Miután Oroszország legnagyobb bankja, a Sberbank bejelentette, hogy elhagyja az európai piacot, egy másik orosz nagyvállalat, a Severstal acélgyártó is hasonlóan döntött, a fő részvényesre, Alekszej Mordasovra kivetett szankciók miatt - írja a The Moscow Times.
Mindannyian találkoztunk már a jelenséggel, hogy egy új ingatlan fejlesztésénél az előzetes, meseszerű látványtervek végül köszönőviszonyba se kerülnek a valósággal - mindezt úgy, hogy közben a mai szoftverek már olyan látványterveket képesek generálni, amik teljesen megkülönböztethetetlenek a valóságtól. A látszólagos ellentmondás feloldásáról Massányi Tiborral, a DVM Group ügyvezető partnerével és Meszes Csanáddal, a cég vizualizációs igazgatójával beszélgettünk. A beszélgetésből kiderül, hogy a vizualizáció nem csak a közvélemény felé forduló szemfényvesztés, hanem fontos döntés-támogatói eszköz is, a szakmai kérdéseken túl. De az egyre kikerülhetetlenebb metaverzumok világa is szóbakerült a technológia kapcsán.
A magyar 15 és 29 év közötti korosztály közel harmada, pontosan 30,9%-a élt túlzsúfolt háztartásban 2020-ban - derül ki az Eurostat adataiból. Az arány minimális romlást mutat 2019-hez képest, ami a pandémiához képest nem rossz teljesítmény, tekintve, hogy sok fiatal hazaköltözött a járványos időkben.
Az Europa Capital, a páneurópai ingatlanbefektetési alapkezelő a White Star Real Estate-tel partnerségben bejelenti, hogy legújabb értéknövekedési alapja, az Europa Fund VI nevében elindította a Közép-európai Logisztikai Platformot, amely egy 15 hektáros területet vásárolt meg Budapesten. A területen épül a park22 elnevezésű városi logisztikai beruházás, amelynek fejlesztését az alapkezelő finanszírozza - szerepel az Europa Capital oldalán és a White Star Real Estate közleményében.
Új hotel alapkövét tették le Szolnokon Hétfőn. A 150 szobás, "zöld" jelzővel aposztrofált Riverstone szálloda a Holt-Tisza partjára épül. Az alapkőletételen Varga Judit igazságügyminiszter is részt vett, aki szerint a város számára a turizmus növelése a fejlődés egyik fontos iránya lehet.
Folyamatosan csökken az orosz milliárdosok vagyona, különösen azóta, hogy a nyugati országok jelentős szankciókat vetettek ki Oroszországra és sok magánszemélyre is. Egyre inkább úgy tűnik, hogy a szankciókat az oligarchák ingatlanjaira és egyéb vagyontárgyaira is kivetik, így néhányan közülük már elkezdték „elköltöztetni” szuperjachtjaikat és magángépeiket biztonságosabb vizekre.
Erős évet zárt a Duna House, mind az árbevétel, mint az EBITDA jelentős mértékben bővült, emellett pedig a menedzsment részvényenkénti 32 forintos osztalékot tervez előterjeszteni a közgyűlés részére, ami 6,5 százalékos osztalékhozamnak felel meg.
Letették a Magyar Posta Zrt. több száz millió forintból épülő logisztikai depójának alapkövét Kaposváron hétfőn. A 2800 négyzetméteresre tervezett elosztóközpont több száz ezer környékbeli lakost fog kiszolgálni.
Jelentős fejlesztés veszi kezdetét hamarosan Veszprémben a Pannon Egyetem campusfejlesztése nyomán - írja a Magyar Építők. A beruházás keretei közt mélygarázs, felette pedig közösségi sportpark jön majd létre.
A szakmának fontos felelőssége, hogy aki Ukrajnából érkezik és munkát szeretne, adjunk nekik – jelentette ki Koji László, az Építőipari Vállalkozások Országos Szövetségének elnöke pénteken, a Budapesten megrendezett 7. Országos Építőipari Szakember Találkozón.
Újabb nagyvárosban indulhat multifunkciós sportcsarnok fejlesztése - írja a Magyar Építők. A zalaegerszegi önkormányzat a napokban tette közzé a kivitelezés pályázati felhívását az uniós közbeszerzési közlönyben.
