A CBRE is bejelentette Linkedin oldalán, hogy lezárult a törökbálinti WestGate Business Park adás-vétele, melyben ők az eladói oldalt képviselték. A közel 18 000 négyzetméteres logisztikai parkot a Biggeorge Property vásárolta meg.
Magyarországon egyedülálló, úszófalut épített az abádszalóki Abád Kikötőben a kikötő tulajdonosa. A tizenhét, cölöpökön álló, négy évszakos ház elkészülte után idén újabbak kivitelezése kezdődött el - írja az MTI a beruházót idézve.
Kiírta a közbeszerzés nyertesét a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a Győrt észak-nyugat felé elkerülő főút építésére - írja a Magyar Építők. A beruházás keretei közt két híd is épül - egy a Rábcán, egy pedig a Mosoni-Dunán.
Egyebek közt a biztosítók által az ügyfeleknek nyújtható újabb kedvezményekkel és a biztosítási igényfelmérés egyszerűsítésével bővítette az MNB a Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások feltételrendszerét. A fogyasztóbarát otthonbiztosítások már 320 milliárd forintnyi ügyfélvagyont védenek. Az ügyfeleknek érdemes eddigi lakásbiztosításukat az évforduló előtt legalább két hónappal áttekinteni, és – az MNB honlapján lévő ingyenes kalkulátor segítségével – friss kalkulációt végezni egyéni igényeik alapján.
Kedden átadásra kerül az M4-es autópálya legújabb szakasza, mely Szolnokot elkerülve Abonyt és Törökszentmiklóst köti össze. A 27 kilométeres szakasz a kivitelezési szerződés szerint több, mint 125 milliárd forintból épül meg.
Az utóbbi időkben több cikkünk is foglalkozott már a hazai népességváltozás dinamikájával a különböző városokban, várostípusokban. A budapesti agglomeráció megtelése például egy rendre előkerülő téma, hiszen a térség már egyre élhetetlenebb a fővárosból kiköltöző tömegek miatt. A jelenség mögött megbúvó okok nem csak Budapest-egyediek, így megnéztük, mi a helyzet az ország többi agglomerációs térségében - a legtöbb helyen szintén nagyot nőtt a népesség.
Állami finanszírozásból, kiemelt beruházásként valósul meg Balatonfüreden az új idősek otthonának fejlesztése - írja az Építészfórum. A beruházás a Belügyminisztérium korábbi üdülőjének területén jön létre, mely az önkormányzat szerint az elmúlt évek legnagyobb beruházása lesz a városban.
Egy barátom zöldhitel-felvétel során tapasztalt vívódását látva született meg a cikkötlet, hogy jobban utánajárjak annak, hogy miért ilyen bonyolult új lakás vásárlására igényelni, a jelenlegi piaci hitelkamatnál jóval kedvezőbb 2-2,5%-kal elérhető zöld hitelterméket. A cikk célja alapvetően az volt, hogy összegezzem a bankoknál elérhető lehetőségeket és a különbségeket az új lakás vásárlására, vagy egy új ház építésére felvett zöld hitelnél. Már látom, hogy az összegzés útmutatásnak jóval kevésbé használható, viszont rámutat valami másra: az összegyűjtött információk, a bankokkal folytatott megannyi telefonbeszélgetés egyik legfőbb tanulsága az lett, hogy hatalmas nagy káosz lengi körbe a zöld hitelt, és valahogy a banki elvárások, a fejlesztői érdekek, az újlakás-piac fizikai adottságai és a vásárlók lehetőségei nem érnek össze. A sok nehézség ellenére, természetesen van, aki fel tudta venni a zöld hitelt épülő új lakás vásárlására, de az biztos, hogy minél később készül el az új ingatlan (itt főleg a sok lakásos társasházakra és nem egy családi házra kell gondolni), annál bonyolultabbnak tűnik a folyamat.
Az elmúlt két évben csaknem 16 darab, összesen félmilliárd forint értékű energiahatékonysági beruházást indított el az Indotek Group. Ezáltal a cég nagyságrendileg 600 tonnányi szén-dioxiddal csökkentette ingatlanai éves károsanyag-kibocsátását. A jövőben is a fenntartható ingatlanok kialakítása a céljuk, jelenleg 25 korszerűsítési és fejlesztési projektjük van előkészítés alatt.
Az OTP Bank még tavaly júniusban létrehozta az OTP Otthonmegoldások Kft-t, aminek céljára most derült fény, amikor a Startlak.hu és a Költözzbe.hu ingatlanhirdetési oldalakat üzemeltető cégek arról tájékoztatták partnereiket, hogy az OTP Otthonmegoldások Kft. átveszi a portálok üzemeltetését.
