősebb budapesti vasúti fejlesztése kezdődik - írja Vitézy Dávid közösségi oldalán.
A hotelpiac jelenlegi számait, illetve a jövőbeli visszaépülési várakozásokat elnézve, a várakozások szerint szinte elkerülhetetlen, hogy bedőlések is elérjék a hotelpiacot. Ismerve a piaci dinamikát - ami az egyiknek rossz, az a másiknak jó - vélhetően lesznek olyan nagyobb likviditással rendelkező nagybefektetők, akik hosszabb távon tudnak gondolkodni és bízni a turizmusban, így jó lehetőségeik lehetnek majd a vásárlásra. A turizmus nehéz helyzete mellett, az irodapiac, a bevásárlóközpontok és üzletek, valamint a logisztikai ingatlanok kilátásait, és az eddigi változásokat is összefoglalták az MNB elemzői a legfrissebb kereskedelmi-ingatlanpiaci jelentésben.
Még most is zajlik a Property Forum bukaresti konferenciája, ahol az egyik kerekasztal-beszélgetés során a román ingatlanpiacban rejlő befektetési potenciálról beszélgettek a résztvevők. Azzal mindenki egyetértett, hogy sokkal érettebbé vált mostanra a keleti szomszédunk ingatlanbefektetési szempontból, ugyanakkor a likviditása továbbra is fontos kérdés maradt. Az biztos, hogy nehéz most bármit is mondani a jövőbeli változásokról, a járványhelyzet elhúzódása és a korlátozások ugyanis bármerre mozgathatják a piacokat.
Erős lehet az év vége az üzemeltetési piacon, leginkább az opcionális, beruházás jellegű külön megrendeléseknek köszönhetően. De még a pesszimistább verzió esetében is stagnálásra számítanak a facility management piac szereplői. Közreadta a LEO, a legújabb 2020 negyedik negyedévére vonatkozó hangulatjelentését.
2022 tavaszára készülhet el a tokaji turisztikai régió első, jelentős szobakapacitással rendelkező ötcsillagos hotele, a Minaro Hotel Tokaj. A tematikus hotel, amelynek alapkövét idén márciusban tették le, a Szepesi család és az Appeninn Nyrt. közös fejlesztéseként valósul meg.
Hatalmas lendületet vehet a hazai ingatlanpiac köszönhetően annak, hogy a kormány visszavezeti az új lakások 5%-os áfáját jövőre. A piaci szereplők által régóta várt intézkedés nyomán végre érdemben bővülhet a kínálati oldal, 10 éves időtávon akár 100-200 ezer új lakás zúdulhat a piacra. Ez a volumen pedig már alkalmas lehet arra, hogy a használt lakások árazásánál sok esetben megfigyelhető anomáliát háttérbe szorítsa, szerencsés esetben szinte teljes egészében megszüntesse Budapesten.
A Prologis Research új jelentésében megvizsgálja, hogy a koronavírus-járvány miként gyorsította fel a kiskereskedelmi piac fejlődését, és hogy ez a trend milyen hatással lesz a logisztikai ingatlaniparra.
A víruspánik a befektetési alapokat sem hagyta érintetlenül, azonban a legnagyobb alapok szépen átvészelték az időszakot, és ütésállónak bizonyultak a krízis alatt. Pap Ivánnal, a Diófa Alapkezelő Zrt. üzletfejlesztési vezetőjével többek között arról beszélgettünk, hogyan teljesítettek az alapjaik az elmúlt időszakban, mennyire viselte meg a koronavírus-válság a kereskedelmi ingatlanok piacát és vajon mennyire nőtt az igény a zöld befektetések iránt. A szakember elárulta azt is, milyen digitális fejlesztésekre számíthatnak a befektetők.
A hazai lakásárak alakulásával nagyon gyakran foglalkozunk, az MNB, a KSH és a Takarék Csoport is negyedéves rendszerességgel közöl adatokat erről. Emellett az OTP Jelzálogbank is rendszeresen – féléves gyakorisággal – készíti el Lakóingatlan Értéktérképét, amiben a lakásárindex helyett az aktuális négyzetméterárakra helyezi a hangsúlyt. A kétféle megközelítést együtt vizsgálva ezúttal arra voltunk kíváncsiak, hogy az árindexek mögött milyen tényleges négyzetméterárak húzódtak meg az ezredforduló óta az ország különböző részein.