1995-ben mindössze négy fővel indult az akkor még csak tervezéssel foglalkozó DVM Design Kft., amely mostanra egy 150 főt foglalkoztató, integrált építészeti és építőipari szolgáltatásokat kínáló vállalattá nőtte ki magát. Tavaly év elején a korábbi három DVM-es jogi entitás egyesült, az összeolvadással létrejött a DVM Group Kft., ami az első lépcsőfoka egy 2-3 éves stratégiai átalakítási folyamatnak.
Indul az éles üzem, a tavaly ősszel kezdődött sikeres próbákat követően 2022. március 1-jétől menetrend szerinti forgalomba áll a Volánbusz Zrt. első tíz elektromos meghajtású, Mercedes-Benz eCitaro típusú autóbusza.
Az orosz-ukrán háborús helyzet most minden ország piacán bizonytalanságokat és találgatásokat szül. Logikus kérdés - amellett, hogy az ukrán lakosság épsége most a legfontosabb -, hogy a tőzsdei sokkok, egy esetleges menekülthullám, illetve az egyes ukrán vagy orosz export termékek árának drasztikus növekedése (gabona, energiaárak, réz, más nyersanyagok) okozhat-e kellemetlenségeket a közeljövőben a hazai ingatlanpiacon, beleértve az építőipart, az új építésű projekteket, az üzemeltetési költségeket, az ingatlanpiaci befektetési volument, és az olyan városi, közlekedési, vagy egyéb infrastukturális beruházásokat, amelyek a két keleti országgal együttműködésben indultak volna el. Sorra vesszük az egyes részpiacok helyzetét.
Állampapír, ingatlan, bitcoin, vállalati kötvények - ezeket a témákat járták körül ma a Portfolio Private Investor Day rendezvényén a panelbeszélgetés résztvevői. Pörögnek a lakossági állampapírok, különösen az inflációkövető konstrukciók, de a vállalati kötvények között is találni szép hozammal kecsegtető papírokat. A szakértők kitértek az ingatlanpiac kilátásaira és arra, megéri-e ingatlant venni még, mint befektetést. Szó esett a kriptoeszközökről és arról, hogy lehet-e 100 ezer dollár a bitcoin árfolyama.
A keddi piaczárás után közzétette legfrissebb számait a Graphisoft Park, a gyorsjelentésből kiderült, hogy az irodaterületek kihasználtsága ismét nőtt, melynek hatására a menedzsment felemelte a 2022-es évre szóló várakozásait. Mindemellett az igazgatótanács a 2021. évi pro forma eredmény 90 százalékának megfelelő, mintegy 4,4 millió euró, tehát törzsrészvényenként hozzávetőleg 43 eurócentnek megfelelő osztalék kifizetésére tervez javaslatot tenni a közgyűlés felé.
Az Európai Unió, az ENSZ és összességében a globális nagypolitika egyértelműen deklarálta, hogy a privát finanszírozó szektornak vezető szerepet szán a fenntartható gazdaságra történő átállás finanszírozásában. A banki finanszírozás, a fenntartható ingatlanok és az ESG kapcsolatáról a DLA Piper Hungary Zöld Ingatlanok podcast sorozat negyedik epizódjában Szege Györggyel, a Magyar Bankholding Zrt. ESG-szakterületének vezetőjével beszélgetett Borbély Gábor, partner, a DLA Piper Hungary finanszírozási praxis vezetője és Kui Szilárd, local partner, a DLA Piper Hungary ingatlanjogi csoportjának vezetője.
Átadták az M4-es autópálya legújabb szakaszát, mely Szolnokot elkerülve Abonyt Törökszentmiklóssal köti össze. A 27 kilométeres útszakasz a szerződés szerint több, mint 125 milliárd forintból készült el. Az átadón Varga Mihály pénzügyminiszter is beszédet mondott.
Közzétette az ÉVOSZ a 2022. évre ajánlott minimális építőipari rezsióradíj számítását. A több mint 20 tételből álló költségféleségeket számba vevő számítás a 2021. évi minimális értékeket veszi alapul, ez alapján pedig nagyot ugrott a rezsióradíj ÁFA nélkül számított legkisebb összege.
Turisztikai látványosságként újul meg az eddig elzárt üzemi területként működő Sió-zsilip Siófokon - írja az Építészfórum. A zsilip fejlesztése részét képezi egy nagyobb beruházásnak, mely a Sió csatorna részleges felújítását is magába foglalja.