Új online platformot hozott létre a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete (HuGBC) WELL munkacsoportja. A wellstandard.hu weboldal azoknak a szakembereknek és érdeklődőknek szól, akik számára fontos az egészséges és fenntartható épületek magyarországi ügye.
A korábbi két év hullámvölgyét hátra hagyva 2021-ben újra emelkedni tudott az építőiparban az aktivitás-kezdési mutató (a megkezdett kivitelezési munkák összértéke), ami így már a 2019-es számot is meghaladja - derül ki az EBI Építésaktivitási Jelentésből. A visszapattanás motorja a magasépítési szegmens volt, ahol soha ilyen jó évet nem zárt még az aktivitás-kezdés. köszönhetően részben a lakáscélú építések utolsó két negyedéves felfutásának.
Elkészültek a megújuló Rákospalota-Újpest – Veresegyház – Vác vasútvonal elővárosi állomásépületeinek első mintatervei - közölte Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója Facebook oldalán. Az agglomerációs vasúti stratégia fejlesztésének célja, hogy növelje a járatsűrűséget, ehhez pedig az állomások korszerűsítése is elengedhetetlen lépés.
Csak tavaly összesen 75 milliárd forint adóbevételtől esett el az állam köszönhetően a feketén, szerződések nélkül végzett lakásfelújításoknak - írja sajtóközleményében az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetsége. A szervezet közleményében reményét fejezte ki a január 1-jével életbe lépő "üvegkapu rendszer" felé, de szerintük további szigorú lépéseket kell tenni a szektor fehérítését illetően. A legálisan, számlát rendre kiállító cégek jelentős versenyhátrányba kerülnek a rosszul felügyelt piacon.
Elképesztő átalakulások után van az irodapiac, de még mindig nem egyértelmű az irány, a legtöbb szereplő ugyanis a kivárás mellett tette le a voksát. Emellett a home office, a coworking, az irodaterületek albérletbe adása, a rugalmas bérleti szerződések és az átadások csúsztatása az, amik egyszerre gyakorolnak hatást a bérlők, tulajdonosok, finanszírozók, befektetők döntéseire. A forrongó események miatt talán még nem érdemes aggódni, viszont az is valószínű, hogy az útmegtalálás még nem 2022-ben fog eljönni. Kalaus Valterrel beszélgettünk a hazai irodapiaci tapasztalatairól, aki egy 2021-ben bejelentett partnerség eredményeként már a Newmark VLK Hungary ügyvezető igazgatójaként válaszolt kérdéseinkre.
40 ezer család 127 milliárd forintnyi CSOK-ot vett igénybe 2021-ben, mindkét szám új csúcsot jelent – tudta meg a Portfolio. Az értékesített lakások 20%-a kelt el a támogatás segítségével, és az új lakáshitelek 13%-a volt kamattámogatott CSOK-hitel. Az évek óta változatlan összegű támogatás már csak feleakkora arányban járul hozzá egy átlagos lakás megvásárlásához, mint 2016-ban, így a választások után a CSOK összegének aktualizálása is esedékessé válhat.
Történelmi adatok láttak napvilágot a német építőiparról, ahol 20 éve nem nőtt ekkorát egy év alatt a csődbe ment cégek száma: 2021 novemberében több mint 20%-kal emelkedett a becsődölt cégek száma az előző év azonos időszakához képest - olvasható az UniCredit elemzésében. A német építőipar alakulása hazai szemmel is fontos lehet, hiszen rengeteg magyar munkavállaló dolgozik Németországban az építkezéseken, akik könnyen lehet, hogy inkább hazatérnek, ha tovább bukdácsol a szektor.
A tavalyi közösségi tervezés javaslatait feldolgozva készített átfogó koncepciótervet a generáltervező TSPC a budapesti Markusovszky tér fejlesztésére. A Ferencvárosi Önkormányzat szándékai szerint a tér modern pihenőzónákkal, új játszótérrel, kutyafuttatóval, biztonságos, rendezett és átlátható környezettel újulhat meg.
A koronavírus-járvány előtt jellemző kedvező makrogazdasági helyzet és alacsony kamatkörnyezet, valamint a járvány nyomán meghozott gazdaságélénkítő intézkedések hatására a hitelezésben tapasztalható ciklikus kockázatok szintje egyelőre alacsony, de fokozatosan emelkedik több európai országban, így Magyarországon is. A hazai ingatlanárak emelkedése és a hitelállomány bővülése európai összehasonlításban is kiemelkedő volt az elmúlt években. Habár jelenleg jelentős pénzügyi stabilitási kockázatok nem láthatók, a trendek fennmaradása esetén más országokhoz hasonlóan hazánkban is már középtávon az anticiklikus tőkepuffer aktiválása lehet szükséges.
Az ország eddigi legnagyobb középiskolai beruházása indul Dunakeszin - ismertette Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati államtitkára, a térség országgyűlési képviselője az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.