Az MNB által vizsgált indikátorok nem jeleznek hitelezési túlfűtöttséget. Az anticiklikus tőkepufferráta hatályos 0 százalékos mértékről való emelését 2020. október 1-jét követően sem látja indokoltnak az MNB, különösen a koronavírus-járványra és annak negatív pénzügyi-gazdasági hatásaira tekintettel - derül ki az MNB közleményéből.
Rendkívül mozgalmas a szeptember az ingatlanpiac HR területén, a tegnap megírt 5 pozíció váltás után ma kiderült, hogy Tóth Mariann a Property Markethez, Telekesi-Csuhay Borbála pedig az ESTON-hoz igazol.
Mostanra már látszik, hogy az elmúlt időszaknak nem volt annyira negatív hatása az alapokra, az előző két hónapban már ismét kezdett beáramlani a pénz, mindeközben a bankok nyitottá váltak a meglévő hitelek átformálására, kinyújtására, akár egy NHP konstrukcióval nagyobb biztonságot adva. A Property Market RELOADED konferencián a finanszírozási és hitelezési kérdésekről is beszélgettek a szakértők: Erdei Bálint, a RedWood Real Estate Holding vezérigazgatója, Nádasdy Bence, a BudaPart vagyonkezelésért felelős ügyvezető igazgatója, Pázmány Balázs FRICS, az Erste Alapkezelő Zrt. igazgatóság elnöke és Balázs Bence MRICS, a Diófa Alapkezelő Zrt. ingatlanbefeketetési üzletág vezetője.
Az iroda és a kiskereskedelmi piac az elmúlt hónapok során jelentősen megváltozott. Hogy mik voltak ezek a változások és hogyan érintették a piac egészét, arról a Property Market RELOADED konferencián Kalaus Valter MRICS, a VLK Cresa ügyvezető partnere, Dr. Szilágyi Melinda, a Diófa Alapkezelő Zrt. Asset Managere, Kovács András, az Indotek Group Sales Directora, Madler Attila, a CPI Hungary Asset Management Directora és Berendi András, a Roland Divatház Zrt. vezérigazgatója és Dr. Takács Ernő, az IFK elnöke és a Wing portfolióért felelős vezérigazgató-helyettese beszélgetett.
Korábbi cikkünkben már részletesen is bemutattuk, hogy milyen elemei vannak Matolcsy György elképzelésének a hazai újlakás-piac támogatására. Azt is bemutattuk, hogy milyen hatásai lehetnek a hitelezési, illetve a lakáspiacra nézve a kamatmentes hitelnek, amit célzottan a zöld otthonok építésére, 10 évre vehetnének fel a hiteligénylők. Folytatva az ingatlanpiaci vonatkozást, most nézzük a történelmet, hátha segít átlátni, hogy mit várhatunk egy célzottan az új lakást építőknek és vásárlóknak forrást biztosító "ingyenes zöld hiteltől."
A koronavírus-járvány második hulláma tovább növeli a hazai cégek adatbiztonsági elvárásait, sok vállalat a felhő alapú adatkezelés mellett speciális ingatlanokban, szerverparkokban tárolja legféltettebb adatait. Az ilyen ingatlanok viszont csak szakosodott mérnöki tudás segítségével építhetők és üzemeltethetők, noha a szakemberek szerencsére rendelkezésre állnak – derül ki a VLK CRESA ingatlantanácsadó szeptember elején készített tanulmányából.
A tudatos tervezésben nem szabad megfeledkezni az emberi faktorról – ez a legfőbb üzenete a karantén időszakában indított SAP vállalati podcastnak, melyben magyar cég- és intézményvezetők vallanak őszintén a járvány kitörése idején hozott döntéseikről.
Mi történt eddig, mik a legfontosabb kérdések, és vajon hogyan áll helyre a hazai ingatlanpiac? Egyáltalán mi az hogy helyre állni? A Property Market RELOADED 2020 konferencián a piac jövőjéről beszélgettek a szakértők.